Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. február

2000-02-17

34 NÉPSZABAD­SÁG BUDAPEST 2000. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK Gyermekdalok a Hétszínvilágban A neve: Vánkos Rita. Piliscsaba egyik óvodájának megbízott vezetője. Zenét is szerez, szöveget ír, három hangszeren ját­szik, a Monó Manó zenekar vezetője. Egy ötéves kislány édesanyja, mindössze har­mincéves, törékeny, szőke, kék szemű, mint a mesében. Piliscsaba három önkormányzati óvo­dája nem dúskál a javakban, minden fillér támogatásért meg kell küzdeniük. A Hét­­színvirágba járók szüleinek jó része kis keresetű, vagy éppen munkanélküli, a gyerekek között sok a hátrányos helyze­tű. Odabent, az épületben viszont példás rend és tisztaság van. Az apró asztalkák­nál éppen uzsonnázik a gyerekhad: jó­kedvűen tömik szájukba a kakaós csigát. Köztük van Rita kislánya, Dóra is, ő Rita dalainak ihletője, „társszerzője” és leg­főbb kritikusa. Vánkos Rita a gitár és a furulya mellett megfogja a fűrészt és a csavarhúzót is. Egy segítőkész apukával például együtt csinálták a szekrényeket az öltözőben. Keze munkáját dicséri a bejárati ajtó mel­letti képkompozíció, a hétszínű, hétszir­mú virág az óvodába járó gyerekek fény­képeivel. Rita azt vallja, nincs előnyös és hátrányos helyzetű óvoda, a színvonal a vezetőktől függ. Tetszik, nem tetszik, ne­kik is menedzsereknek kell lenniük: ug­rásra készen figyelni a pályázatokat, meg­szerezni minden lehetséges támogatást. Rita már kétéves korában kivételes ze­nei tehetséget mutatott. Ott ült a lemezját­szó mellett, Bachot, Vivaldit és Beetho­vent hallgatott, szinte előbb tanult meg énekelni, mint beszélni. Négyéves korá­tól tanult zongorázni, azután furulyázni, majd gitározni, s felnőtt korától templomi orgonán is játszik. Nagy csalódás volt, amikor nem vették fel a konzervatórium­ba, „mert akkor éppen nem zongorista, hanem harmonikás kellett”, de valahol tovább kellett tanulnia, így elvégezte az óvónőképző szakközépiskolát, majd a fő­iskolát. Aztán beleszeretett a pedagógus­­pályába, a gyerekekbe, és azóta sem sze­retett ki belőlük. A zene azért megma­radt, eleinte mint kedvtelés, ma már ennél jóval több. Gyermekdalokat kezdett írni, kezdet­ben csak a saját kislányának, aztán má­soknak is. Az évszakokról, az állatokról, a tavaszi rétről, Kati babáról, a születés­napról. Csupa olyan dologról, amely hoz­zá tartozik a gyerekek mindennapjaihoz, de mindegyik mozzanat valódi, utánoz­hatatlan csoda a gyerekek számára. És minden dalban ott van az édesanya, aki­hez oda lehet bújni, aki elringat, aki me­sét mond, aki őrzi az álmot. Talán azért is olyan egyéniek, összetéveszthetetlenek Vánkos Rita dalai, mert erre a szoros anya-gyerek kapcsolatra épülnek: a dalok refrénjeit a mama segítségével sokszor az ötéves Dóra írja. Rita közben megnyerte a Kodály Zoltán népdalversenyt, a Monó Manó pedig ismert együttessé vált: szere­peltek a rádióban, a tévében, nemrégen jelent meg kazettájuk Szia címmel. Sokat lépnek fel rendezvényeken, iskolákban, óvodákban, díjat nyertek a szegedi gyer­mekdalfesztiválon. Ők Göncz Árpádné kedvenc zenekara, játszottak az általa életre hívott alapítvány fogyatékos gyer­mekeinek. Neves zenészek szerint a Monó Manó új műfajt teremtett, a kamarazene gyere­keknek műfaját. - Ez talán azért van, mert sohasem te­kintem a gyereket kis felnőttnek, de nem is gügyögök nekik, nem nézem le őket - vallja a fiatal óvónő. - Állandóan velük vagyok, tudom, mire van szükségük, mi foglalkoztatja őket. A gyerek már kisko­rában is egyéniség, egyéni módon kell foglalkozni vele. Én óvónőként is énekel­ve nevelek, kis dalokkal rakjuk helyükre a játékokat, zenével