Népszabadság - Budapest melléklet, 1994. augusztus

1994-08-02

EPT-részvényeket vesz a Matáv MTI-JELENTÉS A Matáv felajánlja az Első Pes­ti Telefontársaság Rt. (EPT) la­kossági részvényeseinek, hogy augusztus 8-tól 27-ig névérté­ken megvásárolja EPT-részvé­­nyeiket. A papírokért a Matáv az OTP-nél beváltható csekkel fizet, illetve átvállalja az ezt igénylők telefonbekötésének beruházási és közműfejlesztési hozzájárulását, 30 ezer forintot - közölte a hétfőn tartott sajtó­­tájékoztatón Ray Stewart, a Matáv vezérigazgató-helyette­se. Az EPT 1992 márciusában alakult a X., XVII. és XVIII. ke­rület lakosai telefonellátásá­nak megoldására - mondta el Polányi Sándor, az EPT vezér­­igazgatója. A cég azt az ígéretet tette, hogy lakossági részvé­nyesei 1993 végére telefonhoz jutnak. Tavaly azonban a tár­saság fővállalkozójának, a Kontraxnak pénzügyi nehézsé­gei támadtak, ezért a munka októberig szünetelt. A Kont­­raxszal kötött előnytelen szer­ződés, az ezzel is összefüggő tisztázatlan váltó- és hitelügy­letek 1,5 milliárd forint veszte­séget okoztak az EPT-nek, amiért a cég ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett. Az ügy­ben várhatóan hamarosan vá­dat emelnek. Az EPT tavaly 3,5 milliárd forint értékben vett fel hosszú lejáratú hitelt, majd ez év má­jusában a Matávtól kapott 700 millió forintos kölcsönt, és folynak a tárgyalások újabb hi­telek felvételéről. A társaság pénzügyi helyzete stabilizáló­dott, és a Matáv részvényvásár­lási akciójának segítségével 1994. december 6-ig az érintett kerületekben telefonhoz juthat az EPT valamennyi igénylője. A lakossági részvények meg­vásárlását a Matáv megbízásá­ból az EPT bonyolítja majd, a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban. Az akció­­ augusztus 20. és 21. kivételével - hét végén sem szünetel. Ha a Matávnak a mintegy 540 millió forintot kitevő névértékű la­kossági papírokat teljes egészé­ben sikerül felvásárolnia, tulaj­donrészesedése 32,5 százalék­ról 60 százalékra nő a kétmilli­árd forintos alaptőkéjű EPT- ben - közölte Ray Stewart. El­képzelhető az is, hogy a 700 millió forintos hitelt a későbbi­ekben tulajdonrészesedéssé alakítják, illetve, hogy a Matáv további részesedést vásárol fel az EPT-ben. Pályázat a csarnok üzleteire Újabb fordulat állt be a Nagy­vásárcsarnok elárusítóhelyei körüli vitában. Mint ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint az augusztus 1-ig el nem kelt üzlethelyiségeket pályázat útján kell értékesíteni. A Csarnok és Piacigazgató­ság, valamint a Csarnoki és Piaci Kereskedők Kamarája tárgyalásokat folytatott a bér­leti díjakról, amelyet július 22-én egy mindkét fél által alá­írt megállapodás zárt le. A Kofakamara elnöke, Kmetty Ágoston - a Csapi ille­tékesei szerint - azonban újabb feltételeket szabott, semmisnek tekintve ezzel a már aláírt egyezséget. Kispál Sándor, a Csapi igazgatója tegnap beje­lentette, hogy a piacigazgatóság eddig is sok engedményt tett a tárgyalások során, ezúttal azonban már nem hajlandók új­ra tárgyalóasztalhoz ülni. A Csapi továbbra is tartja magát a közgyűlés határozatához és azokat az üzlethelységeket, amelyeket régi használóik a megállapodás ellenére nem vál­tanak meg, pályázati úton fog­ják értékesíteni. H. L. L. Budapest TV: ma döntés a tőkeemelésről? MUNKATÁRSUNKTÓL A Budapesti Kommunikációs Rt. (BK Rt.) mai közgyűlésén várhatóan döntenek a társaság tőkeemeléséről. A túlnyomó többségben a Fővárosi Önkor­mányzat kezében lévő rt.