Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. június

2000-06-01

BUDA­PEST 2000. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK Újabb BKV-buszok magánkézben Napirenden van a kerületi vonalak kialakítása, közel két tucat járatot üzemeltethet alvállalkozó Újabb tizennégy - esetleg huszonegy - buszjáratot ad magánkézbe a BKV még ebben az évben. Az alvállalkozói üzemeltetés bővítése mellett az első ma­gánbuszok elindulása óta szerzett kedvező tapasztalatok alapján döntött a cég. Újításnak számít a kerületi, belső járatok bevezetése is, ezek közül az el­sőt június 24-én indítják Kőbányán. Már csaknem egy éve annak, hogy a BKV, engedve több évtizedes utasszál­lítási egyeduralmából, magánkézbe adott három peremkerületi járatot. A BKV-buszokkal azonos külsejű tizenkét magánjármű azóta is közlekedik Őrme­zőn és Kelenvölgyben, mindenki elége­dettségére. A 41-es, 87-es és 87A jelű járműveken a szolgáltatás, az útvonal és a menetdíj sem tér el a közlekedési cég előírásaitól - tudtuk meg Bősze Sándor­tól, a BKV Rt. közlekedési főosztályve­zetőjétől. A BKV a magánbuszok útvo­nalán közvélemény-kutatást végeztetett már két alkalommal is, s ebből kiderül: az utasok elégedettek a magánszolgálta­tással, a járművezetők viselkedésével, a A XV. KERÜLETI BUSZJÁRAT EGYIK NYOMVONALTERVE tisztasággal és a buszok minőségével. A kedvező tapasztalatokon felbuzdulva, üzemeltetői költségeinek csökkentése érdekében újabb, ezúttal tizennégy , esetleg plusz hét, vagyis összesen hu­szonegy-járatot adna alvállalkozásba a BKV. A napokban megjelent pályázatban felsorolt feltételek ezúttal is szigorúak. A közlekedési társaság csak azzal a vál­lalkozóval szerződik, aki ötévesnél nem régebbi, és legalább 68 személyes, há­romajtós, a BKV-járművekkel azonos megjelenésű buszt biztosít az utasszál­lításhoz. A menetdíj sem térhet el a tár­saság által alkalmazottól, a BKV-jegyek a magánbuszokra is érvényesek. A társaság ezúttal a Kelenföldön közlekedő 14-es, 50-es, 58-as, 114-es, 150-es, a Dél-Pesten üzemelő 19-es, 36-os, 166-os, 193-as, valamint Cinko­­tán a 97-es, 197-es, 160-es, 162-es és a 198-as járatok üzemeltetésére várja ma­gánvállalkozók ajánlatait. A cég megfe­lelő ajánlat esetén további hét vonal - 104-es, 122-es gyors, 124-es, 126-os, 24-es, 120-as és 174-es - átadásáról is tárgyalna. A pályázatokat június végéig lehet beadni, s a győztes - ha sikerül a részletekben is megállapodnia a kiíróval - még ebben az évben megkezdheti a szolgáltatást. Információink szerint a BKV-nak fő­ként a kisebb forgalmú, peremkerületi járatok átadása kifizetődő. Ezek fenntar­tása számukra ugyanis veszteséges vagy nullszaldós, ám egy jóval kisebb költ­séggel működő magánvállalkozásnak kifizetődő lehet. Új kezdeményezés a helyi tömegköz­lekedés javítására az önkormányzatok javaslatára megvalósuló kerületi, belső buszjáratok működtetése. Kőbánya ön­­kormányzata elsőként kötött szerződést a BKV-val, s ennek eredményeként júni­us 24-től a 185-ös - Újhegy elnevezésű - busz hét végén, a kerületiek utazási szokásaihoz igazítva az uszodáig meg­hosszabbított útvonalon közlekedik. A hét végi pluszszolgáltatási költségeket a kerületi önkormányzat fizeti. Hasonló megállapodást szorgalmaz a XV. kerület is, ám a rákospalotai testület a hétközi