Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. október
2000-10-02
NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. OKTÓBER 2., HÉTFŐ 29 Kevesebb a zsebtolvaj, nagyobb a rend a metróban Továbbra is rossz szemmel nézi az utasok egy része a metró biztonsági szolgálatának működését. Pedig már több mint egy éve rend, és tisztaság uralkodik a metróalagútban - állítják az illetékesek. Mások szerint azonban még mindig sok a zsebtolvaj, illegális árusokkal is találkozni, és gyakran előfordul, hogy ápolatlan külsejű utasok vackolják be magukat a szerelvényekbe. A föld alatti biztonságra a BKV Rt. évente csaknem százmillió forintot fordít. Vegyes érzelmekkel fogadták a hírt a fővárosiak tavaly áprilisban két őrzővédő cég munkatársaiból alakult metróbiztonsági szolgálat működik a föld alatti vonalakon. Némi riadalmat keltett akkoriban az a tény is, hogy az őrök intézkedésük során - indokolt esetben és szigorú előírások mellett - gumibotot és gázsprayt is használhatnak. Legtöbben attól féltek ugyanis, hogy ezek a fegyverek indokolatlanul is előkerülhetnek és vétleneken is csattanhatnak. A tapasztalatok azonban nem igazolták a félelmeket, a rend, a biztonság, a tisztaság a BKV elképzelései szerint alakult. Nem véletlenül költ a cég e célra évente mintegy százmillió forintot. A kedvező változást az utasok szintén igazolják, sokan ugyanis nemcsak rossz, hanem jó tapasztalataikról egyaránt írnak cégünknek — mondta Sutyor Lászlóné, a BKV Rt. metróforgalmi főmérnöke. Az elmúlt másfél évben kialakult rendről minden utas meggyőződhet és tény az is, hogy megszűnt az illegális árusítás - próbálkozók persze mindig akadnak a metró területén. Ez a biztonsági szolgálat jelenlétének, aktív működésének eredménye - szögezte le. Mint ahogy az is nekik köszönhető, hogy jelentősen csökkent a lopások száma, alagútlakókat is csak elvétve lehet találni. Vonalanként átlagosan húsz biztonsági őr teljesít szolgálatot, s - bár mindenhol nem lehetnek ott -, látványos a javulás főként a tisztaság és az utasbiztonság területén. Korábban álellenőrök és magukat biztonsági őröknek nevezett csalók is „büntették” az utasokat, a valódiak megjelenése azonban jó ideje távol tartja őket a metrótól. Folyamatos munkát adnak azonban az őröknek a dohányzó, nyáron fagyival utazó, szabálytalanul állatot szállító utasok, vagy éppen a rongálók, falfestők és zsebesek. A kedvező tapasztalatok ellenére néhány utas még mindig rossz szemmel néz az őrökre - panaszolta Rédler Aurél, az egyik biztonsági szolgálat, a Top Secret Kft. területi igazgatója. Szerinte a fő gond, hogy sokan továbbra is úgy gondolják, az őrök ellenük, és nem értük dolgoznak. Munkájukat nemcsak a kialakult állapotok minősítik, a BKV szakértői szintén folyamatosan értékelik egy-egy hónap eredményét. Ilyenkor a föld alatt tapasztalható állapotok mellett a szolgálat munkatársainak viselkedése, intézkedései, felkészültsége is terítékre kerül. Az őröknek ugyanis az udvarias viselkedés mellett a metróüzemet, valamint a tömegközlekedést érintő változásokkal is naprakészen tisztában kell lenniük. Az utasok gyakran kérnek tőlük segítséget, útbaigazítást és számos egyéb, az utazással kapcsolatos információt. A biztonsági őrök alkalmazásának egyik alapfeltétele az udvariasság és a jó kommunikációs készség. Előfordul, hogy valakiről csak a próbaidő alatt - netán még később - derül ki alkalmatlansága, ezért meg kell válnia a testülettől. Annak is ez a sorsa, akire többször, okkal panaszkodnak az utasok. M. O.