Népművelés, 1987 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1-2. szám
A művelődési folyamatokat és szokásokat befolyásolják a legutóbbi időszak új vonásai is: a jövedelmi viszonyok és a jövedelemszerzési stratégiák változása, a munkával és munkában eltöltött idő széles rétegre kiterjedő növekedése, a fogyasztás szerkezetének átalakulása, a turizmus és idegenforgalom bővülő alkalmai, új közvetítő eszközök megjelenése stb. Mindezek a - nemegyszer viharos tempójú és erejű - változások a korábbi időszakoknál gyorsabb alkalmazkodást, nagyobb változatosságot, változtatási készséget és váltási képességet követelnek a közművelődéstől. S ha megállapítjuk például, hogy nőtt a szórakoztató rendezvények, a kikapcsolódást kínáló műsorok iránti igény, akkor ebben is ismerjük fel, ragadjuk meg a meglévő érdeklődést. Ahogy a közhasznú ismeretek erősödő vonzására is színvonalas, tartalmas programkínálat legyen a válaszunk. S mind tartalmi, mind szervezeti szempontból kedvező, ösztönző körülménynek, adottságnak kell tekintenünk a változatos formában alakuló és működő közösségeket együtteseket, egyesületeket, társaságokat, köröket, népfőiskolákat. Ezeknek tagjai igazi szövetségeseink, munkatársaink, nemcsak kérik, igénylik, hanem teremtik is a lehetőségeket. Már látható és ma még rejtve lappangó konkrét feladataink kiindulópontja, kerete változatlanul a tizenkét évvel ezelőtti párthatározat és az erre épülő évtizedes közművelődési törvény. Már csak azért is, mert e dokumentumok jó néhány teendője még elvégzetlen, befejezetlen. Mégis kiindulópontról és keretről kell beszélnünk. Rövid távú teendőink meghatározásakor tekintettel kell lennünk a már említett fontos gazdasági, társadalmi változásokra, a dokumentumok más feltételek között, más közegben fogalmazódtak meg. A legutóbbi országos mérlegkészítés alig két éve, 1984-ben a közművelődési munkában már újabb teendőket is körvonalazott. Többek között szólt a nép és a kultúra viszonyáról, a társadalom műveltségi állapota javításának feladatairól, az értékközvetítés szükségességéről, a szabadidő igényes eltöltéséről, az öntevékenység szükségességéről, a feltételek további megteremtéséről és javításáról. A közművelődés feltételrendszere - különösen a helyi művelődési otthonok, könyvtárak, néhány nagy közgyűjtemény állapota miatt - csak nagy erőfeszítéssel tudja ellátni alapfeladatait. Azt hiszem, az is a feszültségforrások számát szaporítja, hogy egyszerre kell mennyiségi hiányokat pótolni, arányokat javítani, és ugyanakkor minőségi változásokat elérni; olyankor, amikor környezetünk is gondokkal küzd. Tudjuk, hogy nemcsak rossz, elhanyagolt épületek vannak a településeken, hanem jelentős közösségi létesítmények is épültek és épülnek új beruházásként, felújításként. A megyék VII. ötéves tervében tekintélyes arányban kaptak helyet közművelődési intézmények, közösségi házak. Ez olyan alap, sőt olyan távlat, amely szakmánknak önbecsülést, további ösztönzést adhat. Azonban amikor erről szólunk, akkor sem feledkezhetünk meg számos égető anyagi gondunkról. A művészeti szövetségek ez évben tartott közgyűlésein is az egyik központi kérdés éppen a pénzügyi feltételek hiánya, illetve biztosításának lehetséges megoldása volt. A különféle vizsgálatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az árak emelkedése, a megélhetési viszonyok nehezebbé válása leghamarabb a művelődésre fordított összegek felhasználására hatott. Ma a kérdés úgy is feltehető, hogy a kultúrát meddig tudja támogatni az állam, és milyen arányban kell részt vállalnia az állampolgároknak. Az új jelenségek teremtette feszültségek mérséklése csak a gazdaság- és művelődéspolitika közös mérlegelése és felelőssége alapján képzelhető el. Szélesebb, gazdagabb kínálattal, differenciált támogatási rendszerrel, a lakosságra való költségáthárítás ésszerű arányának megkeresésével, megtalálásával lenne oldható ez a feszültség. A feltételekhez szorosan hozzátartozik, hogy a közművelődés szűkebb területein dolgozó közel harmincezer embernek a többsége felkészülten, elkötelezetten látja el ideológiailag, politikailag fontos feladatát, miközben lemaradás van erkölcsi-anyagi elismerésükben. Az élet- és munkakörülmények javítását a tanácsok egy része felelősen, dicséretesen saját erőforrásból már megkezdte, de ez nem helyettesítheti a központi, országos rendezést, amelynek szorgalmazása az állami irányításnak változatlanul megkülönböztetett rangú feladata és törekvése. Az említett közművelődési program nehezebb körülmények között s a vártnál lassabban valósul meg, de továbbra is megállja a helyét. Az új kezdeményezések, a helyi öntevékenység erőteljes jelentkezése is ezt bizonyítják. A népművelők, a könyvtárosok, a muzeológusok, az ismeretterjesztésben, a filmforgalmazásban dolgozók felelőssége most nem utolsósorban abban van, hogy mennyire ismerik meg és fel ezekben a dinamikus kezdeményezésekben a lehetőségüket, mennyire találják meg benne saját feladatukat. A helyi erők sokoldalú összefogásának jó példái azt bizonyítják, hogy a lakóhelyek, a munkahelyek a közös érdekeltségben, a közművelődési élet alakításában is meglelik egymást. A közművelődés színvonalának emelése fontos társadalmi érdek, melynek felismerése és felismertetése, folyamatos végzése további erőfeszítéseket igényel az irányításban és az intézményekben dolgozóktól egyaránt. E munka nem lehet egy vagy két intézménytípus feladata, csak rájuk terhelt, csak tőlük számon kérhető kötelezettség. Már azért sem, mert a közművelődési intézmények saját feladataikat, törekvéseiket is csak úgy tudják megvalósítani, ha megfelelő együttműködés alakul ki köztük, ha tevékenységük kiegészítő, orientáló, ösztönző háttérre, kapcsolatrendszerre számíthat és támaszkodhat. A tanácsokkal megteremtendő közvetlen kapcsolatra való törekvéseinknek több oka van: egyrészt az adott megyében folyó közművelődési, közgyűjteményi munka körülményeinek, feltételeinek figyelemmel kísérése, közös biztosítása, másrészt az ott dolgozó népművelők, közművelődési szakemberek tekintélyének erősítése- közvetlenül a tárgyalásokba való bevonással vagy közvetve problémáik felvetésével, képviseletével. E feladatok megvalósítása érdekében nagyobb aktivitásra, kezdeményezőkészségre, összefogásra van szükség. A Művelődési Minisztériumnak ezt a kívánalmat természetesen nemcsak igényelnie, ösztönöznie kell, hanem ennek jegyében, ennek érdekében cselekednie.