Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. június

1998-06-02

Kevesebb önkormányzati jogsértés A közelgő önkormányzati választások miatt kevesebb munkája van a köz­­igazgatási hivatalnak. Az előző ciklus­sal ellentétben - amikor egyfajta kapu­zárási pánikként néhány önkormány­zat minden fontos döntést az utolsó pil­lanatban akart meghozni - mostaná­ban mértéktartók a helyhatóságok. Akad olyan kerület, ahol az őszi ön­­kormányzati választásokig már csak egy testületi ülést tartanak. Így hibázni sincs lehetőség, kifogással is ritkábban él a hi­vatal - tudtuk meg Kiss Csillától, a törvé­nyességi főosztály vezetőjétől. Az előző hónapra inkább a visszatérő ügyek jellemzők. A XVI. kerületben egy bizottsági határozattal volt probléma: el­vonták a polgármester hatáskörét. A kul­tuszminisztérium támogatásának fenn­maradó részét ugyanis a bizottság az in­tézményvezetők többletdíjazására fordí­totta, holott erre csak a kerület első embe­rének lett volna joga. A Ferencvárosban a polgármester egyik határozata volt jogsértő, amely egy hármas lakáscserénél - önkormányzati bérlakásokról van szó - harmincezer fo­rint biztosítékot írt elő. A közigazgatási hivatal álláspontja szerint az eredeti szer­ződésben meghatározott feltételeknél nem lehet nehezebb követelményeket tá­masztani - hangsúlyozta Kiss Csilla. A Terézvárosban szintén az önkor­mányzati lakásokkal kapcsolatban tett észrevételt a hivatal. A VI. kerület pol­gármestere felhívta a szerződéskötő fi­gyelmét, hogy a lakásba csak olyanokat fogadhat be, akikkel már egy éve együtt él. A törvény viszont már meghatározta a bérlőre vonatkozó rendelkezéseket - azt is, hogy kiket fogadhat be a lakásába a polgármester nem bővítheti ezt a kört. A XIII. kerületben az önkormányzat kizárta a lakókat rendelkezési joguk gya­korlásából. Tíz épületben ugyanis meg akarja szerezni a helyhatóság a padláste­ret, hogy ott lakásokat alakítson ki, és el­adja. Ám ezekben a társasházakban a la­kók rendelkezhetnek a tetőtérrel, és nem az önkormányzat. A kerületnek akkor lenne joga erre, ha még a társasházzá ala­kítás előtt megépítette volna a lakásokat. Több kifogásolnivaló akadt a kisebbsé­gi önkormányzatok háza táján is. Főleg a büdzséik nincsenek rendben, illetve olyan dolgokról döntenek, amihez nin­csen joguk. A közigazgatási hivatal osztályvezető­je hangsúlyozta: ha az önkormányzatok döntései jogszabályba ütköznek, az ősz­szel megalakuló testületek nem háríthat­ják el a felelősséget, mondván, nem ők hozták a döntést. Az önkormányzat min­den döntéséért helyt kell állnia az éppen megválasztott képviselő-testületnek. Schmidt Gábor ­• Több százezren vettek részt a gyermeknapi rendezvényeken A becslések szerint két-háromszázezren vettek részt a fővárosi önkormányzat, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Juventus Rádió közös, ingyenes gyermeknapi rendezvényén vasárnap a Városligetben. A jeles nap alkalmából szervezett margitszigeti programokon több mint hatszázan, a Széchenyi fürdő dísztermében közel négyszázan adtak vért. „Akaszd le füstről ökörnek nyelvét, rakd berbécsnek levébe, adj hozzá gyömbért, borsold meg, tégy belé sáf­rányt, kevés tengeri vesszőt, szagos fü­vet, főzd meg! Feszítsd fel nyelv borit és vond le! Ezután metéld fel és he­lyezd hídra, így készített nyelv jóízű lészen.” Aki kételkedett volna abban, hogy eleink többet tudtak az élet élve­zetéről, mint mi manapság, azok a hét végén a városligeti gyermeknapon megbizonyosodhattak erről. A Róbert Károly Körúti Nevelőotthon és Iskola szakácstanulói Esterházy Miklós nádor szertartáskönyve alapján összeállított reneszánsz főúri lakomára invitálták a vendégeket. Folytatás a 27. oldalon Változatos programokkal várták a gyermekeket szabó Barnabás felvétele 1 NÉPSZABADSÁG BUDA ÚJ PEST 1­9­9­8. JÚNIUS 2. Teraszvita a Vörösmarty téren Székek, asztalok lehetnének, de az italospultokra nincs engedély Értesülések szerint kétség merült fel néhány Vörösmarty téri italospavi­lon közterület-foglalási engedélyével kapcsolatban. A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága ugyan korábban engedélyezte a téren asz­talokból és székekből álló teraszok kialakítását, ezt követően azonban több olyan italárusító pavilon és pult került a térre, melyeknek állítólag nincs engedélyük. A városképvédelmi bizottság kép­viselőinek álláspontja eltérő arról, hogy a teraszok részének tekinthetőek-e az utólag engedély nélkül elhelyezett kiszolgáló építmények, amelyekhez időközben ugyancsak engedély nélkül kiépítették a vízvezetékrendszert is. Cselovszki Zoltán, a Fővárosi Köz­gyűlés várostervezési és városképvé­delmi bizottságának elnöke nem tud engedély nélkül üzemelő kereskedelmi egységekről, legutóbbi ülésükön pedig az általános rendezési terv tárgyalása miatt elmaradt az ügy vitája. Az elnök lapuknak elmondta, a közterület-fogla­lási engedélyek kiadása nem az ő fel­adatuk, ezt a főváros és az V. kerület közös közterületi társulása végzi. A bi­zottság mindenesetre levélben kérte a közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságát, hogy határozza meg a bi­zonytalan helyzet tisztázása végett a terasz fogalmát. Rusznák Imre, a felkért bizottság el­nöke úgy véli, a terasz fogalmának csak az értelmező kéziszótárban van helye, a Vörösmarty térnél ezt teljesen felesleges külön tisztázni. Az enge­délyt kérő vállalkozók az általuk bérelt területen kizárólag a hatóságok által jóváhagyott tevékenységeket folytat­hatják, a székek, asztalok, pultok ezek­nek a szolgáltatásoknak a kellékei. Vitázni csak azon lehet, hogy az en­gedélyezési kérelmekben szerepeltek-e a térre kitelepített kiszolgáló létesít­mények vagy sem. Ha nem, akkor en­gedélyt kell kérni rájuk. Rusznák Imre szerint nem igaz, hogy az engedélyeket a közterületi társulás adja ki, ez a szer­vezet ugyanis csak végrehajtja a fővá­ros, vagyis a városképvédelmi bi­zottság és az V. kerület közös dönté­seit, így a városképvédelmi bizottság­nak kell majd az ügy végére járnia - tette hozzá a kereskedelmi bizottság elnöke. V. M. P. Nyaranta népszerűek a teraszok SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE A főváros két évvel ezelőtt indított akciót az engedély nélküli pavilonok, standok, reklámtáblák eltávolítására. Különös figyelmet fordítanak a kiemelt közterületekre, utakra, terekre. Ha az építmény tulajdonosával nem sikerül megegyezni, a bírósági eljárás után az önkormányzat fizeti a bontást. Ez egy pavilon esetében eléri a hetvenezer forintot, a pénzt azonban behajtják a tulaj­donoson. Tavaly összesen 471 építményt távolítottak el a közterületekről, eb­ből 259-et a tulajdonosok maguk vittek el. 212 berendezést - köztük 33 pavi­lont - az önkormányzat bontott le. Az idén mintegy húsz engedély nélküli pa­vilon eltávolítását tervezi a fővárosi önkormányzat. Az egyik leglátványo­sabb bontási sorozat már befejeződött: a Városligetben, a földalatti megálló­jából eltűnt az öt pavilonból álló büfé. A munkát az építmények tulajdonosai maguk rendelték meg, s távozásuk után a területet is rendbe hozatták. Kedd Bűntudat Segítség, ellopták a pénztárcámat! - si­kolt fel egy idős asszony a Szigony utcá­ban. - Benne volt a nyugdíjam, jaj iste­nem, fogják meg a tolvajt, kérem szépen! A hentesfiú eszmél legelőbb, üldözőbe veszi a fekete ruhás embert. A zöldséges is futásnak ered, a többiek az asszonyt vigasztalják. A hentesfiú és a zöldséges azonban üres kézzel kocog vissza. Egy középkorú nő érdeklődik, hogyan vették el a tárcát? Az áldozat bevallja, a kezé­ben volt. A kérdező elkomorodik, és kor­hol, hogy lehet ilyen óvatlan a néni. A kis nyugdíjas nénike elszégyelli magát. Az még nem jutott eszébe, hogy ő volt a hibás. S.T. A UTAK 1 - IS UTASOK • A III. kerületben az Ürömi utat a Pusztakúti úttól a városhatárig csatorna­­építés miatt lezárták. Erre az útszakaszra csak a célforgalom hajthat be. • A VIII. kerületben a Szentkirályi ut­cában megváltoztatták a forgalmi