ringatom alvásba a gyerekeket. Nincs ennél sikeresebb mód­szer! Ha sok a fellépés, persze megsínyli a hangom az állandó igénybevételt. Ilyenkor nyers krumplis, hagymás pako­lást rakok a torkomra, mert tudom, hogy a gyerekek várnak, a fellépés nem marad­hat el. Vánkos Rita három éve érkezett Buda­pestről a pilisi kisközségbe, és Piliscsaba ma már büszke az egyre népszerűbb ze­nekarra és a fiatal óvónő-zeneszerzőre. A tizenhat gyerekdalt tartalmazó kazettát a község lakosainak segítségével sikerült megjelentetni. A falu támogatásával jött létre a Monó Manó Gyermeksegélyezési Alapítvány is, a gyerekek zenei nevelése, a zenei tehetségek kibontakoztatása cél­jából. Az alapítvány életre hívója, motor­ja természetesen Vánkos Rita. Bonifert Mária Nem csendes pihenő Kováts zsolt felvétele Oktatás nemzetközi szabvánnyal A napokban vette át Sepsi Zsigmond ve­zérigazgató a Bureau Veritas Quality International képviselőjétől a tanúsít­ványt: a Csepelen 1991-ben alapított Adu Oktatási Központ az ISO nemzetközi szabvány előírásai szerint működteti mi­nőségbiztosítási rendszerét. Tevékenysé­güket folyamatosan az új igényekhez iga­zították. Alapítása óta négyezer körüli az Adó valamelyik képzési formájában részt vevők száma. Mára jelentősen megvál­toztak az arányok. Míg 1995-ig - részben a munkanélkülieknek — a műszaki, keres­kedelmi, vendéglátó, közgazdasági, in­formatikai, ügyviteli, szociális gondozó és ápoló szaktanfolyami képzés volt túl­súlyban, most az oktatási központban ta­nulók fele már iskolarendszerű közép- és felsőfokú képzésben részesül. Működik a korszerű, multimédiával támogatott nyel­vi laboratórium és távoktatási központ, készülnek további fejlesztésekre. Bővülő nemzetközi partnerkapcsolataikra ala­pozva hamarosan hat évfolyamos két tan­nyelvű szakközépiskolát is indítanak. G. É. ÉVFORDULÓK Bacsó Béla újságírót 1920. február 17- én gyilkolták meg — a Népszava főszer­kesztőjével, Somogyi Bélával együtt - Újpesten az Ostenburg-különítmény tagjai. A szépirodalom sokat ígérő tehet­sége volt. A Sefcsik-ház (1918) és a No­vellák (1925) című kötete jelent meg. Írásaiban főként szociális problémákkal foglalkozott, s leleplezte az első világhá­ború igazi céljait. Kvassay Ede író 1845-ben ezen a napon született Pesten. Több regénye (Ahol az ember kezdődik - 1871, A vármegye szava - 1884) és novelláskötete (Rövid éjek, rövid álmok - 1864) jelent meg. Költségvetés ellenzék nélkül A terézvárosi szocialisták nem adják a nevüket hozzá Terézváros héttagú, ellenzékben politi­záló MSZP-frakciója kivonult a kerület költségvetési vitájáról, a testület nélkü­lük fogadta el az előterjesztést. Kivonu­lásukat a városrészt vezető polgári erők alkotmánysértő, antidemokratikus hozzáállásával magyarázzák. A polgári oldal szerint a szocialisták jó ideje obst­­rukciós magatartást tanúsítanak. A VI. kerületi szocialisták kedden, a költségvetés vitájának megkezdésekor felálltak, és elhagyták az üléstermet. A testület ezután elfogadta Terézváros idei költségvetését, amelynek főösszege ki­­lencmilliárd forint. Az MSZP-frakció vezetőhelyettese, Fürst György elmond­ta: a kivonulás oka mindenekelőtt az volt, hogy nem értesítették megfelelően és időben a testület tagjait az ülés időpontjá­ról, és a költségvetési előterjesztést sem látták. Mindemellett szerintük az utóbb áttekintett anyag pongyola, és hemzseg a számszaki hibáktól. Egy ilyen rendelet­hez, és egy így levezényelt rendeletalko­táshoz nem adják a nevüket. A szocialista politikus hozzátette: az önkormányzat a napokban - erősen kifo­gásolható módon - belenyúlt a helyi szer­vezeti és működési szabályzatba (SZMSZ). Az új házirend szerint a