Népnevelők Lapja, 1884 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-18 / 42. szám
42. szám. Budapest, 1884. október 18. 19 évfolyam. NÉPNEVELÉSÜGYI SZAKKÖZLÖNY. ____ e grj e 1 en e lap zxiinden. szómbaton, Előfizetések és reclamátiók kizárólag NAGY LAJOS IX., Soroksári-utcza 18. sz. küldendők. Ára : egész évre ............................... 4 frt. félévre .................................... 2 frt. negyedévre............................... 1 „ Egyes szám ..........................10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a Szerkesztőhöz, IX., Soroksári utcza 63. sz., czimezenidők. Hirdetések és ezek dija Neiiinger Ede könyvnyomdászhoz. Váczi-körút, (Iparudvar) küldendők, egyesületi pénztáros úrhoz. A vészharang. Megkondult. És sajátságos, az érdekelt felek nemhogy a vész színhelyére sietnének, hogy megakadályoznák annak elharapódzását, hanem még nyakra-főre futnak onnan, nem gondolva meg, hogy a vész bármily félreeső saját otthonukat is elérheti s iszonyú pusztítást okozhat soraikban. Találó ezekre is Menenius Agrippának a gyomorról szóló meséje. A gyomor ugyan nem nélkülözheti a kezek és lábak munkáját, de ha egyszer a gyomor felmondta szolgálatát, a kezek és lábak is elpusztulnak. Avagy mit mondanánk ahhoz, ha a község temploma meggyulna s a lakók közül sokan azért nem találnak szükségesnek az oltási munkálatoknál segédkezni, mivel az fugy sem az övék, de a hirtelen feltámadt szélvész lángtengerré változtatja a színhelyet s elhamvad az egész község? Uraim, a megkondult vészharang hívogató hangjai nálunk süket fülekre ne találjanak ! De hát hol szólaltatták meg a vészharangokat, hol van a baj, honnan menekülnek s hova igyekezzünk mi — kérdezheti egyik-másik fiatalabb kartársam. Az öregebbek jól ismerik a vész színhelyét, tudják, hogy az egyleti élet forog veszélyben. Általában el lehet mondani, hogy Magyarországon jelenleg nincs egészséges tanítóegyleti élet. Mindenünnen panasz, lehangoló hír érkezik hozzánk. A hetvenes évek elején mutatkozott ifjúi lelkesedés, férfiúi tettvágy, kitartó szorgalom mind eltünedeztek, hogy helyüket az ármány, irigység, boszu foglalja el. Az érzékenykedés ragályként terjed s a személyes érdeket a közügy érdekei elé helyezik ! A vidéken már több tekintélyes egylet fel is bomlott. Tehát a baj nagy, a vész komolyan fenyegető A baj felismerése az orvoslásnak első teendője. De azután gondoskodnunk kell azon eszközökről, melyekkel a keletkező vagy javában dühöngő vésznek útját álljuk. Mindenesetre, minél nagyobb a veszély annál nagyobb összetartásra, egyetértésre és békeségre van szükségünk. Elsőbben is minden egyes tanitóegylet tisztviselői között a legharmonikusabb működésnek s a legbensőbb viszonynak kell uralkodnia. Mert ugyan miféle egyleti élet lehet az, hol a tisztviselők bizalmatlansággal, vagy pláne antipathiával viseltetnek egymás irányában ; hol egymást kisebbítik, lenézik, mindegyik egy-egy coripheusnak tartván magát? Vagy hol a tisztviselők között a legellentétesebb irányok találnak képviselőkre, történhetnek-e ott határozott megállapodások, maradandó alkotások ? Ott minduntalan elvi változtatások szoktak napirenden lenni. Azt mondja a közmondás: „Fejétől büdösödik a hal.“Jól vigyázzon tehát minden egylet tisztviselői választásánál! A tisztviselőknek nemcsak szakképzett, hanem minden nemesebb emberi tulajdonokkal is felruházott tagoknak kell lenniök. Ha a tisztviselők tanult, mivelt, szorgalmas, ügybuzgó, kitartó, mások irányában nyájas, senkit nem sértő férfiak, és mások gyengéi irányában elnézők is tudnak lenni s óvatossággal és kímélettel tudnak javítani , akkor az egylet a tespedést, a pangást nem ismerheti. Az a fürgeség, elevenség, ügybuzgóság, tevékenység, szóval maga az élet, ami a tisztviselői karban tapasztalható, az akaratlanul is átszáll a tagokra, az egyletre. A vezetőknek azonban ezenkívül különösen jól kell ismerniök az administrate titkait is. Minél nagyobb az egylet, annál ügyesebb, éberebb, és szívósabb kormányzóra van szükség. Meggyőződésem, hogy minden dolog sorsa szorosan összefügg kormányzójának személyes tulajdonságaival. És e meggyőződésemet a tapasztalat adta Számos konkrét esetet hozhatnék fel az élet minden teréről, de csak a „Népnevelők Budapesti Egyesülete“ múltjára fogok szorítkozni. Ez az egylet hatalmas, az életerőtől duzzogó, fel és le imponáló volt egykor, mivel elnökei igazi kormányzók voltak. A kormányzás titkait azonban az életből kell ellesni és alkalmat adnunk, hogy a kormányzásra hivatottsággal bíró kartársaink azt tanulmányozhassák. Ezért nincs veszedelmesebb valamely egyleti élet egészséges fejlődésére nézve, mint a minduntalani tisztviselői változtatás. Az egyik bele se melegedett, már megy, hogy a másiknak adjon helyet. Vajjon képesek voltak-e azok az egylet körülményeit és speciális viszonyait oly rövid idő alatt megismerni és így annak valódi szolgálatot tehetni ? Én kétlem. És az egykor oly életerős „népnevelők Budapesti Egyesülete“ felett is megkonditották most a vészharangot. Pedig már régebb idő óta gyanús füstfellegek voltak észlelhetők annak körében. De a dolgot könnyedén vették. Sokan meg már nerói örömérzettel tekintettek az egyletnek lángba borulása elé, hogy majdan gyönyörködhetni fognak a magas lángoszlopok ördögi munkájában. De hál Istennek! a lángnyelvek még nem nyaldosnak, a tűz még csak lappang és máris megkonditották a vészharangot. Jó, hogy még idejében ! Bár magába szállna mindenki e komor hangok hallatára ! Ma, midőn a csöngős, lármás mumus, a reactió is mind bátrabban és nyíltabban mer fellépni, veszni hagyni egy szabad egyesületet, hozzá itt a fővárosban, 42