Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. június

1999-06-02

NÉPSZABADSÁG BUDA­­, PEST 1999. JÚNIUS 2. Kísértethajó után kísértetkastély ? Bezárt az Uránia, viszont - az egyház segítségével - ismét fogadhat nézőket a Sport mozi Hétfő este nyolckor kezdődött az utol­só vetítés Budapest legpatinásabb mo­zijában, az Urániában. Az év elején le­lakatolt Bástya, Broadway és Graffiti után tehát újabb belvárosi filmszínház esett tehát áldozatul, mint sokan állít­ják, a multiplexek terjeszkedésének. Ugyanakkor ezen a héten kinyitott a régóta zárva tartó Sport. Hétfőn az Uránia mozi környékén a buszmegállókban kézírásos plakátok tu­datták, hogy a mozi aznap tartja utolsó vetítését, mégpedig a Kísértethajó című filmet adják, hogy aztán másnap már az épület is kísértetkastéllyá váljon. Az is­meretlen plakátoló felszólította a polgá­rokat, hogy tiltakozzanak, és megadott egy postafiókcímet, ahol ezt megtehetik­ Az Urániában a Kísértethajó dübörög. Tizenegyen váltottak rá jegyet. Mészáros Józsefné igazgató az első emeleti irodájá­ban ül, és tévét néz. Már a leltározásra gondol. Asztalán ott a kiprintelt felirat (amelyet aztán kedden az ajtóra ragasz­tott): „A mozi átmenetileg nem üzemel”. Reménykedik, hogy csak átmenetileg, mert az nem lehet, hogy itt ne mozi legyen — mondja. Ez egy filmszentély. A film Nemzetije. Most mégis be kell zárni, mert napi százötven nézővel nem lehet gazda­ságosan üzemeltetni, hiszen a bérleti díja havi két és fél millió forint. A tulajdonos, a Színház- és Filmművészeti Főiskola ennyit kér, a két bérlő, az InterCom és a Budapest Film pedig bedobta a törülkö­zőt. A főiskola gazdasági igazgatója, Há­mori Annamária tegnap kérdésünkre csak annyit mondott, még nem tudják, mi lesz az Urániával, egyelőre tárgyalnak róla. Az Intercom május 15-én felmondta a kelenföldi Olimpia mozi bérletét is. Az­óta az egykori személyzet működteti. Molnár László mozivezető szerint meg­próbálnak melléktevékenységekből fenn­maradni. Egy ideig próbálkozott hasonló­val a Kőbánya mozi személyzete is a X. kerületben, de nem sokáig bírták, nem rég az is bezárt. A januárban leállt belvá­rosi mozik közül a Graffiti továbbra is üresen áll. Működtetésére a Budapest Film Rt. kiírt egy pályázatot, ami sikerte­len maradt. Ezek után valószínűleg elad­ják, mondta Port Ferenc, az rt. igazgató­ja. A Bástyát felújítják, az eddiginél ké­nyelmesebb klubmozit alakítanak ki be­lőle. Megnyitását év végére ígérik. A VII. kerület tulajdonában lévő Broadway szintén januárban zárt be. Bér­lője még mindig a Magyar Filmintézet, amely szeretne maradni, de ehhez a felté­teleken változtatni kellene. Gyürey Vera, a filmintézet igazgatója szerint itt is szük­séges volna belső átalakítás, hogy gazda­ságosan, ugyanakkor a filmhagyományo­kat őrizve lehessen működtetni. Tervük van, csupán támogatót nem találnak hoz­zá. Utolsó esélyük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ahová beadták elképzelésüket egy háromtermes mozi ki­alakítására. A mozi sokrétűségéhez iga­zodva egy harminc-negyven személyes termet a némafilmeknek szánnának, ahol zongorakísérettel vetítenék a régi alkotá­sokat, egy másikat a hangos régi filmek­nek tartanának fenn, a harmadikban pe­dig mai kommersz produkciókat kínálná­nak. Mindez kiegészülne egy hatalmas videotárral. A minisztérium döntése egy­két héten belül várható. Örömteli hír viszont, hogy múlt csü­törtökön kinyitott végre a Thököly úti Sport mozi, amely tavaly