-N. H. E. Elindult a Palota-busz Felszállt a gyűjtő, a kíváncsi és volt, aki csak utazott Volt, aki azért kelt vasárnap hajnalban s bumlizta át a várost, hogy az első Palota-busz utasai között lehessen. Egy srác azért jött, hogy felmérje, milyen az új járat táblája. Mások csak utaztak az új helyi járaton, amely pontosan kilenc órakor indult tegnap a XV. kerület, Fő úti végállomásról. - Tudta, hogy ma indul a Palota-busz? - fordulok a mellettem álló férfihez, aki elmélyülten tanulmányozza a menetrendet és az útvonaltáblát. -Egyáltalán nem, én a 170-est várom, de úgy látszik, a megállóját az új busz miatt odébb helyezték. De biztos ez is kell, nem kétlem, lesz, aki utazik majd vele - mondja, majd gyorsan otthagy, jön a 170-es. »- Ön tudta? - fordulok egy másik, a korai óra miatt kissé még álmosnak tűnő fiatalemberhez. - Persze, ezért utaztam át a várost, hogy kipróbáljam - mondja szűkszavúan, s már fordulna is el. Viccel - gondolom, ezért tovább faggatom: egyébként is itt volt dolga, az új busz csak kapóra jött? - Nem, hiszen mondom, hogy ezért keltem hajnalban. Egyszerűen kíváncsi vagyok. Minden tömegközlekedési újdonságot megnézek. Nevezheti hobbinak is. Érdekel. Aztán begördül a buszunk, és véget vet tartalmas beszélgetésünknek. „Üdvözlöm önöket a Palotabusz első járatán” - hangzik a vezetőfülkéből, miközben mindenki - az a négy-öt utas - elhelyezkedik az üléseken. Egy fiatal fiú leplezetlen kíváncsisággal azonnal az első ülésnél rögzített táblát nézegeti, pedig nincs rajta semmi különös: Palota-busz, Fő út - körforgalmi járat. - Úgy ismerem az útvonalat, mint a tenyeremet, a járatindítás mégis szokatlan izgalommal jár - magyarázza indulás után, már menet közben Páll László buszvezető, a 25-ös és mostantól a Palota-busz-járat csoportvezetője. Családias környék ez, sok utast névről, még többet látásból ismerek már. Tudom, ki jön velem, ki vár a 24-esre vagy a 170- esre. Az új járat négy másik busz útvonalán közlekedik mától, negyven perc a menetidő, s olyan pontokon állunk meg, ahová eddig csak körülményesen, több átszállással juthattak el a kerületiek. Ezzel leginkább az idős és a kisgyerekes utasoknak segítünk. Egyszerűbb eljutniuk például a szakrendelőbe, a palotai kispiachoz, a temetőhöz vagy a közkedvelt bevásárlóközpontokhoz. - Megállunk majd a Billánál is? - érdeklődik egy középkorú nő, aki Rákospalotáról az újpalotai üzlethez tart. - Csak a közelében, majd szólok, hol kell átszállni - válaszol Páll, miközben felnyalábol egy köteggel a műszerfalra készített színes tájékoztatóból, s hátranyújtja. A kíváncsi srác a közelben álldogál, elveszi tőle, és kiosztja az addigra tucatnyira duzzadt utazóközönségnek. - Ő Budapest egyik legszenvedélyesebb táblagyűjtője - mutat Páll a fiúra -, tudtam, hogy ma is itt lesz. - Ez egy kicsit túlzás - mondja szerényen G. A. kilencedikes diák - még alig több mint harminc villamos-, metró-, HÉV- és busztáblát sikerült az elmúlt fél év alatt begyűjtenem. Ma nemcsak azért jöttem, hogy megnézzem a legújabbat, hanem utazni is akartam. Megyek, amikor csak van egy kis időm. Sok járművezető ismer már, van, aki meglát, s már dugja is el a táblát. De van, akivel lehet egyezkedni. Így jutottam hozzá a tíz évvel ezelőtt megszűnt gyors 1-es és a 23-as villamos teljes útvonalát is jelző felirathoz. Az ilyen nagyobb ereklyének