Népnevelők Lapja, 1894 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-17 / 11. szám
179 nászok atyja, buzdítására a tornatanítók tanfolyamát kitűnő sikerrel végezte, mire a Nemzeti Tornaegyletnél mint előtornász, a 70-es évek elején pedig — nagy örömére — a fővárosnál mint tornatanár nyert alkalmazást a VI. és VIII. kerületi polgári fiúiskolánál (ez utóbbi most a IX. ker.-ben van) Ekkor kezdődik igazi működése. Mint tanítványa, most is emlékszem, mily helyesen és kiváló tapintattal járt el velünk, hogy a testgyakorlás iránti kedvet bennünk felkeltse. Bánásmódja, tanítási modora, bár szilaj fiúk valánk, lekötött bennünket teljesen. Velünk tornászott mindig! De hogyan!? Piros ingben, kék tornászövvel a derekán és czipőt is váltva, mert tornaczipőben volt köztünk. A következő tornaórában figyelmeztetés nélkül már mi is nagyobb részt kellő tornaruhában jelentünk meg. És milyen mintakép volt minden egyes gyakorlata ! A két intézetben, amelyben tanított, az előtornászórákat nagy kedvvel és élénkséggel vezette. Itt képezte előtornászait, kik nagy lelkesedéssel várták a következő órát. Előtornászai közt fölkelte a nemes versenygést. 1879-ben növendékeivel, vagy 500 ifjú tornásszal a maga rendezésével a városligeti Hermina-kápolna mögötti nyári tornatéren igen sikerült disztornát mutatott be a szülők, a nagyközönség és növendékei örömére. Növendékeivel többször kirándult a budai hegyekbe, hol alkalmas helyen disztornát rögtönzött s a győzteseket a helyszínen saját készítésű tölgyfa-koszorúval tüntette ki. Ez abban az időben volt, mikor a tornázás a fővárosban erős fejlődésnek indult. Sok, sok növendéke, miután tanulmányaikat bevégezték, az ő tanácsára folytatták, s folytatják mai nap is a rendszeres testgyakorlást, sőt oly tanítványai is vannak, kik a tornázás ügyének lelkes munkásaivá lettek, kik ezen fontos ügy fejlesztésében terjesztésében mai nap is tevékenyen működnek, okulva az ő tapasztalatain, élve az ő tanácsaival. Mint a felnőttek tornatanára, szép működését a Budapesti (budai) tornaegyletnél látjuk, hol 18 éven át haláláig, önzetlen munkálkodása, nemes ügybuzgalma, szép jelleme által baráti rokonszenvvel tisztelték. Midőn 1887-ben Ő felsége magas látogatásával kitüntette ezen egyesületet, ez alkalomból oly disztornát rendezett az egylet csarnokában, milyent nem egyhamar fogunk látni. A boldogult a Magyarországi Tornatanítók egyletének alakulása óta választmányi tagja, titkára, majd alelnöke volt. Ez egyesület az ő munkálkodásának nagyon sokat köszönhet. A „Tornaügy“ czímű testgyakorlati szaklapnak belső munkatársa, tavaly pedig szerkesztője is volt. Ezen működéséről azonban lemondott, mivel makacs gégebaja pihenést kívánt. De ő nem nyugodott. A szakirodalom terén kifejtett, nagyobb munkásága: a torna-szótár, melyben sógorával, Maurer Jánossal jejezte a munkát. Ennél nagyobb műve, a tornász-szakkifejezések lexikonja lett volna, melyen buzgón és sokat dolgozott. Be is fejezte , azonban a folyton makacsabbá vált betegsége elfelejteté vele e mű napvilágra hozatalát. Ez év február hó utolsó hetében sokat szenvedett, s hogy mindeddig képes volt ellent állani, azt erős szervezetének tulajdonították orvosai. Utolsó perczeit, hála a gondviselésnek, könnyen elviselte; a folyton lassúdó lélekzetvétel az utolsóhoz ért s ő elaludt — el . . . örökre ! A Budapesti (budai) tornaegylet kegyelete jeléül szeretett műve-