Népszabadság - Budapest melléklet, 1993. július
1993-07-02
PILLANATKÉP A házfelügyelőkről kellett volna akkor írni. Akkor, amikor nem lehetett. Mert többen a házmesterekre gondoltak. S ugye, hogy ez itten... a házmesterek országa... volt... Cinkos hunyorítás. De hagyjuk. Ne hagyjuk. Micsoda különbség! A házmestert békeidőkben alkalmazták. Feladatát neve mutatta: a ház mestere volt. Mindent megcsinált, amit a házban vagy akörül kellett. Takarított. Kaput zárt. Nyitott. Megjavított. Beszedte a lakbért. Télen havat hányt a járdáról. Sózott. Üvegezett. Vagy üvegeztetett. Köszönt. Visszaköszönt. A házban élt. Tudott mindenről. Mindenkiről. Meglehet éppen ez utóbbi miatt lett igazán házfelügyelő a házmesterből. Nem olyan nagyon sokára. Kemény vagy puha diktatúra, mindegy. Negyvenes évek, ötvenes évek, mindegy. Nem arra szorították őket, amire eleve szerződtek. Bízzunk benne, ők sem akarták igazán, hogy országot nevezzenek el róluk. Hogy a házmesterek országa legyünk. Lettünk a házfelügyelők országa. Azon emberek országa, akik nem mesterei, hanem felügyelői lettek saját házuknak. Ajtónyitást felügyelők. Hótaposást figyelők. Liftfelügyelők. Ablakfigyelők. Lakónyilvántartókönyv-felügyelők. Kulcslyukzörgés-figyelők. Életfelvigyázók. Lakásuk szolgálati lett. Némi javadalmazással. Amely egyre szerényebb lett, olyannyira, hogy a felvigyázó, ha tehette, másod-, harmadállást vállalt. Ismerek olyat, aki este fél tízkor bezár, pedig tudja, hogy belülről kifelé nem lehet kulccsal nyitni a kaput. Aztán üvölt, ha felzargatják. Ismerek olyat, aki évek óta nem vett vödröt, felmosórongyot a kezébe. Hólapátot nem látott soha. Nem köszön. Vissza sem köszön. De miért is tenné? Nem erre szerződtették. Vagy ha igen, akkor elfeledte. Ismerek aztán olyat, aki patikatisztaságot tartott a házban... - és lásd, mint fenn, csak ellenkező előjellel. Aztán a lakásokat megvették a lakók. Az övét is, mert a törvény így szólt. Azóta csak megtűrt vendég saját mesterségében. Várja, hogy meddig viselik el. Később, majd, ha kiteszik, mert a lakást a közösség eladja, akkor a közösség közös képviselője a közös költség terhére takarítót fogad. Hólapátolót. Zárreparátort. Pótkulcsokat csináltat. A liftet automatizáltatja. Ráday Mihályt meg vörösre színezi a guta, amikor felfedezi, hogy a hajdani polgári-kispolgári lépcsőházakból szemétre kerültek a kovácsoltvas izék. Mindezt a lakók teszik három-négy-ötszörös áron. Felélve azt a csábító összeget, ami azért a házmesteri lakásból befolyt, így folydogál szorongva el a pest-budai polgár élete. Aki saját pénztelen gazdája lett. S aki, ha csak teheti, ezért menekül. Irodának adja otthonát. Lerobbant parasztportát vesz, újít fel. Elfut. Nem tudja, mi a baj, csak azt érzi: idegen a saját házában, városában, amely lassan ugyanazt az utat járja be, mint nyugati társai: negyedek penészednek lakhatatlanná a pártpolitikai csatározások pénztelenségében. S nem polgárlelkek uralkodnak rajtuk. A házfelügyelőkről kellett volna akkor írni. Lehet, ma lehetnénk saját házmestereink. Friss Róbert A házmestereknek hamarosan menni kell A kilátások: hajléktalanság és munkanélküliség Cipésznek lenni nem könnyű manapság, a bányaiparban dolgozókat sincs miért irigyelni, a legkeservesebb sors azonban kétségkívül a házmestereknek jutott: ők most