-t százmillió forintos alaptőkével hozták létre, ám a veszteségek miatt halaszthatatlanná vált a tőkeemelés. Ha ez nem történik meg, előbb-utóbb fel kell szá­molni a társaságot. Márpedig ez nem valószínű, hogy érdekében állna az alapítóknak, hiszen a BK Rt. - a frekvenciaengedé­lyen kívül - már szinte minden szükséges jóváhagyással ren­delkezik a műsorsugárzáshoz. Az adás a tervek szerint szep­tember 10-én, esetleg 17-én in­dulna meg. A részvénytársaság már megállapodott a budapesti kábeltévék többségével, így az AM-mikro frekvencián sugár­zott műsor a helyi tévétársasá­gok közreműködésével lesz lát­ható a képernyőkön. Lapunk értesülései szerint - bár az esetleges kudarc sem tel­jesen kizárt - a mai napon nagy valószínűséggel megegyeznek a külső, üzleti befektetők a Fővá­rosi Önkormányzattal az eddig vitatott kérdésekben. Az And­rew Sarlós vezette tőkéscsoport már korábban bejelentette, hogy részesedést kíván szerezni a BK Rt.-ben. Információink szerint ehhez magyar magán-, esetleg jogi személyek is csatla­koznának befektetőként. Vita alakult azonban ki az önkor­mányzat és az üzleti partnerek között, hogy miként garantál­ják a Budapest TV közszolgála­ti jellegét. A legutóbbi hírek alapján kompromisszum látszik kibontakozni: a főváros része­sedése valószínűleg 25 százalék alá csökken - jelenleg ez 99 szá­zalék -, a magánbefektetőkkel kötött szindikátusi szerződés­ben, illetve az alapító okiratban viszont rögzítenék a BK Rt. közszolgálati jellegét. A kerületek nem siratják az expót A világkiállítás lemondása - mint az a III. oldalon olvasható összeállításunkból kiderül - nem fel­tétlenül vezet a fővárosi infrastrukturális beruházások elmaradásához. A nyilatkozó kerületi veze­tők szerint ugyanis nem csupán a Közraktár-telek értékesítése gyorsulhat fel, hanem a Szerémi úti lakók gondjain is enyhíthetnek azáltal, hogy a világkiállítás megrendezése nem sürgeti a tervező­ket. A két leginkább érintett városrész, a IX. és a XI. kerület azonban nem felhőtlenül boldog az expo meghiúsulása miatt. Számos megoldatlan kérdés maradt hátra, így bizonytalan a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl további sorsa is. boros­jenő felvétele A „négyeshatos” kapja a legjobb sínt Európa egyetlen városában sincs olyan nagy forgalmú villa­mosjárat, mint amilyen Buda­pesten a Nagykörúton. Az ilyen nagy forgalmú pá­lyák telepítése és karbantartása nagy feladat elé állítja a mű­ködtető személyzetet. A Nagykörút legutóbbi felújí­tásakor kedvező és tartós meg­oldásnak ígérkezett a „nagypa­neles tömbsínes” megoldás. A kisebb forgalmú pályákon be­vált rendszer azonban a nagy­körúti forgalom elviselésére al­kalmatlannak bizonyult. Már a nagy súlyú elemek elhelyezésé­nél is kisebb eltérések keletkez­tek, amelyek a nagy forgalom hatására tovább növekedtek, s a panelek alatt üregek keletkez­tek. A víz és a fagy a pálya álla­potát tovább rontotta, így 1995- re teljes felújítását kellett ter­vezni. A Nagykörút alatt húzódó víznyomócső