Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február
2001-02-17
36 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 17., SZOMBAT UTAK ÉS UTASOK • A Szépvölgyi úton, a Hármashatárhegyi út után a lefelé vezető oldalt szintén közműjavítás miatt bontották fel. © A XI. kerületben, az Irinyi József utcában, a Budafoki útnál a belső sávot elkerítették a Fehérvári út irányába. © A VIII., Mária utca 52. szám alatti építkezéshez egy toronydarut állítanak föl, ezért 18-án (vasárnap) reggel 7 óráig a Pál utca egy szakaszát lezárják a forgalom elől. • A II., Szemlőhegy utcában a felfelé vezető oldalt lezárták az Áldás utca után. • A Bimbó úton, a Gábor Áron utca után a kifelé vezető oldalon szűkül le az útpálya, mert javítják a vízvezetéket. • A Szabadság teret lezárták, és mindkét irány forgalmát a Nádor utcába terelték át. • Szintén lezárták a Szent István teret, valamint a fél útpályát a Sas utcában és a Hercegprímás utcában. • A Roosevelt téren sávelhúzások nehezítik a közlekedést, megnehezedett a Lánchíd felé besorolni a Zrínyi utcából. • A Veres Pálné utcában, a Só utca és a Szarka utca között építkeznek, ezért megtiltották a parkolást. • A Dobó utcát építkezés miatt lezárták, ezért a szomszédos Káldy Gyula utcát az Andrássy úttól a Révay utcáig ideiglenesen egyirányúsították. • Az Aradi utcába, a Székely Bertalan utca és a Bajza utca közötti szakaszra építkezés miatt nem lehet behajtani. • A Király utcában, a Vörösmarty utca és az Izabella utca között mindkét irányban csak a külső sávban lehet közlekedni. • A Dohány utcában, a Síp utca után és a Rottenbiller utca előtt a bal oldalon a szélső sávot lezárták közműjavítás, illetve építkezés miatt. • A IX., Ecseri úton kifelé, a Gyáli útra jobbra kanyarodó sávot felbontották gázvezeték-javítás miatt. • A Tompa utcában, a Ferenc körút és az Angyal utca között csatornát építenek. A munkaterület mellett kétirányú a forgalom, de parkolni tilos. • A X. kerületben, az Albertirsai úton, a Fehér út felé vezető oldalon csatornát építenek, sebességkorlátozásra és előzési tilalomra számítsanak. • A Kerepesi úton és a Fehér úton az Örs vezér terénél továbbra is sávlezárások nehezítik a közlekedést. • A Liget utca és az Ónodi utca kereszteződésében is közművet építenek, ezért a Liget utca a Bánya utca felől, az Ónodi utca pedig a Kolozsvári utca irányából zsákutca. Forrás: Fővinform Buli a MUNKATÁRSUNKTÓL Jótékonysági popgálát szervez Buli a fákért címmel a Természetért Alapítvány. A bevételből a fővárosi önkormányzatok, a vakok intézete és a Pető Intézet részére vásárolnak facsemete fákért két. Az V. és a XIV. kerület már igényelt is fákat, de még lehet az akcióra jelentkezni. A jótékonysági gálát áprilisban tartják meg. Várhatóan - többek között - Szikora Robi, a Pa Dö Dő, a Pál Utcai Fiúk, Ferenczy György és St. Martin lép fel. BUDAPEST LEVEGŐMINŐSÉGE MA Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján* 73 S02 NO2 co ^ 0* Belváros Külváros A nitrogén-dioxid kitételével alacsony a főtoros levegőjének szennyezettsége. A fokozatosan erősödő szél hatására ma még csak mérsékelten, vasárnap viszont már jelentősen csökken a szennyező anyagok koncentrációja. A minősítés négy fokozata: alacsony, mérsékelt, szennyezett, erősen szennyezett. * Előrejelzés a napi átlagokra a levegőminőségi határérték százalékában. Pályázatokkal ösztönzik az újságíró és rádiós diákokat Mióta a szükséges technikai feltételek a legtöbb iskolában jelen vannak, új diáklapok jelentek meg Budapesten, és a működő iskolarádiók száma sem csökkent. A tizenévesek ilyen jellegű kezdeményezéseinek jelentőségét nem kell bizonygatni sem pedagógiai, sem közéleti szempontból. A Diákújságírók Egyesülete rendszeresen kiírt pályázatokkal is ösztönzi a fiatal tollforgatókat. Budapesten a középiskolai diákújságok száma meghaladja a százat - mutatta be a hálózatot Szayly József, a tizenegy éve működő Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének, a DUE-nak az alelnöke. Mivel az alapvetően szükséges technikai eszközök (számítógép, nyomtató, fénymásoló) minden iskolában ott vannak, a diákújságok virágzanak, számuk szaporodott az utóbbi időben. Fejlesztési terveik között szerepel, hogy az iskolák mindegyikét ellátnák számítógéppel, internetelérhetőséggel, és ilyen módon on line hálózatot alakítanak ki a DUE-hez csatlakozók között. Ilyen jellegű fejlesztésre a Miniszterelnöki Hivatal írt ki pályázatot, eddig még nem született meg róla a döntés. Sok helyen működik tévéstúdió is, bár ezek pontos számát nem ismerik. Az iskolarádiók száma viszont stagnál. Ennek leginkább az lehet az oka, hogy a belső, régi hálózatok felújítására az intézményeknek nincs pénzük. A mostanában felújított vagy a kevés számú új épület mindegyikét felszerelték zárt láncú hálózattal. Iskolarádiója jelenleg a fővárosban ötven-hetven intézménynek van, közülük negyvenöt tartozik a DUE hálózatához. Ezeknek a diákrádióknak rendszeresen küldenek kazettán műsorokat. Az országban háromszázötven iskolába, kevés híján kétszázezer diákhoz jutnak el ezek az információs, kulturális öszszeállítások. A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete tíz éve jelenteti meg rendszeresen a DUE Hírek című kiadványát. A különböző diáklapokból szemelgetett írásokból állítják össze a DUE Tallózót, amely ez évtől megújult külsővel, színes, nívós formában jelenik meg. A kapcsolattartásnak más formái is vannak: az érdeklődők számára kedd kivételével a hét minden napján nyitva áll délután kettőtől négyig a DUE ifjúsági irodája a XIV. kerület, Örs vezér tere 11. szám alatt. Interneten pedig a www.due.hu honlapon olvashatnak aktuális eseményekről, és innen letölthető a belépési nyilatkozat is. Az újságíráshoz vonzódó, vagy csupán az átlagosnál érdeklődőbb, a közélet iránt nyitott diákok számára érdemes a DUE szervezetéhez csatlakozni, mert sajtóigazolványt kaphatnak, és kedvezményesen részt vehetnek a különböző rendezvényeken, tanfolyamokon, táborokban. A közeljövő legnagyobb rendezvénye az április 27-re Gödöllőre összehívott Országos Ifjúsági Sajtófesztivál lesz. Ekkor tartják a tizedik alkalommal meghirdetett diákújságíró- és diákrádiós pályázat eredményhirdetését is. A DUE az Ifjúsági és Sportminisztériummal közösen hirdette meg a fiatal tehetségek elismerésére kiírt Arany Titán-díjat. Tizennégy kategóriában lehetett nevezni erre, jelölve valakit, aki az adott területen kiválót alkotott abban az évben. A február 15-i határidőig több ezer nevezés érkezett, amelyek közül a kilenctagú, neves szociológusokból, művészekből, újságírókból, közéleti személyiségekből álló zsűrinek kell döntenie. Február 27-én a Bárka Színházban megrendezendő díjkiosztó gálán derül majd ki, kiket választottak a 2000. év „legjeinek”. Cs. K. É. A becsapott turistának senki nem segít? Sokan már az idei nyarat tervezik, de van, aki még a két évvel ezelőtti nyaralásán elszenvedett sérelmeire keres jogorvoslatot. Milyenek ma a fogyasztók lehetőségei, ha panaszukra keresnek választ? Az utazási iroda képes tájékoztatójában szereplő ajánlat ígéretes volt, a szállodáról és környékéről készített kép pedig vonzó, így a panaszos az egyik legdrágább út mellett döntött. Az már csak Máltán derült ki, 1999 júliusában, hogy a légkondicionáló nem működik, a fedett uszoda csak télen üzemel, a fotókon ábrázolt tengerparti strand pedig egy zárt magánklub tagjainak, nem a hotel lakóinak áll rendelkezésükre. A 2000 decemberében megküldött elmarasztalás szerint az iroda megsértette a Versenyhivatal etikai kódexét, amely szerint nem megengedhető olyan termék vagy szolgáltatás hirdetése, amely az ügyfél számára nem hozzáférhető. A szerződésben ígért déli érkezés helyett - váratlan járatcserével - Frankfurton keresztül, tízórás út után éjszaka értek haza az utasok. A panaszos első útja az utazást szervező cég irodájába vezetett. Nyolc napon belül írásban kellett panaszát az utazási irodában benyújtania. A több mint két hónap után megérkező ügyvédi levél azonban - a helyszínen felvett jegyzőkönyv hiányára hivatkozva - semmi biztatót nem