számítanak, mint egy induló járat táblája. Eközben sofőrünk, az M3-as autópálya melletti Metro áruházhoz közeledve a kis színes szórólapra rajzolt térképét nézi. Meglepett pillantásomat látva magyarázza: nem tévedt el, csupán azt kell még megnéznie, milyen nevet adtak a megállónak, mit mondjon a mikrofonba. - Ez egyébként nem a legjobb helyen kialakított megálló, az utas egyből az árokban landolhat - mutat az áruház közelében kijelölt, Autópálya-pihenőnek elnevezett pontra. Itt nem lesz akkora a forgalom, mint a Coránál lenne - magyarázza még -, javasolni fogjuk, hogy azt a bevásárlóközpontot is iktassák be. Onnan sokkal több szatyros néni jön. A következő megállóban idős házaspár az óráját nézi, mosolyogva fogadja az új buszt. - Percre pontosan jött - szólnak be elégedetten a vezetőfülkébe. - A temetőbe megyünk - magyarázzák -, kicsit hosszabb így, de sokkal kényelmesebb, nem kell átszállnunk. - A megbízhatóság a legfontosabb - kommentálja a jelenetet Páll -, az apróságokon még lehet majd később változtatni. Minden igényt persze nem tudunk kielégíteni, sok utcát azért kell messze elkerülnünk, mert rossz az út, tömegközlekedésre alkalmatlan. Ma még biztosan sokan érdeklődnek menet közben, s lesznek, akik csak azért szállnak fel, mert kíváncsiak az útra. A legnagyobb forgalomra egyébként éppen ünnepnapokon, szombaton és vasárnap számítunk. Németh H. Erzsébet Bakáts téri búcsújárás Ízék utcája a szittya fehérló áldástól a szójacsírás rántott tófűig Millenniumi Ferenc-napi búcsú volt a hét végén a ferencvárosi Bakáts téren. A zenét már a Lónyay utcában lehetett hallaniés a pónilovak szagát érezni. A Duna-part felől érkezőt mini vidámpark fogadta - körhintával, kopott, műanyag halacskás horgászattal, a jól ismert céllövöldével meg mindennel, aminek egy búcsúban lennie kell. Ha a szemének és a fülének akart kedveskedni az érkező, akkor a Bakáts téri templom előtt felállított színpadhoz sietett, ahol délelőtt gyerekprogram volt, délután főként néptáncosok, nótázók léptek fel, este koncertezők adtak elő. Pénztárcáját könnyítendő az ember a Ráday utca felé indult, amely leginkább az augusztus 20-i mesterségek ünnepe lightváltozatára emlékeztetett. Ha a súlyát akarta növelni a látogató, akkor a tér Ráday utca-Tompa utca közötti szakaszán sétált végig. Az ízek utcájának nevezett részen a búcsúkban megszokott hurka-kolbász-sült hús hármas helyett fantáziadúsabb ételeket tálaltak - nem mondom, hogy olcsón. Kicsit ugyan furcsállottam, hogy királylánynak öltözött fiatalok bukkantak elő a kólaadagoló mögül, és a Koktél című filmből ellesett mozdulatokkal kápráztatták el nézőiket. A millenniumi vonás egy csöppet felbukkant ebben az utcában, árusítottak ugyanis úgynevezett honfoglalás kori, Zsigmond- és Mátyás-korabeli, századfordulós, illetve napjainkra jellemző étkeket egyaránt. Volt például szittya fehérle áldos, csirkecomb sörös-paradicsomos pácban meg rántott tofu fokhagymás szójacsírával. Ez utóbbit próbáltam ki 370 plusz (műanyag tányér és a villa) 25 forintért. Ettem már jobbat, de érdekes volt. Nagyon finomnak bizonyult viszont a jurtában fagylaltos kanállal mignonpapírra mért „mézesgyömbéres, magvas, gyümölcsös, tönköly-búzadara gömböc”, amelyet Nyers Csaba Károly készített. Árultak még töki kemencés kenyérlángost és csörögi kecskesajtokat. Mértek bort is, és aki vásári ízre vágyott, vehetett az utca elején pattogatott meg főtt