Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. január

1999-01-05

24 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. JANUÁR 5., KEDD Színház tértől Gizellán át Vörösmartyig Budapest mai ékessége a múlt század közepén egyáltalán nem volt méltó az elegáns környezethez Hajdan Színház térnek nevezték az 1812- ben itt felépült, 3500 néző befogadására alkalmas Pesti Német Színházról, amely a maga idejében Európa egyik legnagyobb teátruma volt. Johann von Amann bécsi udvari építész tervezte és Pollack Mihály építette a klasszicista stílusú épületet. A megnyitón az akkor nálunk is nagyon népszerű Kotzebue alkalmi darabjai szerepeltek, Szent Istvánról szólt a „Magyarország első jóltevője” című, amely előtt Beethoven István király nyitánya hangzott fel, egy másik Kotzebue-darab pedig Pest városának hódolt. A Német Színházat sok kortárs városlakó és utazó leírta, a legláttatóbban Podmaniczky Frigyes báró, a negyvenes évek pesti társadalmi életének jeles alakja. „A színház épületének külseje rideg és minden melegség nélküli copfstílben volt építve; a főhomlokzatot díszítő szobrok Thornwaldser műhelyéből kerültek ki... nézőtere feltűnő tágas volt, négyemeletes, a milánói Scala-színházra emlékeztetett, de éppen e nagyságánál, magasságánál és fogyatékos világításánál fogva — akkor olaj használtatott csak mogorva, hideg s minden lakályosságot s kedélyességet nélkülöző benyomást gyakorolt látogatójára. Télen áz iszonyú hideg volt e színház, mert fűtési készülékről szó sem volt; bundában, lábzsákkal s az öregebb urak kucsmákkal ellátva hallgatták s nézték... Egy másik igen kellemetlen körülmény tette gyakran majdnem kiállhatatlanná az e színházban való tartózkodást s ez azon iszonyú átható szag, helyesebben mondva bűz volt, mellyel e minden emeleten feles számmal elhelyezett, de mondhatatlanul elhanyagolt állapotban sínylődő s rondán tartott árnyékszékek az egész épületet elárasztották. ... De dacára eme itt felemlített körülményeknek, a színház rendesen jól látogatva, s mint általán véve a régi Pest közössége, sokkal inkább érdeklődött a művészet, különösen a zeneművészet körül, mint a mostani...” — írja múlt század végi emlékezéseiben a báró. Pest nevezetességei közé sorolja a színházépület földszintjén lévő két boltot, a nagy hírű Fuchs cég szivarraktárát, amely Pestet és az egész országot ellátta havannai és saját gyártású szivarokkal; a másik a „Beigelbäckerin nevű kalácsos bolt”, hol a pozsonyi süteményt utánozták. Ez a bolt volt általános találkozási helye a pesti kicsi, nagy, fél és egész, gyermek és ifjú világnak; itt voltak találhatók a gyermekek dadáik, a fiatal kisasszonyok nevelőnőik, a serdülő fiatalok nevelőik kíséretében; itt adtak légyottot egymásnak a szerelmesek, a fiatal nők s udvarlók az e célra használni szokott, minden csak kigondolható találmányú, jellegű s természeti jelek által útbaigazítva.” A népszerű Beigelbakerinnek hamarosan riválisa lett „Hébének Kioszkja”, melyet Fischer cukrász idetelepített a Szerviták terét díszítő szentkép mellől. Ez volt egyik legelső magyar feliratú helye Pestnek és kellemes találkozóhelye a divatvilágnak, kiinduló pontja a Ligetbe lóháton s kocsin kiránduló, valamint a versenyekről hazatérő s kissé fárasztó forró mulatság után üdülni óhajtó közönségnek. „Így szokta meg a pesti világ fokonkint a szabad levegőn való időzést és étkezést is” - fűzi hozzá beszámolójához Podmannnczky Frigyes. A tizenkét fajta fagylaltot árusító kioszkot megörökítette Müller Károly újságszerkesztő rigmusa is: „Cukrászmesterünk Fischer úr cukrászremeket szállít: Nemes és Purger egyaránt - ah! - idejárni áhít! Berendezése? Hoch splendid! Kiszolgálása? Príma! Torta, Kuglopf és csokolád’: Fischernél extra fina!” A Német Színház épületében volt a Theatrum kávéház, melyről Patachich József 1831-ben jelenti Szabad Királyi Pest városának leírásában, hogy ott éppen berendezési munkálatok folynak. Minthogy a kávéház 1813-ban nyitott, feltehetőleg azért kellett belső felújítást