május óta állt bezárva. Az új bérlőnek az induláskor jelentős bérleti kedvezményt biztosít a terem tulajdonosa, a domonkos rend. Cserébe viszont nem lehet túlzott erősza­kot hirdető és pornográf jellegű filmeket játszani. , Cs.L. KÍSÉRTETHAJÓ Az utolsó előadás reklámba BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Bontják az illegális reklámtáblákat Folytatja a fővárosi önkormányzat az il­legálisan elhelyezett reklámtáblák bon­tását. A Fimüv Rt. először figyelmezteti a hirdetőtáblák tulajdonosait. Tegnap huszonhét helyen, többek között a Bécsi úton, a Hegyalja úton, a Mester utcában és az Istenhegyi úton jelezték, hogy két napot adnak a táblák elszállítására. Az otthagyott hirdetések bontását holnap a Bécsi út és a Vörösvári út kereszteződé­sében kezdik meg. A Fővárosi Közgyűlés négy évvel ez­előtt rendelkezett a tulajdonában lévő közterületek állapotának helyreállításá­ról. Azóta 1121, engedély nélkül felállí­tott berendezést, köztük 156 pavilont tá­­volíttatott el az önkormányzat csaknem ötven helyszínről - tudtuk meg Horváth Sándortól, a közterületekért felelős al­osztályvezetőtől. Az önkormányzat tervei szerint az il­legális reklámeszközök és pavilonok bontását idén az aluljárókban folytatják. Sorra kerül az Üllői út, a Soroksári út, a Vámház körút, az Árpád út a külső Üllői úttal, a XXI. kerületi Kossuth Lajos ut­ca, a Szabadkikötő út, a II. kerületben a Hidegkúti út és a Hűvösvölgyi út. A leg­frekventáltabb részeket, amelyeket már megtisztítottak az illegális reklámoktól - Kiskörút, Nagykörút, Rákóczi út, Andrássy út -, folyamatosan ellenőrzik. Az 1121 eset többségében - eddig 756- ban - a hirdetők maguk bontották el az engedély nélkül felállított építményeket. Legutóbb a Nyugati téri aluljáróban sike­rült intézkedni, az ígéretek szerint június 15-ig eltüntetik a pályaudvarhoz vezető folyosóról a korábban a MÁV engedélyé­vel épített huszon-egynéhány pavilont. Azóta ugyanis tisztázódott, hogy a folyo­só a fővárosi önkormányzat tulajdona, ahol viszont a bontás mellett döntöttek. Ha a tulajdonos nem hajlandó együtt­működni, vagy nem is ismert, az önkor­mányzat kényszerbontást rendelhet el. Eddig körülbelül tizenötmillió forintjá­ba került az önkormányzatnak az efféle engedetlenség. A költségek egy részét per útján próbálják meg visszaszerezni. A lebontott reklámokat a Fimüv telepén tárolják. Ha senki nem jelentkezik értük, megsemmisítik őket. Németh Éva Erdőszéli bevásárlóközpont Jövő év végén szeretnék átadni a tizenötezer négyzetméteres Pagonyt Bevásárlóközpont foglalja el a mun­kagépek, teherautók és aszfaltfőző be­rendezések helyét a II. kerületben, a Hűvösvölgyi út és a Nagykovácsi út közötti háromszögben. A Pagony Plaza névre keresztelt, 2,5 milliárd fo­rintból épülő létesítményt a tervek szerint jövő decemberben adják át, és bár még csak elvi építési engedélye van, az üzletek hatvan százalékát már értékesítették. A Nagykovácsi út és a Hűvösvölgyi út találkozásánál álló benzinkút mögött, az erdő aljában, fák jótékony takarásá­ban, nagyjából másfél hektáros telephe­lyen működik a Pulzus Rt. A mélyépí­téssel foglalkozó cégnek azonban köl­tözni kell, mert a II. kerületi önkor­mányzat megszüntette a terület ipari övezet besorolását. Bár a cégnek most új helyet kell keresni, Rajicsák Péter, a Pulzus tulajdonosa megvalósíthatja régi tervét. Mint lapunknak elmondta, öt éve tervezi egy bevásárlóközpont építését, amelynek a neve is régen megvan. A Pa­gony