nemcsak kenyerüket, hanem otthonukat is veszíthetik. A házmestereket sújtó, bonyolult helyzetben Kósáné dr. Kovács Magda országgyűlési képviselő és Hornyák Lászlóné, az Ingatlankezelő Dolgozók Szakszervezetének titkára segített eligazodni. Furcsa állapot alakult ki azokban az egykori tanácsi, illetve önkormányzati bérházakban, ahol a lakóközösségek lettek az urak. Ahogy a lakáseladási folyamat beindult, a magántulajdonba kerülő házakban lakó házfelügyelők munkaviszonya is tisztázatlanná vált. Mint megtudtuk, Budapesten a mai napig nem kötöttek egyetlen olyan szerződést sem, amelyben a három érdekelt - a régi munkáltató (az önkormányzat és az IKV), az új munkáltató (a társasház lakóközössége) és a munkavállaló házfelügyelő szabályosan állapodtak volna meg. A házmesterek nagy részének most tehát fogalma sincs, hogy valójában ki is alkalmazza őt. Az új helyzetben azonban nem csupán a kenyér, de a lakás is bizonytalan. Bár a jogszabály kimondja: a házfelügyelők otthonait - a szolgálati lakásokat - nem lehet eladni, ez sok esetben mégis megtörtént: az egykori házmesterlakások zöme jogilag tisztázatlan körülmények között cserélt gazdát. Ebből adódóan zavaros állapot jött létre: a szolgálati lakás nem lehet a lakóközösségé, az mégis szabadon rendelkezik vele. A házmesternek eszerint vagy mennie kellene, vagy bérlővé válik, akivel a lakóközösség a továbbiakban kénye-kedve szerint bánhat. A lakáselidegenítések során kiderült, hogy úgyszólván minden kerületben más a gyakorlat. Ezért az önkormányzati tulajdonra vonatkozó törvénybe a Házfelügyelők Érdekvédelmi Egyesületének nyomására beiktattak egy szakaszt. Ez kimondja: „a szolgálati lakásokat csak akkor lehet elidegeníteni, ha a szolgálati jelleg megszüntetésével egy időben gondoskodnak a bentlakó elhelyezéséről.” Arról azonban szó sem esik, ki is legyen az, aki az elhelyezésről gondoskodik. Nem csoda hát, ha hosszú-hosszú ideje húzódó perek tucatjai indultak. A legjobb megoldás természetesen az lenne, ha mind a munkaviszonyt, mind pedig a szolgálati lakás jellegét fenntartanák. Ugyanakkor megnyugtatóan rendezné a problémát az is, ha a házmesterek potenciális vevőként léphetnének fel az önkormányzattal kötött adásvételi szerződések megkötésekor. Ebben a kérdésben kellene állást foglalnia az Országgyűlésnek a mai napon, amikor a lakástörvénnyel kapcsolatosan dönt. Több módosító indítvány létezik. Az egyik Schamschula György miniszteré, aki azt szeretné elérni, hogy a házmesterek, mint jóhiszemű, jogcím nélküli lakók, a házak magántulajdonba adásakor kapjanak a lakásukra elővásárlási jogot. A házmesterek legnagyobb része ugyanis szívesen megvenné a lakását. Kósáné azonban úgy tudja: a kormány nem támogatja a javaslatot. Borkay Tamás TEKNŐS MIKLÓS FELVÉTELE Csak a tábla marad? HÁTTÉR Expoingatlanok: pang a piac Csütörtökön beszámoltunk arról, hogy a Világkiállítási Programirodának a dél-pesti területre kiírt ingatlanpályázata kudarcot vallott. Ismeretes, hogy első körben csak két elfogadható pályázatot talált a tenderbíráló bizottság. A maradék 12 ingatlanra a programiroda újabb, zártkörű pályázatot írt ki. Lapunk értesülései szerint - amelyeket megerősített a Világkiállítási Tanács egyik, magát megnevezni nem kívánó szakértője is - a két ingatlan eladásából származó összegből még egy