Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. december

1999-12-01

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 1999. DECEMBER 1., SZERDA Elektromos parajelenség A hiba okát nem találják­­ Újpalota egyik házában időnként kialszik a villany Teljes a káosz és felháborodás az újpalo­tai Páskom park 25. számú épületben, ahol ötpercenként, máskor negyed-, vagy félóránként, de előfordul, hogy csak óránként egyszer leoldanak a laká­sokhoz tartozó automata árammegszakí­tók. Az áldatlan állapot hetedik hete tart­ja félelemben, s sötétben a lakókat. Az áramellátás nem szűnik meg az egész házban egyszerre, csak felváltva néhány — esetenként több tucat - lakás­ban, még olyanban is ahol régóta nem élnek — mondta Báthory Béla, a lakókö­zösség elnöke. Az árammegszakítók egy földszinti helyiségben vannak, ahol a társasház igazgatóságának tagjai, a la­kókkal közösen éjjel-nappal ügyeletet tartanak, hogy visszabillentsék a kis megszakítókat. A váratlan, s teljesen ki­számíthatatlan gyakorisággal érkező sö­tét jelenség miatt az épületben az elmúlt hetekben „elszállt” jó néhány számító­­gépes program, de televíziók és más elektromos berendezések is megsínylet­ték az áramingadozást. A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. és más, kisebb szakcégek te­hetetlenek, hetek óta nem találják a hi­bát, amely felborította a ház lakóinak nyugalmát. Az Elműnél már csak fan­tomházként emlegetik az épületet - pa­naszolta az elnök. A probléma nem ismeretlen a Pás­kom park tízemeletes épületeiben élők és az elektromos művek szakemberei előtt sem, már hat évvel ezelőtt is ta­pasztaltak itt hasonlót, egyszerre több házban. Az okot akkor sem találták - pe­dig minden lehetőséget megvizsgáltak, s kicserélték az összes gyengének látszó vezetéket. A hiba akkor tizenkét nap múlva, szinte magától megszűnt. Leg­alábbis egy időre, három évvel ezelőtt ugyanis ismét működésbe lépett a para-jelenség. Igaz, ekkor csak fél napig tar­tott. Az Elmű szakemberei valóban jól ismerik a problémát, s hetek óta kutatják az okát - tudtuk meg Boross Norberttől, a társaság kommunikációs igazgatójától. Az már biztos, hogy a gond nem az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó ve­zetéken, hanem házon belül, a lakókö­zösség tulajdonában lévő hálózaton van, de eddig egyetlen külsős vállalkozó sem találta. Az Elmű - bár nem feladata -, a szokatlan esetre való tekintettel segít felderíteni és megszüntetni a hibát. Ez nem lesz egyszerű, mondta az igazgató, hiszen az épület hálózatán belül - elekt­romos, távfűtés, víz és csatorna - már eddig is a hetvenes években épült házak­ra jellemző kuszaságot, s jó néhány sza­bálytalanságot tapasztaltak. A lakossági ügyeletet azonban még nem érdemes megszüntetni, információ­ink szerint ugyanis a részletes hibafeltá­rás, s a javítás még eltarthat egy darabig. Német H. Erzsébet Állandó ügyeletes kapcsolja vissza a villanyórákat SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE Szakácsvizsga tengeri malaccal Tízéves a magániskolák egyike, a Taverna-alapítvány Tengerimalac húzta ki a szakácsvizsga té­telei közül azt a (nem megvetendő) menü­sort, amellyel a tízéves Taverna Oktatási Alapítvány a jubileumát ünnepelte. Az al­kalmi ételsort tanítványok