Néprajzi értesítő 77. évfolyam, 1995.
A Néprajzi Múzeumban „Magyarok Kelet és Nyugat közt” címmel 1994. november 21–22-én tartott konferencia előadásai - A rendi nemzettudat szimbóluma, a díszmagyar / F. Dózsa Katalin = 77. évf. 155–165., ill., 9 ábr., bibl. 164., English summ.
158 F. Dózsa Katalin ezt olvashatjuk: „Sok ideig külföldieskedtünk; ideje már, hogy valahára szívben lélekben, ajakkal és tetőtől talpig magyarok legyünk!" Az 1830-as években lelkes szabók megreformálják, a napi divathoz igazítják a kissé ósdi szabásformákat. Ekkor születik meg az atilla, zrínyi stb. A rövid dolmányok és menték meghosszabbodnak, egyaránt emlékeztetve a 17. századi dolmányok, menték és a 19. századi európai divatú szalonkabátok formáira. A dús aranypaszományozás helyett keskenyebb, 3-5 páros zsinórozásokat találunk. A hétköznapi, egyszerű fekete, esetleg sötétvörös, sötétzöld szövetből ajánlott, feketével zsinórozott magyar viselet jelentősen különbözik a változatlanul selyemből, bársonyból készülő, drága prémekkel, súlyos ékszerekkel dekorált díszruhától. A reformkorra legjellemzőbb szemléletbeli változás azonban az, hogy az udvari szertartások, megyegyűlések díszruhája a nemesség egyéb politikai, sőt családi (pl. esküvő, bál) ünnepségeinek megfelelő öltözékévé is válik, nemzeti önérzettel fűszerezve. 2. kép: Széchényi István gróf és neje, Seilern Crestentia 17. századi jellegű historizáló díszmagyarban. Perlaska rézmetszete, a Honderű 1843.