Népszabadság - Budapest melléklet, 1997. július

1997-07-02

28 NÉPSZABADSÁG A kortárs művészetek trafóháza Teret adni az új gondolatoknak, a jobb-rosszabb próbálkozásoknak Hegel bő százötven évvel ezelőtt bejelentette a művészetek halálát, és talán ő maga sem gondolta, hogy a század utolsó évtize­deire a jócskán megváltozott világ­­ a maga újszerű gondolkodás­­módjával, sosem volt anyagaival, technikai lehetőségeivel - új ér­telmet, új lendületet ad az alkotóknak és az alkotásoknak. A mű­vészet szakított a tudománnyal és a vallással, önálló lett. Van, aki szerint ettől öncélúbb és értelmetlenebb, mások szerint viszont tel­jesebb, hitelesebb. Majd az utókor eldönti, hogy kinek volt igaza. Ahhoz azonban, hogy erről ítélkezni lehessen, teret kell adni az új gondolatoknak, a jobb-rosszabb próbálkozásoknak. Egy világvárosnak kötelessé­ge befogadni a kísérletező ked­vű alkotókat, a szabadszelle­mű művészeket. Budapesten hosszan húzódó vita végére ke­rült pont az elmúlt hetekben: a Fővárosi Közgyűlés megszavaz­ta a Liliom utcai egykori trafó­házban kialakítandó kortárs művészeti központ támogatá­sát. Rendelkezésre áll tehát 308 millió forint, az építési engedély és a tervek. Immár véglegessé vált, hogy szeptember elsején elkezdődhetnek a felújítási munkák, hogy aztán jövő év jú­liusától következzé­t egy be­üzemelési szakasz, és az 1998- as őszi fesztiválon már méltó helyen mutatkozhassanak be a kortárs művészek. Kultúrcsaták Hogy miért húzódott 1994 óta a trafóház rendbetételének megkezdése, arra egyszerű a magyarázat: a kultúra területén vívott csatákhoz is ugyanaz a három dolog kell, mint a valódi háborúhoz: pénz, pénz és me­gint csak pénz. Jól tudta ezt Szabó György, a Petőfi Csarnok művészeti veze­tője is, aki mégis arra gondolt: Budapestnek szüksége volna egy olyan központra, ahol pró­bálhatnak, előadásokat tart­hatnak és klubéletet szervez­hetnek maguknak a kortárs tánc, zene, színház, film és kép­zőművészet képviselői, ahol (valóságos) teret kapnak a ki­bontakozáshoz azok, akik lehe­tőségek híján alkalmi próbater­mekben valódi technikai háttér nélkül voltak kénytelenek dol­gozni eddig. Szabó György be­adta terveit a fővárosi önkor­mányzathoz, ahol támogatták az elképzeléseit, ráadásul úgy vélték, hogy az annak idején hasonló funkciót ellátó, 36 éve működő Fiatal Művészek Klub­ja már alkalmatlan a feladatra. Egyrészt az Andrássy úti villa lerobbant állapota, másrészt a terek szűkössége miatt. Arra gondoltak hát: eladják az FMK épületét és a befolyt összegből felújítják az időközben - világ­­kiállítási pénzből - 64 millió forintért megvásárolt Liliom utcai egykori trafóházat. A tervnek persze egyáltalán nem örültek a patinás művészklub vezetői, tiltakoztak is ellene valamennyi lehetséges fóru­mon. Klötz Ildikó, a klub veze­tője még aláírásokat is gyűjtött a ház megmentése érdekében. Felelőtlen beruházásnak minő­sítette a trafóház rendbetételét, úgy vélte, nem lesz pénz a mű­ködtetésre. Az eladást az is bo­nyolította, hogy a századfordu­lós villa helyiségeiben műkö­dött a Baloldali Ifjúsági Társu­lás és a Made Inn Music Club is, amelynek bérleti joga csak 2001-ben járt volna le. Ráadá­sul a vita később politikai konfliktussá terebélyesedett, és míg folyt az FMK körüli huza­vona, az árak emelkedtek, a trafóház felújítási költségei egyre nőttek. Valódi