végezni, mert a hazafias érzelmű ifjúság a Német Színház elleni tüntetése alkalmával ripityára törte a berendezést. (A rendőri beavatkozás nyomán állítólag halottak is maradtak a színen, ezt azonban a lapok elhallgatták.) Közvetlenül a színház mellett állt a Magyar Király fogadó, melynek cégére alatt Thália művészeit találjuk. Az alapító Halzl János idejében „német fészeknek” titulálták, de mikor 1830 táján Emmerling Károly lett a tulajdonos, egyre kedveltebbé vált főúri körökben. Kisfaludy Károly kedvelt vacsorázóhelye volt, és rendesen a bejárat előtt állt a híres ördöglovas, Sándor Móric fogata. 1835-ben itt szállt meg Ahmed pasa népes kíséretével és üveges hintójával. Laktak benne vendégművészek, mint a gyönyörű müncheni színésznő Haga Sarolta, akiért Wesselényi Miklós párbajt vívott, később a világhíres Elssler Fanny, aki lázba hozta a várost. Adynak is kedvenc szállója volt egy időben az akkor már roskadozó, vénhedt Magyar király, mely 1918-ban bezárta kapuit és 1937-ben lebontották. Híres ház volt a téren a régi Mocsonyiház, melynek lelkét a Váci kapu lebontása utáni árverésen vette meg Schützenhoffer Mátyás, aki házat építvén rá, tovább adta egy Jobisch nevű polgárnak. Kemner és Vogel fabrikások a Magyar Kurírban jelentették a közönségnek, hogy magazinumjaiknak egyike „az ennekelőtte Schizenhofer, most pedig Jobisch házában, az aranyos Elefántnál, az váci és a hídra vivő utcáknak szegletén” található. Ebben a házban működött 1827 óta Krajcsovits ruhaboltja, ahol női kabátok, továbbá háncs-, kasmír- és Tibet-kelmék voltak kaphatók. Az Elefánthoz címzett házban létezett annak a rézmetsző és litográfus Grimm Vincének „hangjegykereskedése”, aki 1848-ban a Kossuth-bankókat nyomta. A ház dísze volt Swoboda Nepomuki János „A Szaturnuszhoz” címzett órakereskedése, még a hercegprímás is tőle vásárolta aranyóráját. Az Ámorhoz címezték Elsner és Hauschka rumburgi vászonkereskedését, itt volt Mayer György fényirdája, és itt működött Jorisch Anasztáz magán-zeneiskolája is, ahol pesti lányok és fiúk százai tanultak meg zongorán, hegedűn, csellón, nagybőgőn, fúvóhangszereken, orgonán játszani vagy énekelni - tudtuk meg Tarr Lászlótól, aki az érdekes ház múltját kikutatta. Jedlovszky és Stinner házbeli fehérnemű-kereskedésének termékeit a pesti dámák dicséretére hivatkozva ajánlja a Hölgyfutár, mondván, hogy „a hölgyek a kelme és piperecikkeket jobban és szigorúbban meg tudják ítélni, mint a drámabíráló választmány, mely közelebb is oly darabot fogadott el, mint most a színészek röstellenek előadni.” A híres ház máig álló utódját Kallina Mór tervezte és 1877-re készült el. Ebben az épületben székelt a Függetlenségi és 48-as pártkör, azaz a Károlyi Párt. Itt volt az 1918-as polgári forradalom bölcsője, ezért javasolta Krúdy Gyula a Közmunkatanácsnak, hogy a Gizella teret Károlyi Mihályról nevezzék el. A múlt század első felében több Hild József által tervezett ház övezte a teret. Például ő tervezte az 1837-ben a frissen polgárjogot nyert Grabovszky Konstantin görög posztó-nagykereskedő üzletházát a Vörösmarty tér 5. helyén, mellette 1839-ben Lyka Anasztázét, aki miután 1847-ben leégett a Német Színház, saját magáról kívánta elneveztetni a teret, súlyos adományokat helyezve kilátásba ezért. A tér állapota viszont nem volt méltó az előkelő környezethez. A Budapesti Híradó 1844. augusztus 4-i számában olvasható: „A német színház előtti tér tagadhatatlanul szép lehetne, ha akarnák azok, kiktől függ, hogy csakugyan szép legyen, de mennyi mindenféle bajt láthatni ott! Már maga a fagylalda sem igen díszesíti a tért, mert nincs közepén, és nem felel meg nagysága arányának. A következet olly rossz, hogy lábficzámítás nélkül alig haladhatni rajta keresztül; a német színház egyik szögletéből orrcsavaró bűz terjed el a téren, mit kétlábúaknak kell tulajdonítani, hát még a négylábú lovak! A tér nagyobb részét bérkocsik foglalják el, s ezek lovai gyakran majd majd térdig állnak szemétben és ganéjban, s közel ezekhez a fagylalba, hol csinos hölgyek és urak ülnek. Szeretnők tudni, miért nem lehet a bérkocsisokat arra kényszeríteni, hogy legalább nyáron mindennap rendesen tisztítassák el szemetjüket.” De még ebben az évben jelentik a lapok: kikövezik a színház előtti teret. Az 1845-ben kiadott Vezér vidéki és bennszülöttek számára már arról számol be, hogy míg a tér eddig nevezetes volt rossz kövezetéről, „ma már csak a tér közepén - a bérkocsik állomásozó helyén - láthatni némely gödröcskét feltünedeztetni a múltat”. A téren álló színház 35 évi fennállása után 1847. február 2-án éjjel leégett, miután este a Zampa című opera ment, Stoll tenoristával címszerepben. Pesti pletykák szerint a tenoristába szerelmes énekesnő vigyázatlansága, égve hagyott gyertyája okozta volna a tüzet, de a hatósági vizsgálat ezt nem támasztotta alá. A leégett színház újjáépítésére azonnal tervpályázatot írt ki a Szépítő Bizottság, a pályázók figyelmébe ajánlva a Vigadóval való egység igényét és a régi falak minél nagyobb mértékben való megtartását. Hild József terve mesteri alkotás, de soha nem valósult meg. Mire a Vigadó építésére kap megbízást, a színház terve lekerült a napirendről. A tér nyugati oldalát majd a múlt század hetvenes éveiben épült eklektikus Haas-palota zárja le, melynek helyén ma az a bizonyos irodaház áll. Mégis Hild József nevéhez fűződik a tér urbanisztikai megformálása az északi oldal beépítésével. Tervei szerint épült meg 1861-ben a lebontott Harmincad hivatal helyén a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank első palotája. A Vasárnapi Újság a következőképpen méltatja az épületegyüttest Az új háznégyszög Pesten a Színház téren című cikkében: „Az épület a József- Harmincad- és régi Színházterekre szolgál. E rész, melyet látszólag két ház képez, voltaképp háromból áll. Az, amely elejének teljes szépségével tekint reánk: a kereskedelmi banképület. Azon szárnya, mely a jobbról látszó végoszlopokon túl esik, melynek földszinti összes helyiségeit Privoszky kávéháza foglalja el, jóllehet a banképület testéből nőtt ki, nem ahhoz tartozik már, e sarokház ugyanis csak az összhangzat kedvéért lett olyan modorban építve, milyenben a bank palotája, s ezzel a tulajdonos (Eisele szabómester) nem vesztett s a tér szépségében sokat nyert.” A Hild tervezte épületben a bankkal együtt nyílt meg a Privorszky kávéháza, akinek már a ’30-as években is volt a téren üzlete, a híres Virágbokor. A bank palotájában alapított kávéház különleges pompája lenyűgözte a kortársakat: keleti szőnyegekkel bevont falak, aranyozott légszeszcsillárok, még a kaszszírnős ülvénye is márvány. Kugler Henrik 1870-ben vette át az üzletet, ahol uzsonnaidőben megfordult a magyar high life, született főrangúak, a pénz, a művészetek arisztokratái. Kuglertől Gerbeaud vette át a céget, aki karamellvázájával, melyben cukorvirágok nyíltak, díszoklevelet nyert az 1885-ös országos kiállításon. A genfi születésű francia cukrászdája Európa-szerte híres lett, Gerbeaud Emil az 1900-as párizsi világkiállításon már zsűritag. A palotát századunk első évtizedében Fellner Sándor tervei szerint átépítették, és egy emelettel megtoldották a cukrászda máig Pest nevezetessége - az elit találkozóhelye. Fotótörténészek a közelmúltban emlékeztettek rá, hogy annak idején Pest egyik legismertebb fényképészeti műtermét működtették a Streliskyek a Gizella téri Gerbeaud-ház legfelső szintjén. A belső kiképzés kivívta a kortársak csodálatát: perzsaszőnyegek, szobrok, képek, szökőkút és aranyhalas medence, télikert, dohányzó, kert a teraszon. Fényképezkedett itt Jókai Mór, Blaha Lujza, Fedák Sári. A két háború között külön rovat volt a Színházi Életben, „Zser-bo-bo-bó-ban” fejléccel, mely a társadalmi élet fontos eseményeiről tudósított: nagy esküvőkről és gyászmisékről, bálokról és csődökről, bankfúziókról és házasságtörésekről, premierekről és a derbiről. A tér ma is a város közepe, európai piazza, főtér. Török András Nagy-Budapest Könyvének városnéző sétái innen indulnak és ide