természetesen a Micimackóból jött, de utal a telek erdős, ligetes jellegé­re is. A tervek szerint 2000 decemberében nyíló leendő bevásárlóközpont a kör­nyék harmincezer lakójára és az itt na­ponta átutazó további nagyjából húsz­ezer ember vásárlóerejére épít. Három­­szintes, tizenötezer négyzetméteres összalapterületéhez háromszázötven fé­rőhelyes föld alatti garázs tartozik majd. A két és fél milliárd forintba kerülő be­vásárlóközpont építéséhez nyolcszáz­milliós bankhitelt szeretnének felvenni, a fennmaradó részt a telek, valamint az egyes építési munkálatok formájában megjelenő saját erő, illetve az értékesí­tett üzlethelyiségek biztosítják. Több bank is nyújtana hitelt, de a kedvezőtlen feltételek miatt még keresik az igazit. A boltok el- és bérbeadásával viszont jól­ állnak. Bár a Pagony Plaza még csak el­vi építési engedéllyel rendelkezik, az üz­letek hatvan százalékát már értékesítet­ték. Ebben olykor a szerencse is segített. A közeli Nagykovácsiban épülő ameri­kai iskola nyolcszáz diákjára számítva például már jelentkezett bérlőnek egy cég, amely amerikai stílusú vendéglátó­­helyet üzemeltetne. A Pagony Plaza a működésében nem fog különbözni sikeres társaitól. Mint Raj­csák Péter elmondta, nem szeretne kísérletezni, a jól bevált megoldásokat veszik át. Gondosan ügyelnek az üzletek összetételére, hogy a plaza vonzó legyen a reménybeli vásárlóknak. Egy bankfiók és egy postahivatal idecsábítása érdeké­ben például a lehető legnagyobb ked­vezményt adták a bérleti díjból. Ezeken kívül lesz például egy nagy szupermar­ket, több divatüzlet, sportruházati, édes­ség- és könyvesbolt, tisztító, fodrász, ét­terem. A többi bevásárlóközponttól abban azért különbözni fog, hogy a környezeti adottságokat kihasználva nagyobb fi­gyelmet fordítanak a szabadidős tevé­kenységekre. A benti bowling- és fallab­dapályák mellett a szabadban lábtenisz­pályákat építenek a garázsok fölé. A te­lek Hűvösvölgyi út felé eső részére pe­dig ligetes játszóteret álmodtak. Ehhez a meglévő erdődarabot kell egy kicsit megritkítani, megtisztítani a sűrű aljnö­vényzettől, és elhelyezni a természetes anyagokból készült játékokat. Ezt a te­lekhatáron belül lévő játszóparkot bárki látogathatja majd. A terület amúgy is bővelkedik zöldben. A benzinkút felé eső keskeny részt és a leendő behajtóu­­takat leszámítva minden oldalról har­­minc-hetven méter széles erdősáv veszi körül. Ehhez igyekeznek illeszteni a be­vásárlóközpont külsejét is. Nem csillogó üvegpalotát akarnak építeni az erdő aljá­ra, inkább természetközeli megoldáso­kat igyekeznek találni. Az épület nagy részét például a néhány kilométerrel odébb bányászott hidegkúti homokkő­vel burkolják majd. Az üzletközpont jobb megközelítése érdekében valamelyest szélesíteni kell a Hűvösvölgyi utat, hogy elférjen egy ka­nyarodósáv. Ezt, valamint a közlekedést segítő jelzőlámpás csomópont kiépítését az építők vállalják. A forgalomtechnikai változtatásokat már egyeztették a fővá­rossal. Szeretnének egy buszmegállót is építeni a bejáratnál, bár erről a BKV-val még nem tárgyaltak. A forgalom jelen­tős növekedésétől Rajicsák szerint nem kell tartani. Arra ugyanis a hasonló fek­vésű bevásárlóközpontok működésének vizsgálata alapján nem számít, hogy a város minden részéről özönlenek majd a vásárlók. A Pagony Plaza a környékbeli­eknek épül. A. G. A Pagony Plaza távlati képe maláta gyula (konstruma kft.) látványterve Szerda Nekibuzdulás Jöttek a multiplexek, bezárt