és hírbomba Az idei esztendő elején két bomba is robbant az üggyel kapcsolatban. Az első egy „bombahír” volt, mely szerint a Fiatal Művészek Klubját végül eladták, a vevő a Made Inn Mu­sic Club görög tulajdonosa lett. Szakértők szerint az évek óta változatlan, 90 milliós vételár igencsak jutányos volt, a villa valós értéke ennél lényegesen nagyobb, inkább 200 millió kö­rül van. Egy biztos: a közel 100 millió forint a trafóház felújítá­sának csak az egyharmadát fe­dezi. A másik robbanás valóságos bombától, Molotov-koktéltól származott, ezt ismeretlenek dobták a Made Inn éttermére a szerződés aláírása előtti napok­ban. A mai napig nem derült ki, hogy a nosztalgiába belekesere­dett fiatal művészek vagy zűr­zavaros üzleti ügyek állnak-e a háttérben. Ez volt a múlt. A jelen a Liliom utcai kortárs művészetek háza, amely Trafó néven jövő nyáron kezdheti meg működését. Pedig Szabó György, az ötlet gazdája, a Fia­tal Művészek Klubjának idő­közben kinevezett igazgatója és a beruházás irányítója szerint a rendelkezésre álló 308 millió fo­rint a „funkcióba hozásra” ele­gendő. Táncos tervező - A transzformátorház át­alakításával közel ezernégy­száz négyzetméter válik hasz­nálhatóvá, igaz, csak a legszük­ségesebb felújításokat tudjuk elvégezni. A háromszáz szemé­lyes előadóterem tovább „ipa­rosodik”, azaz még inkább em­lékeztet egy ipari műemlékre. A legszükségesebb hang- és fény­­technikát beépítjük és a játék­teret is kialakítjuk. Három pró­batermet is tervezünk, az egyi­ket a táncosok, a másikat a színházművészek, a harmadi­kat a zenészek vehetik birtokba, és lesz egy kiállítótermünk is. Belsőépítészünk nincs, egyetlen tervezőnk van, ő Schnell Judit a Kerti Stúdió Kft. munkatár­sa, maga is táncos, tudja tehát, hogy milyen művészi igények figyelembevételével kell kiala­kítani a helyiségeket. A műkö­dést illetően pedig azt hiszem, szét kell választani a működte­tést és a programfinanszíro­zást. Az előbbiben a főváros se­gít majd, az utóbbiban pedig a szponzorokon kívül a kulturá­lis tárca is részt vállal. Mivel a Trafó a Liliom és a Tűzoltó utcai házak ölelésében, a II. sz. Gyermekklinika szom­szédságában van, alapvető kér­dés: mennyire zavarják majd a környékbelieket a „ház lakói”? - Bár már jöttek jelzések ar­ról, hogy a környékbeliek fél­nek a dologtól - mondja Szabó -, biztos vagyok abban, hogy erre semmi okuk nincs. Az abla­kokat befalazzuk, a hangszige­telést megcsináljuk. Itt egyéb­ként állandóan alkotók lesznek jelen, nagyon komoly helyet szeretnénk kialakítani, itt csak elvétve lesznek technopartyk, de rockhely sem lesz.­­Ebből kö­vetkezően az ide látogató kö­zönség sem a diszkó- vagy a rockrajongókból áll majd össze. Ráadásul itt még a zenei esemé­nyek is egészen más jellegűek lesznek, mint a megszokottak, többségükben a vizuális kultú­rával, a mozgásművészettel kapcsolódnak össze. A jelen kor problémájától, a kábítószertől sem tartunk, mert a dealerek inkább a diszkókkal keresik a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy mi akkora falat lennénk a szá­mukra. Trencsényi Zoltán A vizuális kultúra hajléka is lesz velledits Éva felvétele Práczky István emblématervei BUDAPEST Őszre visszasárgul a Zeneakadémia A nyári hónapokban folytató­dik a Zeneakadémia Liszt Fe­renc téri épületének felújítása. A munkálatok még két évvel ez­előtt, a Király