Néprajzi értesítő 8. évfolyam, 1907.

Folyóiratszemle - Szláv folyóiratok szemléje. Izvystia obsesztva 1906 / Ernyey József = 8. évf. 3–4. f. 311–313.

IRODALOM. 311 Gubányi Károly: Öt év Mandzsuországban. 8°. 325 old. Nyolczvan­nyolcz képpel. A magyar földrajzi társaság könyvtára. Budapest Lampel R. könyv­kereskedése 1907. Szépen, érdekesen, közvetlenül megírt munka, kétségkívül nyeresége az útleíró irodalomnak. A szerző, a ki mint mérnök működött a szibériai vasút építésénél orosz szolgálatban, öt esztendő változatos, érdekes történetét írja meg ügyes, avatott tollal. Nem szakmunkával állunk szemben, hanem kellemesen, ügyesen papírra vetett elbeszélés folyamán vonulnak el előttünk a vasútépítés eseményei, Mandzsúria tájékai, a kínai és koreai munkások élete, a kozák élet és az idegenben élő ember életének ezer meg ezer változatossága. Gubányi könyve mindenesetre megérdemli, hogy mint könnyű, érdekes olvasmányt elolvassák. Éppen azért azonban, mert jól megírott könyvvel állunk szemben, sajnálattal kell konstatálnunk, hogy a szokott magyar kiadói mizériák ennél a könyvnél sem maradtak el. A könyv valósággal ponyvaregényszerűen van kiállítva és temészetes, hogy a csomagoló papírra nyomott műmellékleteken a szerzőnek különben szép, saját fölvételei kellőképen nem érvényesülhetnek. A czímtábla rikító és ízléstelen, a­milyet nálunk is legfeljebb rémregényeken és olcsó füzetes vállalatokon látni. Mindez természe­tesen a szerző érdeméből nem von le semmit, hanem a kiadót terheli, a­ki a magyar közönséget annyira értékeli, hogy azzal ilyen tipográfiai lehetetlenséget akar elfogadtatni. Tonelli Sándor: Szláv folyóiratok szemléje. ИзвЪстгя общества Археолоии, Исторш и ЭтнограФш при Импера­торскомъ Казанскомъ Университета, томъ XXII. выи. 1—5. Казань, Тигго­литограф1я Императорскаго Университета. 1906. A kazáni egyetemhez csatlakozó régészeti, történelmi és néprajzi társaság folyó­iratának (XXII. évf. 1906.) változatos tartalmából kiemelünk néhány érdekesebb tételt. Az 1. füzet (19­22. 1.) Sz. Vedenszkij a Kudejar kincséhez fűződő hagyományokat és irodalmi emlékeket ismerteti. A tatár eredetű hires rabló, mások szerint császári testőr, vagy adószedő a XVII. században Krimben és az orosz határszéleken harácsolva, végtelen kincseket szedett össze romvárában és barlangjaiban. A kincs ott hever megátkozva és elbűvölve, helyét sziklába vésett titkos jegyek mutatják, de olyan ravaszul, hogy nyitját csak az igazi „testamentum" birtokosa tudja megtalálni. Mindenki beszél a kincsekről: keresik és magyarázzák a titkos jegyek kulcsát, közkézen forognak ilyen utasítások és leltári jegyzékei a kincseknek s az emberek tömegesen zászlókkal és pap vezetése alatt tódulnak a helyszínére. Eredménytelenül távoznak, mert még tart az átok ereje, máskor a zárnyitó fű gyenge, de a remény nem fogy el soha. A kincses monda oly erős, hogy több ízben felsőbb parancsra hivatalosan is keresték­­ az államkincstár jogos tulajdonát. A tanulmány az élő szájhagyomány mellett hivatalos adatokra is támaszkodik. (A jegyek, leltárak és a kincses barlangok leírása sokszor igen egyezik tótságunknak Jánosik kin­cseiről való hagyományaival s némileg ama régi kéziratoknak adataival, melyek legutóbb a tót múzeumi folyóiratban jelentek meg. Az erdélyi­ Testamentum tétel Dárius kincséről szintén rokon szerkesztésű.) Tanulságos Milkovics czikke a XVIII. századbeli csuvasokról, még pedig adatainak közvetlenségénél és régiségénél fogva. Ezek egyes részletei ugyan régen ismeretesek, de egész terjedelmükben mégis csak most jelennek meg. Az orosz írók II. Katalin korát méltán nevezik néprajzi irodalmuk hajnalának. Ugyanis a lángeszű asszony, ha már közvetlenül nem láthatta óriás birodalmának összes népeit, legalább leírásokból akarta megismerni az érdekesebbeket. E végből parancs ment a messzi kormányzóságokba, hogy népeikről pontos leírásokat készítsenek. Később uta­sításokat adott ki, mit és hogyan kell leírni bizonyos kérdő pontok szerint, s ha az egyik

Next