Feischmidt Margit (szerk.): Erdély-(de)konstrukciók - Tabula könyvek 7. (Budapest-Pécs, 2005)

FEISCHMIDT MARGIT: A magyar nacionalizmus autenticitás-diskurzusainak szimbolikus térfoglalása Erdélyben

FEISCHMIDT MARGIT A magyar nacionalizmus autenticitás-diskurzusainak szimbolikus térfoglalása Erdélyben A késő modern társadalmak egyik paradox, de meghatározó jelensége, hogy miközben a valóságos helyek, terek és lokalitások jelentősége az emberek és közösségek minden­napi élete és identitása szempontjából mindinkább elhalványul, addig bizonyos kiemelt, szimbolikus helyek, pontosabban a rájuk vonatkozó elképzelések mind jelentősebbek lesznek. Az elképzelt közösségek sok esetben csak elbeszélésekből ismert területekhez vagy szent helyekhez kötődnek. A társadalmi emlékezetben, bizonyos diskurzusokban és szertartásokban meg- és újraalkotott haza képzete és a hozzá való ragaszkodás pél­dául olyanok számára is az egy nemzethez való kötődés alapja, akik rég nem tagjai a politikai közösségnek, vagy soha nem is voltak azok. Az identitásdiskurzusok lokalizáci­ójának feltétele, hogy bizonyos, fizikailag érzékelhető földrajzi tereket megfelelő szim­bolikus jelentésekkel lássanak el, olyan kulturális reprezentációkat alkotva róluk, ame­lyek nemcsak befogadják, de legitimálják és meg is erősítik ezeket a diskurzusokat (Gupta- Ferguson 1992). Ez a tanulmánykötet Erdély kulturális reprezentációit vizsgálja, különös tekintettel azokra a gyakorlatokra, amelyek átfogóbb diskurzusokba, reprezentációs rend­szerekbe vonják be az elképzeléseket e földrajzi tájegységről. Az előszóban ezen belül azt hangsúlyozzuk, hogy az Erdélyről szóló magyarországi társadalmi beszédben és a hozzá kapcsolódó performatív gyakorlatokban olyan szimbolikus térfoglalás megy vég­be, amely által a nemzeti létezés autentikus formáit kötik Erdélyhez. A mai magyarországi Erdély-reprezentációk legfontosabb jellemzője az ambivalen­cia, az azonosság, a hasonlóság, illetve a különbözőség, a másság, az idegenség kettős­sége. Úgy is mondhatjuk, hogy ma Magyarországon két alapvetően eltérő, sőt egymás­nak ellentmondó kép él Erdélyről. Az egyik Erdély: hozzánk hasonló, sőt velünk azonos, magyar, sőt „magyarabb”, esszenciálisabban magyar, mint a mai Magyarország bármely régiója. Erdély az ősi, autentikus magyar kultúrát „őrző” kultuszhely. A másik Erdély: távoli, különböző, más, idegen vagy elmaradott, kevésbé modernizált, sőt egyenesen civilizálatlan. Ez az elmaradottság olykor eufemisztikusan jelenik meg. Erdély ekkor az idealizált faluval, a paraszti társadalom idilljével szinonim: természetközelibb életformát, közösségelvűbb társadalmat jelent. Ez a kép, illetve annak konstrukciója azt a kulturális és hatalmi logikát követi, ami a Kelet idealizált, de ugyanakkor nyilvánvaló módon alá­rendelt képét létrehozó orientalista diskurzust jellemzi. Mindkét esetben olyan társadalmi diskurzusról és reprezentációs rendszerről van szó, amely meglehetősen távol áll a mindennapi valóság tapasztalati tényeitől. Legitimitása-

Next