Néprajzi értesítő 23. évfolyam, 1931

Tanulmányok - Régészeti ásatások Charkov (Charkiv) közelében / A. Sz. Fjedorovszkij = 23. évf. 1. f. 1–6., ill., 3 ábr.

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI TÁRÁNAK XXIII. ÉVFOLYAM ÉRTESÍTŐJE 1931. 1. FÜZET Régészeti ásatások Charkov (Charkiv) közelében. 1929. november 20-án fejeződött be az ukrajnai tudományos intézetek főigazgatósága által rendezett expedíció nyári kampánya, amelynek Donyeckoe Gorodiscse tanulmányozása volt a célja. Donyeckoe Gorodiscse 7 km-re fekszik Karkovtól Karecsevka falu* nál, az Uda*folyó jobbpartján. A történetírók és régészek nagyon jól ismerik. Ennek az évnek az őszén a műút*munkálatok, amelyek a romok (gorodiscse) mellett folytak, felfedték, de részben tönkre is tették azt a terjedelmes helységet, amelyik körülvette az egykori város, vagy vár romjait. Be van bizonyítva, hogy itt nagy települési pont volt, amelyik a folyó mentén 11/? km, szélességi irányban pedig kb. 1 km-re terjedt. Az egykori város, vagy vár, amelyik a folyó és egy mély szakadék között fekszik, a természetes védelmen kívül, meg van erősítve mély árkokkal és agyagból hányt és kiégetett sáncokkal is. A vár körül nagy falu terül el, amelyben sűrűn aka­­dunk kultúra nyomaira. Két helyen temetők kerültek elő, részben magában a községben. Az emlékeknek négyféle kategóriája került felszínre. Az egész terület borítva van különböző mélységű kultúra gödrökkel, amelyeknek nagy része gabonásverem. Kisebb számban vannak földkunyhók (putrik) és még kisebb mennyiségben fazekas* kemencék. Végre sírok, sok helyen más kategóriájú emlékek tetején. Gabonásverem eddig körülbelül 80 került elő. Alakjuk külön*­böző (f. á.). Van fazékalakú, lefelé szélesedő kúpformájú és henger* alakú. Különböző a méretük és mélységük is. Eddig a legmélyebb 3 m és 20 cm volt. A vermek fala gondosan le van simítva. Még látszik rajtuk a lapát nyoma, amint kifaragták őket. Némelyik verem be van kenve sárral és ki van égetve. Ettől lett fekete füstös a színük. Sok esetben a verem fenekén nyír- és fenyő héjának maradványait találták meg. Ezekkel bélelték ki a vermet. Egész csomó veremben találtak megszenesedett gabonát. Általában­­ a gabonásvermek, mint az összes többi „talajmélyedés" is, már a régi időben megteltek kultúrrétegekkel, amelyek földből, nagymennyis­­égű hamuból, szénből, nedves, égetett agyagmasszából, edény­­cserepekből, összetört csontokból, ritkán tönkrement házieszkö­­zökből állanak. Az egyik veremben találtak nagymennyiségű szaru* forgácsot és szarvból kivágott hulladékot. Készülő művek eldobált darabkáit. A putrik száma, összehasonlítva a gabonásvermekkel, jelenték* telén. Máig hetet ástak ki. Mind nagyon kicsiny. A legtöbb ámu­­latba ejti az embert jelentéktelen méreteivel. Rendesen téglaalakú, sekély kivájások (2. á.). A padló rendesen jól ki van tapasztva sárral. A szegletekben megvannak a nyomai a faoszlopoknak, ame* Értesítő. . 1

Next