buszjáratot igazítaná többségében idő­sebb lakosai igényeihez. Három válto­zatról tárgyalnak a BKV képviselőivel. A tizennégy - illetve plusz hét - BKV-autóbuszjárat magánvállalko­zói üzemeltetésére azok pályáznak jó eséllyel, akik a szolgáltatáshoz legalább hatvannyolc férőhelyes, ötévesnél nem régebbi, háromajtós járművet biztosítanak. A döntésnél fontos szempont lesz, hogy az aján­lattevő végzett-e az előző három év­ben jelentősebb, hasonló jellegű szolgáltatást, mennyi ideig, milyen és hány darab busszal? Az ajánlat­tevő pontos leírást kér - többek kö­zött - az üzemeltetésre szánt jármű­vek műszaki állapotáról, tárolási és szervizelési feltételeiről. Igazolni kell a szolgáltatást végző járműve­zetők alkalmasságát és a buszok be­szerzési forrását is. A döntésnél szá­mít majd a járművek száma, a vál­lalt pontosság, megbízhatóság, a menetkimaradás mértéke és a több­letszolgáltatás. Legalább ennyire fontos lesz azonban a tevékenység kezdetének ideje, a vállalkozás for­galomszervezési módszerei, a za­varelhárítás és a forgalomirányítás módja. A nyertes ajánlattevőknek a szolgáltatás teljesítésére gazdasági társaságot kell alapítaniuk. A részletes kiírást a BKV Rt. Műszaki Igazgatóság Projekt Ko­ordinációs Irodájában (Budapest VII. kerület, Akácfa utca 15. II. em. 255. Telefon: 461-6653) lehet átvenni, munkanapokon 8 és 14 óra között. A benyújtási és a tender­­bontási határidő a hirdetmény köz­zétételének napjától - május 17. - számított 41. napon, 10 órakor lesz, mindegyik a kerület legfontosabb pont­jait — kórház, orvosi rendelő, a piac, a Pólus Center stb. - jobb megközelítését is tartalmazza. Szerződéskötésre legha­marabb ősszel kerülhet sor. Német H. Erzsébet MEGÁLLÓK: 1. Nyári tábor 2. MGTSZ 3. Jééé, C+C 4. Rendőrség 5. Polgármesteri hivatal 6. Novák&Novák piac 7. SZTK-rendelő 8. Kolozsvár utcai piac 9. Észak-pesti Kórház-Ren. 10. Újpalota, Főtér 11. Újpalota, vásárcsarnok 12. Pólus Center Metró, Praktiker, Gulliver NÉPSZABADSÁG-grafika Ez volt az első Megválasztották a turisztikai hivatal igazgatóját MUNKATÁRSUNKTÓL Új vezetője van a Budapesti Turisztikai Hivatalnak (BTH), miután a Fővárosi Közgyűlés turisztikai bizottsága tegnapi ülésén döntött a BTH igazgatói posztjá­nak betöltéséről. Mint ismeretes, a hiva­tal korábbi vezetője, Ifjú György néhány hónappal ezelőtt mondott le. A BTH vezetőjének posztjára koráb­ban pályázatot írt ki a turisztikai bizott­ság, és az öt jelentkező közül jelentős, kétharmados többséggel választották meg Fekete László közgazdászt. A szakember jelenleg a Magyar Turizmus Rt. regionális igazgatója, több mint másfél évtizede dolgozik az­ idegenfor­galomban. A BTH új igazgatójaként fontosnak tartja a hivatal eddigi marketingmunká­jának folytatását, valamint a szoros együttműködést a turizmusirányító szer­vekkel. Fekete László július elsejétől foglalja el a BTH igazgatói posztját, első teendői közé tartozik majd a hivatal átalakítása és vállalkozási tevékeny­ségének erősítése. A 4-es metró is sok fa életébe kerül? A 4-es metrót csak több száz fa élete árán lehet megépíteni - állítják szakem­berek. Ha a jelenlegi terveket valósítják meg, akkor a Rákóczi térről teljesen, a Köztársaság térnek pedig a harmadáról tűnik el majd a zöld. A Köztársaság té­ren fel is mérték ebből