Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. augusztus

1999-08-02

NÉPSZABADSÁG BUDAPfő PEST 1999. AUGUSZTUS 2. Nagyváros toronyházak nélkül A kiemelt helyeken az épületek legfelső szintjének padlója harminc méter magasan lehet Alig néhány toronyház áll Budapes­ten, és az elkövetkező években ez az állapot várhatóan nem is nagyon vál­tozik. Bár volt néhány kísérlet, hogy a város különböző pontjain „kis Man­hattant” építsenek, ezt vagy a szigorú városépítési szabályok nem tették le­hetővé, vagy a befektető lépett vissza. Budapest legmagasabb építménye egyébként a Főtáv óbudai fűtőművé­nek kétszáz méteres kéménye. Budapest nem a toronyházak városa. Még magas házból sincs sok. Ebbe a kategóriába azok az épületek tartoznak, amelyek legfelső szintjének padlója harminc méternél magasabban van - mondta érdeklődésünkre Albrecht Ute építészmérnök, a Budapest Főváros Vá­rosépítési Tervező Kft. (BFVT) ügyve­zető igazgatója. A január óta érvényes városépítési keretszabályzat értelmében ennél ma­gasabb ház nem is épülhet a világörök­ség területén - azaz a Várban és a Du­­na-parton Budán, Csepel kivételével a szigeteken, illetve Pesten a Hungária körgyűrűtől számított százötven méte­res sáv és a Duna közötti területen. A százötven méteres sáv kijelölésére azért van szükség, hogy a Hungária­­gyűrű beépítése nehogy féloldalassá váljon, azaz egyik oldalán esetleg to­ronyházak épülnek, a másikon pedig csak alacsonyabb épületek. Ez azonban nem igazán fenyegető veszély, mert a tilalmi övezeteken kívül eső területekre is csak kivételes esetben épülhet magas ház. Az ehhez szükséges szabályozási tervet az adott kerület önkormányzata alkotja meg, de a főváros egyetértése is szükséges hozzá. A Budára vonatkozó tilalom az aka­dálya például a XI. kerületben, az M7-es autópálya bevezető szakaszához terve­zett százötven méter magas irodaház építésének. Egy külföldi befektető sze­retett volna toronyházat építeni, de a ke­retszabályzat még a mérlegelést sem na­gyon tette lehetővé. A BFVT-nél azért csak érdekességből elkészítették a meg­álmodott épület látványtervét. A torony-A fővárosban a házak sosem nőhet­tek az égig. Már a múlt század vé­gén is szigorú előírások szabályoz­ták a maximális magasságot. Ezért lett a klasszikus pesti bérház eresz­­magassága huszonnégy méter. A kilencvenes évek elejéig nem volt külön szabályozás a magasságról, de igény sem igazán volt toronyhá­zak építésére. Néhány hatvan­nyolcvan méter magas házat fel­húztak ugyan, de ezek építésének praktikus oka nem volt. Városkép­­romboló hatásuk viszont annál je­lentősebb, különösen mert magas­ságuk az akkori kor elvárásainak megfelelő, de ma már igénytelen­nek ható homlokzattal párosul, hár nem igazán illene a környezetbe. Születtek ötletek „kis Manhattan” meg­építésére a Csepel-sziget északi csücs­kén - amely a szabályozás szerint elvi­leg lehetséges­­, de semmi se lett belőle. Az építtetők gyakran igyekeznek né­mileg kijátszani a harmincméteres sza­bályt, bár túl nagy lehetőségeik nincse­nek. Általában a gépészeti berendezé­seket, liftházat helyezik el az épület te­tején, így nyerve néhány hasznos négy­zetmétert a házon belül. Ez elvileg le­hetséges, de a tetőre telepített berende­zések felülről rombolják a látványt. Egy-egy magasabb épület amúgy is be­lerondíthat a város sziluettképébe, kü­lönösen ha a homlokzata nem illeszke­dik a környezetbe. A Szabadság téri Bankcenter iroda­ház például nem lépi túl az előírt ma­gasságot, sőt tervezője igyekezett könnyedebbé tenni a hatalmas épület­tömböt, de a fekete üvegtető felülről, például a Gellérthegyről nézve nagyon kirí a környezetéből. Az építészek egyébként is nehéz helyzetben vannak, mert a befektető minél több hasznos négyzetmétert szeretne, ezt pedig nekik kell összeegyeztetniük a szabályokkal. A. G. 160 150 140 130 120 Éjszakai tánc az erdei tisztáson Partiszervizt működtet a Kék Pont Drogambulancia - Ha baj van, helyben a segítség MUNKATÁRSUNKTÓL Már vagy negyedórája megyünk valahol Halásztelek után, egy sötét mezőn. Este fél tizenegy felé jár az idő. Ha nem hív­tam volna fel az előttem haladó autóban ülőket, amikor a Soroksári úton beálltam mögéjük, mostanra már elbizonytala­nodtam volna, hogy jó kocsit követek-e. Előttem egy szebb napokat látott ezeröt­százas Lada pattog a rossz földúton, zsú­folásig megpakolva a Kék Pont Drogam­bulancia és Konzultációs Központ cso­magjaival és emberivel. Egy szombat éjszakai goapartira tar­tunk. Talán van, aki nem tudja: a goa