Népnevelők Lapja, 1868 (3. évfolyam, 25-35. szám)

1868-12-23 / 35. szám

36 kéréssel, hogy miután a nép, miként a miniszter maga is lát­hatja az ablakból is, várni nem akar, hanem folyvást ingerül­tebb lesz, legyen a miniszter annyi szívességgel és vagy adjon rögtön engedélyt, vagy tűzzön ki rövid határidőt a népgyűlés megtarth­atására. E „tolakodását már nem tudta eltűrni a vérmes arisztokrata, Széchényi. Fölugrott fauteuiljéből és ki­jött az előszobába. És ugyan mit szólt mint alkotmányos mi­niszter a nép küldöttségéhez? Egy szót sem szólt, hanem egybefont karokkal áll meg a küldöttség előtt és azután le­néző gún­nyal tetőtől talpig végig mustrálta a nép küldötteit. Különösen Petőfit vette szemügyre. Két lépést közeledett hozzá, azután ugyancsak megméregette nagyméltóságú tekintetével jobbról is, balról is, élülről is, hátulról is. V. képviselő beszélt, hogy le sem írható azon fájdalmas érzet, mely a nemzet ko­szorús nagy lángelméjének, a Széchényit mindeddig, határtala­n és tisztelő Petőfinek arcáról e nagyúri barbárság folytán visza­­tükröződött. A küldöttség többi tagjait is a legnagyobb indig­natio fogta el ezen junkeri magaviselet fölött, és a küldöttség egyik tagja épen kérdőre akarta vonni Széchényit ezen furcsa magaviseletéért, midőn belépett Szemere és a küldöttséget a népgyülésre nézve megnyugtatta. — Ez is egy vonás azon jeles közgazda életéből, kit erőnek erejével politikai prófétáéi is rá akart a bécsi reactio és az osztrák-magyar vaskalapos clique erőszakolni a szabadelvű magyar nemzetre. A „Pesti Hírnök,“ mely sirokat dúló hyaenának nevezi a „M.,U­“t, mivel egy Széchényire nem előnyös essayt vett át az „Éva. Sz.-ből tárcájába, bizonnyára ismét jajveszékelni fog ezen közlemény fölött is , hanem ez nekünk már mindegy ; mi nem fogunk sem a „Napló“ sem a „Hírnök“ sem az „I. T.“ kedvéért akár a tények elhallgatásával, akár a tények elferdítésével a történe­lem elosztrákosításáh­oz járulni. — Az Ungarische Monatschrift címmel múlt hó elején megkezdett korszerű irodalmi vállalatból megjelent a II. füzet is, most már gr. Bethlen Olivér felelős szerkesz­tése mellett. Tartalmát két tanulmány „Deutschland“ és „Un­garn“ címmel, továbbá a „Néphadsereg“ eszméjéről irt cikk, politikai szemle Schvarcz Gyulának a magyar társadalom rétegeiről közművelődés-politikai szempontból írt cikkének fordítása, Kápolnai István „Magyarország hadászati védel­mének“ és Kossuth Lajos lapunk első számában megjelent nagybecsű levelének fordítása, végül a „Honvéd“ című ka­tonai szaklapnak a Kossuth-Perczel ügyben tett nyilatkozata képezik. — Lapunk első számának megjelenése óta Horváth Mihály püspök, kit már akkor, mint haldoklót mutattunk be, a megyék rendezéséről az akadémia nagygyűlésén fölolva­sott értekezése után meghalt, és a közösügyes viszonyok többi áldozatai közé eltemette a közvélemény. E szomorú tiszt végrehajtására a püspök úrnak a szegedi úgynevezett „szabadelvű körhöz“ intézett levele szolgáltatott okot, mely azóta valamennyi deákpárti lap hasábjain és külön lenyo­matban is megjelenvén a legundokabb piszkokat szórja a nemzet történetének legfényesebb, mert a valódi hazaszere­tet lángjától megvilágított lapjaira és kicsinyes visszavonás, — érthetlen gyermekeskedésnek, nevezni nem átallja a Rá­­kóczy, Bocskay, Bethlen stb. által kezdeményezett harcot s a 48—49-iki küzdelmeket, melyeknek pedig a püspök ur is egyik fő tényezője gyanánt szerepelt akkor. Annyi csa­lódás, annyi keserű kiábrándulás után e csapás súlya is ve­szít jelentőségéből. Nincs más hátra, minthogy mi is elmond­juk fölötte az utolsó requiescat in pacet ! — A bécsi „Vorstadtzeitung“ — ipelynek 26,000 előfizetője — május 4-diki számában egy meglepő cikket hozott „Demokraták és demagógok“ cím alatt, mely cikket jobboldali és balközépi lapjaink nagy bölcsen agyonhallgat­tak, de melyből mi sietünk a következőket kiemelni. „A ma­gyar aristokratia ma is követi hagyományos politikáját, mely abból áll, hogy a demokraták törekvéseit gyanúsítja és föl­forgatási célokat tulajdonít nekik. Már Széchenyi István demagógnak nevezte Kossuthot, s azóta valamennyi oly ügyvédet, orvost, tanárt és egyátalán minden oly szabadelvű egyént, ki nem tartozik a mágnások uszályhordozói közé, demagógnak kiáltanak ki... A demokrata kor bezárása egyike azon erőszakos tények­nek, melyeket egy alkotmányos kormány valaha elkövethet, és