Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. december

1996-12-03

28 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1996. december 3., kedd ­ Égető szükség van a társasházi törvényre A képviselőt a panaszosok harmada a volt bérlakások gondjaival keresi fel A társasházak gondjai közül jó néhány arra vezethető vissza, hogy az alapításukra, működésükre vonatkozó törvény nem fe­lel meg az időközben megváltozott körülményeknek. 1977-ben, a kevés lakásos társasházak idején, illetve a törvény megfogal­mazásakor még legfeljebb 10-12 tulajdonos érdekeit kellett egyeztetni. Ma viszont ugyanezek a jogi keretek már a tömeges lakáselidegenítés során alakult több száz lakásos, mamut tár­sasházakra is vonatkoznak. Ezekről a gondokról és a készülő társasházi törvényről Hajdú László országgyűlési képviselőt kérdeztük, akinek körzetében, a XV. kerületi újpalotai lakóte­lepen mintegy kétszáz társasház üzemel. Hajdú László országgyűlési képviselőt megválasztása óta ezernél több ügyfél kereste fel heti fogadóóráin - tudtuk meg a képviselőtől s közülük minden harmadik valamilyen társasházi problémával. A gondok többnyire már a bérla­kás megvásárlásakor kezdőd­nek, hiszen a bérlők tulajdono­si szemlélete csak nehezen ala­kul ki az évtizedes bérlői - ki­szolgált-kiszolgáltatott - sze­rep után. A törvény sem segíti ezt a folyamatot, hiszen nem ad igazi tulajdonosi jogosult­ságot, sőt, a gyakorlatban ez gyengébb jogviszonynak bizo­nyult, mint hajdan a bérlői volt. Úgy szavazták meg, hogy nem is látták a társasházak megalakulá­sakor egy kaptafára készítet­ték el az alapító okiratokat, amelyek így a legkevésbé sem alkalmazkodtak a helyi viszo­nyokhoz. A legtöbb ember me­chanikusan, elolvasás nélkül szavazta meg, sőt a XV. kerü­letben az is sokszor előfordult, hogy a lakók úgy fogadták el ezt a dokumentumot, hogy kézbe sem vehették. Pedig en­nek a későbbi módosítása szin­te lehetetlen, hiszen azt a je­lenleg érvényben lévő törvény a tulajdonosok százszázalékos egyetértéséhez köti. A társasházak jogi státusa rendezetlen, hiszen nem szá­mítanak valóságos jogi sze­mélynek, nem vehetnek fel be­ruházási, felújítási hiteleket. Tarthatatlan ellentmondás, hogy eközben egy sor kérdés­ben, például banki, pénzfor­galmi, számviteli vonatkozás­ban olyan eljárásokat, ügyin­tézést követelnek tőlük, mint­ha vállalatok lennének. Emiatt kezelőknek kell átadni a jogo­sultságaik, képviseletük jelen­tős részét, így ugyanolyan ki­szolgáltatottá válnak, mint bérlő korukban, de akkor még az ingatlankezelő vállalattal szemben. A saját házuk üze­meltetéséhez mindenképpen jogosultságot kell kapniuk a társasházaknak, mégpedig úgy, hogy saját iparosaikat is foglalkoztathassák. Az országgyűlési képviselő fogadóóráin tömegesen pana­szolják, hogy a kezelőkkel szemben a társasházi megbí­zottak tehetetlenek, a szám­­vizsgáló és az intézőbizottsági tagoknak csak fiktív jogosult­ságaik vannak. Az intézőbi­zottság és a kezelő közti szám­la-ellenőrzési viszony sem tisz­tázott, hiányzik a kontroll, sőt több esetben az a gyanú is fel­merült, hogy egyik-másik ke­zelő lefizeti a hozzá tartozó há­zak intézőbizottsági tagjait. Számos panasz jelzi, hogy tisztázatlan a jogutódlás kér­dése. A társasházak természe­tesen a vétel napjától érzik magukat tulajdonosnak, az eladó azonban jogutódnak te­kinti őket, és nagy előszeretet­tel hárítja rájuk az előző tulaj­donos mulasztásait. Néhány jellegzetes szavatossági ügy: a tető beázik, a panel hőszigete­lése nem megfelelő, elmaradt a felvonók és egyéb gépészeti be­rendezések felújítása. Az ön­­kormányzat „nagylelkűen” legfeljebb