pol­gármesternek, illetve a hivatalnak nem kötelessége írásban összehívnia a testüle­tet, elég, ha telefonüzenetet hagynak ne­kik. Fürsték szerint azonban a városrész vezetői ezúttal a saját, minősíthetetlen szabályzatukat is megszegték, hiszen van olyan képviselő, aki még üzenetet sem kapott, véletlenül szerzett tudomást a vita időpontjáról. Az MSZP szerint ezzel sé­rültek a képviselők alkotmányos jogai, nem beszélve arról, hogy a döntés előké­szítéséből a lakosságot is kihagyták. Fürst jelezte, hogy az SZMSZ módosítása miatt a közigazgatási hivatalhoz fordultak. Valótlan az MSZP-s képviselő állítása, amely szerint ilyen súlyos eszközhöz, mint a kivonulás, első ízben nyúltak - kö­zölte Fürst nyilatkozatára reagálva Lászay János, a kerületi vagyongazdál­kodási bizottság elnöke, aki a polgári erő­ket képviseli. Az elmúlt időszakban erre több példa is volt; a módszert olyankor alkalmazták, amikor obstrukciós kellék­táruk már kimerült - mondta. Furcsállja, hogy nem látták az előterjesztést, hiszen „az újságnak is közölt magvas megjegy­zéseiket” egyébként mire alapozták vol­na. Ha a szocialisták kerületi lakosok len­nének, az anyag átvételével nem lett vol­na gond. Kétségtelen, hogy külföldre nem hajlandók postázni a testületi anya­got, a hivatal dolgozói nem válhatnak a képviselők játékszerévé - fogalmazott. A teátrális kivonulás eredeti oka Lá­szay szerint az, hogy az MSZP-sek múlt évben szinte mindent kifogásoltak a költ­ségvetéssel kapcsolatban. Megkeresték a közigazgatási hivatalt is, de azt a választ kapták, hogy felvetéseik érthetetlenek, hiszen részt vettek a testületi üléseken, sőt módosító indítványaik is voltak. Nyil­ván azt gondolták, a közigazgatási hiva­talnak szánt következő bejelentésük sú­lyát növeli, ha jelzik, ők már a munkában sem kívántak részt venni. Ami a tavalyi költségvetést illeti, bebizonyosodott, hogy a szocialisták nagyjából egymilliárd forintot tévedtek - jegyezte meg Lászay. B.T. Ifjúsági iroda nyílik Az Európai Ifjúságért 2002 Alapítvány márciustól megnyitja ifjúsági irodáját a IX. kerületben, az Üllői út 89/A címen. Az iroda hét közben tíz órától este hétig várja a fiatalokat bármilyen kéréssel, problémával a szenvedélybetegségek, a mentálhigiéné témakörében, de az Euró­pai Unió-integráció és a környezetvéde­lem kérdéseivel is foglalkoznak majd. Diákköltők, -írók, -riporterek számára önképzőkörök indulnak. Az iroda nyitott lesz azok számára, akik beszélgetni, vi­i­deózni, újságot olvasni vagy internetezni szeretnének. Érdeklődni a 215-3051-es telefonszámon vagy személyesen lehet. Cs. K. É. _______Cikkünk Nyomán_______ Miért kellett „gazdasági csoda”? Megdöbbenéssel olvastam február 3-i számukban dr. Szabó Zoltánnak, Erzsé­betváros polgármesterének nyilatkoza­tát, miszerint kilenc év rossz gazdálko­dása miatt került Erzsébetváros lehetet­len helyzetbe 1998-ra. Az olvasókat és a polgármester urat emlékeztetni szeretném az alábbiakra: a kerületnek 1990-1994 között nem kel­lett hitelt felvennie, ennek ellenére - a teljesség igénye nélkül - fel tudok sorol­ni néhány akkor megvalósult beruhá­zást, felújítást:­­ a Dózsa György út 48. szám alatti idősek otthonában a rehabilitációs osz­tály megépítése, felszerelése, bútorozá­sa, üzembe helyezése;­­ a Rottenbiller utcai iskola emeletrá­építése, tantermekkel való bővítése; — a drogambulancia megépítése, elin­dítása; — a kerület valamennyi iskolájának, óvodájának felújítása; - valamennyi orvosi rendelő felújítá­sa, az induló családorvosi szolgálat szá­mítógéppel és hordozható EKG-készü­­lékekkel való ellátása; - a történelmi egyházak mintegy százmillió forinttal való támogatása; - a Péterfy Sándor