Népszabadság - Budapest melléklet, 1993. január

1993-01-05

IV NOVOTEL-FEJLESZTÉS Lefednék az Alkotás utcát Több mint tíz éve adták át Budán a Novotel szállót, s rö­viddel később a Budapest Kong­resszusi Központot. Tucatnyi terv készült eddig az épület­­komplexum fejlesztésére, hiszen a bővítésre van lehetőség és - egyre inkább - igény is. Furcsa kettősség jegyében épült fel a Novotel: a szállóban annak idején kisebb alapterüle­tű fürdőszobákat kellett építeni, és a kongresszusi központban is alulméretezték a termeket, ugyanakkor az épületek infrast­ruktúrája alkalmas a bővítésre. A tervezők feltételezése sze­rint, ha a kongresszusi közpon­tot bővíteni lehetne, akkor a szálloda kihasználtsága is nőne, a tervek szerint további 200-300 szobát lehetne építeni. Ez azonban mindössze ujjgya­korlatnak tűnik a terv legmeré­szebb részéhez képest. Az épület megálmodói meglehetősen futu­risztikus elképzeléssel álltak elő: a Buda testét szinte kettévágó és a BAH-csomópontnál szinte el­viselhetetlenül széles Alkotás utcát a Novotelnél lefednék egy kereskedelmi központtal, és an­nak tetején kapcsolnák össze a Gellért-hegy, a Sas-hegy és a Farkasvölgy-Farkasrét zöldjét. A Novotellel szemben levő - az előzetes tanulmányok szerint - kis kihasználtságú sportpályán pedig autóparkolót létesítené­nek, enyhítve a központ és a szálló parkolási gondjait. Ez utóbbi elgondolás nem tű­nik túlságosan emberközelinek, ám a tervezők külön hangsú­lyozzák, hogy maga a beruházás nagyon is környezetbarát. A ki­szemelt terület Buda igen érté­kes, városképi értelemben is je­lentős pontja, így a zóna zöldte­rület-jellegét feláldozni nem le­het, nem szabad - hangsúlyoz­zák a Lakóterv tervezői. A tervek gyakorlatilag a szál­loda és a kongresszusi központ hiányosságait is korrigálnák, amire nagy szükség is van, hi­szen az évtizeddel ezelőtti finan­szírozási nehézségek miatt a központ nem felel meg eredeti rendeltetésének. A tervezők nagy fantáziát lát­nak az épületkomplexum bőví­tésében, hiszen a szálló és a köz­pont már jól ismert úgy itthon, mint külföldön, a környéken jó a tömegközlekedés, de autóval is jól meg lehet közelíteni, mind Pestről, mint pedig Buda más részeiről. Az utolsó kérdés azon­ban még mindig nem tisztázott: ki fogja finanszírozni a vállalko­zást és a finanszírozó kedvéért min kell változtatniuk a terve­zőknek. M. P. IPAROSOK, KERTÉSZEK Ferencváros: Budapest éléstára Ha azt mondom, „belső kerü­letek” - mindnyájan tudjuk, Pest mely részeiről van szó. Belsőnek azonban csak a mi szemünkben számítanak: kiala­kulásukkor jócskán kívül estek a városfalon. A pesti városmag alig egy négyzetkilométer területű volt, s a másfél százados török ura­lom után kereskedő és polgár­várossá vált. Ekkor, a XVII. század végén a régi pesti város­falat még kertek, szántóföldek és majorságok övezték. Külvá­ros alapítását 1699-ben említik először a krónikák. A városi ta­nács itt, ezen a zsellérek által lakott területen jelölt ki helyet azoknak a jelentkezőknek - fő­ként kisiparosoknak és keres­kedőknek - akik kénytelenek voltak elhagyni az egyre szű­kebbé váló Belvárost. A három külső kerület, a Fe­renc-, József- és Terézváros szinte egy ütemben fejlődött a XVIII. század elején. 