Néprajzi értesítő 11. évfolyam, 1910.

Tanulmányok - A temetők népi művészete / Novák József Lajos = 11. évf. 1–2. f. 1–27, ill., 9 ábr. + 1 t.

A TEMETŐK NÉPI MŰVÉSZETE 3 hordást kifejező egyszerű vonalakból, széles síkokból semmi sem marad. Itt minden szinte fantasztikus játszisággal tolul egymás fölé (V­, VI. stb. ábra), úgy, hogy e bonyolult formabontakozás láttán a pillér eszünkbe se juthat. Ezek után most már talán szabad lesz a régi két csoport helyett négyet venni fel, úgymint: 1. Fejefák: ama kisebb méretű (1 m—1­20 m magas), csak kevéssé tagolt, legtöbbnyire a fatömb, fakorong karakterét magukon viselő emlékek, a­miket az L, II. és III. ábrákon mutatunk be. Ezek Jász-Nagy-Kún-Szolnok­megyében többnyire ereszes írásmezővel bírnak, míg más megyékben az eresz vagy egyáltalán nem, vagy csak a legritkábban fordul elő. Az ereszes fej­fák többnyire homlokosak is. Ez is leginkább Jász-Nagy-Kún-Szolnok megyé­ben dívik, másutt ritka. Megkülönböztethetünk rövid és hosszúhomlokú feje­fákat, mely utóbbiak rendesen íróvésővel, többször kopásvésővel is vannak díszítve. Ezeknél a rovátkolás a homlok alatt, kivételes esetben a homlok fölött és a háton is jelentkezik. 2. Oszlopos fejefák: négyoldalú, egyforma kiképzés, a díszítés rendesen rovátkolás és a legkülönbözőbb gazdagságú barkácsmunkával történik, az író- és kopásvésőknek is engedvén helyet. Homloka csak kivételes esetekben van. IV., V., VI. stb. ábrák. 3. Kopjafák: a székely típusnak megfelelő, karcsú, sudár fejefák, rit­kán ereszes, homloka szintén nincs. Metszete négyzetes, nyolczszöges, hat­szöges is előfordul, legritkábban „esztergás", körmetszetű. A díszítés, mivel sok helyet nem talál, csupán a kopásvésőre szorítkozik. IV., VII., VII., IX. tábla. 4. Táblás fejefák: a sírkövek széles lapjaihoz hasonlók, sőt azoknak sokszor fejvonasait is átveszik. Többször ereszesek. Keretes nem fordul elő. Miután nagy sík területek állnak a rendelkezésre, a díszítésben igen nagy szerepe jut az íróvésőnek. X—XIII. ábrák. Csak természetes, hogy gyűjteményemből e közlemény számára kiválo­gatott 140 fejfa közül minden egyes típushoz számtalan átmeneti forma vezet. Sőt egyiken-másikon feltalálni a kopjafák karcsúságát a táblás karakterrel­­együtt és még egy-egy csillagos keresztet is az oszlopos fejfák motívumai­ból. E nagy formagazdagság oka leginkább abban keresendő, hogy volt ősi hagyomány elég, a miből lehetett szedegetni s a mi el nem fogyott soha. De kihalnak bármilyen ősi szokások, hagyományok is, ha intenzive és állandóan nem művelik. Ezt a művészetet pedig bizony minden időben és mindig egy­forma intenzivitással művelték eleink. Mert a sírját mindenki más-más fej­fával akarta megjelölni. Büszkesége volt ez a gazdagnak is s a furó-faragó barkácsnak még inkább az lehetett. Jól megfizették a munkáját mindig. Sőt nem is mindig barkácsoló ember faragta a fejefát. Például Kunhegyesen igen érdekes szokásokat sikerült megtudnom erre vonatkozólag, hol a város elöl­járósága a legmelegebben fogadott s megértvén gyűjtéseim tudományos inten­czióit, mindent elébem hordott, mit csak lehetett. Ezt annyival inkább is felemlíthetem, mert kilencz évi vándorlásom alatt mindössze három ily kör-

Next