térnek meg. Itt a „kisföldalatti” végállomása, melynek megnyitásakor álmélkodva állapította meg A Hét cikkírója, hogy évezredek választanak el bennünket a tegnapi fiákertől, hiszen „polgári flegmával megváltjuk jegyünket a Gizella téren és néhány perc múlva a Városligetben szállunk ki”. Erki Edit Ebben az épületben székelt a Függetlenségi és 48-as pártkör, azaz a Károlyi Párt. A Gizella tér a századfordulón. Jobbra középen az egykori Haas-palota, amelynek helyén ma a tízemeletes modern irodaépület áll Megálló Kurtizánok tündöklése Nem tehetek róla, de szeretem őket. Tudom, hogy felháborítóak, a városképre nézve szégyenletesek, egy kulturált ország ilyet nem engedhet meg magának meg minden, de nekem éppen úgy a főváros részei, mint a Tudományos Akadémia épülete. Szeretem őket minden vagy majdnem minden színvonalon. Pirulva, lesütött szemmel megyek el mellettük a nyolcadik kerületben, s rettegek, hogy megszólítanak. Ők ezt pontosan megérzik, ezért nem hozzám szólnak, hanem egymáshoz, fennhangon. „Itt kell állnom még egy órát, ha csak valaki... ” Nem olyan szemérmesek, mint most én, befejezik a mondatot, és nemcsak az egyértelműség kedvéért, hanem mert tudják, hogy van, aki a trágár szövegekre indul be. Nem indulok be, de döbbenten megállok, ránézek, ő meg elmosolyodik, és fölhajtja hosszú kabátját a mínusz öt fokban. Nincs rajta se szoknya, se bugyi. Persze a belvárosiak még izgalmasabbak. Magasak, vékonyak, színes harisnyát és hosszú bundát hordanak. Majdnem mind szőke, az arcuk jellegtelen, vagy legalábbis jellegtelenre rajzolta a sok smink. Folyton nevetgélnek, nem azért, mert annyira vidám az életük, hanem mert mindig van bennük egy kis nyomás, alkohol vagy narkó. Éjfélig válogatnak a kuncsaftok között. Szeretnének jól öltözött, félénk kis olaszt szerezni, sima ügy, gyorsan lemegy, és nincs benne semmi undorító. Mosolyognak, hellóznak, társalognak, megegyeznek, és negyedóra múlva kezdődik elölről az egész. Éjfél után nincs mese. Egyre hidegebb van, dolgozni kell, jó lesz mindenki, százhúsz kilós skandináv hentes, pomádés, déli vadállat, ragyás képű darabolás gyilkos. Ez a legjobb időszak a férfiúi önbecsülés megerősítésére. Az ember végigmegy a Váci utcán, mint ha valami sürgős dolga lenne, az arca zárkózott, sietek, kérem. Jönnek a nők, ő meg csak egy-egy elhárító kézmozdulatot tesz. Felemelt kéz, magasba emelt tekintet annyit tesz: „Engem az ilyesmi nem érdekel, az emberiséget készülök megmenteni, kérem, ne zavarjanak. ” Könynyed és megvető legyintés, szigorú fejrázással: „ Csak nem képzeled, hogy pénzt adok ki azért, amit bármikor, bárhol ingyen is megkaphatok?” A lányok találékonyak. Hideg és fejrázás ellen legújabban az autós strichelést találták ki. Éjfél és hajnal között, két óra tájban a Petőfi Sándor utcában egy kis kék Opel fékez mellettem. Ablak félig le, bundás nő kiszól. Elvihetlek valahová? Holdkórosként indulok felé, mélán és meghatottan. Elvihetlek? — kérdi újból, én meg a félig lehúzott ablak üvegén meglátom magam, karikás szemmel, a hülyén nyakam köré tekert sálban, megereszkedett, szürkésfehér pufidzsekiben, és csak annyit tudok kinyögni: miért, olyan szép vagyok? Aha, mondja, és gázt ad, csikorogva indul tovább. Jó lenne csókokat dobni utána, de nem merek. Rottenbiller Skanzentervek MTI-JELENTÉS A most elkészült gyorsmérleg szerint, tavaly 189 ezer vendég fordult meg a skanzenban, nyolcezerrel több mint egy évvel korábban. Tavaly 24 nagyobb rendezvénynek és 240 féle programnak adott helyet az intézmény. Bővült az épületek száma is, átadták a régi időket idéző izsáki pékséget, a nagykőrösi kékfestőműhelyt és egy hajdúbagosi kisnemesi házat. Az idei tervek: 1999 lényegében a 2000-re előirányzott Mindennapi élet az ezeréves Magyarországon nagyszabású jubileumi programsorozat főpróbája lesz. Ennek keretében a naptári ünnepeken az évszakok váltásán, a születéstől a halálig vezető életúton át különféle programok keretében bemutatják majd az elmúlt századok falusi életének mindennapjait.