az el nem kelt, s így birtokában maradt bérlakások arányában - 10-12 százalék­ban - vállal részt a felújítási költségekből. A közös költség felújítási há­nyada lehetne ugyan a szüksé­ges pénz forrása, de a mind­össze pár éve és szűkös viszo­nyok közt működő társasházak számláin még nem gyűlhetett össze az elegendő pénz. Hitel­hez jutniuk a mai jogi szabályo­zás mellett gyakorlatilag lehe­tetlen, hiszen ebben az esetben minden tulajdonosnak külön­­külön kellene az OTP-vel hitel­­szerződést kötnie, majd a pénzt beadnia a közös kasszába. Eltekintve attól, hogy a la­kóknak legalább a fele nem is hitelképes és a jelzálogterhe­lésre sincs lehetőség, egy 300 lakásból álló társasháznál pusztán az adminisztráció is eltartana két-három évig. Kö­zösen persze hitelképesek len­nének, de mivel a társasház nem számít jogi személynek, így egyelőre nem vehetnek fel hitelt, sőt, a külföldi hitel­­konstrukciók, pályázatok is elérhetetlenek maradnak a számukra. Fizetésképtelen lakók A társasházak pénzügyi elle­hetetlenüléséhez vezethet a la­kók fizetésképtelensége is: ál­talában 20-25 százalékuk rendre elmarad a közös költ­séggel. A nem fizetőkkel szem­beni fellépésre, fizetési felszó­lításra, meghagyásra pedig nincs mód, a felgyülemlett tar­tozás fejében nem szállhat át a társasházra a lakás tulajdonjo­ga. Követeléseiket csak bíró­ság útján érvényesíthetik. A képviselő egyik kezdemé­nyezője volt az Újpalotaiak Baráti Köre által szervezett Társasházak Érdekvédelmi Klubjának, amely helyi fóru­ma lett a közös képviselők és a társasházi vezetők összefogá­sának, információcseréjének. Az igényre jellemző, hogy már­is száz körül van a csatlakozók száma. ✓ Újra kell fogalmazni a szabályokat Hajdú László égetően sür­gősnek tartja a társasházi tör­vény újrafogalmazását. Véle­ménye szerint a legjobb egy új törvény lenne, de a jelenlegi mindenképp alapos átdolgo­zásra szorul. Az új szabályo­zásnak ki kell mondania, hogy a társasház jogi személy. Eny­hítenie kell az alapító okirat módosításának feltételeit: a százszázalékos egyetértés he­lyett kétharmados többség le­gyen elegendő a változtatás­hoz, a döntéshozatalhoz. Ren­dezni kell a jogutódlás kérdé­sét, szabályozni az adósokkal szembeni szankciók jogi lehe­tőségét, s lehetővé kell tenni a jelzálogterhelés alkalmazását. Ebben az ügyben többször interpellált maga a képviselő is, illetve kérdésekkel hívta fel a parlament figyelmét arra, hogy egyre sürgetőbbé váló sú­lyos problémáról van szó, amely a társasházak tömeges csődjéhez vezethet. Jelenleg a törvény-előkészítés a tárcakö­zi egyeztetésnél tart, ezt köve­tően kerülhet a kormány és a parlament elé. Várhatóan már­cius körül születhet meg a vár­va várt társasházi törvény - mondta Hajdú László, Cs. K. É. Marlboro Classics Fits The Man Népszerűbb lett a gyermekvasút A japánok és a franciák különösen kedvelik A jelek szerint a tavalyinál jó­val eredményesebb évet zárhat a Széchenyi-hegyi gyermekvas­út. A MÁV által üzemeltetett szervezet esetében nyereségről természetesen nem beszélhe­tünk, de tény, hogy az idei bevé­telük máris csaknem hárommil­lió forinttal nagyobb, mint ami­re számítottak. Az idén végre állomásépületeiket is felújít­hatták, a rekonstrukció mint­egy nyolcmillió forintba került. - A közönség kezd újra felfe­dezni minket - mondta Nagy Lajos, a szervezet vezetője. - A gyermekvasutat 1993-ban, egy szervezési probléma miatt csak­nem eltemette az ország, ehhez képest januártól mostanáig több mint 230 ezer vendéget fo­gadtunk, lényegesen többet, mint tavaly. Az utasok között egyre több a külföldi, ami ré­szint az utazási