utcai kórház folya­matos gépbeszerzési támogatása több millió forint értékben; - száznegyven rokkantkocsi-feljáró megépítése; - mintegy kétszázötven-háromszáz megüresedett önkormányzati lakás fel­újítása; - a Madách Trade Center telekkorrek­cióval történő megépítése. A fenti megvalósult beruházásokat, fel­újításokat valóban a teljesség igénye nélkül soroltam fel, hiszen kizárólag az emlékezetemre hagyatkozhattam, azon­ban egy dokumentum a birtokomban van: a hivatal 1994. december 12. és 21. között felvett átadás-átvételi jegyző­könyve. Az első előd „rossz” gazdálko­dása következtében utódomnak, Bako­nyi Karola polgármester asszonynak át­adtam pénzben összesen 861 421 124,35 forintot. A fentiek mellett átadtam kárpótlási jegyeket 382 318 000 forint névérték­ben. Emlékeztetni szeretném a polgármes­ter urat, hogy az önkormányzatok meg­alakulásakor még nem volt tulajdontör­vény, az csak két év elteltével, 1992 au­gusztusában lett elfogadva, így sokáig nem lehetett pluszpénzhez jutni, mégis zavartalan, hitelmentes volt a kerület gazdálkodása. Talán végig kellene gondolni, melyik négy év vitte padlóra a kerületet, és miért kellett „gazdasági csodát” végre­hajtani. Faragó János Erzsébetváros első szabadon választott polgármestere SZÍNHÁZMŰSOR Budapest Bábszínház: Kaland a Tigris bolygón (3). Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban: Lola Blau (8). Budapesti Kamaraszínház Ericcson Stúdió: Haramiák (7 - dec. 16-i jegyek érv.). Bárka Színház: Cseh Tamás - Összes dalok időrendben - 1972. (7). Bárka Színház Kávézó: Berecz András mesél (este 9). Buda Stage: „Love Letters” (fél 8 - Szegedi Scene House Társulat angol nyelvű ea.). Játékszín: A Napsugár fiúk (7). József Attila Színház: A három testőr (7 - Szendrő József­éért 2. ea.). Katona József Színház: Kulcskeresők (7). Kamra: Rosencrantz és Guildenstern halott (7). Kolibri Színház: Megyeri Gyalog Galopp (7). Kolibri Fé­szek: A fülemile (fél 11). Korona Pódium: Bardóczy Attila sanzonestje (7 - Mensáros László-bérl.). Lézerszínház: J. M. Jarre 3D (fél 8). Madách Színház: Szabóky Zsigmond Rafael (7 - Demján Edit-bérl., 4. ea.). Madách Stúdió: A Tribádok éjszakája (fél 8). Madách Kamara Színház: Kész komédia (7). Élelem bére (22.30). Merlin Színház: Vak meglátta, hogy kiugrott (7). Merlin Kamarate­rem: Boldogtalanok (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Hopp, te Zsiga! (fél 8). MU Szín­ház: In memóriam „Dienes Valéria" (8). Nemzeti Színház: Majomszínház (7). Vár­színház: A hattyú (7). Radnóti Színház: Sirály (7). Szkéné Színház: Kórház, Bakony (8). Thália Színház: Cigánybáró (7 - Budapesti Operettszínház ea.). Thália Színház Rég Stúdió: Múlt bolygó (8). Új Színház Stúdiószínpad: A Kádár házaspár (7 - saj­­tóbemutató). Vígszínház: Svejk (7). Pesti Színház: Macska a forró bádogtetőn (7 - Lenkei-bérl., 4. ea.). Vidám Színpad: Család ellen nincs orvosság(7). KÖZÉPPONTBAN ÖN ÉS A PEUGEOT PEUGEOT M06 •SZEMÉLY- ÉS HASZONGÉPJÁRMŰVEK NAGY VÁLASZTÉKBAN •IGÉNY SZERINTI FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK •TÉLI MEGLEPETÉSSEL VÁRJUK ÖNÖKET! PEUGEOT City 1134 Budapest, Dózsa Gy. út 61. Tel.: 239-3940/130 Tel./fax: 350-6204 406 E3 PEUGEOT Engedje, hogy önt is elbűvölje az új kategóriát teremtő kom­pakt egyterű, az Opel Zafira. Forradalmi, példátlanul flexi­bilis ülésrendszere 7 darab, 3 sorban elhelyezkedő, teljes méretű ülésből áll, melyek a padlóba süllyeszthetnek, így néhány perc alatt akár 39-féle ülésvariáció hozható létre. ZAFIRA OPEL-D- TÓTH 1191 BUDAPEST, Üllői út 194. Tel.: 282-3158, 282-9710, TeleFax: 282-3158 Kedvező fizetési és hitel lehetőségekkel! Már 4 079 400 Ft-tól! Opel Zafira

Next