utcai oldal re­konstrukciójával kezdődtek, ta­valy pedig megújult a Dohnányi Ernő utca felőli szárny is. Idén áprilistól a főhomlokzat felújí­tása folyik, amelyre azért került sor, mert az épület kövei kila­zultak és életveszélyessé váltak. A felújítás során megtisztít­ják a főiskola kosztól és szmog­tól fekete falait, és szükség ese­tén kicserélik a köveket. A re­konstrukció csak az épület kül­sejét és a szoborcsoportot érinti. A két éve tartó felújítás teljes költsége körülbelül száznyolc­vanmillió forint, ez az összeg azonban csak a külső megúju­lásra elegendő. Annak ellenére szűkös a keret, hogy az intéz­mény fennállása óta nem végez­tek a mostanihoz hasonló mére­tű rekonstrukciót. A falak le­mosása és a szobrok visszahe­lyezése után a Zeneakadémia októberben nyeri vissza eredeti sárga színét. A belső felújításra egyelőre nincs pénz, sőt a dologi kiadásokra is kevés jut. Az is­kola teremgondjai miatt reggel hattól este háromnegyed tízig kénytelenek órákat tartani. A gazdasági főigazgató, Gal­­lai István szerint a zsúfoltság miatt egyelőre nem romlik az oktatás színvonala. Az épület egyébként eredetileg a mai hat­száz fős diáklétszám felének be­fogadására épült. A tanulókkal, tanárokkal és az előadásra ér­kezőkkel együtt viszont napon­ta körülbelül ezerötszáz-két­­ezer ember fordul meg a ház­ban. Az épület további korszerűsí­téséhez a csatorna- és vízháló­zat, valamint a nyílászárók tel­jes cseréjére lenne szükség. Csak ezután következhetne a festés és a belső részek rekonst­rukciója. Ez azonban egyelőre még a tervek között sem szere­pel. A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola gazdasági főigaz­gatója ezért is sürgeti, hogy a műemlék épületet rangjához méltóan, felújítását pedig álla­mi nagyberuházásként kezel­jék. A teljes restaurálás ugyanis csak így valósítható meg. Az akadémiához tartozik még a Semmelweis utcai tanárképző intézet, a Nagymező utcai Bar­tók Béla Zeneművészeti Szak­­középiskola és Gimnázium, a­ régi akadémiai épület az And­rássy úton és a Bartók Béla Kol­légium. Az intézmény nehéz anyagi helyzetét súlyosbítja az is, hogy a vidéki épületeiről is gondoskodnia kell. A tanárkép­ző jövőre tervezett felújítása is időszerű, mert a falakról hulló vakolat a szomszéd ház tetejé­nek épségét fenyegeti. A kollé­giumban és a szakközépiskolá­ban esedékes ablakcsere és re­konstrukció pályázati pénzek­ből valósul meg. Lukács Katalin Nem romlik az oktatás színvonala gárdi Balázs felvétele Térzene a Várban A budai Várban, a Szenthárom­ság téren július 5-től augusztus végéig minden szombaton dél­előtt 11 órától látványos kikap­csolódást ígérő térzenével szó­rakoztatják majd a járókelőket - jelentette az MTI. A kerület művelődési házának szervezé­sében elsőként egy francia fú­vósegyüttes, a L’Entente Bour­­guesanne lép fel. Műsoruk a kétnapos hétvégi program lesz, amelyet a Bicskei Fúvósegyüt­tes és Mazsorettcsoport, vala­mint a Nagykállói Ifjúsági Fú­vószenekar előadása, másnap pedig a Kapisztrán téren rende­zendő történelmi indulók verse­nye követ. Folklór és dzsessz MTI-JELENTÉS A Pesti Vármegyeháza díszud­varán a nyár végéig hat alka­lommal rendeznek népzenei, il­letve dzsesszkoncertet. Első­ként - július 8-án - Snétberger Ferenc lép fel. A gitárost Balázs Elemér dobos és Egri János bő­gős kíséri. Az amerikából érke­ző Garrison