Népszabadság - Budapest melléklet, 1998. november

1998-11-04

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1998. NOVEMBER 4 ., SZERDA 37 Szabályozzák az utazásokat Döntött az etikai bizottság a XVII. kerületben Tisztázatlan tanulmányutakról írtunk szeptember 14-én. A botrány közép­pontjában a XVII. kerület egyik alpol­gármesterének nyári szakmai útja állt. IQ. Nagy László vizsgálatot kért az ügyében. Az önkormányzat ügyrendi és etikai bizottsága ezenkívül - könyvvizs­gáló bevonásával - a képviselők és az al­kalmazottak szakmai útjait is vizsgálta. Az érintettek azt ígérték, még az önkor­mányzati választások előtt nyilvánosságra hozzák, mire jutottak. A vizsgálat lezá­rult. A gond azonban az, hogy az etikai bi­zottságban részt vevőket, illetve az érin­tetteket nemigen lehet szóra bírni. Dr. Piláth Károly, a bizottság MDF-es veze­tője az új ciklusban nem került be a testü­letbe, iß. Nagy Lászlót sem választották meg alpolgármesternek. A bizottság SZDSZ-es tagja, Soltiné Kis Katalin még a tényleges vizsgálódás előtt lemondott tisztéről. Az elnök (a mostani polgármes­ter) Devánszkiné dr. Molnár Katalin pe­dig - mivel a polgármesterjelölt ifj. Nagy László ellenfele volt - nem is vett részt a bizottság munkájában. Akik maradtak: Lengyel Zsolt, az FKGP, Dunai Mónika, a Fidesz - MPP, illetve Pados György, a Polgári Választási Szövetség képviselője. Az ügyrendi és etikai bizottság - ké­résünkre - szűkszavú határozatot jutta­tott el szerkesztőségünkbe. Ennek lé­nyege, hogy mindenkinél mindent rend­ben találtak, ifj. Nagy László utazása megfelelt mind az adójogszabályoknak, mind pedig az egyéb jogszabályi előírá­soknak. A bizottság az elmúlt öt év uta­zásai esetében sem tartja szükségesnek további vizsgálatok lefolytatását. További apró és fontos részletekről nem tudunk. Az érintettek visszahúzódá­sának köszönhetően maradtak a megvá­laszolatlan kérdések. Nevezetesen: mi­lyen keretből fedezték az utakat? A bér­keretből vagy az úgynevezett - adómen­tes - dologi kiadásokból? És nem utolsó­sorban: kik utaztak, hova és pontosan milyen célból? Jutalom- vagy tanul­mányút volt? A hivatal egyik főembere csak annyit tett hozzá mindehhez: meg van győződve arról, hogy ők mindannyian áldozati bárá­nyok, hiszen a szakmai utakra egész üz­letág épült. A XVII. kerületi önkormány­zat és polgármesteri hivatal soha nem köl­tött évi egymilliónál többet erre a célra, és az utazók száma sem volt több ötnél éven­te. Ahogy fogalmazott: jogszabályokba tehát nem ütközött egyetlen tanulmányi kirándulás sem. Ám az is igaz, hogy a kér­dés pontosan nem szabályozott. Az ügy­rendi és etikai bizottság tehát külön kóde­xet alkot majd, amelyben pontosan rögzí­tik a szakmai utazások szabályait. A hiva­tal munkatársai november közepén juttat­ják el javaslataikat a polgármesternek. Tv. K. Hivatásos gyámolítók A fővárosi gyámhivatalokban a múlt évben csaknem kétszázezer ügyirattal foglalkoztak, a 1996-osnál negyedével több ügyben kellett intézkedni - derül ki abból a jelentésből, amelyet a fővá­rosi kerületi gyámhatóságok tavalyi tevékenységéről készített a Központi Statisztikai Hivatal Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága. A főváros valamennyi kerületében működik gyámhivatal, összesen kétszáz előadóval. 