Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. június

1996-06-04

1996. június 4., kedcL Brit tudósítás a pesti viccről A The Sunday Times és Kovács úr trafikja Mint arról lapunkban már be­számoltunk, pár héttel ezelőtt Kovács Ferenc budapesti felta­láló ismét megnyitotta Buda­pesten vicctrafikját. A hírről most a tekintélyes lap, a The Sunday Times is beszámolt ol­vasóinak. A halvány mosoly három fo­rint, a szélesebb vigyor ára hét, az egyszerű nevetés már kilenc, a kipukkanó hahota azonban már 12 forintba kerül abban a budapesti „viccboltban”, amely­be a The Sunday Times tudósí­tója is betért. Az első számú va­sárnapi londoni lap beszámoló­ja szerint Kovács Ferenc felta­láló a közismert magyar összné­pi depresszióra próbált a maga eszközeivel gyógyírt kínálni, amikor megnyitotta sajátos profilú üzletét. A The Sunday Times megállapítja: a legtöbb vevő jellemző módon igyekszik uralkodni magán, attól tartva, hogy a hangosabb reakció után számított felár esetleg csak fo­kozza depresszióját. Az üzlet választékának jelen­tős része rendőrviccekből áll. Jellegzetes darabja a készletnek az, amely szerint a rendőrt bo­rotválkozás közben csengetés zavarja meg, s hazatérő felesége felvetésére, miszerint megvágta magát, a válasz: tudom, azért csináltam, hogy tudjam, hol hagytam félbe. Ilyen és hasonló tréfákkal igyekszik Kovács fel­találó elhódítani a viccpiacot olyan vállalkozások elől, mint amilyen az országos telefonvál­lalat nemrégiben üzembe helye­zett viccvonala - olvasható a vezető brit lap budapesti beszá­molójában. Az ismertetés sze­rint Kovács Ferenc nem hagyat­kozik csupán a szóbeli indítás­­ra: üzletében olyan, saját fej­lesztésű zenélő gumióvszert is tart, amely használatba vétele után kommunista mozgalmi in­dulókba kezd. A The Sunday Times a téma kapcsán felvázolt, hevenyé­szett gyorselemzése szerint a magyar nemzeti sajátosságként elkönyvelt depresszió az ország háborúkkal, forradalmakkal terhes történelmében gyöke­redzik, s ehhez járulnak olyan, a kommunista érában ismeret­len jelenségek, mint a vágtató drágulás vagy a munkanélküli­ség. A lap által megszólaltatott viselkedéskutató szakértő sze­rint Magyarországon egész kultúrája alakult ki a lehan­­goltságnak, és a magyarok zö­me a borúlátást sokkal kedve­zőbb személyiségjegynek tart­ja, mint a sekélyes optimiz­must. Fürdőkiállítás szeptemberig Olvasóink tájékoztatására kö­zöljük, hogy a Széchenyi fürdő­ben megnyitott fürdőtörténeti kiállítás szeptember 30-ig tart nyitva. A szervezők naponta reggel tíztől este hét óráig várják a publikumot, a belépés díjtalan. A kiállítás látogatói egyebek mellett megismerkedhetnek Budapest fürdőinek történeté­vel, a balneológiai gyógyászat kérdéseivel és a főváros fürdő­kultúrájáért sokat tett szemé­lyiségek életművének jelentő­sebb mozzanataival. Láthatnak régi plakátokat és filmeket, kóstolhatnak gyógy- és ásvány­vizet, és vásárolhatnak is: a ki­állításon megvehetik a Magyar­­országi fürdőkalauz című köny­vet, illetve CD-t, és a Liget ka­lauz című kiadványt. Ismerik azt a mon­dást: hallgatni, mint a kuka? Nos, hogy a fővá­rosi bérházak kukái mennyire hallgatagok, az né­zőpont kérdése. De a kukák - kiváltképp azóta, hogy ezeknek a száma alapján fizetik a sze­métdíjat a budapestiek - egyre inkább szűknek, kicsinynek, mit ne mondjak: törpényinek, Kubányinak tűnnek. S hogy a témá­nál maradjunk: kukaügyben van egy trükk, amiről ugyan senki sem mégis egyre többen róla. A lényeg: egy bérház három kuka után fize­ti a díjat, egyet pedig titokban - sutyiban - tölt és ürít. A trükk szakmai neve: su­­tyi-kuka. S. B. A. A trükk beszél, tudnak I UTAK ÉS UTASOK • Az Üllői úton a Könyves Kál­mán körúti felüljáró előtt út­szűkület lassítja a városközpont felé tartó forgalmat. A középső sávot bontották fel, közműjaví­tás miatt. • Kőbányán a Kada utca és a Mádi utca kereszteződésében minden irányban útszűkületen kell áthajtaniuk. A Kada utcá­ban a Maglódi út felé vezető ol­dalt zárták le, a Mádi utcában a baloldali sávot bontották fel. • A XIII., Dózsa György úton tart a gázvezeték-építés és az ezzel járó félpályás útlezárás a Kassák Lajos utca és a Szabolcs utca között. Irányonként csak egy sáv járható. • A XV. kerületben két helyen is közműépítés miatt szűkül le az autópálya. Az Újpalotára ve­zető Drégelyvár utcában a vá­rosközpont felé vezető oldalon, a Neptun utca és az Apolló utca között, valamint az Eötvös ut­cában, ahol az Arany János ut­cától a Szerencs utcáig fél szé­lességben lezárták az utat. • A Hidegkúti úton várhatóan még egy hónapig tart a csator­naépítés a Máriaremetei út és a Temető utca között. A forgal­mat a Máriaremetei út felé tere­lik el. Erre járnak az 57-es, a 64-es és a 164-es autóbuszok is. Előrejelzések: • Június 8-án kezdik el a Nagy­körút rekonstrukciós munkála­tait a Bérkocsis utca és a Petőfi híd között. Az első ütemben irá­nyonként egy sávban lehet majd közlekedni. • A Csepeli HÉV helyett autó­buszok közlekednek június 8- án és 9-én egész nap, felsőveze­­ték-karbantartás miatt. Jewish Agency for Israel SZOCHNUT Zsidó származású fiatalok! Tanulás ▼Szakképzés Munka ▼ Nyelvtanfolyam Izraelben Egy darab repülőjegy ingyen, szállás, készpénz biztosítása a beilleszkedéshez! Bővebb információ: 1071 Bp., Damjanich u. 28/b. Tel: 322-8201,342-6363. Fax: 341-4359. HITI 5X4 ÓRA CHURCHILL NYELVÉN AZ IH - BAN II. BIMBÓ ÚT 7. 212-4010 JÚNIUS 17-TŐl International House ANGOLUL TUDNI KELL. BUDAPEST. Alapítvány a vandalizmus ellen Egy jó tanács: csak egyszer üsd meg a falfirkálót MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly áprilisban történt, hogy miközben Nagy József a piros metró Deák téri állomásán vo­natra várakozott, három fiatal­ember vonta magára a figyel­mét. Ketten több-kevesebb si­kerrel próbálták eltakarni a tár­sukat, aki kapkodó mozdulatok­kal rajzolt valamit az állomás falára. A többi utas látszólag semmit sem vett észre. Megérke­zett a szerelvény. Nagy József ugyanabba a kocsiba szállt be, amelyikkel a három falfirkáló utazott. A többiek, mintegy vé­letlenül, tágas teret hagytak kö­rülöttük. A háromtagú társaság a sarokba húzódott, Nagy József leült. Ezen a ponton kell megemlíte­nünk, hogy Nagy József több, nagy erőkifejtést igénylő sportágban sokéves rutinnal bí­ró versenyző, a Pajzs 2000 va­gyonvédelmi társaság vezetője. Ennek ugyan semmi köze nincs a helyzethez, amelybe a metrón utazva került, a történet szem­pontjából mégis fontos mellék­körülmény. A cégvezető feje mellett egy­­szercsak sziszegni kezdett egy festékszóró spray, sötét folt ter­jedt a kocsi falán. Nagy József felnyúlt, megfogta az alkalmi festő vállát, aki csak erre várt. - Ezt nem kellett volna - kiál­totta diadallal, és ütött. De ka­pott is. Amikor Nagy József a forgal­mi ügyeletre támogatta az idő­közben megjuhászodott fiatal­embert, a társak már messze jár­tak. A rendőr járőr felírta az adatait, átvette a verekedőt. A vállalkozó abban a hiszemben folytatta útját, hogy e kellemet­len epizód jól zárult, a rossz fiú elnyerte méltó büntetését. Néhány héttel később, amikor a rendőrségi