Magyar Néprajzi lexikon 3. kötet, K-Né (1980)
K - kóst - kostökzacskó - koszorú
késta uralkodó közállapotokat a kossuthi időkkel állítja szembe (Azóta nincsen jó világ, Mióta Kossuth-bankó járt, Magyarország dolga bajos, mert nincsen bent Kossuth Lajos. . .). Külön csoport az ún. hazaváró daloké (Lesz Kossuthnak regementje, Lesz akkor kard, puska, mente. . .), egy részük összefonódik a—Garibaldi-dalokkal. A későbbi évtizedek közéleti dalainak jelentős része is valamilyen formában Kossuth nevével fonódik egybe. A magyar népköltészetben „külön hely illeti meg Kossuth alakját. Benne öltött testet a nemzet reménye, bizakodása, benne látták a magyar nép szabadítóját." (Ortutay) — írod. Arany László: A magyar politikai költészetről (Bp., 1873); Dégh Linda: A szabadságharc népköltészete (Bp., 1952); Ortutay Gyula: Kossuth Lajos a magyar nép hagyományaiban (Ethn., 1952). Katona Imre kóst: a szénának, általában a takarmánynak az összes erdélyi magyar nyelvjárásban használatos neve. A ~ a 17. sz. eleje óta adatolható, elterjedése a mo.-i takarmány szóóval egyidejűleg történhetett. Ez magyarázza, hogy ez utóbbi Erdélyben csak újabban kezdett elterjedni. A ~ az 'élelem, étel' jelentésű koszt szócsaládba tartozik. Valószínűleg átvétel az erdélyi német nyelvjárásokból. Paládi-Kovács Attila kostökzacskó:+•dohányzacskó koszorú: 1. menyasszonyi koszorú: amenyasszony fejdísze. Némely területen az utóbbi időkben az áldozó kislányokat és a Mária-lányokat is megillette. Elődjének, apártának nevét sokszor formájával együtt vette át (tornyos párta a Felvidéken, koszorúpárta a gyimesi csángóknál), sőt díszítésében is igyekezett követni (gyöngyös párta, tükrös párta a Felföldön). A két fejdísz a lövétei menyasszonyviseletben maradt meg egymás mellett. A múlt század közepén még élő növényből készített, leggyakrabban rozmaring koszorút (Borsod m.) kb. a századfordulóra váltották fel a művirág, legújabban a fehér mirtuszok. A művirágot néhol a jelen században is rozmaringszállal (Felvidék), kiskoszorúval (Rimóc) együtt tette fel a menyasszony. Arcba hulló pántlikával, aranyozott kalásszal a szlavóniai magyar falvakban, ill. a Felvidéken viselték. A ~ a menyasszony szüzességének jelképe is lehetett, különösen hagyományőrzőbb területeken a nem érintetlen lány nem viselhette. A menyasszonyi ~ ünnepélyes levétele alakodalom folyamán az asszonnyá válás kifejezése volt. Történeti adatok szerint a vőfély vette le a ünnepélyesen, pálcával vagy fakarddal. Apor Péter írja: „azután a vőfély az kardját kivonta, és karddal a menyasszony fejéről az koszorút lemetszette" (17. sz. vége). Már IV. Béla 1264-ben tartott esküvőjén is több külföldi krónikás szerint karddal vették le a Koszorú művirágból, szalagokkal (Szentistván, Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Bp. Néprajzi Múzeum Menyasszony koszorúban (Sióagárd, Tolna m.) koszorú