Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. április

2000-04-21

­ Japán harcos óvodások Kilenc bátor kisember több mint fél éve dolgozik azért, hogy sikeres dzsiudzsicu­­(vagy ahogyan maguk a harcművészek írják) ju-jitsu-vizsgát tegyen és megkap­ja a narancssárga övét. Az ő kiáltozá­suktól zengett a XIII. kerületi, Madarász utcai óvoda alagsora a vizsga napján. A mester, Tóth Csaba derekáig érnek az apró fehér ruhás alakok, akik egymást kergetik a terem egyik felében elhelye­zett szőnyegen. Közben rokonaik elfog­lalják helyüket a padokból, székekből kialakított nézőtéren. A szülők elárulják, hogy a gyerekek már napok óta gyako­roltak otthon is, és este alig tudtak el­aludni az izgalomtól. Az edző, hogy le­vezethessék feszültségüket, hagyja őket játszani, így a teremben egyre nagyobb a hangzavar. De nemcsak a tanítványok, hanem a mester is izgatott. Tíz órakor megérkezik a vizsgát fel­ügyelő másik mester. Kezdődhet tehát a küzdelem. A teremben azonnal néma csönd lesz. A tizenhárom vizsgázó felso­rakozik egymás mögött. Az edző még visszaküldi tanítványait, hogy megigazít­sák a szőnyeg szélénél levetett papucsu­kat. Amíg nincs rend, nincs megmérette­tés. A harc szertartásos köszönéssel indul. A magyar mondatok közé japán ve­zényszavak keverednek. Az utasításokra fiúk, lányok hihetetlen ügyességgel és gyorsasággal gurulnak, ugranak, ütnek és rúgnak. A félórás bemutató nem kis megterhelés az alig ötéves gyerekeknek, akiknek botokkal és tőrökkel is tudniuk kell bánni. A nagyobbak között már iga­zi küzdelemre is sor kerül, sőt a csapat egyik tagját az a megtiszteltetés éri, hogy kiállhat a mester ellen. Ezért a tel­jesítményéért a nap végén az ő övére szürke csík is kerül. A csapatára méltán büszke Tóth Csa­ba és segédje, Egyed Éva hét hónapja kezdte az edzéseket a Madarász Viktor utcai óvoda (telefonszám: 239-5517) át­alakított alagsorában. A felnőttcsopor­tok mellett hamar összeállt egy gyerek­­csapat is. A heti két edzés a hétfői és csütörtöki uzsonna után kezdődik, és másfél órás kemény munkát jelent. A ci­vilben biztonsági őrként dolgozó mester lelkiismeretesen foglalkozik a gyere­kekkel. Pontosan tudni kell, melyik gye­rek mire képes - hangsúlyozza -, ugyan­is mindegyikükkel személyre szabottan kell foglalkozni. Az első két-három hó­nap nehézségei után a legfiatalabbak is elsajátították a nagy figyelmet igénylő alapfeladatokat. Egy-egy edzésen nem­csak önvédelmet és közelharcot tanul­nak, hanem fegyelemre és rendre is ne­veli őket a két mester. A vizsga utáni eredményhirdetésen már felszabadultan, tradicionális japán köszönéssel, büszkén és boldogan veszik át az oklevelet a gyerekek. Kihúzzák ma­gukat, amikor derekukra csavarják a hőn áhított narancssárga övét. A megmérette­tés végén csillogó szemmel köszönnek el mesterüktől. De csak rövid időre, hiszen hétfőn újra kezdődnek az edzések. Mihalovics Réka m *fk * *­­ *T ’ 111 1 _ L. % Kölykök a tatamin FOTÓ: FODOR JENŐ NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. ÁPRILIS 21., PÉNTEK Köszönjük, civilek! Munkahelyi adományok segítik a Segítőket Rossz anyagi körülmények kö­zött élő gyerekek és kamaszok beilleszkedésének elősegítésére hirdet pályázatot a Segítő Erő United Way Budapest Alapít­vány. Az Amerikából importált kezdeményezés állítólag kül­földön már bevált, nálunk vi­szont még kevesen ismerik. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Egyesült Államokban mintegy száz éve működik eredménnyel az a módszer, melynek lényege, hogy a munkavállalók által fel­ajánlott rendszeres alapítványi tá­mogatást automatikusan levonják a munkabérből. Az adakozás így egyszerű bérelszámolási művelet­té válik, a dolgozó ígér, a vállalat pedig átutalja a felajánlást. A Segítő Erő most Magyaror­szágon kísérletezik ugyanezzel, egyelőre vegyes sikerrel. Két éve Gödöllőn egész napos majális ke­retében győzködték egy kft. dol­gozóit az alapítványt támogató zenészek és színészek, máskor azonban nem voltak ilyen szeren­csések: nemrég épp egy amerikai cég mutatott a United Waynek aj­tót, mondván, itt ne tessék munka­időben propagálni semmit. Jelen­leg Budapesten és Pest megyében még mindig nem éri el a tízet azoknak a vállalkozásoknak a száma, ahonnan átutalással támo­gatják az alapítványt, melynek ve­zetői mégis bizakodnak. A Segítő Erő a nehézségek el­lenére évről évre különböző pá­lyázatok meghirdetésével próbál segíteni a rászorulókon. Tavaly­előtt az időseket, tavaly pedig a hátrányos helyzetű gyermekeket támogatták harminckét program keretében összesen majdnem két­millió forinttal. Az Anna utcai óvodában a fogyatékos és az egészséges gyerekek közös fog­lalkozásait, a Vajda János új reál­­gimnáziumban az angoltanulást finanszírozta az alapítvány, mely idei pályázatával a nehéz anyagi körülmények között élő fiatalok helyzetén szeretne változtatni. A Segítő Erő működési elve szerint magánszemélyeket közvetlenül nem támogat, a pályázaton nyer­tes szervezetekkel pedig szerző­dést köt, és ellenőrzi a vállalt programok megvalósítását. Az egyesületek és alapítványok leg­feljebb kétszázezer forintot kap­hatnak elképzeléseik megvalósí­tására, melyekkel péntekig jelent­kezhetnek a Segítő Erőnél. Az alapítvány május 13-án rendezi meg a Köszönet napjá­nak elkeresztelt rendezvényt, amely a különböző civil szerve­zeteknek ad lehetőséget a bemu­tatkozásra. A Józsefvárosi Kultu­rális Központban tavaly mintegy ötvenen szerepeltek, néhányan műsorral készültek az esemény­re, mások szórólapon népszerűsí­tették tevékenységüket. A mosta­ni rendezvényre ma még jelent­kezhetnek a civil szervezetek, melyekkel a bemutatkozó előtt háromszor is találkozni szeretné­nek a szervezők. Csak egy automata... Öregh Amália nagyon rosszul volt. Még elment a telefonig és hívta a körzeti orvost a 349-9390 telefonszámon a XIII., Papp Ká­roly utcai rendelőben. A telefon­ban magnóhang jelentkezett a kö­vetkező szöveggel: „Az ön előfi­zetői állomásáról nem jogosult igénybe venni ezt a szolgáltatást”, és újra meg újra, ahogy ez mag­­nóéknál szokás. Öregh Amália nem értette a dolgot, és nem tudta, mit csináljon. Sok ideje már nem is volt rá. Valójában az orvosi ren­delő elköltözött. Az új telefon­szám 350-0955 lett, ahol a körzeti orvosok elérhetők voltak. Öregh Amália is elérhette volna orvosát, ha a magnó a megváltozott számot mondja be. Ennyi! Dr. Polgár Iván Ír az Olvasó__________ Magdolnaváros és kórház Palást utca és a magyar Nelson címmel megjelent cikkükben (április 14-i szám) említést tesz­nek arról, hogy nemcsak Horthy Miklósról, hanem feleségéről is neveztek el utcát, a mai XV. ke­rülethez tartozó Pestújhelyen. De nemcsak utcát, hanem kerületet és kórházat is neveztek el Hor­­thynéról, utalva ezzel keresztne­vére. A kormányzóné