irodáknak kö­szönhető. Különösen a japánok és a franciák érdeklődése feltű­nő: számukra kuriózum, hogy egy vasutat gyerekek irányíta­nak, még akkor is, ha ezt felnőt­tek felügyelete alatt teszik. Nagy Lajos megjegyezte: az egyik nálunk is ismert francia tévétársaság nemrégiben filmet forgatott a gyermekvasút életé­ről. Persze azért az utasaik többsége továbbra is fővárosi. Az 1950-ben átadott vonalon - amelyet, bizonyára kevesen tudják, eredetileg is gyermek­vasútnak hívtak - ma a hőskor­ban foglalkoztatott létszám fe­le, azaz mintegy négyszáz gye­rek dolgozik. A tanítási évben tizenöt naponként egyszer, egy napra állnak szolgálatba, a reg­geli- és a vacsoraidőt is beleszá­mítva reggel fél nyolctól este hétig. Évente nagyjából ötven tíz-tizennégy éves újoncot vesz­nek fel. A jelentkezés feltétele a legalább négyes tanulmányi át­lag, tehát a gyermekvasutaso­kat a legjobb tanulók közül vá­logatják. Akinek a tanulmányi eredménye később folyamato­san romlani kezd, attól megvál­nak. A gyerekek felét főként családi hagyományok kötik a vasúthoz. Munkájuk ellen csak a legritkább esetben lehet kifo­gás - jegyezte meg Nagy Lajos. A legnagyobb bűn, amit elkö­vetnek, hogy olykor elfogadják a borravalót. Ez náluk tilos, szabályaik szerint ugyanis min­den pénz közös, tehát a közös kasszába kell vándorolnia. Hogy a gyerekek mennyire komolyan veszik a munkájukat, arra talán az a legjobb példa, hogy az egyik kalauz egyszer magát Nagy Lajost is megbün­tette. Sietve kellett eljutnia az egyik állomásra, s emiatt min­den iratát az irodájában felej­tette. A gyermekvasút jó iskola - vélekedett Nagy fegyelemre nevel, megtanít bánni a pénzzel, erősíti a felelősségérzetet, s mindemellett számtalan gya­korlati ismeretet ad. Ami a vasút műszaki állapo­tát illeti, az 1990-es, illetve ’93- as pályafelújítás óta ezen a té­ren sincs gond. Egyedül a dízel­­mozdonyok fogyasztására lehet panasz - ezek száz kilométeren­ként 150 liter gázolajat esznek -, de van rá remény, hogy egy­két éven belül takarékosabb motorkocsikra cserélhetik őket. Az öreg mozdonyok mindettől függetlenül még mindig meg­bízhatóak. Jövőre a gyermekvasút is emelni kényszerül tarifáit. Az egy útra szóló jegyért január el­sejétől hatvan helyett nyolcvan, a retúrjegyért száz helyett száz­negyven forintot kérnek majd. Egyidejűleg azonban új, ked­vezményes jegytípusokat is be­vezetnek, lesz például családi jegy, biciklijegy. Mindemellett azt szeretnék, ha jövőre, a nyári időszakban már hétfőnként is közlekednének a vonatok. 1997- től - természetesen ugyancsak magasabb árakon - továbbra is igénybe vehetők lesznek a vasút extra szolgáltatásai, mint ami­lyen például a különvonat vagy az iskolai biológiaórákra beren­dezett laborkocsi bérlése. B. T. Autóillatosító Tankoljon 20 litert és válasszon ajándékot! November 22-től december 24-ig. Indulásra Töltsön! kész? Jöjjön el egy Szálljon be az AGIP benzin­autójába és az kúthoz és AGIP akciójába, tankoljon egy november 22-től nagyot­­ újra és december 24-ig! újra! Válasszon ajándékot! Minden 20 liter feletti tankolás után választhat az AGIP ajándé­kok közül. Az akcióban résztvevő AGIP benzinkutak: Budaörs-Észak* Budaörs-Dél* Vecsés Dunakeszi Budapest, Ajtósi Dürer sor* a Snack bárban !­#­A­­Sg­ip Budapest, Keleti Pályaudvar* Budapest, Gyáli út Budapest, Boldizsár utca* Budapest, Soroksári út A P MOT­I­­P Budapest, Helsinki út Budapest, Szentendrei út Budapest, Ogyala tér Budapest, Nagyszőlős utca Budapest, Váci út Budapest, Szabadkikötő út* A csillaggal jelölt benzinkutaknál csak az első három ajándékból választhat. AGIP ajándék akció .

Next