készítették el, és a résztvevők tanúsíthatják: vizsgare­mekként is fényes sikert hozott volna. A legelső magániskolák egyikeként alakult Taverna Oktatási Alapítvány tíz évvel ezelőtt alakult. Az intézmény fo­lyamatosan változik, a friss piaci igé­nyekhez igazodva egyre újabb képzési formákat indít el - hangzott el a keddi születésnapi sajtótájékoztatón. Egy évtizede hét féléves, kétszakmás (szakács-pincér, illetve szakács-cukrász) vendéglátó-ipari képzéssel indult az isko­la - mondta el Borbély Gábor, az alapít­vány igazgatója. Néhány évvel később vezették be az érettségi utáni, idegenfor­galmi tagozatot, ahol szállodaportás és idegenforgalmi ügyintéző szakmák kép­zése folyik. Idén szeptembertől már csak érettségizetteket fogadnak, akik a felso­rolt szakmákban színvonalas képzést kap­va, vezetői ismereteket is elsajátítva ké­szülhetnek a vendéglátó-ipari és idegen­­forgalmi pályákra. Az iskola a továbbiak­ban is folyamatosan változik, alkalmaz­kodva a munkaerő-piaci igényekhez. T­er­­vezik például protokollügyintéző-képzés és rendezvényszervezői oktatását is. Születésnapi menükártya Halmajonéz Erőleves strassbourgi módra Bostonsült jércemell narancsos rizzsel Csúsztatott palacsinta Nemrégen készült el, pályázati támo­gatások felhasználásával két szaktante­rem. A szállodai marketing tantárgyat például ezentúl egy valódi portáspulttal, minden szükséges berendezéssel felsze­relt teremben oktathatják. Büszkén mu­tatták az iskola vezetői a legmodernebb gépekkel ellátott új számítástechnikai ter­met is. Az alapítvány a kiemelten közhasznú kategóriába tartozik: pályakezdő fiatalo­kat, nyugdíjasokat és nagycsaládosokat támogat, nyelvi készségfejlesztő pályáza­tokat hirdet, idegenforgalmi akciókat szervez. Alig fér a vitrinbe a sokféle gasztronómiai trófea, amelyeket tanítvá­nyai nyertek el itthon és külföldön. A Ta­verna diákja volt például Szűcs Árpád, aki a legutóbbi gasztronómiai világbaj­nokságon a cukrászat ezüstérmese lett. Cs. K. É. Felélednek a családias kisvendéglők Az idegenforgalmi bevételek több mint harminc százalékát a vendéglők adják MUNKATÁRSAINKTÓL Jubileumi eseményre gyűltek össze teg­nap a vendéglátó-ipari szakma képviselői a százéves óbudai Kéhli vendéglőben. Reményeik szerint hamarosan újra rene­szánszukat élik a családias hangulatú kis­vendéglők. 1899-ben, Óbuda közepén nyitotta meg kapuit a Kéhli vendéglő, amely akkor inkább borozó volt, mint ét­terem. A környék igazi — nem éppen a mai értelemben vett - vigalmi negyeddé alakult. Egymást érték itt a borkimérések, és egyik-másik háztömbben tizenkét ven­déglátóhely működött. Tűzoltók, folyam­őrök, kishivatalnokok, vagyis az egysze­rű emberek jártak a Kéhlibe, akik nyolc­van fillérért egy liter jóféle bort, ötven fil­lérért komplett vacsorát kaptak. Krúdy baráti köre egykori asztalát márványtábla mutatja, az író mondását pedig ma is gyakran idézik a vendéglőben. Ha meg­felelőnek találta a bort, csak annyit mon­dott: „iható”. Ha viszont nagyon jó bort öntöttek poharába, még a „bornál is borabbnak” nevezte. Most a Cecei-Horváth család viszi to­vább a Kéhli vendéglőt, amely ma is őrzi meghitt, családias jellegét. Gasztronó­miai zarándokhely ez a vendéglő - hang­súlyozza Kraft Péter, a turizmusért fele­lős helyettes