Népszabadság - Budapest melléklet, 1993. augusztus

1993-08-03

1993. augusztus 3., kedd Az expoberuházások menetrendje MUNKATÁRSUNKTÓL Elkészült a világkiállítás üte­mezési terve. Miként azt táblá­zatunk is tartalmazza, a leendő expoterület tisztítása és bontá­sa ez év márciusában befejező­dött. A szükséges földmunká­latok is elkészülnek az idén, előreláthatólag szeptember vé­gére. Maga a területkialakítás két évig tart majd, ’94 elejétől várhatóan 1996 januárjáig. A parkolók kialakítása a tervek szerint 1996 februárjára feje­ződik be. Az úgynevezett adminisztrá­ciós épületeket 1995 júniusától kezdik berendezni. Várhatóan ’95 májusára állnak majd a be­mutatóközpontok is. Az ideig­lenes nemzeti pavilonoknak a tervek szerint 1995 végére el kell készülniük. Ugyanezen év negyedik negyedévére állniuk kell a „témapavilonoknak”, a magyar pavilonnak és a cégpa­vilonoknak. Az úgynevezett közszolgáltató és szórakoztató létesítmények 1996 áprilisára, a működtetési intézmények pe­dig februárra készülnek el - a tervek szerint. Könyvtárszünet őszig A Fővárosi Szabó Ervin Könyv­tár augusztus 31-ig zárva tart, azonban a szünidő ellenére is üzemelnek a lakosság számára hasznos szolgáltatásaik. A könyvtár a továbbtanulni szándékozó diákokra gondolva működteti azt a szolgáltatását, amely a magyar tanulók számá­ra közvetíti az amerikai felső­­oktatásban való részvétel felté­teleit. Amerikai ösztöndíjra pá­lyázhat bárki, akinek jó a tanul­mányi eredménye, és megfelelő szinten beszéli a nyelvet. Erre a szolgáltatásra már több mint négyezer diák jelentkezett, so­kuk sikeres felvételi vizsgát tett. Ez a szolgáltatás hétfőn, kedden és pénteken 12-4-ig, csütörtö­kön pedig 3-8-ig üzemel. E. Gy. i LEPQREU^RAKTÁRHÁZ AUGUSZTUSI Leporelló: Nettó dobozár: 240/1 pld. 2000 lap/doboz 1200 3 pld. szürke 600 gar/doboz 1200 3 pld. 800 gar/doboz 2800 382/1 pld. 2000 lap/doboz 1600 2 pld. szürke 1000 gar/doboz 1000 2 pld. carbon 1000 gar/doboz 1200 412/1 pld. szürke 2000 lap/doboz 1000 442/1 pld. zebra 1500 lap/doboz 800 Samsung faxpapír (5 év garanciával) 210mmx50m 380 Ft+áfa Printerasztal (fémszerkezetes) 3800 Ft+áfa f mmi Óriási választék, kedvező ár, kényelmes rakodás! 1076 Budapest VII., Päerfy Sándor u. 34. BUDA PEST. Lágymányoson tartják a határidőt MUNKATÁRSUNKTÓL Mint az elmúlt héten lapunkban már olvashatták, a lágymányosi Duna-híd építése az előzetes terveknek megfelelően folyik. Dr. Dalmy Tibor fővárosi biztos a Közmű című újságnak adott interjút a beruházás hátteréről és a legújabb fejleményekről. A legfrissebb hírek közé tar­tozik, hogy megindult a híd acélszerkezetének gyártása Mátranovákon, a Ganz Acél­­szerkezeti Gyár ottani üzemé­ben. A múlt hónap végén a fő­biztos és munkatársai úgy talál­ták, hogy minden az eredeti üte­mezésnek megfelelően halad, te­hát az év végén minden bi­zonnyal megkezdhetik az ele­mek beszerelését a pesti oldal felől. Ugyanakkor - s ezt a par­ton sétálva bárki ellenőrizheti - folyik a mederpillérek építése is. A főbiztos úgy látja, hogy ha­marosan a pesti hídfő alapozása is megkezdődhet. Ami a többi munkálatot illeti, már meghirdettek egy verseny­­tárgyalást a pesti oldal kábel­munkáira. Ebben az esetben egy összefüggő, bonyolult műről van szó, helyet kap itt az Elektro­mos Művek áramellátó rendsze­re mellett a Posta kábelrendsze­re is. Amint lezárul a tender, itt is megindulhatnak a kiviteli munkák. Hasonlóképp - de vár­hatóan kétütemű - versenytár­gyaláson döntik el, hogy ki épít­heti meg a pesti oldal útjait és közműveit. Ugyanakkor tende­ren múlik az is, hogy melyik vállalat kapja a parti részen a Soroksári úti híd, a Gubacsi úti aluljáró és ugyanott egy kismé­retű gyalogos-aluljáró építésé­nek jogát. Nehezebb a helyzet a budai oldalon, hiszen itt - a főbiztos szerint - a világkiállítással kap­csolatos kívánságok mindez­idáig az engedélyezési terv útjá­ban álltak: ez csak most készül­hetett el, az Expo ’96 Kft.-vel való tárgyalás után, így hama­rosan megindulhat a csatorna­­építés a budai oldalon is: elké­szül a Hamzsabégi úti záporki­ömlő csatorna, és feltöltik a zá­portározó tavat. A főbiztos re­méli, hogy a versenytárgyalások a budai oldalon is elkezdődhet­nek még az idén. Sokáig kétséges volt a lágy­mányosi híd egy-két tartozéká­nak finanszírozása. A kormány és a fővárosi önkormányzat jú­nius 2-ai tárgyalása komoly eredményeket hozott: részben megállapodtak abban, hogy a Szerémi úti közvetlen kapcsola­tot mintegy 1,2 milliárd forint értékben a kormány a költség­­vetésből fogja finanszírozni, akárcsak az 1-es villamos bekö­tésével kapcsolatos költségeket 1,3 milliárd forint értékben. A megállapodás tehát megszüle­tett, de a döntést még az Or­szággyűlésnek is jóvá kell hagy­nia. Halad a csarnok felújítása A Belváros című lap rövid in­terjút közöl Hacker Károly fő­városi biztossal, aki a Nagy­vásárcsarnok rekonstrukciós munkálatait felügyeli. Hacker ebben az interjúban leszögezi: a rekonstrukció a tervek sze­rint, gördülékenyen halad. MUNKATÁRSUNKTÓL Mint arról lapunkban koráb­ban már többször is beszámol­tunk, a Nagyvásárcsarnokból 1991. januárjától költöztették ki a kereskedőket a közraktá­rakba. Akkor írták ki az első pályázatokat a rekonstrukciós munkálatok elvégzésére, s a te­tőszerkezet felújítását a Klin­ker Kft. 1992. december 15-re el is készítette. Hacker Károlyt 1992. június 16-ával nevezték ki fővárosi biztossá. Hacker a Belvárosnak adott interjúban elmondta: ez év első negyedében elkészült a Fővám téri gyalogos átjáró-aluljáró terve, a tér alatt pedig - a pin­ceszinten - 1600 négyzetméter­nyi területű ABC-áruház épül. A Pipa utca felőli oldalon üz­letsor lesz, s a jó közlekedést - ha megépül az Etele tér**és a Kálvin tér közötti szakasz - a metró garantálja. A rekonst­rukció során elkészül a dunai szemétszállító alagút is, a ter­vek szerint 1994. június 30-ra. A jelenlegi tervek szerint a Nagyvásárcsarnok földszintjén zöldség-gyümölcs piac lesz, a fejépületi galérián - legalábbis a tervezők szerint - célszerű gyorséttermet építeni. A régi galéria - csakúgy mint régen - a virágárusok és a szolgáltató részlegek „birodalma” marad. ­ Kivágták a két öreg fát a Nyu­gati pályaudvar melletti autó­parkolóban. Most már nincs akadálya annak, hogy a Víg­színház sátrat építsen, s ősztől - amíg a színház körúti épületé­nek felújítása tart - az új helyen rendezhesse előadásait, előre­láthatólag egy éven át. Eddig azt hittem, erősebben áll a lábán a főváros levegőjébe oxigént juttató két fa, mint az oly sokszor elsiratott, s a kor­mány által agyontaposott, sze­gény, csóró magyar kultúrlob­­bi. Tévedtem. Először csak szövegeltek. Hogy öreg a két fa, meg hogy ültetnek helyette huszonhat cse­metét. De ennek a budapesti VI. kerületi önkormányzat még nem dőlt be, s nem engedte a fá­kat kivágni. Az önkormányzati döntéssel