idézést átvette, azt hitte, valami tévedés történhe­tett, hiszen nem ő fújkált a met­róban, ráadásul ő volt az, akit megtámadtak. Csak visszaütött - védekezett a kihallgatásán, az pedig jogos önvédelem. Valóban, az első ütés jogos önvédelem volt, utána azonban - a további konfliktus elkerülésére - gyor­san távoznia kellett volna, ok­tatta ki a nyomozó. Nagy József tehát határozottan rosszul tette, hogy másodjára is ütött. Ráadá­sul milyen erővel! Szerencsétlen támadónak kitört a foga. Nagy József vádlott rossz eset­ben felfüggesztett fogházbünte­tésre is számíthatott volna. A hatóság illetékes osztályán azonban, első alkalommal a hi­vatalos eljárás során, abból in­dultak ki, hogyan is keveredett ebbe a helyzetbe. Hogy ő csupán utazott. Hogy hárman álltak vele szemben. Hogy az első ütést ő kapta. Az ítélet meghozatala előtt fi­gyelembe vették a főváros utcái­nak és aluljáróinak közbiztonsá­gát, valamint azt a tényt, hogy a vádlottat csak a jó szándék ve­zette, és - apróság - mégiscsak egy vandál rongálást akadályo­zott meg. Nagy Józsefet felmen­tették, de felhívták a figyelmét arra, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül, fontolja meg, nem lenne-e jobb gyorsan odébb­ állnia, és ha már egyszer megtá­madták, próbáljon meg csak egyet ütni. Akkor jogszerű. A falfirkálás azonban nem jogsze­rű, a támadó fiatalember ezért figyelmeztetésben részesült. Nagy József számára nem várt tanulsággal zárult a történet. Némi töprengés után hozzá ha­sonló fiatal vállalkozókat kere­sett, akikkel kidolgozták egy alapítvány tervét. Elképzeléseik szerint a Vandalizmus Elleni Alapítvány - túl azon, hogy me­gelőző, felvilágosító kampányt folytatna és közreműködne a megrongált vagyontárgyak helyreállításában - őröket állít­hatna a híres épületekhez, a na­gyobb aluljárókba vagy éppen a BKV forgalmasabb állomásaira. Mindezt természetesen az ala­pítvány támogatásával, tehát jó­val a piaci ár alatt. - Ennek a megoldásnak két előnye is látszik - érvel. - Az egyik az, hogy a közvagyonra felkészült őrök vigyáznának, a másik pedig, hogy jogukban áll olyan lépéseket is tenni, amelyek miatt egy egyszerű állampolgárt később felelősségre vonnának. A vagyonőr ugyanis igazoltathat, intézkedhet, kényszerítő eszközt alkalmazhat. A vandalizmus elleni alapít­vány szervezői most támogató­kat keresnek. A szerkesztősé­günket felkereső Nagy József történetét azzal zárja, szakkép­zett őrökben, felszerelésben nem lenne hiány. A közvagyon őrzőinek számát egyetlen té­nyező korlátozhatja csupán: ha az alapítvány kevés támogatót talál. A jövőben profi őrök vigyáznak rá RÉDEI FERENC FELVÉTELE Botev-szobor a IX. kerületben MTI-JELENTÉS Hriszto Botevnek, a XIX. száza­di bolgár költőnek és forradal­márnak, nemzeti hősnek állítot­tak szobrot vasárnap a Magyar­­országi Bolgárok Egyesületének budapesti kultúrháza előtt. A mellszobrot - amely a ma­gyarországi bolgár szobrász, Kozsuharov Ognyan munkája -közadakozásból állította fel a hazánkban élő bolgárság, amelynek kisebbségi önkor­mányzata az esemény alkalmá­ból egy kétnyelvű verseskötetet is kiadott Hriszto Botev váloga­tott költeményeiből. Az emlék­mű helyének kiválasztása sem véletlen, hiszen Budapesten a IX. kerületben van a bolgárság fővárosi központja. Itt található a Magyarországi Bolgárok Egyesületének kultúrháza, a bolgár pravoszláv templom. A bolgár egyesület és az országos önkormányzat tervei szerint a közeljövőben itt épül majd fel a tizenkét osztályos budapesti bolgár iskola kollégiumi épüle­te is, s így egy kis bolgár sziget jöhet létre Budapesten, a Vágó­híd utca környékén. A­­ lépés a infláció ellen! » 1.4 injektoros, 75 LE motor » önstabilizáló hátsó tengely » színre festett lökhárítók, fogantyúk és tükrök » speciális kárpitozás » állítható magasságú kormányoszlop » színezett üvegek » metálfényezés » ködfényszórók CITROEN 7X _ CITROEN Fedezze fel a különbséget ! • 1097 BudapEST IX., Könyves Kálmán tert. 26. 