Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. szeptember

1998-09-24

Kampányhírek Új arcok a XI. kerületben A XI. kerületben a Szabad Demokraták Szövetsége mind a 24 választókörzet­ben állított képviselőjelöltet - jelentette be lapunknak a párt polgármesterjelölt­je, Lakos Imre. A Választási Bizottság a jelöltséghez szükséges ajánlószelvé­nyeket regisztrálta, a jelölteket és a pol­gármesterjelöltet nyilvántartásba vette. Lakos kiemelte, hogy a képviselőjelöl­tek mintegy fele „új arc”, és pártonkívü­­liként, az SZDSZ-frakció eddigi tevé­kenysége alapján vállalták az SZDSZ támogatását az önkormányzati választá­sokon. (Cs. K. É.) Az SZDSZ újpesti jelöltjei A Szabad Demokraták Szövetségének újpesti szervezete mind a tizenkilenc egyéni választókerületben önálló jelöl­teket indít. Polgármesterjelöltjük az e tisztséget jelenleg is betöltő Derce Ta­más, aki a Fidesz - MPP, az MDF, a kis­gazdapárt helyi szervezeteinek, vala­mint az Újpestért Egyesület támogatá­sával harmadszor száll versenybe a pol­gármesteri székért. Az SZDSZ képvise­lőjelöltjei a választókerületek sorrend­jében az alábbiak: Kovács Sándor, Áb­­rahám Anna, Kós Géza, Gergely Józsefné, Lapu Attila, Mohácsi Judit, Zubor Zoltán, Nemes Ágnes, Varga Ist­ván, Koczó István, Nagy Lászlóné, Ernőházai Lajos, Geberle Erzsébet, Molnár Tamás, Horváth Gellért, Koczó József, Boruzs András, Fóti Ferenc és Kocsis Gábor. (K. A. I.) Találkozás a sörsátorban Dr. Bánhegyi Emil, a XI. kerület függet­len polgármesterjelöltje szeptember 25- én, pénteken egész nap a Skála-parkoló­ban lévő Kaltenberg sörsátorban fogadja az érdeklődőket, és szívesen válaszol a választópolgárok kérdéseire. (Cs. K. E.) NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. SZEPTEMBER 2­4., CSÜTÖRTÖK 37 Decembertől új szennyvízátemelő Átadták a Zsigmond téri szennyvízát­emelő telep kezelőépületét. A telep fel­újítása két évvel ezelőtt kezdődött, a be­ruházás mintegy másfél milliárd forintos költséggel két kerület hozzájárulásával, valamint állami céltámogatásból fedezik. A telepet úgy tervezték, hogy az a néhány év múlva megépülő Duna-parti főgyűjtő­­csatornán keresztül a Dél-Pestre tervezett szennyvíztisztítóba szállíthassa a II. és III. kerület szennyvizét. A beruházás tel­jes befejezése ez év decemberében várha­tó, ezután a jelenleg még sok helyütt fej­letlen infrastruktúrájú közép-budai terü­leteken is elkezdhetik a csatornázást. K. A. I. TANFOLYAMOK SZEPTEMBER VÉGÉTŐL hetente kétszer, 17-20 óráig. IDEGENFORGALMI ÜGYINTÉZŐ, IRODAVEZETŐ, SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ, KÜLKERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ és ÜZLETKÖTŐ. VÁMÜGYINTÉZŐ: keddenként 8-16 óráig. Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképzési Központ 1055 Bp. V., Fálk Miksa u. 1. Tel.: 312-5252, 312-5250. Fax: 353-3986. f-Ti*« 1 •• •• A// 1* * //\ Tombosodó politikai erők Folytatás a 35. oldalról A tegnapi adatok szerint az eddigi 24 346-ból 21 924-et fogadtak el. Kato­na Béla 21625 cédulájából 19084 volt érvényes, míg Kollát Pál 11 605 szelvé­nyéből 10541-et találtak megfelelőnek. Latorcai János támogatói 56745 szel­vényt gyűjtöttek, ám az csak ma derül ki, ebből mennyi érvényes. A közgyűlési választásokon induló fővárosi listát két párt jegyezhetett a teg­napi napig hivatalosan: az MSZP 132 je­lölttel és a Munkáspárt 68 jelölttel. A kerületekben a tegnapi összesítés alapján a 66 polgármesterjelöltből 37 közös, 26 önálló és 3 független. Ez utób­bi kategóriába a III. kerületi Tarlós Ist­vánt, a VII. kerületi Faragó Jánost és a XI. kerületi