ren­det. Ezentúl a Szentkirályi utca a Mik­száth Kálmán tértől a Múzeum utca felé egyirányú. • A Könyves Kálmán körút és a Kőbá­nyai út csomópontjában építik a villa­mospályát és az utat, ezért a 28-as villa­mosok mindkét irányból - a József kör­úttól, illetve a Kozma utcától - csak a Könyves Kálmán körútig közlekednek. • A Kacsóh Pongrác úti felüljárón az M3-as fővárosi szakasza felől a város­­központ irányába haladó felújított sávon a trolibuszokon kívül ma reggeltől a töb­bi közúti járművel is közlekedhetnek. • Újpesten a Fóti úton a Blaha Lujza ut­ca és a Bajza József utca között a Me­gyeri út felé vezető oldalt lezárták. A munkaterület mellett a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa szabályozza. Szin­tén a Fóti úton a külső Szilágyi út és a Pajtás utca között az útpálya közepét fel­bontották, mert csatornát építenek. • A VIII. kerületben a Gázláng utcát a Köztársaság tértől a Fiumei út felé egyirányúsították. Erre az útszakaszra csak a célforgalommal közlekedő jár­művek hajthatnak be. • A XI. kerületben a Dombóvári úton a Lágymányosi hídra a Pest felé vezető felhajtónál jelenleg a vasúti töltéshez eső útpályán közlekedhetnek mindkét irányban, mert tart az aluljáró építése. • A Margitszigeten mind a be-, mind a kihajtást is sorompók korlátozzák. • Az Ajtósi Dürer soron a Cházár And­rás utca után a Dózsa György út felé ve­zető külső sávot gázvezeték-építés miatt egy rövid szakaszon lezárták. Forrás: Fővinform is Út helyett perek az Andor utcában Az Andor utcában egyelőre csak kere­setlevelek készülnek, út nem. A fővá­ros pert indított a Közlekedési Fel­ügyelet, a lakók pedig a Városháza el­len, amely mindenáron meg akarja építtetni az útszakaszt. Az építkezés pedig áll, ami - legalábbis a kivitele­zők szerint - havonta tizenötmillió fo­rintos kárt okoz Budapestnek. A probléma gyökere, hogy valami­képpen össze kell kötni a Lágymányosi hidat és az M1-M7-es autópályát. A Hamzsabégi úton - ahol már évtizedek­kel ezelőtt kijelölték a hídra vezető út helyét - a heves lakossági tiltakozás mi­att le kellett mondani az építésről. Ezért került előtérbe a dél-budai tehermentesí­tő út, amit három részben akartak meg­építeni, az Andor utcai szakasszal kezd­ve. Pénzügyi okból azonban először a tehermentesítő út közepe, majd a vége készült el, az Andor utca kiépítése pedig jelenleg áll. Az Andor utcánál tovább bonyolította a helyzetet a ma már nem üzemelő von­tatóvágány. A XI. kerületi önkormány­zat akkor járult volna hozzá az útépítés­hez, ha a síneket a kivitelező elbontja, a MÁV pedig akkor, ha megmarad - idé­zik fel a kivitelezéssel megbízott cég fő­mérnökei, Turbék László és Csonka Zol­tán. Az Andor utca kiépítése így egyelő­re lekerült a napirendről. A ki nem szé­lesített útszakaszon a balesetveszély és a forgalomcsillapítás miatt két jelzőlám­pás csomópontot létesítettek. A múlt év első felében a főpolgármes­ter és a szakminiszter megállapodott a vontatóvágány megszüntetéséről. A MÁV tavaly év végén az összes iparvá­gány-felhasználóval felmondta a szerző­dést, így az idén már egyáltalán nincs vasúti forgalom ezen a helyen. - Fontos tudni - teszik hozzá a főmérnökök -, hogy ha megmarad a vágány, akkor kö­zelebb kerül az út a házakhoz. A kivitelezők elkészítették a vágá­nyok bontási tervét, de ezt a közlekedési felügyelet elutasította. A döntés ellen április másodikán a kivitelező fellebbe­zett a szakminisztériumhoz. A két fő­mérnök szerint a környezetvédők és a lakosság tiltakozása miatt elbizonytala­nodott az engedélyező hatóság. Turbék László és Csonka Zoltán hozzátette: a környezetvédelmi előírásokat minden­hol tudták volna teljesíteni, kivéve az Andor utca és a Tétényi út kereszteződé­sében, egy két-háromszáz méteres sza­kaszon. Itt ráadásul körülményes lenne zajvédő falakat építeni, hiszen a házak egészen a telekhatárokig érnek. A zaj­terhelés egyébként már most is nagyobb a megengedettnél — hangsúlyozták. Folytatás a 27. oldalon

Next