Népnevelők Lapja, 1884 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1884-11-08 / 45. szám
NÉPNEVELŐK LAPJA. 355 kebelében az átkos érzés gyökeret vert. A mohácsi vészről is azt mondja a költő: „Hajh! s ezt visszavonulás okozá mind s durva irigység.“ Testületi szellem, összetartás az, tisztelt kartársak ! melyen ellenségeink rosszakaratú nyilai tompatörötten pattannak vissza, s előbb-utóbb számunkra a tekintélyt nagy részben biztosítják. De némuljon is el aztán ez előtt a kicsinyes személyügy, a magánérdek és hiúság s foglalja el helyét mindig a testvéri egyetértés, mert ennek hiánya egyeseknek úgy, mint az egésznek tekintélyét csorbítja, a közös czél elérését koczkára teszi Tekintélyre csak az számíthat, ki nem a személyes súrlódás sorában, hanem a nemes czélú eszmék diadalra juttatásában keresi munkásságának súlypontját. Tegyünk meg azért a magunk részéről mindent, ami a tekintélyünk kivívásához szükséges s akkor joggal követelhetjük még a törvényhozástól is azt, ami édes hazánk érdekében nem utolsó tényező t. i. a tanító teljes képzettsége és tisztességes fizetése. Az elmondottak alapján van szerencsém a tisztelt közgyűlésnek megvitatás s elfogadás esetén a szükséges intézkedések megtétele végett a következő tételeket ajánlani. A tanítói tekintély emelését eszközölheti az állam törvényhozása és a tanító maga. I A törvényhozás: 1. ha a tanítónak oklevelét legalább az érettségi bizonyítvánnyal egyenlő értékűnek minősíti; 2. ha a fizetés minimumát falun 400 frt, (városon : 10,000 lakosig 500, 20,000-ig: 600, 40,000-ig: 700; 60,000-ig: 800, 100,000-ig s azon felül: 900 frt,) mindenütt lakás, vagy megfelelő lakbér illetmény s 10 % ötödik évi pótlékban állapítja meg; 3. ha a községi iskolákat — a főváros kivételével — mindenütt, a felekezetieket ott, hol a jelzett czélnak szigorúan meg nem felelnek, államivá változtatja; önként értetvén, hogy az iskolafentartók törvényileg rákényszeríti, hogy a jelenleg iskolai czélra fordított összeget az adóhivatalba fizessék ; 4. ha a tanítónak is, mint minden más pályán működő tisztviselőnek, az előléptetésre bizonyos fokozat állapittatik meg; 5. ha a tanítói nyugalomdijt méltányosabb alapra fekteti, azaz törvényben kimondja, hogy 30 évi szolgálat után a tanitó addig élvezett rendes fizetését nyugalomdijul megkapja: II. A tanító saját maga: 1. ha ő az erényesség, józanság és vallásosság mintaképe. 2. ha tanítói magasztos feladatát a tanulók tanítása és nevelése körül lelkiismeretesen betölti. 3. ha a társadalmi életben felmerült s szükségessé vált minden nemes eszmének megtestesítését tőle telhetőleg előmozdítja. 4. ha a folytonos önképzés által jogosan követelhet helyet minden mivelt társaságban ; 5. ha a törvény korlátain belül önállóságot, jellemszilárdságot tanúsít, s végre. 6. ha a testületi szellemet nem lazítani, de edzeni törekszik A tananyag leszállítása fővárosi népiskolákban. Ily czimü czikket tett közzé Radó Vilmos a „Magyar Tanügy“ f. é. VIII. füzetében s ezen mulatsága ellen nem is lett volna kifogásom, ha nem szólal fel Szuppan Vilmos a „Néptanítók Lapja“ f. é. 79. számában, annak nézeteihez járulva, azokat támogatva. Említett czikkében Radó megtámadja a főv. hatóságot azért, mert felismerve nagy felelősséggel járó kötelességét s hallgatva az orvosok, szülők s emberbarátok sűrű panaszaira — amelyekben kiemelték a fővárosi népiskolai gyermekek túlterhelésének tényét — utasította a kebelbeli közoktatási bizottságot, hogy foglalkozzék behatóan ezen égető kérdés megoldásával. Megtámadja továbbá a közoktatási bizottság elemi albizottságát, mint az erre vonatkozó terjedelmes munkálat szerkesztőjét oly módon, melyből kiviláglik első sorban czikkíró korlátlan önhittsége, mely szerint ő kívüle senki másban ismeret, tudomány nem lehet; másodsorban az, hogy a bizottság munkálatát vagy nem értette meg, vagy pedig nem akarta megérteni. Mieőltt azonban R. szánt szándékos ferdítéseire térnék át, nem mulaszthatom el a feletti csodálkozásomnak kifejezést adni, hogy Szuppan úr a bizottság terjedelmes munkálatának gondos áttanulmányozása nélkül járul R. állítólagos nézeteihez. Mert ez czikkében nem saját nézeteit fitogtatta, hanem a bizottságéit, csakhogy más köntösbe öltöztetve, kiferdítve. Radó kétségbe vonja a fővárosi elemi népiskolai növendékek túlterhelésének megszüntetésére irányuló mozgalom jogosultságát, figyelemre méltónak találván azt, hogy a vidéken nincs túlterhelés. De rövid czikkíró az emlékezete! Hát foglalkozott volna az országos tanítógyűlés ezen kérdéssel oly komolyan, mint ahogy tényleg tette, ha a túlterhelés nem bírna átalános országos jelleggel. Mégpedig az ott összesereglett tanítók az ország minden vidékeiről valók voltak. Tehát, hogy a vidéken is van túlterhelés, elvitázhatlan, s hogy a főváros gyermekeire nézve is létezik, maga a czikkíró is elismeri, megengedvén, hogy ezek naprólnapra satnyulnak, de szerinte nem a túlterhelés miatt, hanem más körülményekben keresi ennek kútfejét. ■ Ezt belátta a bizottság is, utalt is reá munkálatában, amint azt a támadó úr sem tagadhatja, de a maga részéről elsősorban azon bajokon kívánt segíteni, melyek orvoslása hatáskörébe esik, a többi, mélyebben fekvők iránti intézkedést az erre hivatott közegekre hagyva. Radó továbbá védelmére kel a miniszteri tantervnek, melyet a bizottság nem is támad meg, sőt melyet egészében megtartani kíván, csak egyes részeiben viláosabban körvonalaztatni óhajtja, hogy ne lehessen mindenfélét belemagyarázni. Igaz, hogy némi anyagleszállítást is javasol a bizottság, pl. a nyelvtanból, kivánva a sok mindenféle állapot-, eredet-, vég- sat., a gyermekekkel nehezen megértethető határozók elhagyását, melyeket épen a min. tanterv szerint írott, s maga a minisztérium által kiadott Nagy László-féle nyelvkönyv nyomán egész terjedelmükben tanítanak a főv. népiskolákban. És ezt — azt hiszem — minden szakember csak helyeselheti, nem hogy e végett a bizottságot korholná. Amit a támadó a bizottság azon javaslatáról mond, hogy a vezérfonalak kevesbet tessenek, igen különösnek tűnik fel, mintha nem tudná mindenki, hogy a szisztemizáló vezérfonalak soha sem érdeklik a gyermekeket, holott a gyermeki eszmevilághoz alkalmazva, tehát érdeket ébresztően szerkesztett jó olvasmányok igen. Ilyen olvasmányokat tartalmazó olvasókönyvekre javasolta a bizottság a pályázat kihirdetését. Amiket Radó a túlterhelés valódi okainak állít lenni, egy kis jóakarattal a bizottság munkálatában megtalálhatja, sőt azt merem állítani, hogy meg is találta és saját, nem igen rejtett czéljaira eléggé ügyesen fel is használta. Vagy talán nem-e azon törekvés indította a bizottságot, hogy a tanítást közvetlenebbé,