Népművelés, 1989 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

BENDA KALMÁN: A népfőiskola eredete Észak-Európába, Dániába vezet bennünket. A múlt század közepén Dánia elmaradt, szegény ország volt. Számba vehető ipar nélkül, földműve­lésből élt, paraszti lakossága azonban műveletlen volt, nem ismerte a korszerű, belterjes gazdálkodást, az elma­radt országban egyébként is hiányoztak az értékesítés lehe­tőségei. Mindehhez járult a vesztes háború, mely az embe­rek kedvét és önbizalmát is elvette. Ekkor indította meg egy evangélikus lelkész, Grundtvig az első népfőiskolákat. A már felnőtt fiatalokat gyűjtötte egybe, hogy műveltséget, szaktudást és öntudatot adjon nekik. A kezdetben néhány hetes tanfolyamok hamarosan több éves állandó iskolákká növekedtek, ahol az önkéntes alapon toborzott hallgatók együtt laktak. Megismerkedtek a dán történelemmel és irodalommal, de az ország politikai, közigazgatási kérdé­seivel, gazdasági problémáival is. Elméletben és gyakorlat­ban megtanulták a belterjes kertgazdálkodás módszereit, az állattenyésztés formáit. Ami azonban talán mindennél fontosabb volt: megtanulták hogyan kell a közösségben élni, hogyan válhatnak a társadalomnak és a nemzetnek egyenjogú, hasznos tagjaivá, akik a maguk sorsát maguk irányítják, s szövetkezeti rendszerben képviselni is tudják saját érdekeiket. A népfőiskola bizonyítványt, oklevelet nem adott, de eredményei nagyon hamar megmutatkoz­tak. A század végén Dánia már Európa egyik éléskamrájá­nak számított, s az országot úgy emlegették, hogy a gazdag parasztok hazája. A népfőiskolai mozgalom Dániából terjedt el a skandi­náv államokban, Finnországban, majd Németországban. M­agyarországon az első gondolatok az 1920-as évek­ben merültek fel, s 1936-ban jött létre az első állandó népfőiskola Sárospatakon. Ezt követően egymásután ala­kultak hosszabb-rövidebb bentlakásos népfőiskolák az or­szág egész területén. Szervezőik az egyházak voltak, első­sorban a katolikus, a református és az evangélikus egyház. Világi szervezetek csak néhány népfőiskolát hívtak életre. Az állam egyiknek sem adott támogatást. A 20-as, 30-as évek magyarországi helyzete sokban ha­sonlított a múlt századi Dániáéhoz. Egy vesztett világhá­ború után, amikor az ország történeti területének és lakos­ságának kétharmadát elvesztette, gazdasági és erkölcsi mélyponton, a lakosság nagy része szegényen, reménytele­nül tengette életét. Különösen a parasztság, amelyet ugyan az 1848-i törvények felszabadítottak és a magyar nemzet egyenrangú tagjává nyilvánítottak, de sem a világháború előtt, sem utána, a két háború közt, nem szólhatott bele saját sorsának alakulásába, még kevésbé az országéba. A parasztság műveletlen volt, tájékozatlan az ország és a világ ügyeiben, mezőgazdasági szaktudása elmaradt a ha­gyományosan örökölt termelési és állattenyésztési módsze­rekben. Ennek következménye volt, hogy jelentős részük nyomorban élt (hárommillió koldusról beszéltek), elvesz­­h­tette önbizalmát, a felemelkedés reményét, nem látott kiu­­­­tat nyomorult helyzetéből.­­ A népfőiskolák ezen kívántak változtatni. Emberi öntu­­­­datot, általános és szakműveltséget adtak, önmagukba­n vetett hitet, hogy a falu sorsát maguk vehessék a kezükbe.­­ A népfőiskolák révén gazdakörök, falusi könyvtárak, köz- a­deti értékesítő szövetkezetek létesültek, s fejlődésnek in­­n­dult a gazdálkodás, a termelés. A kibontakozást azonban­­ gátolta az ország társadalmi és politikai berendezkedése. A nagybirtokok gyűrűjéből a falvak nem tudtak kitörni, a társadalmi struktúra nem tette lehetővé a paraszti társa­dalom felemelkedését semmilyen téren. Mivel pedig a nép­főiskolák egyre élesebben tették szóvá a minden fejlődést gátló tényezőket, földbirtokreformot, a nagytőke, az arisz­tokrácia és a főpapság uralmának megdöntését hangoztat­ták — ha becsületesek akartak maradni, mást nem is mondhattak -, a kormányzat bennük ellenséget, a társa­dalmi rend felforgatóit látta, s 1942 —43-ban már soroza­tosan megszüntetésüket rendelte el. A második világháború után nehezen indultak újra a népfőiskolák. Az ország új életének megindításában, a paraszti átalakulás élvonalában ugyan sok volt népfőisko­lással találkozunk, a hivatalos politika azonban hamaro­san a népfőiskolák ellen fordult. Arra hivatkozva, hogy az állam átvette a korábban nélkülözött mezőgazdasági szak­oktatás feladatait és az iskolakötelezettséget is kiterjesztet­te, fölöslegesnek bélyegezte a népfőiskolák létét, az egyhá­ziakat pedig világnézeti okokból ellenségnek ítélte. Ami­kor pedig a sztálinista politika átételeként nálunk is életbe lépett a teljes központosítás, amikor a legkisebb falu életét Mit akar a Magyar Népfőiskola?

Next