1733-ban a külső kerületek első bírójá­nak Pindtner (vagy Pindtner) Mátyás téglavetőmestert vá­lasztották meg, ám a század végén a beépült részek még mindig kertes jellegűek voltak. A Ferencváros 1792-ben nyer­te el mai nevét. Ekkoriban a mai Lónyay, Ráday, Hőgyes Endre utcák voltak lakottak, ám a vi­déket sem az 1799-es, sem az 1838-as nagy árvíz nem kímélte. A XIX. században a Vámház körút, az Üllői, Soroksári és Határ utak, valamint a Köz­raktár utca határolta kerület dunai oldalán iparosok és mun­kások éltek (emléküket az Ipar és a Mester utca neve őrzi), míg a Mester utcán túl, a szétszórt, falusias, földszintes házakban földművesek, kertészek laktak. A század utolsó harmadában már öt malom működött a ke­rületben, felépült a Marhavá­­góhíd, a Közraktárak és - Pecz Samu tervei alapján - a Köz­ponti Vásárcsarnok is. Később itt helyezték el a Sertésvágóhi­­dat és a Hűtőházat is, így a Fe­rencváros a főváros közélelme­zési bázisa lett. Dr. Berti Béla «IfDl »Ul.. KvtiU'MIml Szolgíiul­ KFT Ha nincs ideje, hívjon fel minket, rendeljen, mi házhoz szállítunk minden irodatechnikával kap­csolatos árut, fénymásolót, számí­tógépet és tartozékaikat. Pl. 3M floppylemez 890 Ft-tól, le­porelló, fénymásolópapír, faxpa­pír, írógép- és nyomtatószalagok, cartridge 6800 Ft-tól. Kellékanyagok minden típusú fénymásolóhoz. ICel Cím: 1133 Budapest XIII., Kárpát u. 46.­ Telefon/fax: 140-3526, 138-3014 A­ JTVX éZMiUptifl Vállalat bőrdíszműipari gyáregysége felsőfokú végzettségű, gyakorlott kereskedelmi­termelési osztályvezetőt idegen nyelven tudók előnyben. Jelentkezni lehet személyesen a Budapest XIV., Hermina út 49. sz. alatt, Müller Istvánná személyzeti vezetőnél vagy a 121-7440-es­­ telefonszámon.\ NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1993. január 5., kedd FELTÁRATLAN BARLANGOK Titkok a Várhegy gyomrában Nemrégiben hírül adtuk, hogy különböző okokból átázott a Várhegy, s nem zárható ki az omlás veszélye sem. A probléma megközelítőleg négyezer ott élő embert érint, így a részletekről is megkérdeztük Ligeti Imre I. kerületi polgármestert. A Fővá­rosi Csatornázási Művek pedig rendelkezésünkre bocsátotta azt az anyagot, melyben feltár­ták a környék csatornahálóza­tának helyzetét. Mint Ligeti Imrétől megtud­tuk, az önkormányzat szakem­berei folyamatosan ellenőrzik a Várhegy állapotát. Felélesztet­tek egy korábbi finanszírozási módszert, az úgynevezett pin­ceprogramot, melyből erre a célra tavaly 60 millió forintot kaptak. A polgármester is úgy látja azonban, hogy „beavatko­zásra érett a helyzet”. A Várhegynek több évszáza­da kialakult egy szivárgó rend­szere, amely 1945-ben tönkre­ment. Azóta senki sem foglako­zott vele, s ilyenkor a víz maga oldja meg saját problémáit. A bajt tetézi, hogy a közműháló­zat is károsodott. A megoldás milliárdos nagyságrendű össze­get igényel. Három szinten helyezkednek el üregek a Várhegy belsejében. Legfelül vannak az épített pin­cék, középen húzódik mintegy ötven barlang, s legalul találha­tó a megközelítően tizenkét ki­lométer hosszú „Nagylabirin­tus”. Problémák a középső szinttel vannak, ennek csak egy kis részét tárták fel eddig. A feladat az üregek karbantartása lenne, mert