cseréje lehetőséget adott arra, hogy a felújítás a Podmanniczky utcától a Blaha Lujza térig már 1994-ben elvé­gezhető legyen. Az Oktogont át­szelő pályarész felújítására 1995-ben, a millenniumi föld­alatti vasút rekonstrukciójával egyidejűleg kerül sor. A pálya­­felújítás 1995-ben a Blaha Luj­za tértől a Bérkocsis utcáig a víznyomócső építésével párhu­zamosan folytatódik. Az új szerkesztőpálya lénye­ges részelemeit egyes vonalakon már kipróbálták, de egységes szerkezetben először itt építik meg. A pálya stabilitását a tömörí­tett és cementtel megkötött ta­laj­szerkezeten elhelyezett 24 centiméter vastag vasbeton le­mez biztosítja, amit a helyszí­nen öntenek ki, igen hosszú sza­kaszokban. A vasbeton lemezen Gantrex kiöntőhabarcs ágyazásban he­lyezkedik el az a talpgumi pro­fil, melyre a síneket fektetik. A sínek mindkét oldalát szintén profilgumi foglalja be, a sín­­szerkezet rögzítése pedig a vas­beton lemezben elhelyezett me­netes orsókba csavarozott rög­zítőelemekkel történik. Ez a szerkezet zaj- és rezgéscsök­kentő hatású. A pálya burkolata a teljesen felújított Nagykörúton belül is rendkívül esztétikus megjelené­sű lesz. A gépkocsi-közlekedésre szolgáló forgalmi sáv felfestett záróvonalát újszerű, előregyár­tott beton terelőelem követi, melynek kialakítása biztonsá­gos átlépésre ad lehetőséget. Természetesen csak a megkü­lönböztetett jelzést használó gépjárművek számára. Ezt kö­veti a vágány mellett a színes, mintás „pressbeton” burkolat, mely a sínt befoglaló gumipro­filhoz rugalmas Texabit kiön­téssel csatlakozik. A sínek közt hengerelt aszfalt képezi a bur­kolatot, majd a vágányok közét ismét a színes, mintás pressbe­ton tölti ki. Az oldalirányú vízelvezetés érdekében a pálya a középvo­naltól mindkét irányban egy­százalékos eséssel lesz kialakít­va. A hosszirányú vízelvezetést körülbelül 100 méterenként ke­­resztcsatornákkal oldják meg, melyeket ráccsal fednek be. Az összegyűlt vizet a közcsatorná­ba vezetik. Az építési területen megálló­helyek az Oktogonnál, a Király utcánál és a Wesselényi utcánál vannak. Az Oktogonnál közép­peronos, a Wesselényi és Király utcánál szélső peronos megol­dással épülnek. Hosszuk 56 mé­teres, mindkét végükön jelző­lámpás gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki. Az új pályázat- és­­rezgés­csillapító kialakítása modern, környezetbarát konstrukció. Szerkezete lehetőséget teremt arra, hogy legalább 10-15 évig jelentős javítást ne kelljen raj­ta végezni. Hosszú élettarta­mát a javítására speciálisan ki­alakított géplánc is garantálja. Az új megoldás lényege, hogy a feltöltő hegesztést és síncsiszo­lást végző szerkezet a szüksé­ges korrekciókat a vágányokon végighaladva automatikusan elvégzi, és egy éjszaka 4-5 kilo­méter sín helyreállítására ké­pes. A víznyomócső és vágányépí­tés körülbelül 1,5 milliárd fo­rint költséget jelent, amiből 800 millió forint a kormánytámoga­tás, a többit a főváros és az érintett közművek gazdálkod­ják ki. Az 1994. évi villamospá­­lya-építés költsége előrelátha­tólag 400 millió forint lesz. S. J. Hétfőn megkezdték az új pálya építését teknős miklós felvétele Félbeszakadt beruházások A Fővárosi Önkormányzat há­rom szociális otthonában folyt a legutóbbi időkig