szimpatizáltam, nem tagadom. Fontosabbnak tartot­tam két fa fejenként hatvan esz­tendejét, mint egy színház egyetlen évadját. És különben is - mondtam magamban -, mi az, hogy kivágják. Miért sátraznak ott, ahol a fák vannak? A fákat védték a zöldek is. Kár, hogy nincs Magyarorszá­gon rendes zöldmozgalom. Ha lenne, nem csupán védték, ha­nem megvédték volna a két öreg fát. De hát ilyen nálunk a kör­nyezetvédelem: gátra menni, gázálarcban demonstrálni, pla­kátokat festeni minden különö­sebb eredmény nélkül, fákat vé­deni általában, például őserdő­ért jajgatni - az igen, arra meg­van a tehetségük. Csak két sze­rencsétlen budapesti fától nem sikerül távol tartani az erősza­kos érdekérvényesítőket. Félreértés ne essék, nem sze­retném bántani a Vígszínház te- Favágás kétséges társulatát. De azért felteszem a kérdést: a színészek, a súgók, a zenészek, a díszlet­mesterek is jónak tartják azt, hogy ki kell vagdalni miattuk a fákat? És a közönség, vajon azt mondja-e, hogy „ugyan már, mi az a két fa? Vágják ki, sátorba akarok menni!” Először csak szövegeltek, hogy huszonhat csemete, meg hogy emezek kidőlnek. És nem számított, amikor valaki úgy ér­velt, hogy a csemeték soká nő­nek nagyra. Meg hogy kevés az esélye ma egy kis fának a rossz levegőjű városban a túlélésre. Nem számított. Sátrat akartak, favágni akartak, ez számított. Megtették. Miért oda kell a sátor, kérdez­tem, miért nem megy a Vígszín­ház máshová, másik színházba, cirkuszba, Népstadionba, Pa­­taky István Művelődési Köz­pontba vagy valamelyik klubba, mit tudom én, egy hajóra a Du­nán, vagy bárhová, vidékre, pél­dául tájolni arra az egy évre? Vagy miért nem találnak ki va­lami mást? Annyi hely van Pes­ten és Budán, mondtam, annyi megoldás létezik, miért éppen oda kell az a rendkívül esztéti­kus, iszonyúan kulturált, szemet gyönyörködtető sátor. Nem ta­láltak más megoldást. Nem le­hetett. Csak azt lehetett, hogy nyissz. Előtte keresni kellett olyan kap­csolatot, amely a favágáshoz ve­zetett. Az önkormányzattal szemben kellett ezt megtalálni. Önkormányzat egyenlő: a kép­viselőtestület és az összes VI. kerületi választópolgár. Víg­színház egyenlő, produkcióigaz­gató plusz Országos Műemlék­­védelmi Hivatal. Ennyi az egész. A környezetvédők bírósághoz fordulnak - szegények. Röhejes lesz, ahogy majd arról szónokol­nak, mennyire szeretik a fákat, és hogy milyen nagy a kár. A fa maga az élet. A fáért - ha kivágják - semmit sem tehet már a jogállami bíróság. Egy fa nem olyan, mint az, hogy ki mit mondott, ki mit hazudott. Egy fa­­ az egy fa. Két fa meg két fa. Az erdő meg erdő. Akik ma sa­játos érdekeikre hivatkozva, ha­talmi manőverek közbeiktatá­sával kivágatnak két fát, azok szellemi örökösei hatvan év múlva - esetleg a Vígszínház újabb felújításakor - minden lelkiismeret-furdalás nélkül ki­vágatnak huszonhatot is. Tehetetlennek érzem magam. Félek. Ma a Nyugati előtt vá­gatnak, holnap a házam előtt, s majd sátrakat vernek fel a ker­temben. Tehetetlen vagyok. Nem marad más számomra, mint a ráolvasás. Kísértsen a fák szelleme kétszer hatvan évig a Nyugati autóparkolójában, és legyen átkozott minden olyan hely, ahol az ember logikátlanul beavatkozva, saját eszményeit és lehetőségeit irtja! Álljon itt egy idézet a Képzelt riport egy amerikai popfeszti­válról című, a Vígszínháznak méltán nagy sikert hozó darab­ból: „A fák is siratják az elve­szett lombokat. Mit tehetsz te