Néprajzi értesítő 51. szám, 1969.
Kaszaszerű vágóeszközeink történetéhez II. / Takács Lajos = 51. évf. 37-56., ill., 17 ábr., bibl. 53–54., Deutsche Zsf.
Ugyancsak e kaszaformájú nádvágókból is minduntalan kiütközik az átmeneti forma és olykor komoly mérlegelés dönti el, hogy valójában hova is sorolhatók. Tény az, hogy a két forma — a kaszaformájú és a sarlószerű pengéből álló nádvágó — szorosan összetartozik és összetartozásuk alapja az egy helyben is megtalálható átmeneti formákon kívül éppen a köpüs felerősítésű mód. Ez jellemző általában is a dunántúli nádvágókra és ez olyan erős hagyomány, hogy még a kaszahegyből készült szekunder nádvágóknál is erősen érvényesül: a Néprajzi Értesítő 1968. évi számában bemutatott 15 db köpüs kaszahegy-nádvágóból csak három nem volt dunántúli. Mindez azt jelenti, hogy a kaszaformájú nádvágók vizsgálata elválaszthatatlan a görbe ívűekétől, nemcsak a jelen életüket, hanem eredetüket, továbbélésüket illetően is. Úgy látszik, kialakulásuk is egy helyen keresendő. De ha tisztában vagyunk is e szoros összetartozással, mégis limitálnunk kell a kutatást a most minket elsősorban érdeklő kaszaformájú szerszámokra és csak annyiban kívánunk kitérni a másik típusra, amennyiben az a megértéshez szükséges. E sarlószerű típus ugyanis még annyi különálló problémát rejt magában, ami megérdemli, hogy egyszer önállóan is visszatérjünk rá. Ami a nádvágók elnevezését illeti a 20 adat közül 15 esetben: nádvágó, bicske, illetve nádvágó bicske szerepel a szigligeti példánynál, amit a fentiek után nyugodtan transzponálhatunk Bátára, nádvágó elnevezéssel. Vesszővágó bicske, illetve vesszőszedő kés egy-egy gerjeni, illetve paksi eszköz neve; lehetséges, hogy az csak a vesszőszedés szerszámaira szorítkozik. Egyes gerjeni adatközlőink ugyanis (Vajda József, 67 éves, Vajda Béni, 63 éves) kiejelentették: „a nádvágót sosem nevezték bicskének, csak a vesszőszedő késnek volt az a neve". Persze a tárgyak többféle funkcióját ismerve könnyen feltételezhető, hogy a terminológiájuk is keveredett. Gyalázta annak a nádvágónak a leltárkönyvben bejegyzett neve, aminek nincs megadva pontos lelőhelye, hanem csak annyi: Balatonvidék. Ez a tény alaposan megingatja a terminológia bizonyosságát, még akkor is, ha tudjuk, hogy a Balaton keleti felének mindkét oldalán „gyalázka" a nádvágó helyi kifejezése. Úgy látszik a gyűjtő e kifejezést ismerve mint egyfajta terminust alkalmazta a bizonytalan és így eredeti elnevezését elvesztett tárgy megnevezésére. A gyűjtő terminusának tetszik az 5984. hsz.-ú komáromi kasza elnevezése is, mégpedig elsősorban hosszú magyarázó jellege miatt. Ez van ugyanis neveként feltüntetve : tókasza, nádcsapások kivágására. Ha helyi kifejezés lett volna, talán nem kapcsolták volna hozzá a funkció-jelölő bővítést is. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez esetben jogos lehet e terminus, mivel a szerszám erősen elüt a többi nádvágótól, és úgy látszik, hogy kasza mintájára készült, mégha a felerősítése köpül is. Lehetséges, hogy valamelyik tógazdaság készíttette, és ha így van, akkor ugyancsak megkérdőjelezendő a terminusa, mivel nem valószínű, hogy paraszti eredetű. Akárhogy is van, teljes bizonyossággal ezt sem fogadhatjuk el. Ami tehát a teljes áttekintés után marad, az a nádvágó elnevezés nagy szupremanciája, ha tényleg nádvágóról esett szó. A többi kifejezés vagy bizonytalan, vagy más funkciójú tárgyra vonatkozik. Most a terminológiával nem is kívánunk bővebben foglalkozni, annyi mégis leszögezhető, hogy viszonylag egységes, mégpedig a nádvágó kifejezéssel. E szerszámok használati módját ma már igen nehéz pontosan megállapítani, mivel legtöbb helyen, ahonnét a tárgyak a múzeumba kerültek, csupán a tárgy maradt