Magyar Néprajzi lexikon 2. kötet, F-Ka (1979)

G - garagulya - Garam mente - Garay Ákos (Apáti, 1866–Bp., 1952) - gardahalászat, látott hal, tekintős halászat

garagulya 266 gazdahalászat állattenyésztést szolgáló építmény fala, kerítése is. A ~ a különböző szláv nyelvek, valószínűleg a szerb-horvát kerítés, körül­kerített hely, istálló, úl jelentésű szavának átvétele. Korábban hasonló jelentése volt a finnugor eredetű, már jórészt kipusztult nyék szavunknak. Elterjedési területe az Alföld, jobbára annak déli fele. — Irod. Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyész­tés Magyarországon (Műveltség és Hagyo­mány, Debrecen, 1970). — 2. a kaszálón hosszú sorba összehajtott szénarakás, amely­ből a kisebb-nagyobb boglyákat rakják. Ismeretes a ~ ebben a jelentésben Nógrád, Hont, É-Heves területén. A Zagyva völgyé­ben gát, a Szuha-völgyön gerenda, Aggtelek vidékén lánc, Abaúj némely részén kócs, kacsai stb. néven ismerik a szónagyűjtés első menetében rakott szónasort (-­­ még: hurka, —máglya, —petrence). A akárcsak a szénasor többi elnevezése, a tárgy for­máját hivatott kifejezni jelentésbővülés révén. — írod. Paládi-Kovács Attila: A széna takarása a magyar parasztságnál (Népi Kultúra—Népi Társadalom, 1970). Paládi-Kovács Attila — Szabadfalvi József garagulya: a vízhordó rúd Garam mente: a folyó Lévától a torkolatig húzódó völgyének falvait foglalja magában. Ny-ról a Nyitra folyó és a Kis-Duna, E-ről az Ipoly vízválasztója határolják. A Garam­nak az egykori Gömör és Zólyom megyékbe eső szakaszához, a Felső-­­hez viszonyítva nevezik .4Zsó-~nek is. A honfoglalás óta magyarlakta vidék. Népességének egyen­letes fejlődését a török hódoltság zavarta meg. Közel esett az esztergomi szandzsák székhelyéhez, és a gyakori hadjáratok miatt is sokat pusztult. Etnikai egységét azonban nem vesztette el. A II. világháború utáni magyar-szlovák lakosságcsere-egyezmény a Léva környéki falvakat érintette. Az el­távozott magyarok helyébe alföldi szlovák telepesek kerültek. Ma Csehszlovákiához tartozik.­­ A Zseliztől és Csatától délre eső rész r.k. vallású. Esztergom vonzáskörzetébe tartozott. Nevezetes községei Kisbóny és Kéménd (-­­még: bényi viselet). Az északi részen számos ref. vallású község található (pl. Nagysalló, Garamszentgyörgy, Óbars), köztük egykor kisnemesi falvak. 20. sz.-i népi kultúrájuk archaikusabb vonásokat őrzött meg, mint a déli falucsoport. Vásáros központjai a jelentős mezővárosi és köz­igazgatási múltú Párkány, Léva és Ipoly­ság. A Komárom felé lejtő dombvidék régi népi neve Cser. Az Ipoly és a Garam tor­kolatvidéke közti hegyeket Hegy faroknak­ nevezik. A m­a néprajzilag kevésbé kuta­tott területek közé tartozik. — Irod. Sz. Kiss Károly: Monográfiai vázlatok a barsi ref. esperesség múltja s jelenéből (Pápa, 1878); Novák József Lajos: Adatok Bény község néprajzához (Népr. Ért., 1913); Bónis György: Egyke és jogszokás a Garam­völgyén (Társadalomtudomány, 1941); Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (Pozsony, 1974); Kósa László Garay Ákos (Apáti, 1866-Bp., 1952): fes­tő, grafikus, etnográfus. 1882-től a bp.-i min­tarajztanodában, majd 1884 —87-ben Mün­chenben tanult. Számos fővárosi lapnak raj­zolt karikatúrákat. A népélet témaköréből készült festményei és rajzai forrásértékűek. Munkáinak leggazdagabb gyűjteményét a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum őrzi. Első­ként kutatta néprajzilag a szlavóniai magyar falvakat. Értékesek Tolna megyei néprajzi közleményei. Tanulmányai a Néprajzi Érte­sítőben jelentek meg. gardahalászat, látott hal, tekintős halászat: A garda (lat. Pelecus cultratus), a „Balaton heringje" ősz végén, nov. elején óriási tömegbe verődve vándorol a Balatonban. A tihanyi halászbokrok ez idő tájt állandó készenlétben álltak a parton, s lestek a he­gyenjárót, azt a társukat, aki a Tihanyi­hegy valamely csúcsáról, tekintőről figyelte a gardasereg megjelenését, amit lila színű folt mutatott a vízen, de jelezte a felettük csapkodó küszvágók nagy serege is. Minden hegyenjáró a maga kompániájának adta a Gardahalászat, a hegyenjáró jelzése (Tihany, Veszprém m.) jeleket, kabátját lengetve és különböző test­helyzeteket felvéve irányította a hajó útját, a macska, majd a háló bevetésének helyét, a kerítés idejét, módját. A halászok a szo­kásos öreghálóval ( — kerítőháló), agyalom­mal dolgoztak, s a sikeres száz mázsa halat is eredményezett. 1900-ban a Balatoni Halászati Rt. megalakulásával ez az ősi tihanyi halászati mód megszűnt. — Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I-II., Bp., 1887-88); Viski Károly: Ti­hany őshalászata (Népr. Ért., 1932); Vajkai Aurél: Tihany (Veszprém, 1970). Solymos Ede

Next