ezeknél fellazulás figyelhető meg. Egy-egy bar­lang feltárása és stabilizálása három-ötmillió forintba kerül. Gondot okoz a felszínen hala­dó nagy járművek mozgása ál­tal keltett hatás is. A Főmterv felkészült szakemberei azonban folyamatos ellenőrzéseket vé­geznek, s jelenlegi ismereteik szerint nem érzékelhető közvet­len veszély. Az ellenőrzések során megál­lapították, hogy a csatornaháló­zat erősen leromlott. A beton­csövek kimosódtak, korrodá­lódtak, néhány helyen a talaj­mozgás következtében szét­csúsztak. Végkövetkeztetésként öt csatorna teljes átépítését, négynek pedig úgynevezett „ki­takarás nélküli technológiával” való javítását indítványozzák. Az igazsághoz az is hozzátarto­zik, hogy csak a gerinccsatorná­kat vizsgálták, kizárólag a vár­fal által határolt területen. Egyáltalán nem terjedt ki a fel­tárás a házi bekötésekre és a Budavári Palota területén hú­zódó, ismeretlen nyomvonalú csatornákra. Krajczár Gyula Pusztuló csendsziget Volt egyszer egy sziget, amely fölött kékebb volt az ég, amelyen zöldebb a fű. Ünneplőbe öl­tözve volt itt - háborítatlanul - a Természet, az Ember. Ma, ha valaki menekülni akar a bűzös városból, és nincs érkezése, mondjuk a Kanári­szigetekre menni, itt köthet ki, a Margitszigeten. Lehangoló látvány a bűzös, koszos és lepusztí­tott aluljáró. A szemétről pedig gondoskodnak a neveletlenek. A gyújtogató garázdáknak „kö­szönhetően” olykor leég egy-egy szeméthalom, konténer és élő fa. De csak légy nyitott, toleráns, hiszen ezek a veszélyek már-már tipikusak: a lámpadöntés, a padrongálás szinte menetrend­­szerű. Hogy kikapcsolódj, szórakoztatnak. Jön­nek a harsogó banzájok. Fa és­ gyep látja kárát! Még reménykedhetünk, hogy nem jut erre a sorsra, nem lesz bűn és dúvadak áldozata pri­­vátközös kincsünk, a Margit-sziget? Árkos Tivadar (Budapest) c onte£bX ' 1eWeSX__—-------9Va* „ ,n.szere'o - építőgép \S*£**** • . rtács tmrépo­’ okat Érde«öSo|tOt-es azonsz^°o. X Vércsék a Belvárosban Minden az Öböl-háborúval kezdődött. A Népszabadság címoldalán megjelent egy ma­dár fotója, alatta a szöveg: „olajos kormorán”. Aznap a szerkesztőségi értekezleten szó­vá tettem, hogy a képen látható madár nem kormorán, így sze­reztek­­ tudomást kollégáim egyik bolondériámról, a mada­­rászásról. Azóta meg-megújuló élcelődés céltáblája a hobbim. Persze, ha tudnák, hogy a pro­fikhoz képest én csak afféle ko­camadarász vagyok, talán nem piszkálnának. De nem tudják, s így újabb baj szakadt a nya­kamba: megkértek, írjak vala­mit a budapesti mellékletbe a főváros madarairól. Szó ami szó, volt már hálá­­sabb témám is. Mert milyen madarak élnek Budapesten, ha szigorúan csak a nagyvárosi ré­szekre, s nem a peremkerületek kertjeire vagy a budai hegyekre gondolunk? Milyenek? Szürkék, feketék, nem túlságosan látvá­nyosak. Itt van például a veréb. A soproni egyetemen Kárpáti ta­nár úr (azóta a Fertő tavi Nem­zeti Park igazgatója) az „s” be­tűt ugyan kicsit furcsán ejtve, de találóan így jellemezte: „Ez az aranyosz­kisz madár a veréb. Arról lehet megiszmerni, hogy pont olyan, mint egy veréb.” A tanár úr tudta, hogy a verebet felesleges magyarázni, úgyis is­meri mindenki. Vagy nézzük a balkáni gerlét. A szürke madár sötét gyűrűvel