Néprajzi értesítő 11. évfolyam, 1910.
Tanulmányok - A temetők népi művészete / Novák József Lajos = 11. évf. 1–2. f. 1–27, ill., 9 ábr. + 1 t.
Az ,ősvilág" embere házat, melyben életét leélte, még nem épített, de sírja fölé már holment, cromlechet rakott. S mert halottja mosolygását többé nem látta, szava többé fülébe nem csengett, hogy mégis mindig tudhassa, hol van, s merre menhírrel jelölte a szent helyet. Az „óvilág" embere önző. Saját földi jólétének áldoz pompás palotákkal Mezopotámiában, de a sírjával alig törődik. A jelennek él. A Nilusmentiek sárkunyhóban élnek, de sírjaik gránit masztabák, teleírva dicsekvéssel, megrakva pompával, dísszel, hogy a holtak mérlege javukra billenjen ott alant, hol Horusz, a sólyom isten, és a sakálfejű Anubisz várják a lelkeket. — A klasszikus népek is az életnek élnek. Isteneiknek építenek, hálából épp annyi templomot, amennyit csupán hiúságból is. Maguknak csak stélákat állítanak. A császárok közül is kevés vetemedik Hadrianus büszke példájára. De a keleti aranydús vidék sorba állítja a mauzóleumokat. — Azután meghal a nagy Pán, ledöntött szobrait borostyán futja be. A gallileai vizek isten-embere életre kelti az ó-kereszténységet s e korban pompás sírokat emelnek maguknak: Teodorik, Ravennának, a tenger rózsájának, ősi erdejében, s messze északon, Aachenben, Nagy Károly is. A későbbi korok a templomok falába rakják czímereikkel ékes koporsóikat. Ez a román és csúcsíves középkor ízlése. Utóbbiban már a síremlék egész külön építmény a templomok hajóiban. Ez a renaisszanzkorban magasztossá válik; a barokkban követelődző, kérkedő. Ma már nincs hely a templomokban többé. Visszatértünk ismét a temetőkhöz. De már nem azok a büszke nekropoliszok ezek, mint a renaisszante campo santó-i, avagy az evilágiak. Szerény és csendes, nyugalmas a falusi temető. Hallgatnak a keresztek a sírokon, s csak disszonancziát teremt egy-egy nyeglén kérkedő családi sírbolt, a maga építészeti ízléstelenségeivel. A falusi temetőkben van csak igazán megnyugtató, egyben kibékítő csendes hangulat. És azok között is leginkább a turáni síkokról ide származott, faragott fejfás, karcsú kopjafás temetőkben. A Kézrajzi Értesítő, XI. 1