Néprajzi értesítő 13. évfolyam, 1912.
Tanulmányok - A debreczeni népi építkezés / Ecsedi István = 13. évf. 3–4. f. 157–194., ill., 26 ábr.
A debreczeni népi építkezés. A föld és az ember. Az őskor legrégibb emberei a szó legszorosabb értelmében a természet ölén éltek s a tulajdonképeni lakás fogalmát nem ismerték. Nomád törzsek valának, szabad ég alatt tanyáztak. Ámde kezdettől fogva észrevehette az ember függését a környezetétől s mindig érezhette szükségét annak, hogy egyfelől a természet zordonsága, másfelől pedig a vadállatok orvtámadása vagy embertársai ellen biztos menedéket s így nyugvóhelyet találjon. Búvóhelyet legtöbbször maga az anyatermészet nyújtott neki a fák árnyékos lombjai közt, a kősziklák repedéseiben, a barlangokban kitűnő rejtekhelyet talált, ő maga azonban a tertiár korban még nem készített magának lakást. Az ember e természetes lakóhelyei közül elsősorban a barlangoknak megvolt az az előnye, hogy télen melegek, nyáron hűvösek valának s legbiztosabb védelmet nyújtottak az ember, az állat és a természet ellen. A legrégibb írott emlékeken, a bibliában több helyt, az ókori görög és római mithológiában számos alakban találunk említést a barlanglakásokról már abból a korból, mikor várak és városok is említtetnek. A misztériumok színpadjai is a barlangok voltak: "Zoroaster a mindenség alkotójának is gyönyörű forrásokkal bíró barlangot szentelt". Ámde ilyen kényelmes emberi lakásokat a végtelen pusztán készen nem talált az ősember. Amint tehát a hegyvidék kényelmes lakásaiból Alföldünkre lépett, számot kellett vetnie jövőbeni fennmaradásával s állandó lakások valamelyik formájának létesítésével. Ámde a diluvium számtalan sekély és egészségtelen mocsarai épp úgy, mint a Nyírség egyre változó homokbuczkái nem nyújthattak nekik kellő biztosítékot lakóhelyük állandóságáról. Dél felé jönnek, hol kötöttebb a lösztalaj, a homokos agyag s a homokszemek közt bujdosó csapadék tiszta forrásban tör elő. Valóban Debreczen első telepei ilyen ma már nem létező, de még egy századdal előbb is bővizű folyócskák mentén létesültek. Már őseink mindig ott telepedtek meg, ahol kötöttebb talajt találtak. Itt csörgedeztek a halban bővelkedő patakok, melyek első táplálékot szolgáltattak a jövevényeknek. Úgyszólván minden munka nélkül bőven került a termény. Lábaik alatt nem mozdult meg az első szélfuvallatra a talaj, sőt még erős falként kínálkozott az esetre is, ha a szükség föld alá bújni kényszeríté az embert s viszont végpusztulással sem fenyegette a békés lakókat egy-egy Istenítélete porvihar. A debreczeni czivil megrögzött irtózása a poszáta homoktól, az emberiség agrikultur részének ősi felfogásában gyökeredzik. Sivó-, futó-, terméketlen, sovány homok. Néprajzi Értesítő, XIII.