a szempontból az állományt: 171 fát kell majd kivágni az állomás építése során. A tanulmányt ké­szítő kertészmérnök, címzetes egyetemi tanár Radó Dezső szerint a metróállo­más nyolcvanméteres sugarú körzeté­ben, vagyis csaknem két hektáron min­den növényt elpusztítanak majd, ha a be­ruházó tartja magát a mostani elképzelé­sekhez. A halálra ítélt, zömmel negy­­ven-ötven éves növények évente 15,5 tonna oxigént termelnek, és majdnem ennyi szén-dioxidot kötnek meg. A vizs­gálat megállapította, hogy a fákon túl hatezer négyzetméter pázsitot és 850 cserjét is fel kell majd áldozni. Az ösz­szes eltüntetni tervezett zöld értéke csaknem kétszázmillió forint. Sokmilliárdos többletköltséget jelen­tene, ha az állomásokat nem a felszínről, hanem bányászati módszerekkel építe­nénk meg. A főváros igényes, kerítéssel körbevett parkot akar az építés után a területen és a Rákóczi téren is kialakíta­ni. Ehhez elegendő földtakaró lesz a megállók felett. A Köztársaság téri állo­más áthelyezése - bár tetszetős gondolat - teljesen lehetetlen, hiszen akkor a met­ró nyomvonalának egészét újra kellene tervezni - reagált a felmérésre Gulyás László, a DBR-Metró projektigazgató­­ság vezetője. Környezetvédő szervezetek kedd este újabb tüntetést tartottak az V. kerületi Roosevelt téren. A kutyás rendőrök gyű­rűjében megtartott demonstráción a tér fá­itól búcsúztak a résztvevők. Az átültetési munkák folynak, a fakivágási határozatot azonban a közigazgatási hivatal megsem­misítette. Az eseményen elhangzott, hogy Budapest más pontjain, például a II. kerü­leti Zápor utcában iroda és lakóház, a te­rézvárosi Liszt Ferenc téren, a Jókai téren és a Hunyadi téren pedig mélygarázsok építése miatt kívánja a kerületi önkor­mányzat kipusztítani a növényzetet. V. M. P. Lapszél Erzsébetváros Rendkívüli ülést tart ma 15 órától az er­zsébetvárosi képviselő-testület. Módosít­ják a költségvetési rendeletet, a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadási és elidegenítési szabályait. Az Erzsébetvá­ros Lakásépítő Kft. személyi ügyei azon­ban zárt ülésen kerülnek szóba. XI. kerület A XI. kerületben működő társasházi kö­zös képviselők klubjának következő összejövetele június 5-én, hétfő délután négy órai kezdettel lesz a polgármesteri hivatal földszinti nagytermében (XI., Bocskai út 39-41.) A téma: a társashá­zak adózásával kapcsolatos tudnivalók, továbbá az idei épületfelújítási pályázat eredményhirdetése. Terézváros A Terézvárosi Önkormányzat által mű­ködtetett társasházi klub következő fog­lalkozását június 5-én, hétfő délután fél 5 órai kezdettel tartja meg a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. (VI., Rózsa utca 81-83.) II. emeleti tanácstermében. A téma: az alapító okirattól eltérő költség­­elszámolás jogszabályi lehetőségei. Schiller OPEL-©- -EGYEDÜLÁLLÓ HASZONGÉPJÁRMŰ - AKCIÓ! Opel haszongépjárművek most: KAMATMENTESEN, a nettó vételár 25°/6-ának befizetése mellett 24 hónapra megvásárolhatók! A konstrukció devizabázisú, a havidíjak a FI­DEM árfolyamától függően változhatnak. A nettó 25% induló befizetéssel együtt teljesítendő a vételár áfatartalma. (THM: 2%) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Budapest XIII. ker., Váci út 113. Tel.: 452-11-11. Fax: 452-11-34, e-mail: schilleropel@schiller.hu

Next