felújítási mun­ka. Míg a Virág Benedek utcá­ban el is készült a létesítmény, a Kamaraerdei úton és a Gödöl­lőn épülő otthonok rekonstruk­ciója pénz hiányában elakadt. A munkák leállásához a fővállal­kozó Technoszolg Kft. fizetés­­képtelensége vezetett. Ez a cég végezte ugyanis a főváros szoci­ális intézményeiben zajló beru­házások többségét. A kft. már 1992 decemberé­ben jelezte, hogy az eredeti ter­vek nem alkalmasak a gödöllői otthon kivitelezésére, s így nem csupán késedelmet szenved a beruházás, hanem várhatóan jelentős többletköltséggel is jár majd. Székely Gábor főpolgár­mester-helyettes érdeklődé­sünkre elmondta: a Technoszolg kapott is 30 millió forintot. A Fővárosi Közgyűlés ez év nyarán napirendre tűzte a kér­dést, mivel a Technoszolg újabb, százmilliós nagyságrendű több­letköltségre hivatkozott. A város­atyák ezért megbízták a főpol­gármesteri hivatal vezetését az­zal, hogy tárgyaljon a Techno­szolg Kft.-vel a korábban meg­kötött szerződés módosításáról, illetve az esetleges felbontásról. A Székely Gábor és Faragó Gábor - a Technoszolg ügyveze­tő igazgatója - közötti egyezte­tésen kiderült, hogy a főpolgár­mesteri hivatalnak érdeke a munka befejezése, így azt akár a Technoszolg Kft.-vel, akár más vállalkozóval, de minden­képpen a lehető legrövidebb időn belül végre fogják hajtani. Faragó Gábor ismertette cége ellehetetlenült gazdasági hely­zetét. Elmondta, hogy ő mindent megtett a teljesítés érdekében, miközben folyamatosan tájé­koztatta a főpolgármesteri hiva­talt az akadályozó körülmé­nyekről, így arról is, hogy a ter­vek késve, hibásan vagy egyálta­lán nem készültek el. A hivatal pedig állandóan biztatta a to­vábbi építkezésre. Ha viszont nem kapja meg a gödöllői beru­házás pluszköltségeit, mindhá­rom szociális otthon felújításával le kell állnia - ez egyébként már be is következett. A Technoszolg vezetőitől meg­tudtuk, hogy amennyiben nem sikerül megegyezniük a főváros­sal, pert kezdeményeznek. Erre azonban várhatóan nem kerül sor. Faragó Gábor érdek­lődésünkre beszámolt arról, hogy a legutóbbi megbeszélése­ken elvi egyezség született a munkák folytatásáról. Sz. I. M. » * Kesergő a cukrászdákról A főfelügyelőség évente több mint 20 programot végez folya­matosan, amelynek egyike volt csupán az 51 cukrászati, illetve hidegkonyhai egységre kiterjedő ellenőrzés. Igaz, időszerűnek bi­zonyult. - mondja Csajági Éva, a főfelügyelőség munkatársa. A jelentésből kitűnik, hogy alaposan megnehezítette az ellen­őrök dolgát az a szabályozatlan­ság, ami a cukrász-, illetve hi­degkonyhai termékek előállítá­sára, összetevőire vonatkozna. Ilyen módon a cukrász egyéni íz­lése dönti el, hogy miből is ké­szüljön a krémes vagy éppen az orosz krémtorta. Ugyanígy ho­mály fedi azt is, hogy mit kell tartalmaznia egy ötszemélyes hidegtálnak. Nagy eltérések mu­tatkoztak a receptek nyilvántar­tásában is. Volt olyan egység, ahol számítógépben tárolták az erre vonatkozó adatokat, másutt csak szájhagyomány útján ter­jedt. Az ellenőrök tapasztalatai szerint a kiszolgáló egységek színvonala a legtöbb esetben eléri az európait, a nagyobb hiá­nyosságokra és szabálytalansá­gokra a pult mögött, illetve az előkészítő, tároló helyiségekben bukkantak. Sz. A.

Next