egy cyberzenei - számítógéppel készített - irányzatot jelöl. Arról az indiai tenger­parti településről kapta a nevét, amely mellett a kilencvenes évek elején meg­rendezett bulikon először dübörgött ez a lélekstimuláló muzsika. - Ezeken a bulikon a zene a lényeg - magyarázza András, a Budapest melletti parti egyik dj-je, aki mellettem ül az autó­ban. - Ide nem ismerkedni jönnek az em­berek, mégis sokkal inkább közel érzik magukat egymáshoz, mint más hét végi szórakozóhelyeken. Egy hullámhosszra hangolódnak a zene által. Nagyon ritka a balhé, az emberek itt mosolyognak tánc közben, amit nem láthatsz diszkókban. Folytatás a 23. oldalon Tűztánc SOPRONYI GYULA FELVÉTELE Hétfő Uborkaszezon Elloptak egy Mercit gyerekestül a XII. kerületben. Csepelen rálőttek és Molo­­tov-koktélt dobtak egy Fordra. Óbudán kigyulladt egy irodaháztető. Ismeretlen golfos karambolsorozatot okozott a Fe­rencvárosban. Zuglóból együtt vitték kórházba a mentők a megtámadott üzlet­­asszonyt és pórul járt támadóját, akit megszúrt a nő - utóbb felszívódó - meg­­mentője. A Szabadság hídról úgy kellett lekönyörögni egy férfit. Angyalföldön hullát vetett partra a Duna. A folyó fő­városi alsó szakaszán levágott láb akadt fenn a bokrokon. Pestszentlőrincen pe­dig ufót láttak eltűnni a kiserdőben. Csendes hétvégénk volt. P. D. • A Hűvösvölgyi út Vadaskerti utca és a Nyéki út közötti útszakasz felétől a Mária­­remetei útig a városhatár irányába haladó oldalt szakaszosan leszűkítették. • Tart az útépítés az Alkotás utcában a Nagyenyed utca és a Krisztina körút kö­zött, valamint a Krisztina körúton az Al­kotás utca és az Attila út között a Moszk­va tér irányába haladó oldalon. A forgal­mat a Budaörsi út felé vezető oldalra tere­lik át, ahol irányonként egy sávban közle­kedhetnek. A Krisztina körúton az Erzsé­bet híd felől érkezőket a Mikó utca-Attila út útvonalra terelik, az Alkotás utca irá­nyából haladóknak a Magyar jakobinu­sok terén visszakanyarodó sávot alakítot­tak ki annak érdekében, hogy a hegyoldal elérhető legyen. A Krisztina körútról nem lehet jobbra kanyarodni az Attila útra. • A IX. kerületben, a Vaskapu utcában az Ipar utca és a Dandár utca között csak egy sávban lehet közlekedni. • A Kőbányai úton, az Orczy tér és a Má­zsa tér között egy-egy szakaszon csak a fél útpálya szabad. • Kőbányán, a Harmat utcában a Tégla­vezető utca és a Kada utca között a jobb oldali sávot szakaszosan lezárták, ami a Kada utcai csomópontban jelentős útszű­kületet okoz. Emiatt a 85­ gyors autóbu­szok Kőbánya-Kispest MÁV-állomás felé a Kada utca-Kada köz-Harmat utca útvo­nalon közlekednek. A 85-ös, a 85 gyors és a 185-ös autóbuszok Kada utcai megálló­ját ideiglenesen előbbre helyezték. • A Jászai Mari tér és a Lehel tér között 76-os jelzéssel trolibuszok közlekednek. A 73-as trolibuszok vonalán 73—76 jel­zéssel a Baross tér és az Arany János utca között sűrűbben induló trolibuszjárat vi­szi az utasokat. • A XIV. kerületben, a Miskolci utcában és a Gvadányi utcában az Egressy út és a Bonyhádi utca között egy-egy útszakaszt lezárnak a járműforgalom elől. • Csepelen, a Kossuth Lajos utcában az Áruház tér és a Karácsony Sándor utca között 7-18 óráig útszűkületen kell áthaj­tani. • A XXII. kerületben, a Nagytétényi úton a Háros utca és a Növény utca kö­zött szakaszosan csak a fél útpálya sza­bad. A váltakozó irányú áthaladást jelző­lámpa szabályozza. • Filmforgatás miatt időszakos forgalom­­korlátozás lehet 6-10 óráig az I. kerület­ben, a Hunyadi János úton, 12-16 óráig pedig a Hősök terén. • A Millenniumi Földalatti Vasút szerel­vényei helyett a Mexikói út és a Hősök tere között augusztus 15-ig pályafelújítás miatt autóbuszok közlekednek. • A Millenniumi Földalatti Vasút szerel­vényeit pótló autóbuszok zavartalan hala­dása érdekében a VI. kerületben az Andrássy úton, a Rippl Rónai utca és a Hősök tere között ideiglenesen megvál­toztatták a forgalmi rendet. Eszerint a Hősök tere felé három sávban, a város­­központ irányába pedig egy sávban lehet közlekedni. • Az M1-es autópálya Budapest felé ve­zető oldalán a 22-20-as kilométer között a belső sávban csak személyautók közle­kedhetnek. • A 10-es főúton, Piliscsaba és Leányvár között a fél útpályát lezárták. • Továbbra sem járható a pilisi feltáróút Pilisszentlászló és Visegrád között. • A dunai kompok 6.20 óráig, Vácnál pedig 21 óráig óránként járnak. Visegrád­­ról 6.35-20.35 között, Nagymarosról 6.45 és 20.45 óra között indul a komp, óránként. Forrás: Fővinform, Utinform

Next