Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. január

2000-01-03

NÉPSZABADSÁG 2000. JANUÁR 3. Ködös szilveszter a fővárosban Tűzijátékok, rock and roll- és technofesztivál, Hysteria 2000 MUNKATÁRSAINKTÓL Igazi szilveszteri hangulatban, bár több­nyire tejszerű ködben ünnepelte a főváros a 2000. év beköszöntét. Volt buli a Petőfi Csarnokban, az Almássy téren, a Nyuga­tinál, a Blaha Lujza és a Vörösmarty té­ren, a Duna-parton és több száz vendég­lőben, klubban; a városban majd félszáz kisebb-nagyobb tűzijátékot rendeztek. Az ezred végi-eleji krónikák két halálra fagyott hajléktalanról, több közúti bal­esetről, egy könnyebb kimenetelű kése­lésről is beszámoltak, a mentősök és a tűzoltók ennek ellenére békés fiesztára emlékeznek. A Hysteria 2000 című, öt helyszínen megrendezett rock-, pop-, technofeszti­válon az ezredvég zenei stílusait vonul­tatták fel, a Duna-parton a pirotechnika legújabb vívmányait, igaz, a ködtől a Par­lamentet sem lehetett látni a túlparton, hi­ába volt kivilágítva. A Nyugati autópar­kolójában, a főváros rendezte Különös szilveszter egyik színpadát állították fel, a Blaha Lujza tér lapunk által is támoga­tott rendezvényén az évszázad hangjait kellett felismerni értékes nyereménye­kért. A Vörösmarty téren rock’ n’ roll partyt rendeztek, az E-klub cyberszilveszterén elektronikus tánczenét játszottak, a Gel­­lért Szálló negyvenezer forintos vacsorá­ján szalonzenét. Budapesten az óév utol­só, az új év első éjszakáján több mint öt­száz helyszínen rendeztek bulit. Január elsején, a Hősök terén szerve­zett utcabálra a fogvacogtató idő és a másnaposság ellenére szép számmal mentek el az érdeklődők. A műsort este fél tízkor nagyszabású lézershow, tűzijá­­­­ték és görögtűz zárta. A programoknak még ekkor sem volt vége, az év első va­sárnapján a Westendben a Száztagú Ci­gányzenekar lépett fel. Szilveszterkor a fővárosi mentőket az átlagosnál két és félszer sűrűbben, több mint ötszáz alkalommal riasztották, de nagyobb balesetekről nem tudtak beszá­molni. Igaz, a város fölött átvonuló időjá­rási front számos áldozatot szedett - fő­ként az idős vagy beteg emberek közül -, és a síkos utak miatt a kéz- és lábtörés is gyakori volt - tájékoztatta lapunkat az ügyeletes orvos, dr. Lóránd Mariann. A rendőrség az óév utolsó éjszakáján négy ittas vezető és tizenöt petárdadobáló ellen indított eljárást, garázdaság miatt húsz személyt vett őrizetbe, többeket pe­dig botrányos részegség miatt elszállítta­tott a mentőkkel. Az ittas vezetés három balesetet - két karambolt és egy kettős gyalogosgázolást - okozott, az előbbi kettő könnyebb, az utóbbi eset súlyosabb sérülésekkel vég­ződött. A Vas utcában volt egy késelés, de az áldozatok itt megúszták kisebb se­bekkel - közölte a BRFK sajtószolgálata. A fővárosi tűzoltókat 31-én és elsején negyvenegy alkalommal hívták ki, ami átlagos számnak mondható. Volt egy ka­rácsonyfatűz, amelyet szerencsére még a lakók el tudtak fojtani, és egy telken vala­ki petárdával felgyújtotta egy gépkocsi takaróponyváját; ebből sem lett nagyobb tűz. A nagyjából ötven kisebb-nagyobb tűzijáték is baj nélkül ment le - tudatta a tűzoltóság ügyeletes tisztje, Hajdú Sán­dor százados. A közterület-fenntartóknak azonban bőven jutott munka: a sárgaru­hások százötven köbméternyi hulladékot — főként szétdobált üveget, papírt és trombitákat — szedtek össze az utcákról. Riportunk a 25. oldalon Az év első utcabálja a Hősök terén Kovács bence felvétele Hiányzott a forralt bor A dermesztő hideg és a másnaposság okozta fájdalmak ellenére, megtöltötték a Hősök terét az érdeklődők a január elsején este nyolc órakor kezdődött évezred­nyitó ünnepségen. Fellépett az Old Boys, a Cotton Club Singers, Somló Tamás és Szulák Andrea. A másfél órás koncert után lézershow-val kombinált tűzijátékot élvezhettek a nézők. Erről bizton állítható, hogy - legalábbis eddig - az újév leg­­grandiózusabb produkciója volt: a műsor végét a toronydarura akasztott, világító „2000” feliratú tábláról lezúduló görögtűz zárta. A közönség soraiban sok külföldit és kisgyerekes családot lehetett felfedezni, akik - hogy oda ne fagyjanak az Andrássy út aszfaltjához — táncra perdültek, jég­darabokkal fociztak, és vonatoztak is. Szépen fogyott a pezsgő is, amelynek decijéhez húsz sátornál százötven forin­tért lehetett hozzájutni. (Az árban a műanyag pezsgőspohár is benne foglaltatott.) Volt még pattogatott kukorica meg lufi, de sokan hiányolták a gőzölgő teát és a forralt bort. S. G. ­ Döcögősen indulnak az okmányirodák A kerületekben a technikai háttér hibáitól tartanak Miától hivatalosan a kerületi önkor­mányzatok veszik át a rendőrségtől a személyi igazolványok kiadását. Bár okmányirodáikat a megkérdezett fővá­rosi kerületek még a múlt év utolsó napjaiban többé-kevésbé berendezték, többen is attól tartanak, hogy az infor­matikai háttér működése nem lesz zök­kenőmentes. Akad önkormányzat, ahol az ügyintézés lelassulásától tarta­nak, de lesz olyan kerület is, ahol csak két hét múlva nyílik meg az iroda. MUNKATÁRSAINKTÓL A mai nappal hivatalosan - az okmány­korszerűsítési program újabb állomása­ként - a főváros valamennyi kerületé­ben felállnak az okmányirodák, és megkezdik az új, kártya formátumú személyi igazolványok kibocsátását. A lézergravírozással előállított okmány csak a tulajdonos nevét, születési ada­tait és állampolgárságát tartalmazza, ezért a lakcím igazolásához további iratra van szükség. A személyi igazol­ványt központilag állítják elő, a lak­címkártya viszont helyben készül, és annak kiállítását a kérelmező meg is várhatja. A személyi igényléséhez nincs szükség adatlapra, és fényképet sem kell csináltatni, mert a polgárok adatait számítógépen rögzítik, a fotót pedig helyben, digitális kamera segít­ségével készítik el. Mindezért a jelenle­ginél valamelyest többet kell majd fi­zetni: az új személyi igazolvány kiállí­tásának illetéke a jelenlegi ezer helyett 1500 forint lesz, az első igazolvány és a hetven éven felüliek okmánya azonban illetékmentes. Az okmányirodákban egyelőre csak a személyi igazolvánnyal és a lakcímkár­tyával kapcsolatos ügyintézés folyik, de az útlevélkérelmeket is átveszik. A ter­vek szerint nyártól az úti okmány igény­lésének rendje is a személyiéhez hason­latos lesz, így nem kell adatlap, illetve fénykép. Az útlevél illetéke azonban nem változik. A vezetői engedélyek ki­adása, illetve a gépjárművekkel kapcso­latos ügyintézés egyelőre a rendőrség hatáskörében marad, 2001-től azonban az ezekkel kapcsolatos feladatokat is az okmányirodák veszik át. A megkérdezett fővárosi kerületek többé-kevésbé felkészültek az új rend­szerre, ám sokuknál elsősorban az infor­matikai háttér működésében nem bíz­nak, s van olyan kerület is, ahol a lassú ügyintézéstől tartanak. Óbudán mától egyelőre a Szentlélek tér 7. szám alatt várják az ügyfeleket, a volt IKV épületében - tudtuk meg Tarlós Ist­ván polgármestertől. Az okmányiroda viszont még ebben az évben átköltözik a Fő tér 2. szám alá. A Belügyminisztéri­umtól kapott négymillió forint csak a tö­redékét fedezte az intézmény kialakítá­sának. Újpest jegyzője attól tart, hogy nem lesz teljesen gördülékeny az okmányiroda működése. Vitaris Edit hozzátette: az irodabútorok ugyan időben megérkez­tek, ám elképzelhető, hogy a számítás­­technikai háttérrel lesznek problémák. A Belügyminisztérium jelzése szerint pél­dául egy lakcímigazolás kiadása fejen­ként tíz percbe telik, egy négytagú csa­lád esetében ez már csaknem háromne­gyed óra, várhatóan torlódni fog az ügy­intézés. A Belvárosban az okmányirodának az önkormányzat épületében adtak helyet — tudtuk meg Kovács Éva irodavezető­től. Az ügyfélfogadási időre remélhető­leg már a bútorok is a helyükön lesz­nek. A berendezés ugyan rendben meg­érkezett, de nem volt, aki kicsomagolja és összeszerelje azokat. Ez a BM fel­adata, ám az év utolsó munkanapjáig nem értek a helyszínre. Sokkal na­gyobb gond, hogy a belvárosi irodában nem tudnak a BM számítógépes sze­mélyazonosító rendszeréhez kapcso­lódni, és kamera híján a digitális fény­­képfelvételt sem lehet a helyszínen el­készíteni. Terézvárosba túlságosan későn érkezett meg a Belügyminisztérium ajánlása, így az okmányok kiadását várhatóan csak január tizenötödikén tudják megkezdeni — mondta a kerület sajtósa, Bolvári Má­ria. Az új ügyfélszolgálati iroda azon­ban más ügyekben már mától a lakosság rendelkezésére áll. Döcögősen... folytatás a 23. oldalon Hétfő Vég A tavalyi év nem kedvezett az égi látni­valóknak Budapesten. A napfogyatko­záskor beborult az ég. Az augusztus 20-i tűzijátékkor ömlött az eső, a szilveszterit nem lehetett látni a ködtől. Lehet, hogy a világvége is lesújtott már, csak nem vettük észre a szmogtól. M. H. T. ANGYALFÖLD. Január 10-ig tekint­hető meg a Lehel utca-Dózsa György út-vasút-Bulcsú utca által határolt te­rületre készített szabályozási terv a pol­gármesteri hivatal III. emeleti folyosó­ján rendezett kiállításon. Ez ügyben la­kossági fórumot január 19-én, fél ötkor tartanak a Frangepán utca 44/A. szám alatt. A tervet várhatóan 2000 első ne­gyedévében vitatja meg a képviselő­­testület. SOROKSÁR: Július elsejéig vissza­menőleg nem kell telekadót fizetniük a XXIII. kerületben azoknak, akik önhi­bájukon kívül nem kaptak építési enge­délyt az ingatlanukra - döntött legutób­bi ülésén a soroksári képviselő-testület. Az adórendelet módosítására azért ke­rült sor, mert a mentességet a jogsza­bály szerint nehéz volt értelmezni. • Januárban újabb területeken vezetik be az egységes fővárosi parkolási rend­szert. Január 3-tól automatából vásárolt jeggyel lehet parkolni a VIII. és a XIII. kerületben a következő helyeken: a Ba­ross utcában, a Rákóczi téren, a Rákó­czi úton a Vas utca és a Gyulai Pál utca között, az Üllői úton a Kálvin tér és a Szentkirályi utca között; a József kör­úton a Baross utca és a Krúdy Gyula ut­ca között. A XIII. kerületben a Szt. Ist­ván körút-Váci út-Radnóti Miklós utca-Újpest rakpart által határolt terü­leten. • Budán, a Retek utcában a piac mellett, valamint a Lövőház utcában a bevásárló­­központ mellett építkezés miatt félpályás útlezárás nehezíti a közlekedést. • Újp­esten, a Perényi Zsigmond utcában a Váci út és a Baross utca között felújítják a csatornát, emiatt leszűkül az útpálya. • A Kassák Lajos utcát a Dévai utca és a Taksony utca között lezárták. . Forrás: Fővinform Megszorítások a Városházán Idén folytatódik a Margit körúti útfelújítás Spórolás, hitelfelvételek, a pénzügyi tartalékok fenntartása - ezeket a fő célokat tűzi ki maga elé a Városháza jövő évi költségvetési koncepciója, amelyet decemberi ülésén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, és amely meg­határozza annak a kereteit, hogy jö­vőre mire mennyit költhetnek a 2000. évi büdzséből. Idén két százalékkal kevesebb állami támogatást kap a főváros, az inflációt is beleszámítva. A fővárosi intézmények­ben dolgozók pedig legfeljebb kétszáza­lékos fizetésemelésre számíthatnak. Bu­dapest millenniumi költségvetését alap­jában véve az határozza meg, hogy a helyben maradó személyijövedelemadó­­hányad a korábbi harmadára, 15-ről öt százalékra csökken, és mivel a főváros kiugróan magas jövedelemmel rendel­kezik, arányosan kevesebb állami támo­gatást kap. A koncepció szerint a megszorítások semmiképpen nem érinthetik a szociál­politikát, a gyermekvédelmet, a gyógy­pedagógiai, az oktatási és nevelési, vala­mint a kollégiumi intézményeket. A Vá­rosháza - olvasható az anyagban - min­denképpen biztosítani akarja a közszol­gáltatások működőképességét. Ennek keretében átvilágítják jövőre az összes fővárosi kórházat. A legfőbb cél egyéb­ként az, hogy minden, az intézmények működtetésére fordítandó öt forintból egyet megspóroljanak. Felújításra a főváros az anyagi nehéz­ségek dacára ugyanannyit akar szánni, mint tavaly. Ezért - bár csak 2005-re tervezték - előbbre hozták a Margit kör­úti villamos- és útfelújítást. Folytatják a csatornafejlesztések támogatását is, és a Városháza elő akarja segíteni a kerületi földutak aszfaltozását is. A főváros fel­tételként szabja, hogy a kerület közmű­­vesítse az aszfaltozandó földutakat - vagyis építsen az utca alá csatornát. Megszorítások... folytatás a 23. oldalon 4 NÉHÁNY ÁGAZAT RÉSZESEDÉSE A HÉTÉVES FEJLESZTÉSI TERV SZERINT (milliárd forintban) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Közlekedés 18,8 19,2 21,5 20,7 15,9 17,6 40,0 Városgazdálkodás 7,0 4,0 2,4 3,3 3,8 4,0 3,2 Környezetvédelem 0,7 0,7 0,9 1,1 0,9 1,3 1,4 Egészségügy 5,9 5,2 9,1 8,3 5,0 4,2 10,5 Kultúra 4,5 7,0 4,6 3,8 1,3 2,9 2,4 Összesen 68,5 60,8 55,5 49,4 40,8 47,4 74,9 Forrás: Főpolgármesteri Hivatal

Next