Magyar Néprajzi lexikon 1. kötet, A-E (1977)
CS - Csonka pajtás és Sánta pajtás - csontbúgó - csontkorcsolya - csontkupáncs - csontlánc - Csont? – Leves, csont–hús, gulyás–paprikás
Csonka pajtás 528 Csont ? — Leves útra kel. Útközben csodatevő víztől kinőnek a karjai. Gyermekeivel egy erdei kunyhóban telepszik meg. A királyfi hazatér a háborúból s vadászatra (felesége keresésére) indul. A kunyhóba tér be pihenni, de se feleségét, se gyermekeit nem ismeri fel. Alvás közben az egyik lába lecsüng az ágyról, felesége a fiával visszatéreti. (A jelenet még kétszer megismétlődik.) Az inas reggel elmondja a királyfinak az éjszakai párbeszédet, mire az boldogan hazaviszi éppé vált feleségét és két szép gyermekét. A mostoha és leánya megbűnhődik (AaTh 706). A népszerű s a magyar nyelvterületen meglehetős egyöntetűséget mutató mesét elsősorban mesemondó asszonyaink kedvelik. 13 ismert, szórványosan feljegyzett változata általános elterjedtséget mutat s erős -*affinitást egyéb szenvedő hősnőkről szóló meséinkhez: —Hófehérke, — őztestvér, az, —jávorfácska, —Hamupipőke, —tetűbőrbukda, —Szűz Mária keresztleánya, —aranyhajú ikrek, —gyöngyöt síró, rózsát nevető leány,a, —hét (három, kilenc) holló, a stb. A mese egész,Európában, DNy-Ázsiában és É-Afrikában, É- és D-Amerikában ismert. A kutatók igen régi gyökerekre vezetik vissza, egyesek a 8. sz.-ra, mások a 13 — 14. sz.-ra teszik keletkezését. W. Liungman egy mesénkkel kapcsolatos 14. sz.-i anglo-normann kéziratról tud a stockholmi királyi könyvtárban. — Irod. Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Thompson, Sz.: The Folktale (New York, 1946); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (I., Bp., 1955. UMNGy VIII.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961). Kovács Ágnes Csonka pajtás és Sánta pajtás: A hősmese Cselekménye: Egy királyfi nagy erejű társával megkéri egy szép, erős és harcias lány kezét, aki csak olyan vitézhez hajlandó feleségül menni, aki épp olyan erős, mint ő. A kérőnek három próbát kell kiállnia: fel kell kötnie a leány tarsolyát, meg kell suhogtatnia a kardját (lőnie kell a puskájával), meg kell ülnie a lovát. A próbákat a nagy erejű társ (szolga) teljesíti. A nászéjszakán a menyasszony kezét és lábát átteszi a királyfin, s ezzel majdnem agyonnyomja. A királyfi engedélyt kér, hogy kimehessen, a sötétben társa lép helyébe, és legyőzi a királykisasszonyt. A menyasszony megtudja, hogy a próbákon és a nászéjszakán a kocsis helyettesítette a királyfit, haragjában levágatja a lábait, férjét pedig elűzi, disznópásztorrá teszi. A lábatlan kocsis összetalálkozik egy kezetlen emberrel, együtt erdei kunyhót építenek, s király kisasszony-gazdasszonyt rabolnak maguknak. A királykisasszony egy idő múlva sápadni kezd, meglesik, s látják, hogy egy boszorkány a vérét szívja. Ezt kényszerítik, hogy mutassa meg nekik az életvize (élet- és halálvize) forrását. Az első két forrásba zöld ágat dobnak, az lángot vet és elég, a harmadikba dobott bot kizöldül. Ebbe belemártják csonka végtagjaikat, s az újra kinő. (Vagy a vérszívó Kalefaktor levágott kezét-lábát illesztik a maguk csonkjaihoz, odaforr, s kitűnően tudják használni.) Sánta pajtás visszatér a disznópásztor királyhoz — akinek minden nap meg kellett a legnagyobb kan farka alját csókolnia —, s visszahelyezi jogaiba. A nagy erejű menyasszonyra ráijeszt vagy megöli. Csonka pajtás feleségül veszi a gazdasszonykirálykisasszonyt és Sánta pajtás annak testvérét (AaTh 519). A mesének mindössze három teljes magyar változata ismeretes, a legújabb Kopácson gyűjtött szöveg azonban a Gaál — Benedek-féle változat származékának tűnik. További két változat csupán mesénk második felét tartalmazza. A két egymástól független palóc, ill. székely szöveg a»• Fehérlófia típus egyik redakciója, az „Este, Éjfél, Hajnal" típus folytatásaként mondja el, hogyan fosztja meg a két hűtlen testvér, Este és Éjfél öccsüket, Hajnalkát a lábaitól, hogyan találkozik ez a kar nélküli, szárnyas Szélfutó Pállal stb. (a redakciónak román párhuzamai is vannak). Egy meglehetősen homályos szegedi változat viszont a típus első felét látszik tartalmazni (BN 523*). A mese ÉK-Európában ismert, 1—2 svéd, észt, litván, lengyel és cseh s meglehetősen nagyszámú orosz változatáról tudunk. Heller Bernát megkíséreli összekapcsolni a perzsa és a germán hősepikát, melyben mesénk első fele szintén előfordul. Lewis of Menar elképzelése szerint Oroszokban itt is elsősorban Kijev környékére a mese a 13. sz. körül kerülhetett a Közel-Keletről, a germánokhoz sokkal korábban, i. sz. a 6. sz.-ban a Duna vonalán juthatott el (Nibelung-ének). A két mesetípus összekapcsolódásának helye és ideje még feltevések formájában sem ismert. (—Alexander és Ludovicus) — Irod. Heller Bernát: A Brunhildamese magyar és perzsa változata (Ethn., 1918); Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (Porvoo, 1921; FFC 34); Lewis of Menar, A.: Die Brünhildsage in Russland (Leipzig, 1923); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Ortutay Gyula —Dégh Linda —Kovács Ágnes: Magyar népmesék (I — III., Bp., 1960); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF 1.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961). Kovács Ágnes csontbúgó: —bragattyú csontkorcsolya: — konga csontkupáncs: —kupáncs csontlánc: —óralánc Csont? — Leves, csont —hús, gulyás—paprikás: Nagy közösségekben, pl. kaszárnya-