fillért sem látott a programiroda, illetve a Világkiállítási Alap. Pedig a 18 hektáros területen lévő 14 ingatlan eladásából származó összeg fedezné a leendő budapesti világkiállítás költségeinek nagy részét. Ingatlanszakértők a hírrel összefüggésben rámutatnak arra: az ingatlantender megfelelően előkészített volt, alapjában véve nem a programiroda a felelős a kudarcért. Sokkal inkább arról van szó - állítják -, hogy a napjainkra kialakult gazdasági helyzetben pang a budapesti ingatlanpiac. Véleményük a rendelkezésre álló számok ismeretében megalapozottnak tűnik. Példa erre a Fővárosi Önkormányzat, amely idei költségvetésének kiszámításakor 6,2 milliárd forintnyi bevételt remélt ingatlanértékesítésekből. A száraz tény: májusig a 6,2 milliárdból csak 1,2 milliárd forint értékű ingatlant adott el Budapest. (Annak ellenére, hogy már jó ideje működik a Budapesti Vagyonkezelő Központ Rt., amelynek fő feladata az ingatlanfelhasználás, illetve -értékesítés.) Más példa: Budapest vezetése már régóta el akarja adni a város egyik legfrekventáltabb helyén lévő úgynevezett közraktártelkeket. A meghirdetett pályázatra csak három jelentkező akadt, s lapunk értesülései szerint mindhárom befektető jóval az előzetesen megállapított ár alatti összeget kínált föl. Ezzel összefüggésben ingatlanszakértők megállapítják: Budapest egyáltalában nem olyan vonzó a külföldi befektetők számára, mint azt korábban hinni lehetett. Statisztikai adatok szerint 1990-ig valóban jó befektetési területet láttak a magyar fővárosban a külföldi cégek. Akkoriban azonban megtorpant ez a folyamat. Elemzők szerint ez rendkívül sok tényezőnek tulajdonítható. A legfőbb szempontok azonban a következők: Magyarország a külföld szemében - a jugoszláviai események miatt - válságövezetté vált. - Hiába bizonygatjuk, hogy a háborús helyzet nem befolyásolja hazánkat, mindenképpen bizonytalannak érzik a befektetők a honi piacot - állítják a szakértők. A másik ok: nem érzik teljes biztonságban a pénzüket. A harmadik ok: bármilyen Budapestet érintő ingatlanberuházáshoz szükségeltetik az adott területen lévő helyi önkormányzat (kerület) garanciája, egyetértése. Azt pedig a már korábban eléggé megromlott kerületi-fővárosi viszonyrendszer következtében nem könnyű megszerezni. Ilyen és ehhez hasonló okok játszhatnak szerepet abban, hogy a Világkiállítási Programiroda nem tudta első körben értékesíteni az egyébként kitűnő helyen fekvő ingatlanokat. Ha pedig ez a folyamat belátható időn belül nem változik meg, akkor veszélybe kerülhet a budapesti expo. Hiszen a világkiállítás finanszírozása túl nagy mértékben alapul az ingatlanok eladásából származó összegre. Pályázatok milliókért MTI-JELENTÉS A világkiállításra való készülés egyik legjelentősebb mérföldkövének minősítette Barsiné Pataky Etelka annak a két pályázatnak az eredményét, amelyet az expo területén ELTE egyetemi épület és a Pestet és Budát összekötő úgynevezett gyalogostengely megtervezésére írtak ki. A csütörtöki ünnepélyes díjkiosztáson a főbiztos asszony kiemelte: a pályázatoknak Dél- Budapest új városrészének kialakításában, annak hosszú távú fejlesztésében van kiemelkedő jelentősége. A pályázat kiírását 36 tervező közösség vette át, a bírálóbizottsághoz csak 6 érkezett. Ebből hármat díjazott 1,8 millió, 1,7 millió, illetve 