Fewell gitárművész és Gárdonyi László zongoramű­vész duója július 18-án mutat­kozik be. Tony Lakatos szaxo­fonos quartettje augusztus 8-án játszik. A népzene kedvelői a Muzsikás együttest hallgathat­ják július 21-én. Az esten Se­bestyén Márta is fellép. A kon­certsorozatot Ökrös Csaba és öttagú együttesének koncertje zárja augusztus 29-én. Pénzintézet keres informatikai csoportvezetőt feltételek: • elméleti felkészültség • gyakorlatiasság • banki rendszerek ismerete • UNIX ismeretek backoffice munkatársat feltételek: • többéves értéktári gyakorlat • valutaismeretek További felvilágosítás a 301 -6666-os telefonszámon. _ 1997. július 2szerda Nagy nyáresti koncertek Nagy nyáresti koncertek cím­mel holnap este kilenc órakor a Budapest Strauss Zenekar elő­adásával kezdődik koncertsoro­zat a Vajdahunyadvárban. Jú­lius 7-én a Sonora Hungarica, 10-én az Amadinda Ütőegyüt­tes, 17-én a Magyar Virtuózok, 21-én a Danubia Ifjúsági Szim­fonikus Zenekar, 24-én ismét a Magyar Virtuózok, 28-án a Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kar, 30-án a Benkó Dixieland Band, augusztus 4-én az Aka­­­démiai Szólisták Együttese, 7- én újból a Magyar Állami Hangversenyzenekar, 11-én a Cameratana Transsylvanica lép fel. A sorozatot augusztus 18-án a Szolnoki Szimfonikus zene­kar előadása zárja. L. K. A Fővárosi Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a munkanélküliek önfoglalkoztatásának segítésére A pályázati kiírás célja: A munkaerőpiacról kiszoruló rétegek önmaguk részére történő munkahelyteremtésének elősegítése kamatmentes visszatérítendő tőkejuttatással és térítésmentes szaktanácsadással. A támogatás mértéke: Egy összegű, maximum 500 000 Ft/fő visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatás, ami a megvalósítási költség 80%-át nem haladhatja meg, valamint a tevékenység megkezdéséhez és folytatásához szükséges szaktanácsadás költsége. Pályázatot nyújthat be­­ az a munkanélküli, aki a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőzően legalább 3 hónapig folyamatosan együttműködött a munkaügyi központtal, vagy­­ a jelenleg munkanélküliek vállalkozóvá válását elősegítő támogatásban részesül, és­­ önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, vagy gazdasági társaság - a társaság tevékenységében személyesen közreműködő - tagjaként, vagy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § (4) bekezdésének 18. pontjában meghatározott mezőgazdasági őstermelőként, vagy az ehhez kapcsolódó szolgáltatói tevékenység keretében, továbbá szövetkezeti tagként létesített vállalkozási jogviszonyban oldja meg, és­­ rendelkezik a vállalkozás indításához szükséges saját erőforrással, minimum az igényelt támogatás 20%-ával, valamint anyagi biztosítékkal a támogatás visszafizetéséhez. A támogatás nyújtásának a vállalkozás indításához szükséges saját forrás megléte nem feltétele, ha a pályázó már működő társas vállalkozásba kíván belépni, vagy a Foglalkoztatási Törvény 15. §-ának a)-b) pontjában meghatározott vállalkozóvá válást elősegítő támogatásban részesül. A pályázatokat 2 példányban - a megjelenéstől folyamatosan - legkésőbb október 15-ig lehet benyújtani a Fővárosi Munkaügyi Központhoz. 1364 Bp., Pf. 244. A részletes pályázati felhívás hozzáférhető a Fővárosi Munkaügy­i Központ kirendeltségein. Illlullffl: 321-4466/ 22675

Next