leánykori neve Purgly Magdolna volt. A főváros törvényhatósági bi­zottsága Horthy Miklósné tiszte­letére­­ és bizonyára emlékezve arra, hogy több pesti kerület vi­selte a Habsburg-család nőtag­jainak nevét - az akkori XIII. kerületet, Angyalföldet átke­resztelte Magdolnavárosnak. To­vábbá a Magdolna nevet viselte az akkoriban épített Fiumei úti baleseti kórház. A cikk címében némi iróniá­val a „magyar Nelsoniként sze­repel Horthy Miklós, aki tenge­résznek sokkal jobb volt, mint politikusnak. Az előbb osztrák, a kiegyezés óta osztrák-magyar flottának két sikeres hadművele­te volt az Adrián: 1866-ban a Tegethoff nevéhez fűződő lissai csata és az első világháborúban a Horthy nevéhez fűződő otran­­tói ütközet, amivel egy időre si­került megszüntetni a blokádot. Ha csak e haditette miatt kapott volna utcát Budapesten, akkor talán ma is lennének ott lakók. Dr. Del Medico Imre Tervezik az Erzsébet teret Kulturális központ, a Belváros legnagyobb zöldfelülete Erzsébet téri kulturális központ és millenniumi park kialakítására írt ki a napokban nyilvános, titkos tervpá­lyázatot a kultuszminisztérium. A ki­írást és mellékleteit június 17-ig vá­sárolhatják meg az érdeklődők. A bí­rálóbizottság elnöke és a kerület fő­építésze is hangsúlyozta: döntő szem­pont lesz, hogyan teremtik meg a tér egységét a pályázók. A Belváros legnagyobb összefüggő zöldfelülete alakul ki, ha az illetékes minisztériumok, a fővárosi, a kerületi önkormányzatok és az építészszakma képviselőiből álló bírálóbizottságnak augusztus 11-ig sikerül kiválasztania az Erzsébet téri pályázat győztes ötletter­vét, s semmi nem áll a megvalósítás út­jába. Mint azt lapunknak a zsűri elnöke, Ács Tamás, az NKÖM helyettes állam­titkára elmondta: az építészek elenged­hetik fantáziájukat, természetesen a ki­írás keretein belül. A felszín alatt kultu­rális, szabadidő- és bevásárlóközpontot képzelnek el. Az utóbbi nem piaci vagy vásári jellegű lenne, hanem igazi polgá­ri miliőt árasztana, s az üzletek színvo­nala vetekedne a Váci utcaiakéval. A felszínre díszteret és közparkot álmod­tak. A buszpályaudvar kiköltöztetése után az épületben kulturális, idegenfor­galmi és vendéglátó célokra alkalmas létesítmény lenne. Csak az egyik lehet­séges változat, hogy itt lesz a magyar Bauhaus-múzeum, avagy építészeti múzeum. A kiírók nem akarják meg­kötni az építészek kezét, de a pályázók­nak szem előtt kell tartaniuk, hogy azon művek élvezhetnek előnyt, amelyek legjobban segítik a tér hasznosítását. A bizottság rövidesen eldönti, mi­lyen eljárásban bírálják el a beérkezett pályázatokat - tudtuk meg az államtit­kártól. Várhatóan - az új Nemzeti Szín­házhoz hasonlóan - többségi és titkos szavazással választják ki a nyertest, esetleg nyerteseket. Mert előfordulhat, hogy több pályázat azonos számú tá­mogatóra talál. Ebben az esetben dönt­het az elnök, de felkérhetik a nyertese­ket egy közös koncepció kidolgozására is. Ács Tamás valószínűtlennek tartotta, hogy eredménytelenül záródna a ver­sengés. A bírálótestület alelnöke Roth János építész, a nyolc tag között van Cselovszki Zoltán, az Országos Műem­lékvédelmi Hivatal elnöke, Schneller István, Budapest főépítésze és Ghyczy Emil, az V. kerület főépítésze. A belvárosi önkormányzatnál egyéb­ként jobban szeretnék, ha lebontanák buszpályaudvart, mert akkor nem aka­dályozná az általuk legszívesebben lá­tott