a Bástya mozi, a Graffiti, a Broadway, Kőbánya filmszínház, most pedig az Uránia. Nem volt elég néző. Úgy tűnik, a délegyházi naturista kempingbe sem mentek el újabban elegen, a bezárás fenyegeti ezt az intézményt is. Annak ellenére, hogy, a rendszerváltoztatás hajnalán politikai állásfoglalásnak is számított a meztelen életmód. Négyszer-ötször többen jártak nudizni, mint most. Talán megtört a rendszerváltó lendület. Vagy a kezdeti nekibuzdulás lohadt le? K.L. • Megyer és Pünkösdfürdő között az át­kelőhajó még mindig nem jár. • Az FKF Rt. javítja az útburkolatot út­szűkületet okozva a 4-es főúton a város­határnál és az 5-ös főút fővárosi szaka­szán a Helsinki úton, valamint Budán a Szentendrei úton, az Árpád fejedelem út­ján, a Bocskai úton és a Budafoki úton. • A VIII., Üllői út elején a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között a Kálvin tér felé vezető oldalon kábelfektetés fo­lyik a járdán és a gyalogosok az útpálya egy elkorlátozott részén közlekedhet­nek. • A Fiumei út elején az Orczy tér felé vezető külső sávot lezárták, mert épül a gázvezeték. • A Horánszky utcát a Bródy Sándor ut­cánál lezárták kábelépítés miatt. • A IX. kerületben a Bakáts téren Fe­rencvárosi Ünnepi Játékok kezdődnek, ezért a templom előtti parkolót lezárták. • A Hegy­alja úton az Erzsébet híd felé vezető oldalon a BAH-csomóponttól jö­vők az Avar utca előtt a szélső sávban nem közlekedhetnek. • A Krisztina körúton megváltozott a forgalmi rend az Attila út és a Maros ut­ca között, figyeljék az új jelzéseket! • Zuglóban a kikészített lomokat ma szállítják el a Csömöri út-Nagy Lajos király útja-Teleki Blanka utca-Szuglói körvasút sor által határolt területen be­lülről. • Soroksáron a Templom utcában a Ve­­csés út és a Gyáli patak között csatorna­építés miatt nem közlekedhetnek. • Szélesítik a 4-es főutat Üllőn, egy sza­kaszon leszűkül az út. • A Dunán ismét óránként közlekedik a komp Lórév és Adony között. Visegrád­­nál már 20.35-ig indulnak hajók. Forrás: Fővinform, Útinform Méhek miatt karambolozó rendőrök Méhek támadtak meg egy rendőrautót tegnap késő délelőtt Zuglóban, a Hungá­ria körút és a Thököly út sarkánál. A ro­varok a lehúzott ablakon keresztül jutot­tak be a gépkocsiba, melynek vezetője a szokatlan állatsereglettől összezavarod­va nekiment egy kisteherautónak - tud­tuk meg Kormos Endre rendőr őrnagy­tól. A rendőrautót szerencsére hamar el­hagyták a méhek, és megtelepedtek egy közelben lévő bokron. Személyi sérülés nem történt, a kocsiban százezer forint anyagi kár keletkezett. A „hivatalos sze­mélyeket” zaklató rajt tűzoltók fogták be. A rovarokat sokszor méhesekben he­lyezik el, a most begyűjtött kisebb csalá­dot várhatóan szélnek engedik valame­lyik közeli erdőben. Az utóbbi hetekben egyébként majd mindennap láttak méhrajokat a város­ban. Ennek az az oka, hogy a fiatal pél­dányok mostanában keresnek új otthont magunknak. A Magyar Méhészek Egye­sülete ügyvezetője, Sülök Gábor meg­nyugtatásképp elmondta: a harminc­­negyvenezer egyedből álló kóbor fajok emberre és állatra is teljesen veszélyte­lenek, a most kikelt élőlények többségé­nek ugyanis még fullánkja sincs. Persze, ha megzavarják őket, akkor nincs kizár­va, hogy agresszíven lépnek fel támadó­jukkal szemben. Valószínűleg tegnap a rendőrautó belehajtott a repülő rajba. A szakember hozzátette: a kirajzás június elején abbamarad, utána már nem kell számítani a rovarok tömeges felbukka­nására. V. M. P.

Next