1,3 millió forinttal, kettőt pedig 800 ezer, illetve 400 ezer forintért megvettek. A másik pályázati kiírás arra várt ötleteket, hogy az expo területén a Duna két partja között milyen úgynevezett gyalogostengelyt alakítsanak ki, s azt híd formájában vagy vízi közlekedéssel oldják meg. A pályázók többsége úgy vélte, hogy a két part áthidalására szükség van, és a vízen történő tömegközlekedést kell előnyben részesíteni. Ezt a pályázati kiírást 41 alkotógárda vitte el, közülük 27- en adták be elképzelésüket. Barsiné Pataky Etelka elmondta, hogy a munkák olyan érdekesek voltak, hogy a díjak összegét 25 százalékal megemelték. Ebben a versenyben a bírálóbizottság rangsorolás nélkül öt pályaművet díjazott. Közülük kettőt 9,625 millió forinttal, hármat pedig 1,125 millió forinttal értékelt. A pályázatot a zsűri olyan eredményesnek ítélte, hogy további 10 munkát megvásárolt, rangsorolás nélkül hármat 500 ezer forint, egyet 375 ezer forint, hatot pedig 250 ezer forint értékben. Becsületükben sértett városatyák az I. kerületi önkormányzat botrányos események közepette berekesztett legutóbbi ülésén a tettlegességig fajultak az indulatok. Hasonló incidensre tegnap ugyan nem került sor, de más fejleményekre igen: a testület becsületének megsértése miatt a polgármester feljelentett két környezetvédőt, a Levegő Munkacsoport pedig újfent tiltakozó állásfoglalást tett közzé. Mint ismert, a testület múlt heti ülésén a Levegő Munkacsoport környezetvédői szétosztották állásfoglalásukat, amelyben a Várlejtő részletes rendezési terve ellen tiltakoztak, korrupcióval vádolva több képviselőt. Ligeti Imre polgármester felszólította a környezetvédőket, hogy hagyják el a termet, akik erre nem voltak hajlandóak, a kirobbant vita hevében pedig Szabó Dezső (MDF) képviselő megütötte a Levegő Munkacsoport egyik fiatalkorú tagját, Bogád Zoltánt. Az ügyet jelenleg a rendőrség vizsgálja, s az előző héten történteket a polgármester sem hagyta szó nélkül a tegnapi ülésen. Bejelentette, hogy „a testület becsületét sértő” állásfoglalást alaíró Két Környezetvenő ellen feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen. Válaszképpen Kard Aladár, a Fővárosi Önkormányzatba delegált képviselő kifejtette: a Levegő Munkacsoport több ízben tüntetett már a Fővárosi Önkormányzat ellen, ám ez nem akadályozta meg a testületet abban, hogy Pro Urbe-díjat adjon a csoport vezetőjének, Lukács Andrásnak, hisz a tüntetések hozzátartoznak a demokratikus működéshez. Tegnap a környezetvédők új, a korábbi állásfoglalásukat kiegészítő iratot osztottak szét, amelyben - többek között - kérték az önkormányzatot, hogy a Várlejtő rendezési tervének elkészítési jogát engedje át a Környezetvédelmi Minisztériumnak, s hogy a testület határolódjon el a „pofozkodó” Szabó Dezsőtől. A testület azonban sem az állásfoglalás megvitatását, sem a Várlejtő ügyét nem vette napirendre. Utóbbi megtárgyalása a jövő héten várható. Szerettük volna szóra bírni az érintetteket, akik kérték, hogy később fejthessék ki véleményüket. Cz. G. Eladó nyolcszáz bérlakás A napokban újabb 800 bérlakás eladásáról határozott a XII. kerületi önkormányzat. Ezzel a korábbi tízezres nagyságrendű bérlakásállomány már 2500-ra apadt. Erről Sebes Gábor polgármester tájékoztatta az MTI-t. Hozzátette: rövidesen döntenek majd a