Bánhegyi Emilt sorolták. A harmadjára induló Tarlóst, aki az SZDSZ-ből még korábban kilépett, ’94- ben az MDF, KDNP és a Fidesz támo­gatta. Jelenleg is bírja a konzervatív erők támogatását. Legtöbb közös jelöltje az MSZP-SZDSZ szövetségnek van: 10. Ezt követi a Fidesz-MDF színekben in­duló 5, a Fidesz-FKGP-MDF és a Fidesz-FKGP-MDF-MDNP szövetsé­gek által támogatott 3-3 jelölt. Egyedüli jelölteket tekintve az MSZP áll az élen 9 politikusával. Míg az SZDSZ, amely párt 1990-ben még minden kerületben többségben volt, ma már csak két önálló jelöltet in­dít. Különösebb pártszövetségek az internet tanúsága szerint nem jöttek lét­re, ám megfigyelhető a független, illet­ve a civil szervezetek támogatásával in­duló polgármesterjelöltek számának nö­vekedése. Legtöbb aspiráns hivatalosan a VI., XI. és XIX. kerületekben van. Itt a választók öt vagy még több nevet ta­lálnak majd a szavazólapokon. Pikáns­nak ígérkezik Óbudán Tarlós Istvánnak és a szocialisták prominens személyisé­gének, Csintalan Sándornak a küzdel­me. Kérdéses, mi történik a VIII. kerü­letben, ahol a szocialisták nem fogadták el közös jelöltként a szabaddemokrata Csécsei Bélát. Ő is harmadjára mérette­tik meg a polgármesteri posztért. Újpes­ten Derce Tamással szemben végül bel­ső pártviták után Vajda Pál főpol­gármester-helyettest indította el az MSZP. A tendenciát tekintve négy évvel ez­előtt az 1990. évi liberális túlsúlyhoz képest már nagyon kiegyenlített volt a bal- és jobboldaliként elkönyvelt poli­tikai erők jelenléte az önkormányzati testületekben. Az október 18-ai válasz­tások utáni arányok a fővárosi válasz­tási bizottság tájékoztatása szerint másnap, azaz hétfőn derülnek ki. A főpolgármester-választás eredménye azonban már vasárnap éjszaka ismere­tes lehet. Németh Éva KERÜLETI POLGÁRMESTERJELÖLTEK I. kerület Dr. Nagy Gábor Tamás FIDESZ-MDF Dávid Klára MSZP-SZDSZ II. kerület Bencze B. György FIDESZ-MDF Palló Károly FÜGGETLEN KISGAZDÁÉRT Póta Gyula SZDSZ-MSZP III. kerület Tarlós Istán Független Csintalan Sándor MAGYAR SZOCIALISTA­ÉRT IV. kerület Dr. Derce Tamás FIDESZ-FKGP-MDF-ÚJPESTÉRT Vajda Pál MSZP V. kerület Karsai Károly FIDESZ-FKGP-MDF-MDNP Tóth Lajos MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET ÉRT VA Szoldán Péter MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG Dr. Steiner Pál MSZP-SZDSZ VI. kerület Dr. Borsány György MAGYAR SZOCIALISTA­ÉRT VII. kerület Faragó János Független Garabits Károly EEE Toperczer Ferenc FIDESZ-FKGP-MDF Perity László KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPÉRT Dr. Szabó Zoltán MSZP-SZDSZ VIli. kerület Dr. Gotthard Gábor FIDESZ-MDF Csécsei Béla SZDSZ IX. kerület Felk Béla Zoltán FIDESZ-FKGP-MDF Dr. Gegesy Ferenc SZDSZ-MSZP X. kerület György Istán FIDESZ-MPP, FKGP, MDF, MDNP Andó Sándor MSZP, SZDSZ Kerezsi László MUNKÁSÉRT-MSZDP XI. kerület Dr. Bánhegyi Emil Független Dr. Juhos Katalin FIDESZ-MDF-FKGP-MDNP Molnár Gyula MAGYAR SZOCIALISTA­ÉRT Dr. Fenyvessy Zoltán MIÉP-KDNP Lakos Imre SZDSZ XII. kerület Dr. Mitnyan György FIDESZ-MDF-MKDSZ-MDNP Horáth B. Zoltán FÜGGETLEN KISGAZDÁÉRT Forrás Országos Választási Bizottság XIII. kerület Dr. Dános Valér FIDESZ-FKGP-MDF-MDNP-MKDSZ Dr. Tóth József MSZP-SZDSZ XIV. kerület Weinwurm Árpád FIDESZ-FKGP-MDF-MDNP-MKDSZ Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna SZDSZ-MSZP XV. kerület Koács Attila FIDESZ-FKGP Naszádi Ferenc KISGAZDA SZÖVETSÉG Hajdú László MSZP XVI. kerület Treer András EGYESÜLET A XVI. KERÜLETÉRT Kovács Attila MDF-MIÉP Dr. Szabó Lajos Mátyás MSZP-SZDSZ XVII. kerület Ifj. Nagy László FIDESZ-FKGP-MKDSZ Bodnár László MIÉP-KDNP VÁLASZTÁSI SZÖVETSÉG Deánszkiné dr. Molnár Katalin MSZP-SZDSZ XVIII. kerület Hunyadi István FIDESZ-MDF-FKGP Dr. Mester László MAGYAR SZOCIALISTA­ÉRT XIX. kerület Tímár Béla FIDESZ-FKGP-MDF-MKDSZ-PKKV Béres András KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPÉRT Kisberk Imre KISPESTI TÁRSAS KÖR Dr. Balogh Pál MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Dr. Lévay Levente SZDSZ XX. kerület Dr. Bősze Lajos FIDESZ-MDF Bordis Endre MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET ÉRTJA Szabados Ákos MSZP-SZDSZ XXI. kerület Hajdú Béla FIDESZ-MDF Zelenyánszki Gábor FKGP-MIÉP-KDNP Tóth Mihály MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Lenkei László SZDSZ XXII. kerület Szabolcs Attila FIDESZ-FKGP-MDF Hajas Ervin MAGYAR SZOCIALISTA ÉRT Esze Tamás MIÉP-KDNP XXIII. kerület Bese Ferenc FIDESZ-FKGP-KDNP-MDF-MDNP Mészáros Ferenc MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET IRTJA Geiger Ferenc SOROKSÁRI CIVIL SZERVEZETEK Jegyeket, bélyegeket tessék! Már a postán is vehetünk villamosjegyet Ha néhány héttel ezelőtt valaki be­ment egy postahivatalba és mondjuk az okmánybélyeg mellé egy villamos­­jegyet is kért, hogy nyugodtan utaz­hasson át a hivatalba, a postáskisasz­­szony minden bizonnyal közölte, hogy ez a fajta árukapcsolás náluk nem szokás. Szeptember eleje óta azonban mindenki nyugodtan kérhet vonaljegyet az értékcikkeket árusító ablakán, mert ott a bélyegmappák alatt biztosan lapul néhány 75 forin­tos szelvény. A Budapesti Közlekedési Rt. ugyan­is megállapodott a postával, hogy csak­úgy, mint egykoron, mostantól ismét árusítanak vonaljegyet a hivatalokban. Jelenleg Budapesten 141 és több fővá­ros környéki település 14 postáján lehet leróni a BKV-tarifát. Ezenkívül még húsz fővárosi postai információs iroda is árul vonaljegyet, vagyis összesen 175-tel szaporodott azon helyek száma, ahol megválthatják az utazáshoz szük­séges szelvényeket. Mint azt Keltai István, a BKV menetdíj-bevételi főosztályának veze­tője elmondta, eddig több mint ezer­­hatszáz árusítóhely volt a fővárosban. Ezek közül kilencvennégy a BKV saját jegy- és bérletpénztára, ahol minden jegyfajta és a bérletszelvények is meg­vásárolhatók. Mivel a BKV célja és ér­deke, hogy minél több helyen lehessen jegyet váltani, a nagy végállomásokon, metró peronügyeleteken, HÉV-vonat­­vezetőknél és más járművek vezetőinél is kaphatóak. Ezenkívül például a Hírkerrel kötött szerződés értelmében az újságárusoknál is kapható vonal­jegy, nem szólva más viszonteladók­ról, mint a kisebb boltok vagy trafikok. A BKV továbbá üzemeltet 370 jegyér­tékesítő automatát is. A viszonteladók természetesen juta­lékért vállalják a jegyek forgalmazását. Ennek ellenére a BKV maga több je­gyet ad el, mint más üzletek, hiszen je­lenleg a jegyek 55-56 százalékát érté­kesíti a cég, míg a fennmaradó részt a viszonteladóknál váltja meg az utazó­­közönség. S. I. A CONCORDIA KÖZRAKTÁR Kereskedelmi Rt. OPEL ■©■ Maxabo lebontással eladásra felajánlja karbantartott állapotban lévő, irodaként működő, 6 ÉVESNÉL FIATALABB budapesti telephelyén található HASZNÁLT AUTÓK 2 db 140 frt-es ÉRDÉRT típusú előregyártott elemekből épült faházát. készpénzes Az épületek 1998. október 15-től bonthatók, illetve szállíthatók, és bizományos vétele Érdeklődni lehet: állapotvizsgálat alapján. Deme Sándor műszaki osztályvezető CONCORDIA KÖZRAKTÁR Rt. OPEL­ 1037 Budapest (Óbuda) Bécsi út 254. 