mely fölött maga a balközép orgánuma is kijelenti, hogy az minden pártot egyiránt mélyen megsértett. ___________ A magyar kormány az említett erőszakos tény által oly jelentékeny erkölcsi kárt okozott magának, hogy a mér­sékelt baj szükségesnek tartja Kossuthtal a pártvezérség iránt nyilvános alkudozásba bocsátkozni. Kossuth ugyanis Schvarcz Gyulához intézett és lapunk­ból ismeretes levelében a legmagasabb és legtisztább demo­kratikusok eszmékkel lépett ki a síkra. A demokrata körnek a legkülönbözőbb politikai pár­tokhoz tartozó tagjai Kossuthnak eme nyilatkozata követ­keztében Kossuth zászlaja köré csoportosultak és ekkép az „aristokratia vagy demokratia“ vált az új választások jel­szavává. A balközép az ország közvéleményének ily hangu­latát nem ignorálhatta , s ép azért minden emeltyűt moz­gásba hoz most már az iránt, hogy Kossuthot az ú­j válasz­tások alkalmából saját részére megnyerhesse. De ez nagy feladat. Tisza úr elvei ismeretesek; sociális tekintetben ép oly exclusivek ezek, mint Andrássy úréi. Kossuth ereje épen tiszta demokratikus elveiben gyö­kerezik; ezek hatalma most újból bebizonyult. A magyar kormány Monstre-agitatiót kezdett meg Kossuth ellen. Ta­lálkozott egy népszerű ember, ki Kossuth ellenében táplált személyes gyűlöletétől eltelve élethalálharcot szent neki. Az országban vihar keletkezett, villámlott, menydörgött. Per­ceit itt diadallal fogadták, amott megkövetkezték — az egész ország lázas izgalomban volt. Ekkor megjelent Kos­suth levele a népnevelésről és demokratiáról, s ez maga ele­gendő volt a vihar lecsillapítására. Perczelről ma már senki sem beszél. Kossuth ereje főleg azon körülményben rejlik, hogy saját ügyét a demokratikus szabadság ügyével szoros kap­csolatba hozta s ez által sikerült oly elemeket is zászlaja köré csoportosítnia, melyek különben távol maradtak volna politikai inten­zióitól. Ma már minden elfogulatlan ember tudja, hogy Kossuth a legtisztább demokrata, s hogy az országban megindított demagóg izgalmak csak a magyar aristokratia párt manővere gyanánt tekintendők.“ — így ir egy bécsi lap már harmadik vezércikkét hozván azon esz­mék közül, melyeket Kossuth Lajos Schvarcz Gyulához in­tézett levelében megpendített ! A „Wanderer“ és egyéb sza­badelvűbb német lapok is terjedelmesen hozzá szóltak ama történelmileg fontos levélhez ; csak a „H­o­n“ nem szólt róla egy hangot sem; még az „Új Korszak“ megjelentét sem említette. Hogy is említette volna Jókai úr lapja Kossuth­nak ilyszerü nyilatkozványát, midőn Jókai úr azon időtáj­ban egy rá nézve sokkal fontosabb tárgygyal t. i. egy császári királyi Kossuth-párt alakításával volt el­foglalva ? — A föld valamennyi műveit államában az egyes tárca­minisztereknek nem államtitkárok, hanem csak az alállam­­titkárok vannak és voltak alárendelve, és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a föld valamennyi műveit államában állam­titkár a miniszter maga, így nem csak Északamerika egye­sült államaiban jelent annyit a „Secretary of state“ mint „miniszterelnök“ ; nemcsak Angliában a „secretary at war“ annyit mint „hadügyminister,“ hanem Franciaországon is a ministerek diplomatikai címe ez : „le ministre secrétaire d’état“ pl.­­de l’Instruction publique közoktatásügyi mi­niszter, stb. Magyarország, vagyis „Translajtania“ e tekin­tetben sokkal szerencsésebb , mert neki minden egyes tárca­­miniszere alatt nem alállamtitkárai,hanem valóságos „állam­titkárai“ vannak. És ez mind valószínűleg csak azért, hogy a nemzet az 1848-diki alkotmányért vagy a quotáért legalább a hivatalos apparatus „fényével“ kárpótoltassék. Hisz herceg Eszterházy gyöngyös nadrágait úgy is kótya­­vetyére bocsátották már : ezért is kell valami kárpótlás. Va­lóban szépen haladunk gróf Andrássy kormánya és Deák Fe­­renc párt­hegemóniája alatt a­­ robot visszaállítása felé! A váci­ utca egyes kirakataiban már „családi színek“ címe alatt árulnak nyakravalókat. A városligeti sétányokon pedig az embertömeg, szoptató­ anyák és mankózó aggastyánok közt lóverseny és hajtóvadászat tarthatására 100 forint kapitányi „bírság“ árán már szintén szabadalmat ad a mágnási rang. Deák Ferenc a kegyes és bölcs mindezt oly szépen nézi végig, mintha csak nagyobb öröme sem lehetne, minthogy oly tanítványai ülnek a kormányon, kik még Manteuffelen is túltesznek. fest, 1868. Nyomatott Fanda és Frohna könyvnyomdájában, váczi-utcza 1. sz.

Next