nem lakás céljára szolgáló helyiségek sorsáról is. érveikről szólva elmondta: elkészült annak az önkormányzati rendelettervezetnek a szövege, amely a fővárosban, de vélhetően az egész országban elsőként szabályozza majd az épített, illetve a természeti környezet védelmét. Aba Botond munkába állt Aba Botond személyében csütörtöktől új vezérigazgató irányítja a Budapesti Közlekedési Vállalatot. A Fővárosi Közgyűlés - egyhangú szavazással - hároméves időtartamra nevezte ki vezérigazgatóvá a cég műszaki-forgalmi vezérigazgató-helyettesét. Aba Botondtól a főváros vezetése azt várja el, hogy új szervezeti struktúra kidolgozásával biztosítsa a mamutcég működőképességét. Egyúttal dolgozza ki az önkormányzati vállalat gazdasági társasággá történő átalakításának tervét, és helyezze szerződéses alapokra a vállalat, illetve a tulajdonos, az önkormányzat közötti kapcsolatot. MEGKÉRDEZTÜK Folytatódik-e az építkezés? A legnagyobb VIII. kerületi beruházás sorsa még mindig rendezetlen. Az elképzelés még az egykori kerületi tanácsban merült fel: Józsefváros egyik elszigetelt részén hatalmas irodaház épülne, és ez az új központ lökést adna a terület infrastrukturális fejlődésének is. Csécsei Bélát Józsefváros polgármesterét a projekt sorsáról kérdeztük. A tanács annak idején belefogott a városrész fejlesztésébe: lebontották a Százados utcai régi házak jó részét és felépült a lakótelep. Sajnos az építkezés abbamaradt, így a Százados úton a mai napig van néhány olyan ház, amely - szerintem - a mai igényekhez viszonyítva gyakorlatilag lakhatatlan. Ha a szekrény húsz centire áll a faltól, akkor is megpenészednek benne a ruhák. Két és fél száz ilyen lakás van ott, közülük néhányat otthagytak már a lakók, ezekbe az önkormányzat nem is költöztet be senkit. Ha az irodaház felépülne, sokat segítene a környék infrastrukturális gondjain, hiszen a 160 ezer négyzetméteres épület alsó szintjén egy hatalmas szupermarket lenne. Miért beszél feltételes módban? - Nagyon sok bonyodalom volt és van az ügy körül. Most éppen a negyedik, a D változatnál tartunk. Eddig több, egymással szomszédos telek jött számításba, ahol ez a irodaház felépülne. A telkeknek azonban más a tulajdonosa: az egyik például a református egyházé, egy másikon pedig a főváros üzemeltet egy iskolát. Megegyeztünk a tulajdonosi jogokat gyakorló fővárossal és az egyházzal. Az irodaház létesítésébe valamennyien beleegyeznének, a főváros kapna egy új iskolaépületet, amelyik jobban megfelelne oktatási célokra. Csakhogy az irodaépületet jóval kisebbre tervezték... A pályázatot nyert külföldi beruházónak azonban csak akkor érte volna meg belevágni az üzletbe, ha az nagyobb lesz. Mire rendeztük a telkek tulajdonjogát, addigra a Belgiumban bejegyzett Crédit Commercial International S. A.-nak a vállalkozáshoz szükséges bankgarancia megszerzésével gondjai akadtak. Ezen a ponton az üzlet megakadt. - Ezek szerint a belga cég letett az építkezésről? - Remélem nem, bár előfordulhat, hogy bennük is rohadt a beruházási kedv, mint oly sok nyugati befektetőben. Az önkormányzatnak előnyös lenne, ha ez az irodaház megépülne. Azt pedig semmiképp nem szeretnénk, hogy a belga beruházó az eddig befektetett pénzt az önkormányzaton hajtsa be, mert a pereskedésre sem időnk, sem pedig pénzünk nincsen. M. P. Csécsei Béla