terv megvalósulását. Azaz: egy új Erzsébet tér megszületését - egy világ­városi, elegáns, egységes park kialakí­tását, szökőkutakkal, sétányokkal, me­dencékkel. Ez a park lehetne a Belváros zöld ka­puja - vélekedik Ghyczy Emil. A fő­építész szerint minél nagyobb vízfelü­letet tudnának létrehozni a téren, annál kedvezőbben alakulhatna a környék mikroklímája is. A pályaudvar lebontá­sára egyébként alig van esély, mert az műemlékileg védett. A bírálat szem­pontjaival kapcsolatban leszögezte: fontos, hogy a tervező egységként ke­zelje a teret, akkor is, ha megtöri a pá­lyaudvar épülete. A főépítész támogat­ná azt is, ha az Erzsébet híd budai hídfő­jétől az eldugott helyen lévő Erzsébet­­szobor átkerülne az új parkba. A pályázatra vállalkozók június 17- ig, munkanapokon 8-14 óra között, a Főber Rt., VII. kerületi Rumbach Se­bestyén utcai épületében 50 ezer forin­tért vehetik meg a kiírást és mellékle­teit. A hirdetményben nem jelöltek meg árhatárt, de a pályázóknak költ­ségbecslést is kell készíteniük tervük­ről. A pályázat benyújtásának határide­je július 17. Németh Eva 31 , pia»» • A Dreher Sörgyárak Rt. Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező sörgyára. Az elmúlt években lezajlott hatalmas fejlesztések révén világszínvonalú technológiával és korszerű szervezettel rendelkező cég napjainkban is­ a piac legjelentősebb szereplője. Számos sikeres márka gyártója és forgalmazójaként ismerhetjük, így: Dreher, Arany Ászok, Hofbrau, Tuborg, Kőbányai Világos, Kanizsai sörmárkák, Guinness, Killkenny. A Dreher Sörgyárak Rt. most értékesítési csapatába új munkatársakat keres, az alábbi munkakörökbe: HoReCa értékesítési képviselő­­ Az ideális jelölt: • legalább középfokú végzettségű, • 1-2 év eredményes FMCG értékesítési tapasztalatot tud maga mögött, • B kategóriás jogosítványa van, • komoly meggyőző erővel rendelkezik, • képes elérni a kitűzött értékesítési és merchandising célokat, • képes kezelni a vevői problémákat, • meglátja a kínálkozó lehetőségeket a piaci növekedésre. • Milyen eredményeket várunk tőled? • a területeden a maximálisan jó vevőkapcsolatok következtében 100%-os a vevői megelégedettség, • a területedhez tartozó HoReCa egységekben teljes mértékben megvalósulnak a HoReCa alapelvek, • értékesítési és merchandising célok elérése.I Dreher Sörgyárak Rt. Berzsenyi Márta 1 f?I*1 r$T$ fPl 11 ff Fax: 432-9700/9033 Információ a cégről: www.dreher.int Bolti értékesítési képviselő Az ideális jelölt: • legalább középfokú végzettségű, • 1-2 év eredményes FMCG értékesítési tapasztalatot tud maga mögött, • B kategóriás jogosítványa van, • meggyőző erővel és problémamegoldó képességgel rendelkezik, • képes a vevő szemével látni a világot, • határtalan lelkesedéssel és kitartással néz szembe a napi kihívásoknak. Milyen eredményeket várunk tőled? • ha teljes mértékben biztosítod a vállalati arculat- és értékesítési sztendereket, • ha a területeden sikeresen eléred és megvalósítod az értékesítési célokat és a vevői igényeket. A feladat ellátásához gépkocsit biztosítunk. Miért érdemes csatlakozni hozzánk? Mert egy hosszú távon gondolkodó világcég tapasztalata, tőkeereje, magabiztos piacvezető szerepe biztos hátteret jelent a sikerhez. Mert a szakmai fejlődést képzéssel is támogatjuk. Mert az elért eredményekhez versenyképes jövedelem kapcsolódik. Határidő: 2000. április 28.

Next