a nyakán már úgy hozzátar­tozik a város­hoz, hogy aligha akad, aki ne is­merné. Rászáll az ablakpárká­­nyunkra, mínusz akárhány fokban is hallani búgó hangját, üres vi­rágcserépben fészket rak, s közben drótot, műanyag fonalat, papírt használ az építkezéshez. Egyszóval igazi városi madár lett, pedig nem volt mindig az. Kis-Ázsiából in­dult, hazánkban a harmincas években tűnt fel először. Viharos gyorsasággal ter­jedt el Európá­ban, Angliába, Svédországba is eljutott. Karrier­jét rendkívüli al­kalmazkodóké­pességének kö­szönheti. Az utóbbi években ugyan mintha csökkenne az ál­lománya, de még így is gyakori látvány akár a Belvárosban is. Azután ki ne ismerné a sárga csőrű feketerigót? Igaz, csak a hímje fekete, a tojó rozsdabar­na színű. Parkokban, kertek­ben, bokrok ágain, sövények­ben fészkel. Fiókái elhagyják a fészket, még mielőtt repülni tudnának, így aztán sok nem éri meg a felnőtt rigókort, hanem a városi macskák gyomrában fe­jezi be rövid életét. Mivel azon­ban évente két-három alkalom­mal is költ, számának megcsap­panásától nem kell tartani. A laikus könnyen összeté­vesztheti a feketerigót a város­ban ugyancsak gyakori csóká­val, bár ez utóbbi termetre va­lamivel nagyobb, a csőre fekete, a tarkója ezüst színű. A csóka templomtornyokban, padláso­kon, sőt kéményekben is fész­kel, ez utóbbi szokásával nem kevés bosszúságot okozva a ké­ményseprőknek. Aki a varjúfé­lék családjának ezen városiaso­don tagjáról többet szeretne tudni, olvassa el a neves osztrák tudós, Konrad Lorenz magyarul „Salamon király gyűrűje” cím­mel megjelent munkáját. Aki rászánja magát, a csókák szo­kásai mellett sok állati furcsa­ságról is tudomást szerezhet a kedélyes tudós könyvéből. Van a Belvárosnak egy másik, a magas épületek üregeiben, re­pedésekben, cserepek rejteké­­ben fészkelő madara, a sarlós­­fecske. A repülésnek kevés hoz­zá fogható művésze van. Aki gyönyörködni szeretne a röpté­ben, nézzen fel, ha nyáridőben röviden ismétlődő, sivító han­got hall a magasból. Előbb­­utóbb meglátja a rendszerint csapatostul cikázó, valóban rö­pülő sarlóra emlékeztető mada­rakat, amint rovarokra vadász­va, villámgyors irányváltozta­tásokkal manővereznek. Annyi­ra hozzászoktak a Belvároshoz, hogy a Vörösmarty tér, de a for­galmas Kossuth Lajos utca fö­lött is láthatók. Nem lenne ildomos megfeled­kezni a sirályokról sem, hiszen - különösen télen - legalább annyira hozzátartoznak a Du­nához, mint a Duna Budapest­hez. Télidőben rendszerint északi vendégek is érkeznek, a nálunk fészkelő sirályok pedig délebbre húzódva várják a ta­vaszt. És végül, bármilyen hihetet­len, belvárosi madár lett a vö­rösvércse is. Ugyancsak kedveli a tornyokat, megközelíthetetlen párkányokat. Jó két éve már annak, hogy a Budapesti Kato­nai Bíróságon akadt dolgom. A Fő utcai épület egyik belső ud­varra néző ablakán át váratlan látványosság ötlött a szemem­be. Egy magasan lévő szellőző­ablakban három vörösvércse­­fióka gubbasztott egymás mel­lett. Másnap fotóriporterünk­nek sikerült megörökítenie a szülők egyikét. Azt hiszem, a börtönnél védettebb helyet ke­resve sem találhatott volna a fészekrakáshoz. Freész Károly SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE

Next