Népnevelők Lapja, 1883 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-27 / 43. szám

43. szám. Budapest, 1883. október 27. 18. évfolyam. NÉPNEVELŐK NÉPNEVELÉSÜGYI SZAKKÖZLÖNY. Megjelent e lap minden szombaton. Előfizetési ára : Egész évre 4 írt, félévre 2 írt, negyedévre 1 frt. Hirdetések 2 hasábos petit­ soronként 10 krral számíttatnak. Kéziratok a szerkesztőhöz (Budapest, Soroksári-utcza 63 sz.) ; előfizetési pénzek, valamint tag­sági dijak az egyesületi pénztáros SENYEI F. úrhoz (IX ker. Soroksári-utcza 32. sz.) reklamácziók hirdetések és ezek dija, pedig. Neum­ayer Ede nyomdászhoz (Váczi-körút, Iparudvar) küldendők. Az egyesületi helyiség a Kazinczy-utczai iskolaépületben van. A fővárosi tanszemélyzet javadalma­zásának újjászervezése. A fővárosi tanügy fejlesztése és gondozása a főváros köztörvényhatóságának és tanácsának mindig legkiválóbb gondját képezte. A tanszemélyzet javadalma­zására vonatkozó javaslat tárgyalásakor a főv. köztör­vényhatóság újabban is oly sok jelét adá a méltányos­ságnak és jóakaratnak, hogy ezen téren alig akad párja- A tanítónők fizetését a tanítókéval egyenlően állapitá meg; a II. fizet. fokozatban töltendő időt 5 évről 4-re szállítá le, a korpótlékok növekedését a tényleges szol­gálat végéig terjeszté, a helyettes tanerők napi díját 1 írtról 2-re illetőig 3 frt 20 krra emelé és a­hol csak lehetségesnek vélte javítani a tanszemélyzet java­dalmazást, megtette. Azon körülmény, hogy egyik-másik intézkedés ellen észrevételt is lehet tenni, mint pl. az ellen, hogy minden ujonan alkalmazott tanító egyaránt 3 évet tölt a III. fiz. fokozatban, mit sem von le a szer­vezés átalános értékéből. Természetes rendszerességbe foglalta a fővárosi tanügy ezen részét és újabb eszközt teremtett jó tanerők megszerzésére és megtartására. Az elismerés ezért első­sorban a tanügyi előadót , Al­k­é­r Gusztáv tanácsnok urat illeti, ki a javaslatot készítette és azt a felmerült nehézségek daczára a tanácsban és közgyűlésen odaadólag védelmezte és keresztül vitte. A főváros közönsége az, melynek elismerését a tanács­nok ur kiérdemelte és a tanítóság az, mely anyagi helyzete javítását első sorban neki köszöni. A javaslat fölötti vitában kiváló részt vettek az előadó tanácsnok uron kívül Ball­agi Mór, Lutter Nándor, Steiger Gyula, M­á­t­y­u­s Aristid, Szilágyi Dezső, Polónyi Géza, Havas Ignácz, Békey Imre és R­u­p­p Imre főv. bizottsági tagok, kik az utolsónak kivételével azon igyekeztek, hogy a szervezés a taní­tókra előnyösen állapíttassék meg. Igaz ugyan, hogy Békey tanfelügyelő úr a korpótlékok megállapításánál ellenezte azoknak a fent említett módon történt megálla­pítását, de ezen egy dolgot leszámítva, ő is a tanítók mellett foglalt állást. A javaslat tárgyalása alkalmával a tanítói hivatal­ról és a tanítók társadalmi állásáról oly nézetek is nyilváníttattak, melyeket téveseknek és részben igazság­talanoknak, a tanügy valódi érdekeivel ellenkezőknek tartunk és melyekre ez okból néhány észrevételt teszünk. A főv. törvényhatóság egyik kiváló tagja, Rupp Imre képviselő úr ugyanis párhuzamot vonva a tanítók és más tisztviselők között, úgy találta, hogy a tanitó még a köztisztviselői pálya legalsó fokán levő gyakor­nokkal sem helyezhető egy társadalmi színvonalra , mert ez a társadalom minden körében megfordulhat és ezért magasabb igényeknek is képes megfelelni, mig a tanitó csak olyan harmadrendű appendixe a „társaságinak, kit ez csak a maga körén kívül állónak tekint és kiről csak akkor vesz tudomást, ha iskoláról vagy gyermek­­tanításról van szó. Nem kutatjuk, várjon a t. képviselő úr a „társaság“ minden körét, tehát az aristokrácziát valamennyi vál­fajával is, értette mint olyant, melyben a gyakornok társadalmi állásánál fogva nem szúr szemet , vagy pedig a bürokrácziát, értette-e, avagy végre azon társaságra gondolt, melyet „középosztály“ elnevezés alatt szoktunk érteni. De azt tudjuk, hogy ha a társadalom valakinek súlyát nem egyéni értéke szerint állapítja meg, hanem az illetőt az általa betöltött állás fontossága és szük­ségessége szerint mérlegeli, úgy bizonyára nyom a ta­nító is annyit, mint a közhivatali pálya egyéb terén működő bármely hivatalnok. Csakhogy társadalmunk az egyént rendesen nem állása és hivatala fontossága szerint taksálja, hanem azt is nézi egyszersmind, olyan-e anyagi helyzete, hogy az illető „társaság“ szokásainak és formaságainak képes eleget tenni? És mikor ezt nézi, úgy azt találja, hogy bizony az a szerény tanítói fizetés a hivataloskodás minden fokán csak szerény marad annyira, hogy a „társadalom“ el­engedhetlen kiadásaira mi sem jut mig a szintén szerény fizetésű gyakornok lépésről lé­pésre előbbre, kedvezőbb anyagi helyzetbe jut és idővel még osztálytanácsos is lehet, ki, ha kedve telik benne, még a sportra is áldozhat ! Ha tehát a tanítói és egyéb tisztviselői állás között különbség létezik, úgy ez nem a tanítói pályán működők ki nem elégítő képzettségéből, azaz nem az illető egyének minőségéből, sem pedig a tanítói hiva­tal alárendelt fontosságából származik, hanem ennek *

Next