Népnevelők Lapja, 1885 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-10 / 41. szám

41. szám. Budapest, 1885. október 10. 20. évi folyam. NÉPNEVELŐK LAPJA NÉPNEVELÉSÜGYI SZAKKÖZLÖNY. Megjelen e lap minden szombaton. Előfizetések, reklamátiók Székely János egyesületi pénztároshoz, VII. ker., Rózsa-utcza I. sz. II em. ; hirdetések és ezeknek díja pedig Neumayer Ede nyomdatulajdonoshoz, VI. h., Ó-utcza 2. sz. küldendők. TARTALOM : Néhány szó tanító-egyesületeink működésé­ől, Rédl Ferencz. — Az országos kiállítás nevelés és közoktatás csoportjának kitüntetései. — Hogy jutalmazza az egyház leghívebb szolgáit ? — Felhívás a „Torontálmegyei magyar­ nyelvterjesztő- és közművelődési egyletébe leendő belépésre. — Wein­er Gusztáv, (Vége.) (Tárcza ) Vazul. — Egyesületi élet. — Vegyesek. A lap szellemi részét illető közlemények SRETVIZER LAJOS szerkesztőhöz, VII k., Kazinczy-utcza 3 sz. czimzendők. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt., félévre 2 frt., negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Néhány szó tanító-egyesületeink mű­ködéséről. A XIX. század a rohamos haladás korszaka. Bár­hova tekintünk, a közélet és kultúra minden terén, legyen az ipar, kereskedelem vagy tudomány, mindenütt e jelszó a vezér: Előre, előre! De képzelhető-e a közpályák bármelyikén is ha­ladás, helyes irányú népnevelés és oktatás nélkül ?­­»Maradandó kincsei lesznek-e korunk nagyszerű vív­­­­ jpálnyai az emberiségnek, ha e vívmányok óriási épülete " számára nem építünk erős és biztos alapot ? E kérdésre csakis „nem!“ lehet a felelet. Ezen szilárd alapot a népiskola van hivatva a nép különböző rétegeibe beleépíteni, miért az em­beriségnek, társadalom és államnak kötelességök arról gondoskodni, hogy a népiskola oly mértékben fejlesz­­tessék, hogy ezen nagy fontosságú feladatának biztosan meg is felelhessen. Bátran elmondhatjuk, hogy a népiskola minősége a társadalom átalános műveltségének mérővesszeje. Ha mai népiskolánkat összehasonlítjuk a múlt század e nemű intézményének bármelyikével, el kell ismer­nünk, hogy e téren is nagyon örvendetes a haladás, de azt elfogultság nélkül még mindig nem mondhat­juk, hogy a népiskola munkája fontosságához mérten ama helyet foglalná el más kulturális tényezők közt, mely méltán megilletné, mit az bizonyít legjobban, hogy annak munkásai még mindig a társadalom mos­toha gyermekei és — hogy e téren még a mai napig sem a szakképzettség és szakvélem­ny az irányadó Már­pedig a­meddig a laikus vagy dilettantismus kezében van a gyeplő, addig legjobb akaratú törek­véseink sem vezetnek czélhoz, mert azok nem egyebek, mint a homályban való tapogatódzások, melyekből egyedül csak a szakértelem világossága vezethet ki bennünket. A szakértelem érzi is lépten nyomon háttérbe szoríttatását és mellőztetését, miért is annak képviselői, a tanítók törekesznek is eme természetellenes hely­zetet lassanként megszüntetni és magukat saját pá­lyájukon érvényesíteni, a­mi az egyeseknek termé­szetesen sohasem sikerülne, azért arra vannak utalva, hogy egyesült erővel törekedjenek a czél felé. Egyesült erővel pedig hol működhetnénk biz­tosabban mint tanító-egyesületi gyűléseinken. Hisz itt össze szoktunk jönni minden évben egyszer, — s ezen kívül a fiókegyesületi üléseken kétszer — itt elmond­hatjuk egymásnak a tapasztalt hiányokat, bajokat és sérelmeket, eszméket cserélhetünk, ezeket alaposan megvitathatjuk, sőt határozatokat is hozhatunk. Ily körülmények közt, most már csak az volna még hátra, hogy az irányadó körök az ily egyesületek által hozott határozatokat, mint legilletékesebb szak­­véleményt, intézkedéseiknél vennék is figyelembe. De mindennap tapasztaljuk, hogy ez nem történik meg, s hogy egyesületi munkálkodásunk sok tekintetben nem egyéb üres szalma­cséplésnél. Ha azonban behatóbban megvizsgáljuk taní­ó­­egyesületeink szervezetét és munkásságát, látni fogjuk, hogy maguk az okai, hogy befolyásukat és véleményeiket nem érvényesíthetik. A legtöbb tanítóegyesület közgyűlésein oly dolgok és tételek tárgyaltatnak, melyek egyátalán nem oda­valók és melyeket bármely paedagógiai vagy didaktikai műben sokkal behatóbban és jobban földolgozva olvas­hatunk. Véleményem szerint a különböző nevelési dis­­ciplinák vagy mintaleczkék szaklapokba valók és csakis fiókegyesületi vagy — a­hol léteznek — szakosztályi üléseken tárgyalhatók, de soha sem valók a nagy­gyűlés elé, mert annak átalánosabb és nagyobb szabású teendői vannak. Igaz az is, hogy a nevelés és oktatás módszere csak akkor tökéletesedhetik, ha az egyesek véleménye, eszméi és tapasztalatai minél szélesebb körben vitat­talak meg, de tény az is, hogy a­hol nagyon sok ember van együtt, sohasem lehet úgy a dolog mélyére hatni, mintha valamely fölvetett kérdés szűkebb kör­ben tárgyaltatik, a­hol aztán mindenki hozzá­szólhat. Nagyon kívánatosnak tartanám tehát,­ hogy minden egyes tanítóegyesület oszoljék föl szakosztályokra, még­pedig a különböző tudományágak szerint: paedagógiai, nyelvészeti, mennyiségtani, történettudományi, termé­szettudományi és művészeti szakosztályokra. Ezen szakosztályok külön külön választják elnöküket és melléje egy titkárt s a nagygyűlés előtti egész napon tartják külön külön helyen szaküléseiket, a­melyeken a beérkezett s esetleg egy kiküldött bíráló­bizottság által már tanulmányozott tételek tárgyaltatnak. E szakülés jelöli ki a bírálóbizottság véleménye alapján azon jelesebb dolgozatokat, melyek az egyesületi köz­lönyben, vagy ennek nem létében más szaklapban közzé teendők. Az oly tételeket pedig, melyek a ne­velés-oktatás terén új eszméket pendítenek meg, a közgyűlésnek is ajánlja tárgyalás végett. Megjegyzen­dőnek tartom, hogy a fiókegyesületek ülésein tárgyalt fölolvasások vagy mintaleczkék, az egyesületi elnökség útján, szintén a megfelelő szakosztályokhoz volnának utasítandók. Tudjuk azt, hogy a kartársak egyike jobban szeret átalános nevelészeti kérdésekkel foglalkozni, ez tehát beléphet a paedagógiai szakosztályba, a másik a nyelvtani, a harmadik a mennyiségtani, a negyedik a történelmi, az ötödik a természettudományi s a­­ hatodik valamely művészeti tárgy tanítási módszere

Next