1997-ben 192 ezer ügyiratuk volt, huszonhárom százalékkal több az előző évinél. A gyermekvédelemmel fog­lalkozó dolgozók saját hatáskörükben negyvenötezer határozatot hoztak. A megtámadott határozatok 0,8 százalékos aránya nem változott. A gyámhivatalok hatásköréhez tartozik többek között a gyám kirendelése kiskorú gyermek mellé, ha nincsenek szülei, vagy nem tudják biztosítani a gyermek egész­séges életvitelét, felnevelését. Budapesten 1997 végén 1729 gyámság alatt álló kis­korú volt, csaknem ugyanannyi, mint egy éve. Sürgős esetben, például ha a gyer-1997-ben a fővárosban 45 504 veszélyez­tetett gyereket tartottak számon, 366-tal kevesebbet az előző évinél. Az oktatási intézményekben veszélyeztetettként nyil­vántartott tanulók száma egy év alatt 23 ezerről 25 ezerre nőtt. A veszélyeztetett­ség oka lehet a szülők alkoholizálása, a rossz lakáskörülmények, a szülők romló anyagi helyzete. A korábbi hatvannégy­ről hetven százalékra nőtt a többszörösen veszélyeztetettek aránya. A gyámhatóság feladata a gyámság, a gondnokság alatt állók, illetve a veszé­lyeztetettként nyilvántartottak körülmé­nyeinek helyszíni ellenőrzése. 1997-ben 13 626 látogatásra került sor, az előző évi 12785 helyett. A környezettanulmányok döntő hányadát a veszélyeztetett kisko­rúak szüleinél végezték. A kerületi önkormányzatok hatásköré­be tartozik a tartósan vagy átmenetileg ne­héz helyzetben élő gyerekek anyagi támo­gatása is. A segélyezettek száma az előző évihez képest több mint tízezerrel csök­kent (66709-ről 56280-ra), a kifizetett összeg viszont körülbelül tízmillióval nőtt a fővárosban, 1997-ben 1 milliárd 380 A NEVELÉSI SEGÉLY EGY FŐRE JUTÓ HAVI ÁTLAGOS ÖSSZEGE (1997-ben, forintban) mek élete is veszélyben van, a jegyzőnek kell intézkednie, ideiglenes elhelyezést ta­lálnia addig, amíg az arra illetékes kerüle­ti gyámhivatal végleges megoldást nem talál. Az önálló életvitelre alkalmatlan 18 évesnél idősebb személyt a gyámhatóság bírósági döntés alapján gondnokság alá helyezi. Ennek indokoltságáról, illetve a gondnok személyének alkalmasságáról a megelőző eljárás során szakértői bizott­ság dönt. Tavaly Budapesten 5433-an áll­tak gondnokság alatt, túlnyomó részük fe­lülvizsgálatot nem igénylőén, véglegesen. A gyámügyi hivatalok további feladata a veszélyeztetett gyerekek nyilvántartása, és sorsuk alakulásának ellenőrzése. millióra rúgott. Az egy főre jutó támoga­tás összege az 1996-os 21 ezer forintról 25 ezer forintra emelkedett. A rendszeres szociális segélyezés egy főre jutó összege különösen a tizenkét, illetve a hét-kilenc hónapig támogatottak esetében emelke­dett. A főváros egyes kerületeiben a fejen­kénti támogatás havi átlaga ezer és négy­ezer-négyszáz forint között mozgott, a legkevesebbet az I., legtöbbet a XXII. ke­rületben fizettek. A közigazgatási egysé­gek közötti jelentős különbségek azt mu­tatják, hogy a rászorulók száma és az e célra elkülönített önkormányzati pénz­alapok nem mindig vannak összhangban. Cs. K. É. Az aggastyán lakásszövetkezet Kilencvenéves regula: „lakása használatában senki ne zavartassák” A régi Aréna út 64. számú ház a Dózsa György úton szabó Barnabás felvétele Egyre szürkül és kopik az ország legidő­sebb, még ma is működő lakásszövetke­zete. A Dózsa György úti ház - ma már sajátosnak számító társasági formája miatt - nem kaphat a társasházak felújí­tására szánt pénzekből, önerőből pedig reménytelen a megújulás. Ennek ellené­re a múlt héten emléktábla-avatással ünnepelték a ház fennállásának kilenc­venedik évfordulóját. Az „Országos Tisztviselő Szövetség Aréna-út 64. sz. Házépítő Szövetkezeté­nek” első tagjai negyven év körüli tiszt­viselők voltak, akik akkoriban — kilenc­ven esztendeje - megengedhették ma­guknak, hogy családjukkal három-négy szobás lakásokba költözzenek. A száz­száznegyven négyzetméteres, személy­zetis lakásokban az óriási előszobán kí­vül külön átjáró folyosók tartották távol a konyhai ételszagot az ebédlőtől. A házirendnek megfelelően a nagy­mosást a pincében végezték, teregetni pedig a padláson elkülönített szárítóban lehetett. A lépcsőházban vörösréz ru­dak szorították le a piros szőnyeget, a függőfolyosókon gázlámpá világított, a házban központi porszívórendszer mű­ködött, a tüzelőt teherliften szállították az emeletekre, a lépcsőházba pedig Róth Miksa üvegablakain keresztül áramlott a fény. A rendezettségnek és a polgári jólét­nek