1095 Budapest, Soroksári út 24. • Telefon / fax: 215-8524,215-4118 Tel./fax: 250-7373, 250-7371, 250-7372 Margó Társasházi fórum Az idén hatályba lépett társasházi tör­vény végrehajtásának józsefvárosi ta­pasztalatairól lesz szó ma délután öt óra­kor a VIII. kerület polgármesteri hivata­lában, a Baross utca 65-67. szám alatt - adta hírül a Józsefváros című önkor­mányzati lap. Olimpiai Futónap Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 125. évfordulója alkalmából Olimpiai Futóna­pot tartanak vasárnap délelőtt. A Buda­pest Egyesítése Emlékalapítvány rendez­vénye fél tizenkettőkor kezdődik. A résztvevők a Kossuth térről, a Parlament elől indulnak, és ugyanide érkeznek visz­­sza. (Munkatársunktól) Soroksári Napok Negyedik alkalommal rendezik meg hol­naptól vasárnapig a Soroksári Napok eseménysorozatot. A kerület önállóvá válásának jubileumához kapcsolódó programok holnap délután öt órakor kez­dődnek a Hősök terén Böhm Mihály szobrászművész kiállításával, melynek a Galéria T3 ad otthont. A megnyitót kö­vetően zenés, sramlis mulatság lesz a helyszínen. Szombat délután két órától a Tiszta udvar, rendezett környezet pályá­zat díjátadási ünnepségével folytatódik az esemény a Galéria ’13-ban, három órakor a Mikszáth Kál­­án Általános Is­kola elől indul el a hagyományos szüreti felvonulás. A menet, melyet a Dunaha­­raszti Fúvószenekar kísér, több helyszí­nen is megáll, a végállomás a sörsátor lesz, ahol éjfélig mulathatnak az ünnep­lők. Vasárnap tíz órától a Molnár-szige­ten gyermekműsorok, délután pedig ze­nei és nemzetiségi programok várják az érdeklődőket. (V. M. P.) Amerikai kották könyvtáraknak Ma délután adják át a Fővárosi Szabó Er­vin Könyvtár zenei gyűjteményének az American Voices Alapítvány kottagyűjte­ményét. Az alapítványt 1992-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a közép- és ke­let-európai országokat megismertessék a XIX. és a XX. századi amerikai zeneszer­zők műveivel. Azt a gyűjteményt, ame­lyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a kecskeméti Kodály Zoltán Intézet kap, többek között Gottschalk, Ives, Copland és Gershwin műveiből állították össze. Az Újvárosházán ma délután John Fergu­son zongoraművész, az alapítvány veze­tője adja át a kottagyűjteményt. (Munka­társunktól) Patika térből Hősök tere November ötödikétől visszakapja régi ne­vét a pestszentimrei Patika tér. A XVIII. kerületi képviselő-testület úgy döntött, hogy a tér a jövőben a Hősök tere nevet vi­seli majd. (Cs. L.) Szakképzés dyslexiásoknak Még most is lehet jelentkezni a Biztos Jövő Iskolába, amely kereskedelmi, ide­genforgalmi és vendéglátó-ipari szak­mákban nyújt képzést h azoknak a nyolc általános iskolai osztályt végzetteknek, akik valamilyen magatartási vagy tanu­lási zavarral küzdve nem tudtak megfe­lelő továbbtanulási formát találni. Az is­kola nem ingyenes. Az iskola címe: XIV. Mogyoródi út 128. Telefon: 251- 3355. (Cs. K. É.) Dinamikusan fejlő­dő, '' vegyiáru kereskedelmi kft. fiatal, ambiciózus, legalább középfokú végzettséggel, vegyipari ismeretekkel rendelkező munkatársat keres ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSER munkakör betöltésére. Kiemelkedő teljesítményét kiemelt jövedelemmel honoráljuk. Jelentkezését, pályázatát „Vegytiszta megoldás” jeligére 1091 Budapest, Üllői út 169­­8/34. címre kérjük elküldeni. Jóval több. Az új Opel Astra a Maxabo-tól. Opel Astra. Jóval több jóval kevesebbért, mint gondolja. Nálunk mindig a legked­vezőbb részletfizetési lehetőségekkel. Azonnal, vagy rövid szállítási határidővel. OPEL & Maxabo Szalon, Szerviz, Lakatos- és fényezőüzem, Alkatrészáruház III. Óbuda, Bécsi út 254. Tel.: 250-7371,250-7385, 250-7373 Fax:367-3590

Next