kukoricát, zacskós vattacukrot, kürtőskalácsot, nyúlós medvecukrot és drazsét. Lelkierőm nem volt ahhoz, hogy megkérdezzem, mi az az Árpád-kori leletek felhasználásával készült energiasugárzó, gyógyhatású kéj), ahogy nem is értettem, mit keres az ízek utcájában. (Hozzáteszem, ez a kérdés előjött bennem az egyik kozmetikai cég termékei láttán is). A gyerekek láthatóan élvezték az összejövetelt, kétszázötvenért ugrálhattak egy gumibálnában, festethettek vicces arcot maguknak, degeszre tömhették édességgel magukat, sőt ha maradt pénz, felülhettek a pónilóra is. A felnőtteknek meg az étel mellé legyen elég, hogy a hét végén gyönyörűen sütött a nap. Sz. K. A gyerekek egyik kedvence a gumibálna volt fotó: sopronyi gyula Huszonöt aranylakodalom egyszerre Aranylakodalmát ünnepelte szombaton huszonöt Pest megyében élő házaspár. A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetségének megyei szervezete rendezte az eseményt, amelynek ezúttal Budakeszi adott otthont. Tűrni kell - hangzik a recept arra nézvést, miképpen lehet egymással leélni ötven évet. Egymástól függetlenül állítják ezt a párok, az ünneplő kosztümbe öltözött asszonyok, kezükben fehér szegfűcsokor, és a férfiak, öltönyük gomblyukában egy szál ugyanabból a virágból. Ősz menyasszonyok és barázdált arcú vőlegények állnak páros sorban a budakeszi kultúrház udvarán, a nők megigazítják az alkalomra berakott frizurájukat, a férfiak kihúzzák magukat, és indul a menet a katolikus templomba. Piros szívtáblák lendülnek a magasba, a kartonok ablakában városok, falvak neve: Zsámbék, Bag, Albertirsa, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Valkó, Szob, Ráckeve, Nagykáta, Aszód és a többi tizenhat településről gyűltek egybe az aranylakodalmasok. Hagyomány ez már: tavalyelőtt Gödöllőn, tavaly Kistarcsán rendezték meg az eseményt, az idősek örömére és a fiatalok okulására - mondja Sumicz Lajosné szervező. Az asszonykísérők kezében kifényesített piros almák, egy szál rozmaring van beléjük tűzve — szerelemjelkép. Ilyeneket osztogattak a régi esküvőkön a koszorúslányok, cserébe mindenki dobott némi pénzt a kosarukba, ki mennyit tudott - meséli egy verőcei asszony. A menet sorfalát a Tápiómente összes népviselete alkotja: spanglis cipők, fehér harisnyák, dús szoknyák és gyöngyös párták; a kerepesi asszonyok vajdosa, ez a sűrűn berakott tüllből álló, darázsfészekszerűen karikába hajtott fehér fejdísz messziről világít. A templomban a budakeszi plébános ünnepi szentmisét celebrál, az ötven évhez ő is sűrűn gratulál; hasonlóképp a város református lelkésze, aki szintén Isten kegyelmébe ajánlja a párokat. A visszavonuláshoz csatlakozik a helyi csákós-csizmás, fehér miniruhás mazsorettcsapat. A polgári esketési szertartás már a művelődési központban zajlik. Van ebéd és ajándék (egy-egy könyv és mellé pezsgő díszüvegben), operett-, musical- és magyarnóta-műsor; az egyik előadó, Kálmánffy Ferenc pillanatok alatt közös éneklésre bírja a hallgatóságot. És persze a lakodalom, így az aranylakodalom sem képzelhető el tánc nélkül. — Mulatunk, nem számolgatjuk, ki mennyit tűrt ötven évig - nevet az ura karján egy kicsi asszony. A tűrésrecepthez egyébként hozzátartozik, hogy kölcsönösen kell alkalmazni. Mert mi történik, ha csak az egyik fél tekinti magára érvényesnek? A kérdésre - a körülötte állók harsány egyetértése mellett - frappánsan vágja rá a választ valaki: Akkor nem megy a verkli! Rados Virág