Népművelés, 1981 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
Jegyzet Kőszeg és Békéscsaba után kis nevelés, ez a demokratikus magatartás első mintája, amelyre a további nevelés ráépíthető. Helytelen, hogy sok felnőtt MESE ÉS NEVELÉS Negyedszer jöttünk össze Kőszegen, hogy a televízió gyermekműsorainak, és hatodszor találkoztunk Békéscsabán, hogy a nemzetközi gyermekbábfesztivál előadásainak együttes megszemlélésével és megvitatásával választ keressünk egy sor, a gyermekek esztétikai és társadalmi nevelését érintő kérdésre. E rendezvényeken a bemutatott művek alapján indultak meg a viták, szűrődtek le tanulságok, s ennek eredményeképpen számos jó mű született a „köztes" években. Úgy gondolom, fontos volna most már azt is megfogalmazni, melyek a korszerű nevelési elvek és célok, milyen is a ma gyermeke, aki majdan szocialista társadalmunkat továbbépíti, s milyen módszerekkel, milyen példák fölmutatásával, milyen művekkel közelíthetők meg ezek a célok, így eredményesebben beszélgethetünk a bemutatott vagy bemutatandó alkotásokról, mennyiben segítik, esetleg nehezítik, netán akadályozzák e cél elérését. Természetesen nem érzem magam feljogosítva arra, hogy az „ideális gyermek” típusát egzaktul körülírjam. Csupán arra szorítkozom, hogy megvizsgáljam a korábban jónak vélt nevelési elveket (amelyek az adott kornak leginkább megfelelő személyiség kialakítását célozták), megfelelnek-e a mai követelményeknek, ha pedig nem, mi szükséges helyettük. A múltban a feltétlen engedelmességre, a fennálló társadalmi normák és keretek elfogadására nevelés volt a cél. Ma viszont önállóan gondolkodó, véleményt alkotó, azt nyíltan ki is mondó, tevékeny, minden iránt érdeklődő gyermeket kívánunk nevelni. Olyanokat, akik igényesek, alkalmasak helyes értékítéletre, érzelemgazdagok, részt vállalnak a közösség életéből, viselkedéskultúrájuk előnyösen befolyásolja a közösség és minden ember életét. Nekünk olyan gyermekekre van szükségünk, akik maguk képesek a kívánatos társadalmi keretek kialakítására, ahova nekik nem „beilleszkedni” kell, hanem az lesz természetes közegük. Ezért — úgy vélem — a gyermekkel kapcsolatos magatartásunknak alapvetően meg kell változnia. Tudomásul kell vennünk, hogy minden gyermek önálló egyéniség, akit meg kell értenünk. Segíteni kell ismerkedését a világgal, hogy lássa: ez a lehetőségek világa. Örömmel kell fogadni kíváncsiságát, és ebben — az ésszerűség határain belül — nem szabad korlátoznunk. A gyereknek is lehet — a felnőttekkel szemben is! — saját véleménye, amit elmondhat, és ha igaza van (és ez gyakran előfordul!), azt el kell ismerni. Ezzel kezdődik a demokratatévedhetetlennek tünteti fel magát a gyermekek előtt, azt sugalmazva, hogy az erősebbnek engedni kell. Megértéssel és sok szeretettel kell a gyerekek felé fordulni, biztonságot és támogatást nyújtani a nekik mindenben új és ismeretlen, gyakran félelmetes világban. Ha e néhány alapelvet szem előtt tartjuk, közelebb kerülhetünk fentebb vázolt céljainkhoz. Ehhez természetesen az szükséges, hogy minden műsor vagy előadás, amely gyermekeknek vagy gyermekekről szól, ezeket az elveket és magatartásformákat közvetítse. A gyermekeket nagyon sok hatás éri. Én itt most csak azokkal foglalkozom, amelyek a tévé gyermekműsorai alkalmával vagy a bábelőadások során érhették őket. És mert e műsorok nagyrészt mesék, ezért szólok a mese kivételes jelentőségéről. A mese szerepe azért is kivételes, mert abban a korban hat, amikor a gyermek személyisége meg alakul, formálódik. A mese a gyermeknek olyan szükséglet, mint az étel meg az alvás. Hermann Aliz mondta: a gyermeknek azért van szüksége mesére, amiért a felnőtteknek a művészetre. Ahogy a felnőtt a művészet segítségével kilép a maga életéből, úgy kap módot a gyermek, hogy a mese által kiléphessen a maga sok szorongással és bizonytalansággal teli életéből. A mesében megjelenő rendkívüli és csodálatos nyitja rá a szemét a hétköznapokban is fellelhető szépségekre és csodákra. A mese a kisgyermek első kulturális tápláléka, a világ megismerésének egyik eszköze. Ebből fakad világnézetet formáló, nevelő hatása is. De a mese nemcsak szükséglet, hanem lehetőség is, amelylyel formálni tudjuk a gyermek személyiségét. A jó mese alapozhatja meg a gyermeknek a művészetek iránti igényét és ítéletalkotási képességét. Ezért fontos, hogy mindig valódi művészetet, jó műveket nyújtsunk neki. A jól megválasztott mese tartalmával, cselekményével, hőseinek sorsával alakítja a gyermek jellemét, magatartását, erkölcsi érzékenységét, formálja ízlését, növeli igényességét. Irodalmi értékével gazdagítja beszédkészségét, kifejezésmódját, végül — és nem utolsósorban — szórakoztatja őt. Milyen mesékre van tehát ma szükség? Át kell menteni az emberiség mesehagyatékát, népmesekincsét, írni kell új modern meséket, de nem külsőséges, formai eszközökkel. A mese lényegét az egyszerű történet alkotja, mindegyiknek hőse van, akivel a gyermek azonosulhat, és mindenki hős, akiről egy történetet el lehet mondani. Ha nincs (nem is lehet) minden mesének nevelő célzatú mondanivalója, hanem pusztán szórakoztat, akkor sem lehet szövegét, képi világát, tartalmát tekintve igénytelen. Soha nem lehet érv, hogy valami mennyire tetszett a gyermeknek. A tetszés vagy nem tetszés nem esztétikai értékmérő, különösen nem az a gyermekeknél, akiknek igényeit nekünk kell felkelteni, ízlésüket nekünk kell formálni. Kemény Pálné