államtitkár, aki szerint a kis­vendéglők egyre nagyobb szerepet ját­szanak a vendéglátásban. Az idegenfor­galmi bevételek jelentős része, több mint harminc százaléka éttermek és vendéglők befizetéseiből származik. A családi ala­pon működő, házias és különleges étele­ket egyaránt készítő vendéglátóhelyek az idei gasztronómiai évben is kitettek ma­gukért, a jövőben pedig tovább erősöd­nek majd — állítják a hozzáértők. Nem véletlenül, hiszen ki nem szeretne olyan helyen vacsorázni, ahol nevén szó­lítják a vendéget, ahol tradicionális kör­nyezetben, zöld-fehér abrosz mellett nemcsak a gasztronómiai élvezeteknek hódolhat, hanem nosztalgiázhat is? Százéves az óbudai vendéglő GÁRDI BALÁZS FELVÉTELE Konferencia a városfejlesztésről - MUNKATÁRSUNKTÓL A Budapesti Városfejlesztési Koncepció szakértői anyagáról rendeznek három­napos szakmai konferenciát az Újváros­házán. A tegnap kezdődött rendezvény­re meghívták a kerületek főépítészeit és a koncepciót készítő szakembereket. A tanácskozáson elhangzó fontosabb ész­revételek felhasználásával az elképze­lést átdolgozzák, majd az új változatot elküldik szakmai véleményezésre a ke­rületeknek, a főváros ügyosztályainak. A városfejlesztési koncepció 2015-ig, azaz nagyjából tizenöt évre tekint előre. Budapest fejlődésének legfontosabb kérdéseit foglalja össze. Célja, hogy a főváros - illetve vele együtt az ország központi régiója -, nemzetközi metro­polissá és regionális központtá váljon. A tegnap kezdődött konferencián öt nagy témakörre bontva tárgyalják a vá­rosfejlesztés kérdéseit. Az első címe a „lakható város”, azaz a városrehabilitá­ció, a lakáspolitika és a környezet kér­dései kerülnek terítékre. A „hatékony város” címszó alatt tárgyalják a gazda­sági, a kereskedelmi és az ingatlanszek­tor kérdéseit, a szociálpolitikával, kul­túrával és a turizmussal a „humánus vá­ros” elnevezésű szekció foglalkozik, míg a „működőképes város” a közleke­dési krízis oldását tűzte ki célul. Az ötö­dik blokkban a városfejlesztés politikai rendszerét és az egész stratégiáját tár­gyalják. Margó Ötödik Közgáz-estély A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem egykori hallgatói számára ötö­dik alkalommal rendezik meg december 3-án, pénteken a közgázos estélybulit. A Vámház körúti épület aulájában, elő­adóiban és zsibongójában - életkorra te­kintet nélkül - lehet a régi társakkal ta­lálkozni, miközben a Bergendy-együttes szolgáltatja a talp alá valót. A szervezők kérnek minden magánszemélyt és válla­latot, hogy anyagi támogatásával segítse a Közgáz Baráti Kör Alapítványt, és ezen keresztül az egyetem, illetve a mai közgazdász diákság helyzetét. (J. B. SZ.) Új ifiklub Lőrincen Új ifjúsági klub nyílik ma a XVIII. kerü­letben, az Üllői út 453. szám alatti épü­letben, a volt MSZMP-székházban. A Ságvári utcai klub és a Lőrinci Ifjúsági Park megszűnésével két fontos hely tűnt el a lőrinci fiatalok életéből, melyeket az új klub pótolni szeretne. A százharminc székkel és kis előtérrel rendelkező terem alkalmas baráti körök, szakkörök, talál­kozók, rendezvények fogadására. Ebben a hónapban már itt tartja találkozóját például a helyi MéDiák Klub, a kerületi kerékpárbarátok köre és a lőrinci sakk­csapat is. A termet helyi vállalkozók fel­ajánlásaiból (pl. kövezet, festék, tapéta) és az önkormányzat támogatásával (pl. székek) újították fel és rendezték be. (Munka­társunktól) Fogyasztóvédelmi tanácsadás A Fogyasztóvédelmi Egyesület II. kerü­leti szervezete minden szerdán ingyenes tanácsadást tart a vásárlási panaszokkal kapcsolatban. Az érdeklődőket délelőtt kilenc és délután egy óra között várják a polgármesteri hivatalban, a Mechwart liget 1. szám alatt - írja a Budai Polgár című lap. Önkormányzati galéria December 8-ig még látható Bak Péter Róbert festőművész kiállítása a XVI., Havashalom utca 43. szám alatt, a kerü­leti polgármesteri hivatal első emeletén. (Munkatársunktól) Káposztásmegyeri Mikulás-nap Pénteken Miklós-napi vásár lesz a káposztásmegyeri Karinthy Frigyes Ál­talános Művelődési Központban (IV. Hajló utca 2-8.), délután négy és este hét óra között. Ugyanitt szombaton Mi­kulás-napi műsorral várják a kicsinye­ket, benne Domonkos Béla bábszínhá­zával, és természetesen a Mikulás érke­zésével. Ez utóbbi rendezvényre jelké­pes belépési díjat kell fizetni. (K. A. I.) 35 Az olvasók vonala Keressenek bennünket a Budapest­tel kapcsolatos kérdéseikkel, lakó­helyi problémáikkal, és várjuk cik­keinkkel kapcsolatos észrevételei­ket is. Megpróbálunk segíteni, és beszámolunk arról, hogy mi történt telefonjaik nyomán. Munkatársunk délelőtt tizenegy és délután négy óra között várja hívásaikat. Tele­fonszámunk: 250-1680/392-es mellék. Fax: 388-6038. Rovatunk E-mail-címe: budapestfanepsz­­abadsag.hu Ma Angyal Gábor várja hívásai­kat. Dohányosok hátrányos helyzetben? Folytatás a 33. oldalról - Két kis hamutál van az egész épü­letben - érzékelteti a Bank Center Üze­meltető Kft. egyik munkatársa, mekko­ra a szigor az épületekben. - Attól a pil­lanattól kezdve így van ez, hogy átadták a házat. Az első télen, mikor nem akaró­­dzott a kollégáknak kimenni a hidegbe, volt egy kisebb botrány, de ez már a múlté. A törvény betartatásával megbízott Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) XIV. kerületi he­lyettes tiszti főorvosa, dr. Martini Fe­renc nem tartja lehetetlenek, hogy az in­tézményekben, így például az egyete­men dohányozhassanak a dolgozók és a hallgatók. Szerinte nem elképzelhetet­len, hogy műszaki megoldásokkkal az egyetemeken is lehet füstölni majd. - Az ÁNTSZ ellenőrzési munkája nem lesz egyszerű a mostani feladatok mellett - jósol Martini Ferenc. — Legfel­jebb évente egyszer jutunk majd el min­denhová, így aztán valóban a munkahe­lyi vagy intézményi vezetőkre hárul a feladat, hogy érvényt szerezzenek a tör­vénynek. Valószínűleg inkább a Belvá­rosban várható sok gond, mert ott, lég­öblítő gépek ide vagy oda, zsúfoltabban állnak a házak, és nehezebb jól szellőző helyiségeket kialakítani. A légtechnikai cégek legnagyobb ré­szénél a törvény ellenére nem tapasztal­tak növekvő érdeklődést. A még csak egy hónapos törvény még nem okozott beruházáskényszert. Az Országos Dohányfüst-mentes Egyesület alapító főtitkára, Gyenizse Erzsébet szerint azzal, hogy légszűrő berendezésekkel ellátott helyeken meg­engedhető a dohányzás, kissé puha kompromisszum született. Nem kell működnie a berendezésnek, elég, ha ott van. Szerencsés fejlemény, hogy az iro­dákban legalább hatékony az önszabá­lyozás - véli. Dunai Márton

Next