a két világháború vetett véget: az elsőben be kellett szolgáltatni a lépcső­ház vörösréz kézfogóját és rudait, a má­sodikban a belövések miatt az utcai la­kások lakhatatlanná váltak, és az összes ablak kitört. Előfordult, hogy a hasz­nálható otthonokban három-négy csa­lád zsúfolódott össze. A lakásszövetke­zetet 1908-ban alapító eredeti tulajdo­nosok ma is itt élő leszármazottja, Urbányi Mária rendszeresen összejár azokkal, akikkel egykor egy fedél alá hozta őt a sors. Az egykori lakók között főiskolai professzorokat, olimpiai baj­nok tornásznőt, építőmestereket, mate­matikusokat, műfordítókat találunk. Ha az összes neves lakó emléktábláját ki­tennék a ház falára, nem lenne elég a hatalmas épület homlokzata. Az ötvenes években Sztálin tér 5. lett a ház címe, 1956-ban pedig - a szoborból megmaradt csizma után — egyszerűen csak a Csizma térre jártak haza az emberek. Időközben jókora adósságot gyűjtött a kötelező tataro­zásra utalt ház, és hat évre állami keze­lésbe került. 1961-től ismét a lakók rendelkeztek az épület fölött: a hetve­nes években összedobták a felújításhoz szükséges pénzt, a nyolcvanas évektől kezdve pedig a ház saját felújítási alap­jába gyűlnek a befizetések. Ä bevétele­ket növeli az alagsori helyiségek bér­beadásából befolyó pénz. Persze így volt ez régen is: a szövetkezeti tagok jól forgatták a pénzüket, amelyet töb­bek között az alagsorban berendezke­dett építészeti irodától, fodrásztól és olasz cukrászdától kaptak. A valahavolt patinás szövetkezet tag­jai részjegyekkel tanúsították tulajdon­jogukat. Áz elsők között alakult és mindmáig egyetlen folyamatosan műkö­dő házszövetkezetben ma hét olyan tu­lajdonostárs él, aki egyenes ági leszár­mazottja az alapító tagoknak. Ok a szö­vetkezet alapításának kilencvenedik év­fordulója alkalmából az eredeti részje­gyek másolatát kapták a Cerberus Tár­­sasházkezelő Klubok Országos Szövet­ségétől, a ház falán pedig emléktáblát helyeztek el. Urbányi Mária, régi-új részjegytulaj­donos szerint rájuk fér a figyelem: szö­vetkezetük létjogosultságát sokszor két­ségbe vonták, a rendeletek mindig az újonnan alakult lakásszövetkezetekre vonatkoztak, a mostani helyi és fővárosi támogatások pedig a társasházak felújí­tására kérhetők. Úgy látszik, a lakók ma is csak magukra számíthatnak. Ismét ­­bár nem csak itt - időszerűnek tűnhet a mai szemmel túl szigorú házirend nyol­cadik pontja: „Minden lakó köteles nemcsak a lakás belsejében, hanem a fo­lyosókon, lépcsőház, lépcsőudvar és kert használatánál is a legnagyobb tisz­taságot és rendet megtartani.” Lukács Katalin „1. Minden lakó köteles magát a kívánatos tisztaság, rend, csend és biztonság ér­dekében ezen házirendben foglaltak alapján alárendelni. 2. A lakást minden tag és lakó csak a kijelölt célra és csak úgy használhatja, hogy azáltal a többi lakó laká­sa békés használatában ne zavartassák. Minden, ami nagyobb zajt okoz (zenélés, ének, rádió stb.) a házban este 10 óra után feltétlenül tiltva van. Az albérlő nem tarthat albérlőket, ágyrajárónak nincsen helye az épületben. 3. Folyosó- vagy bal­konrácson port kiverni a legszigorúbban tilos.” Kutyát, macskát és egyéb állatot is tilos volt tartani az egykori Aréna út 64.-ben, ahol a szigorú házirend szerint a főlépcsőn nem volt szabad „nagyobb csomaggal vagy oly anyaggal járni, amely szemetet vagy piszkot okozhat”. Kizárás volt például a büntetése annak a tagnak, aki „a szövetkezetnek okozott károkat felszólítás dacára egy fél év alatt nem térí­ti meg”, illetve „ha a tag a házi rend bármely határozmányának ellenszegül és az igazgatóság három ízben eredménytelenül megintette”. Ä lakók felelősségét mi sem bizonyítja jobban, mint az igazgatóság tagjaira vonatkozó rendelkezés: „az igazgatóság három tagját a közgyűlés három évre, a felügyelőbizottság három tagját pedig évenkint választja. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai tisz­tüket díjazás nélkül látják el, miért is a tisztség elfogadása kötelező.” Fertőzésveszély az egészségügyben Csak minden második dolgozó részesült bepatitis-B elleni védőoltásban Az egészségügyi dolgozók körében a hepatitis-B vírus által okozott fertő­­zöttség csaknem tizennyolcszor na­gyobb, mint az átlagpopulációban. A megbetegedettek nyolcvan százaléka a fekvőbeteg-ellátásban dolgozott. A fő­városi ÁNTSZ járványügyi osztálya által végzett átfogó vizsgálat során ki­derült: csak minden második dolgozó részesült védőoltásban. A hepatitis-B vírus okozta fertőzéseket a világ egyik (az ötödik) leggyakoribb ra­gályos megbetegedéseként tartják nyil­ván. 1995-ben például tizenhétmillióan betegedtek meg, és több mint egymil­­lióan haltak meg a fertőzés következté­ben. Becslések szerint a világ lakosságá­nak csaknem egy harmada hepatitis-B-vei fertőzött, és háromszázötvenmillióra te­hető a vírushordozók száma. A hepatitis- B-vírus-fertőzések (HBV) tekintetében az egészségügyi dolgozók az egyik leg­veszélyeztetettebb csoportba tartoznak. Az Országos Közegészségügyi Intézet kórházi járványügyi osztálya 1980 és 1993 között a heveny fertőző májgyulla­dásban megbetegedett „fehérköpenye­sek” 63,3 százalékánál igazolt HBV-fer­­tőzést, melyek több mint egy százaléka halálos kimenetelű volt. A hepatitis elleni vakcinát 1989-ben törzskönyvezték Magyarországon, és még abban az évben megkezdték a vérrel, illetve vérkészítménnyel dolgozók teljes körű immunizálását. 1993-tól valameny­­nyi egészségügyi dolgozó számára in­gyenes a védőoltás. 1996 második felétől kezdve a tisztiorvosi szolgálat fővárosi intézetét bízták meg a védőoltások szer­vezésével és ellenőrzésével. Amint dr. Kurcz Andreától, az ANTSZ kórház-epi­demiológiai csoportjának munkatársától megtudtuk, az 1998. július 1-jétől hatá­lyos egészségügyi törvény erre vonatko­zó passzusa a munkáltató hatáskörébe utalta a dolgozók védettségéről való gon­doskodást, az ellenőrzést azonban to­vábbra is a tisztiorvosi szolgálat szakem­berei végzik. A rendelet értelmében a gyógyintézmények ezentúl maguk hatá­rozzák meg azokat a munkaköröket, amelyeket - a HBV szempontjából - ve­szélyesnek ítélnek. Az ÁNTSZ szúrópró­­ba-jellegű vizsgálatai alapján az ellenőr­zést végző tisztiorvosok javaslatot tehet­nek arra nézve, hogy az intézmény által veszélyeztetettnek ítélt munkakörökön túl kiket volna indokolt beoltani. A vakcinát egyébként három adagban adják, általában a belépéskor, majd rá egy hónapra, végül pedig hat hónap múlva. Kurcz doktornő szerint már az első két oltás is megfelelően véd a kórokozótól, a harmadik pedig amolyan immunrend­szer-erősítő, emlékeztető oltás. Az im­munizálást ajánlatos öt-hat éven belül megismételni. Az egészségügyi dolgo­zók többsége manapság rendelkezik oltá­si kiskönyvvel, amely egyrészt segít elke­rülni az idő előtti újraoltást, másrészt ki­egészíti a kórházak nagy hányadában még igencsak hiányos adminisztrációt. A hepatitis-B vírus elleni védekezés az egész világon kiemelt feladattá vált. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) Európai Regionális Irodája az ezredfor­dulóig szeretné elérni, hogy a veszélyez­tetett egészségügyi dolgozók teljes körű immunizálása megtörténjen. A terv meg­valósítására még két évük van, de a honi intézmények tennivalóinak oroszlánrésze hátravan. A fővárosi ÁNTSZ által vég­zett felmérés ugyanis rámutatott: a vizs­gált huszonkilenc budapesti kórházban minden második egészségügyi dolgozót fenyeget fertőzésveszély. Dr. Kurcz And­rea úgy véli, az immunizálást már az ok­tatási intézményekben (egészségügyi szakiskolákban, orvosegyetemeken) meg kell kezdeni, ezáltal a kórházak óriási te­hertől mentesülnének. Szigeti Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék