Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. január
2000-01-19
NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JANUÁR 19., SZERDA 27 Kisebbségek Ferencvárosban Van egy álmom - Martin Luther King és az emberi jogok címmel gyermekrajz-kiállítás nyílt kedden a Ferencvárosi Művelődési Központban. Ugyanekkor Pál Tibor alpolgármester és a kerületi kisebbségi önkormányzatok vezetői együttműködési megállapodást írtak alá. Kedd délután a Ferencvárosi Művelődési Központban Peter Tufo amerikai nagykövet gyermekrajz-kiállítást nyitott meg Van egy álmom Martin Luther King és az emberi jogok címmel, a fekete polgárjogi mozgalom egykori vezetője születésének 71. évfordulóján. A gyermekrajzversenyt a követség és a Ferencvárosi Roma Kisebbségi Önkormányzat hirdette meg a kerület azon iskoláiban, ahol magas a roma tanulók aránya. A beérkezett százhuszonhat alkotásból ötvenet választott ki a zsűri, a legjobb tíz munkát nívódíjjal jutalmazzák. A gyermekrajzok mellett két neves roma művész, Szécsi Magda festő és Kosztics László fafaragó kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. Ugyanezen a rendezvényen kötött együttműködési megállapodást a ferencvárosi önkormányzat és több kerületi kisebbségi önkormányzat. A megállapodás tartalmazza, hogy az önkormányzat biztosítja a kisebbségi népismeret, irodalom, történelem, kultúra oktatását, valamint a kisebbségi anyanyelv oktatását - nyilatkozta a Roma Sajtóközpontnak Pál Tibor alpolgármester. S. Kállai Szilvia Komolyzenei klub Az Óbudai Társaskör (III., Kiskorona u. 7.) Komolyzenei Klubjában ma délután 5 órakor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera szakos növendékei: Cserna Ildikó, Fodor Beatrix, Mitilineo Cleo és Ocsovai János adnak hangversenyt. Közreműködik Harasdy Miklós - zongora. Rendhagyó irodalomóra Versmondók és muzsikusok évek óta színesítik rendhagyó irodalomóráikkal az általános iskolák és gimnáziumok sokszor nem annyira érdekfeszítő tanóráit. A Hivatásos Vers- és Prózamondók és Verséneklők Előadóművész Köre legújabb rendhagyó irodalomórájának bemutatóját ma délután 3 órakor rendezi meg a Rátkai Klubban (VI., Városligeti fasor 38.). A kisiskolásoknak szóló műsorban Mátyás király tréfái, palotai lakomaversek, mondák és krónikák hangzanak el Tatay Éva előadásában. Közreműködik Bodza Klára, Xantus Gyula emlékezete A Művészetbarátok Egyesülete Xantus Gyula festőművészre emlékezik születésének 80. évfordulóján ma délután fél 6 órakor a Várlak Egyesület nagytermében (I., Bem rkp. 6.). A vetített képes előadással összekötött megemlékezésen részt vesz a művész özvegye is. Civil Hírek Kinek a madarai? A Világjárók Klubjának összejövetelén január 21-én, péntek este 6 órakor a Marczibányi téri Művelődési Központban Orbán Zoltán tart vetített képes előadást egy hónapos madártani expedíciójáról, amelynek keretében a Szenegál folyó vidékén az európai vándormadarak útját kísérték figyelemmel. A rák megelőzhető! „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Alapítvány Támaszadó Szolgálata legközelebbi összejövetelén, csütörtökön a rák megelőzésének lehetőségeiről tart előadást dr. Farkas Ilona. A program keretében szó lesz azokról a kiegészítő életmódbeli változtatásokról, amelyek eredményesebbé tehetik a rákbetegek gyógyulását. A program helye: III., Laktanya u. 2. Versgála A Magyar Versmondók Egyesülete és a Művészeti és Szabad Művelődési Alapítvány január 22-én, szombat délelőtt 10 órától egész napos versgálát rendez a Pesti Vigadóban. A programban közreműködnek az elmúlt év hazai versmondó versenyeinek és fesztiváljainak legeredményesebb amatőr versmondói, valamint a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. Erősödik a Fióka Gyermekjóléti szolgálat a XV. kerületben 1997 novemberében lépett hatályba a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amely meghatározza többek között a gyermekek védelmét biztosító, a gondoskodást nyújtó alap- és szakellátási formákat. A fővárosi kerületek között elsők között a XV.-ben épült ki a gyermekvédelmi alapellátás intézménye, az 1997 végén megalakult Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti Szolgálat. A Fióka az egyesített szociális intézmény szakmailag önálló részeként működik, hozzájuk tartozik a délutánonként működő Végvár Ifjúsági Ház, és törődnek a kallódó-csellengő fiatalokkal is. Decemberben 332 családot gondoztak folyamatosan, 578 gyermekkel. Jogszabály tette feladatukká, hogy foglalkozzanak a tíz óránál többet igazolatlanul hiányzó, tanköteles korú gyerekek ügyével, segítsenek megelőzni az igazolatlan iskolai hiányzásokat. A viselkedési zavarok, tanulási nehézségek hátterében leggyakrabban családi konfliktusok állnak, ilyenkor az egész család segítő együttműködése szükséges. Azokat a családokat pedig, amelyeket pedagógus, védőnő, gyermekorvos vagy más külső segítő küld a szolgálathoz, arra ösztönzik, hogy a szolgálat munkatársaival együtt maguk is akarják, keressék a megoldást. A gyerekekkel külön is foglalkoznak, egyénileg vagy csoportban beszélgetnek velük. Ha a család nem fogadja el a segítséget, a védelembe vételt javasolják a hatóságoknak. Ezután a szociális munkás kirendelt családgondozóként velük együtt dolgozza ki az egyéni gondozási tervben elérendő célokat. Vannak, akik tanácsért jönnek ide: gyereknevelési gondokkal, jogi felvilágosítást vagy egyéb információt kérve. Az is előfordul, hogy a tanácsot kérők legközelebb már súlyosabb gondjaikkal fordulnak hozzájuk. A Fióka a nyitvatartási időn túl is elérhető. Este héttől reggel kilencig és a hétvégeken átirányítják a hívásokat egy mobiltelefonra, amelyet mindennap más szociális munkás visz haza. A telefonügyeletre a sok, krízishelyzetben lévő család miatt van szükség. Nehezíti a szolgálat munkatársainak helyzetét, sok idejüket elviszi az 1999 novemberétől kötelezően bevezetett nyilvántartási rendszer. Ezek az úgynevezett macis adatlapok számítógépre nem vihetők, kitöltésük, kezelésük, iktatásuk viszont jócskán és feleslegesen megnöveli az adminisztrációt. Az egyes családok gondozását egészíti ki a Fióka néhány szolgáltatása. Ilyen a fejlesztés-korrepetálás, a speciális csoportok, klu-A fejlesztőpedagógus tanulás módszertani tanácsaira és a korrepetálásra egyre nagyobb az igény, főleg nyáron, a pótvizsgára felkészülés időszakában. bök szervezése, a jogi, illetve a pszichológiai segítségnyújtás és az előbb említett krízisügyelet. A fejlesztőpedagógus tanulás módszertani tanácsaira és a korrepetálásra egyre nagyobb az igény, főleg nyáron, a pótvizsgára felkészülés időszakában, amikor a művelődési-oktatási szakterülethez tartozó intézmények jórészt zárva tartanak. Korosztályok szerint kialakított három speciális csoportban foglalkoznak a gyerekekkel. Klubfoglalkozást havonta egyszer szerveznek úgy, hogy minden korosztály találjon neki való, érdekes tevékenységet, játékot, kézműves-foglalkozást, szórakoztató vetélkedőt. A jogász elsősorban a szociális munkásoknak, de indokolt esetben klienseiknek is nyújt jogi segítséget. A családgondozást kiegészíti a pszichológus egyéni, terápiás tevékenysége is. A Fióka aktívan részt vesz a gyermekvédelem szakmai vérkeringésében: esetmegbeszélőket hív össze, szakmai tanácskozásokat szervez. Különleges szolgáltatása a prevenciós program a kerületi gyerekeknek. Ilyen az óvodabajnokság, az iskolások számára kiírt mese- és novellaíró-pályázat, vagy például a Végvárban rendezett nyílt nap. Ezekkel a rendezvényekkel kívánják elérni, hogy minél ismertebbek legyenek a gyerekek körében, és a családok minél nagyobb bizalommal forduljanak hozzájuk. A gyermekjóléti szolgálat vezetőjének beszámolója összefoglalja a helyi gyermekvédelem legfontosabb gondjait. Mivel a szabadidős tevékenység, a gyerekek iskolán túli idejének értelmes, hasznos, szórakoztató eltöltése feltétlenül hozzájárul a megelőzéshez, így fontos lenne, hogy összehangolják és erőteljesebben támogassák az ilyen programokat. (Például egyre kevesebb család engedheti meg magának a gyerek nyári táboroztatását, és újra meg kellene teremteni a szakkörök anyagi hátterét is.) A lemaradó gyerekek esetében a legfontosabb a megelőzés. Az iskolák-óvodák az igények szerint tartsanak fejlesztőpedagógust, logopédust, aki elősegíti a gyerekek felzárkóztatását, aki a részképességzavart időben felismeri. És legyen mód kis létszámú fejlesztőosztályok működtetésére, egészen az általános iskola befejezéséig. A megelőzés rendszerében kapjanak szerepet az óvónők, védőnők és a gyermekorvosok is. Nem szabad hagyni azt sem, hogy a már kimaradt, magántanulóvá lett gyerekek magukra maradjanak. Cs. K. É. A repülés bűvöletében A Kistarcsai Kulturális Egyesület vendége lesz január 20-án, csütörtök este 6 órakor Dovák István pilóta, aki a repülőmodellezéstől a Boening vezetéséig a repülés minden lépcsőfokát végigjárta. A beszélgetésre a Deáktanyán kerül sor (Kistarcsa, Deák Ferenc u. 6.) A változó város A Budapesti Városvédő Egyesület Józsefvárosi Helytörténeti Csoportja szervezésében 25-én, kedd délután 4 órakor a Lánchíd történetéről tart előadást Erki Edit művelődéstörténész a Gutenberg téri Szabó Ervin Könyvtár olvasótermében. Ahol hiányzik a nagymama A Nyugdíjasok Budapesti Szövetségében és a VII. kerületi Akácos Udvar Gondozási Központban sok olyan nagymama, nagypapa van, akiknek nincs családjuk vagy gyermekeik, unokáik már felnőttek. Szeretnék gondoskodásukat felajánlani azon családoknak, akik egyegy alkalommal nem tudják kire bízni kiskorú gyermekeiket. A Bóbita-program keretében a nagymamák és nagypapák vállalják 3-7 éves korú gyermekek felügyeletét hetente egy alkalommal a gondozási központban. Jelentkezés és felvilágosítás hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között a 269-5824 vagy a 269-5859- es telefonszámon. SZOLGÁLTATÁS SZABADIDŐ • SPORT • ÉLETMÓD Automata Tourinform-vonal belföldről hívható ingyenes zöldszám: 06-80-66-00-44, telefonszám külföldről: (00-36) 60-55-00-44 • Turistainformációs irodák Budapesten I. kerület, Tárnok utca 9-11., 488- 0474, V. kerület, Sütő utca 2., telefon: 317-9800; Nyugati pályaudvar, 302-8580; VII. kerület, Király utca 93. (A falusi turizmusról is ebben az irodában lehet érdeklődni.), telefon: 352-1433 • Különleges valuták vétele-eladása Nyugati Átjáró Üzletház-Tichi Kft., 331-2904• Budapesti Természetbarát Kör.Gyopár* természetbarát szakosztálya V., Curia utca 3., 318-0933/138-as, 139-es mellék • Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége V., Akadémia utca 1-3., 269-5824 Látogatás a Szent Koronához Az Országházba év elején átszállított korona megtekintése 2001. augusztus 20-ig minden magyar állampolgár és határon túli magyar számára ingyenes. Az Országházban hétköznaponként reggel nyolctól este hatig, szombaton délután négyig, vasárnap pedig délután kettőig fogadják az érdeklődőket. A plenáris ülések hetében hétfő délután egy órától és kedden egész nap szünetel a látogatás. A látogatókat idegenvezető kíséri az egyórás program során, amely magában foglalja a korona és az Országház megtekintését is. A videokamerák használata engedélyezett, fényképezőgépet azonban csak vaku nélkül szabad használni. A látogatók már megvásárolhatják azt a könyvet is, amiből sok érdekességet megtudhatnak a koronáról. A magyar nyelvű idegenvezetésen kívül délelőtt tíz órakor angol, tizenegy órakor német, délután kettőkor pedig angol és francia nyelvűt biztosítanak. A külföldi állampolgárok számára a belépődíj 1100 forint, külföldi diákoknak 600 forint. A látogatási idő alatt az alábbi telefonszámokon lehet bejelentkezni: 441- 4904, 441-4415, 441-4412. Faxot a 441-4801-es számon fogadnak. (Munkatársunktól) • TIRA AJÁNÓ A mai napon két túrát is indít a szakosztály a Budai-hegységbe. Az egyik a Farkasrét-Hűvösvölgy útvonalon, tizenhat kilométeres távon. A szint: 400 méter; találkozás: reggel kilenc órakor, az 59-es villamos farkasréti végállomásánál. A másikat kifejezetten nyugdíjasoknak ajánlják, távja: 10 kilométer. A szint: 200 méter; találkozás: reggel kilenckor a Moszkva téri óra alatt. Szombatra két budai-hegységbeli túrát ajánlanak, míg vasárnapra egyet. Előbbiek közül az egyik a Fenyőgyöngye-Határnyereg-Csúcs-hegy-Solymár- Zsíros-hegy-Hosszú-árok-Ördögtorony-Pilisvörösvár útvonalon halad majd. A táv: 20 kilométer; a szint: 600 méter; az útiköltség: 200 Ft; találkozás: 7.40-kor Óbudán, a 65-ös busz végállomásán. A vasárnapi túra szabadbarangolás Budaliget és a Kopár-hágó között, az időjárástól függően. A táv: 14 kilométer; a szint: 250 méter; a költség: 230 Ft; találkozás: 8.20-kor a Moszkva téren, az óra alatt. Nyilvánosak a parlamenti ülések A parlamenti ülések nyilvánosak, bárki kérhet belépőt. Nagy Zoltánt, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatóhelyettesét a plenáris ülések látogatási rendjéről kérdeztük. Az ülések havonta általában egy hetet vesznek igénybe. Hétfő délután egy órától este hat óráig és kedd reggel nyolctól este hatig csak a karzatjeggyel rendelkezőket fogadjuk a karzatjeggyel rendelkezőket. A jegyek nagy részét a képviselőcsoportok kapják, amit ők osztanak el, de korlátozott számban magánszemélyek is igényelhetnek az Országgyűlés Hivatalától. Az ülésterem fölötti két szinten egy-két órát töltenek a látogatók. - Milyen feltételekkel lehet karzatjegyhez jutni? - Elég az ülés előtt egy-két nappal bejelentkezni. A jegy ingyenes. Jegyet kérni a 441-6447-es és a 441-6443-as telefonszámon lehet, de személyesen kell átvennie az igénylőnek. (Munkatársunktól) imriiiffnmiiCTwriifnriririnHiiíiiiiiiiiiiiM AUTO 2000 KERÉKVILÁG CD-ROM KATALÓGUS A Népszabadság és a Kossuth Kiadó közös kiadásában megjelenő CD-ROM katalógus a világ 62 autógyártójának 1800 modelljét mutatja be. Az AUTO 2000 katalógus fogyasztói ára 3900 Ft (áfával), de a Népszabadság előfizetői rendkívüli kedvezményt kapnak: 2990 Ft (áfával) áron juthatnak hozzá a kiadványhoz. Ha kitölti és elküldi a megrendelőlapot, postai utánvétellel eljuttatjuk Önnek az AUTO 2000 CD-t. A program használatához szüksége szánstógép: tfiSám CPU, 16 Mii BA.M. Ili «11 arakd Mv a mrravW*. 64 000 win, 8.! CD-ROM-otec, »iwWkrunpatas hancaroa. egér. A program tazAre Window % vag % stt.«**. \t EU R E \D I Megrendelem az AUTÓ 2010 CD-ROM autókatalógust: □ A Népszabadság előfizetőjeként kedvezményes 2990 Ft (áfával)+400 Ft postaköltség áron. □ A Népszabadság leendő előfizetőjeként kedvezményes 2990 Ft (áfával)+400 Ft postaköltség áron. Egyúttal előfizetek a Népszabadságra, 3 hónapra, közvetlenül a kiadónál 3132 Ft-ért. Az előfizetéshez küldjenek csekket □ számlát . □ Nem előfizetőként 3900 Ft (áfával) +400 Ft postaköltség áron. Név:............................... kelt........................................................ Aláírás:............................................. Megrendelését a következő címre küldheti: Népszabadság/Autókatalógus, 1300 Bp., Pf. 3. Fax: 387-8945 E-mail: vallalk@nepszabadsag.hu