216-7100, 216-7101 - Fax: 216-7110 NÉPSZABADSÁG 27 ­MARGÓ AII. kerület sem adómentes Az építményadó bevezetéséről döntöttek legutóbbi ülésükön a II. kerület képviselői. Az adót a nem lakás céljára szol­gáló helyiségek után kell fi­zetni július elsejétől. Az ön­­kormányzat egyből a lehetsé­ges maximumot vetette ki - négyzetméterenként és éven­ként kiencszáz forintot­­, a képviselők ugyanakkor egyet­len szavazattal elvetették a kommunális adó bevezetésé­nek tervét, de információink szerint Póta Gyula polgár­­mester két hét múlva ismét a testület elé terjeszti az adó ügyét. Napközben-klub A Kossuth rádió rendszere­sen jelentkező délelőtti ma­gazinműsora, a Napközben, minden hónap első csütör­tökjén klubestet szervez a Pallas páholyban. A legköze­lebbi találkozót június 6-án, délután hat órakor tartják. A klubest témája az egészség­­biztosítás lesz, pontosabban az, hogy csökkenthető-e a tb­­járulék, megszületik-e a fej­lett országokban már alkal­mazott külön biztosítási rendszer? A műsor készítői várják azoknak a jelentkezé­sét, akik kérdéseikkel vagy személyes álláspontjukat el­mondva kívánnak részt ven­ni a holnaputáni klubesten. A Pallas páholy címe: V. ke­rület, Alkotmány utca 15. Fórum a lakbérről Lakossági fórumot rendez ma délután öt órakor a XII. kerü­leti önkormányzat. Az érdek­lődők az önkormányzati lak­bér- és a lakbér-támogatási rendelet tervezetével kapcso­latban mondhatják el véle­ményüket. A fórumot az ön­­kormányzat alagsori nagy ta­nácstermében (Böszörményi út 23-25.) rendezik. AZ FKFV felhívása A Fővárosi Közterület-fenn­tartó Vállalat (FKFV) négy­ezer dolgozója arra kéri a bu­dapestieket, hogy holnap, a környezetvédelmi világna­pon megkülönböztetett mó­don vigyázzanak a terek és az utcák tisztaságára. A la­kosság segítőkészsége a mil­­lecentenárium évében külö­nösen fontos - mutatnak rá a cég dolgozói -, hiszen Buda­pest az ünnepségsorozat mi­att az átlagosnál is több kül­földi vendégre számíthat. s Újpesti díjak Derce Tamás, a IV. kerület polgármestere adta át az Új­pest Gyermekeiért Díjat, va­lamint a kiváló tanuló és a kiváló diáksportoló elisme­réseket. A gyermekek testi, szellemi fejlődéséért a kerü­leti intézmények, civil szer­vezetek javaslata alapján odaítélt Gyermekekért Díjat nyolcan vehették át. Szintén nyolc általános és középisko­lás diák vette át a kiváló ta­nulóknak járó elismerést és heten viselhetik a kiváló diáksportoló címet. Jelentsék a szemetelőket! Sok gondot okoznak Sorok­sáron az illegális szemetelők, akik sokszor nem is bujkálva szórják szét szemetüket a ke­rületben. Bár az önkormány­zat alkalmaz két mezőőrt a tilosban járó szemetelők le­fülelésére, de ketten kevesen vannak ekkora feladatra. Az illegálisan lerakott hulladék elszállítása köbméterenként kétezer forintjába kerül az amúgy is anyagi gondokkal küzdő önkormányzatnak, ezért a városrész egyik kép­viselője arra kéri a soroksári polgárokat, hogy ha hasonlót tapasztalnak, írják fel a sze­metelő gépkocsijának rend­számát, és egy tanúval je­lentsék a polgármesteri hiva­talban. Ígérik, hogy a beje­lentő és a tanú nevét hivatali titokként kezelik.

Next