most, ha neked ez maradt?” A bemutató előadásra jó húsz éve került sor. De akkor még voltak fák. Rab László NÉPSZABADSÁG JTI ­ * PILLANATKÉP Reggel arra ébredt, hogy a gyerekek az ágya mellett éneklik a „Serkenj fel, ke­gyes nép”-et. A tízéves Adri­enn egy csokor kardvirágot szorongatott, a hatéves Laci­ka kezében pedig harmatos rózsákat látott - pont olya­nokat, mint a szomszéd kert­jében előző este. Az ingó­­bingónál lopva lepillantott a pizsamás gyerekek lábára: sáros volt mind a négy. Jézu­som­­ gondolta­­, mikor ta­nulják meg végre, hogy pa­pucsban mászkáljanak a ház körül. Megpuszilta a gyerekeket, vázába tette a virágokat, az­tán kiment a konyhába. „Csókolom, anyuka” - kö­szönt az anyósának, aki pon­gyolában sürgölődött a tűz­hely körül. A hajdan még nászajándékul kapott főző­ből sistergve, bugyogva dőlt a kávé, aztán megérezte az odaégő kenyérszeletek füst­jét. Nem mert a pirítóhoz ug­rani. „Gondoltam, ma, a szü­letésnapodon én csinálom a reggelit” - mondta az anyósa vidám hangon, és kitöltötte a gyerekek kakaóját. „Istenem, add, hogy estére ne süssön tortát negyven gyertyával” - imádkozott csöndesen. □ A buszon a hátsó ablaknál állt meg. A táskáját beprésel­te az üveg és a kapaszkodó közé, rákönyökölt a maszatos csőre, és bámult kifelé. Ezt szerette a legjobban: felülről belenézni a buszt kerülgető kocsikba. Lesni a vezetés közben telefonálókat, inte­getni a gyerekeknek, meg­szemlélni a nők ruháját, fixí­­rozni a jóképű pasasokat. Ahogy eloszlott az induló busz keltette benzinköd, egy piros sportkocsit vett észre. A benne ülő férfi egyenesen vissza­vigyorgott rá, s talán még intett is, mielőtt meré­szen megelőzte volna a kíno­san lihegő buszt. „Legalább egy tízessel fiatalabb volt ná­lam” - gondolta születésnapi hangulatban, és hátat fordí­tott az ablaknak. A kolléganők szerencsére nem tudták, ízlelgette, ho­gyan gratulálnának, s ő szé­les mosollyal felelhetné: „a legszebb férfikor”. Lenne nagy derültség. Az édesanyja persze telefonált, aztán fel­hívta a nővére is, „na, most öt évig megint nem utállak” - mondta. A legjobb barátnő­je - hajdani padtárs - nem jelentkezett. Az íróasztal fö­lötti ventilátort bámulva azon gondolkodott, feledé­­kenység ez, vagy tapintat. □ Hazaérve a férje aktatás­káját látta meg először. „Azért ez tényleg kedves tő­le” - sóhajtott, és végre kezd­te jól érezni magát, hiszen mégiscsak születésnapja van. Bekukkantott a szobába. A férje feltett lábakkal ült a fo­telban, körülötte az elutazá­sa óta felgyűlt újságok hal­mai. Két nappal előbb befe­jezték a kísérleteket, minek maradt volna vidéken - ma­gyarázta, miközben egy ha­talmas szabászollóval kivág­ta a fontosnak minősített írá­sokat. „Elfelejtette” - gondolta vacsora közben. A tányérján ide-oda tologatta a csirke­bőrt, sört töltött, megitta, fél füllel hallgatta, ahogy a férje a gyerekeknek mesél az ál­­latkertről, ahol dolgozott. Aztán elmosogatott, szórako­zottan lögybölte a zsíros víz­ben a porcelánt. „Te el szoktad olvasni a horoszkópokat?” - kérdezte később a férje mellé guggol­va, és kivett egy lapot a ku­sza újsághalomból. A férfi csak a fejét ingatta. „Az enyémben az áll, hogy gyer­­tyás vacsora vár rám a hé­ten” - folytatta kuncogva, és jelentőségteljesen nézett. A férfi az orrára csúsztatott szemüveg fölött pillantott le rá, kezében megállt az olló, úgy kérdezte: „Te jó ég, csak nem lesz áramszünet?” N. Kósa Judit

Next