tartalmazott. Márpedig odakint elég nehéz lett volna jegyzőkönyveztetni — derül ki a panaszos szavaiból —, az iroda helyi képviselőjével ugyanis ő csak a kiérkezés napján, majd legközelebb két hét múlva, távozáskor találkozott. A panaszos reklamációjával felkereste a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget is, ahol azonban csak azt tudta meg, hogy a főfelügyelőségnek nincs hatásköre az utazási szerződések felülbírálására. Feladatuk az utazási irodák jogszabályokban rögzített működtetésének ellenőrzése. A panaszt azonban továbbították az általuk illetékesnek tartott Gazdasági Versenyhivatalhoz, ahonnan novemberben meg is érkezett a válasz. A tisztességtelen piaci magatartással vádolt utazási iroda ellen a hivatal nem indított eljárást, döntését azzal indokolva, hogy az iroda által megsértett rendeletekre vonatkozó panaszokkal a Kereskedelmi és Iparkamara foglalkozik. Határozata indoklásában azonban a hivatal elmarasztalta az irodát. A kormányrendelet értelmében az utazási irodák kötelesek indulás előtt legalább hét nappal tájékoztatni ügyfeleiket a helyi képviselő nevéről és elérhetőségéről. Az iroda ez esetben vétett az előírás ellen, az utasok ugyanis csak a megérkezéskor ismerték meg a cég kinti képviselőjét. Mivel a nyaralás alatt elérhetetlen volt az alkalmazott, a panaszos bejelentést sem tehetett, és panaszait sem tudta jegyzőkönyveztetni, így az itthoni jogorvoslat esélye nagymértékben romlott. A törvény szerint ugyanis csak a helyszínen felvett, két tanú jelenlétében írásba foglalt bejelentés érvényes, azt utólag pótolni már nem lehet. A rendelet szerint „az utazási vállalkozó a közreműködője magatartásáért úgy felel, mintha ő maga járt volna el”. A Versenyhivatal vizsgálója a Budapesti Békéltető Testület felkeresését ajánlotta panaszosának. Közben a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség már továbbította a panaszos levelét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara etikai bizottságához. A bizottságtól kapott levél szerint ha az ügyfél kártérítésre, visszafizetésre szeretné kötelezni a bepanaszoltak az ügyben ők nem illetékesek. Ha azonban a kárvallott megelégszik a bepanaszolt erkölcsi elmarasztalásával, segítséget kaphat a bizottságtól. A panaszos a kamara közigazgatási irodáját is felkereste, ahonnan szintén elutasították, arra hivatkozva, hogy az ügyben nem ők az illetékesek, ők csak az utazási tevékenységet végző cégek hatósági regisztrációját látják el. A Versenyhivatal által is ajánlott Budapesti Békéltető Testület 2000 májusában döntést hozott. A testület az utazási irodát nyolcvanezer forint visszafizetésére kötelezte. A békéltető határozata azonban csupán ajánlás jellegű, s a végrehajtásra sem kötelezhetik a bepanaszoltat. A határozat az utazási iroda hozzáállását is nehezményezte, és elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a cég azért nehezteljen ügyfelére, mert az az illetékes hivatalokat jogorvoslat reményében felkereste. A májusi határozat után az utazási iroda nem kárpótolta ügyfelét, a határozatot nem teljesítette. A kamara etikai bizottsága egy év és egy hónap elteltével, 2000 decemberében küldte meg a panaszosnak azt utazási irodát elmarasztaló határozatát. K. A. M. SZOLGÁLTATÁS EGÉSZSÉGÜGY* KÖRNYEZET* ÉRDEKVÉDELEM Környezetvédelmi Minisztérium, közönségszolgálati iroda: I., Fő utca 44-50., 457-3437 • Fővárosi Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség központi telefon: 318-7388 • Egészségügyi Minisztérium, ügyfélszolgálati iroda (közös ügyfélszolgálat a Szociális és Családügyi Minisztériummal), V., Akadémia utca 7., 311- 8016 • Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, fővárosi intézet XIII., Váci út 174., 329-0490-től 329-0499-ig, 349-0590-től 349-0599-ig, honlap: www.antszfov.hu., e-mail: buzas@antszfov.hu »ÁNTSZ, fővárosi ügyelet V., Bajcsy-Zs. út 76. (Markó utca 24.), 311-7817 • ÁNTSZ ügyfélszolgálati iroda: XIII., Váci út 174., 329-0494, 329-0490, 349-0590/148, 508 mellékek »ÁNTSZ, központi ágygazdálkodási osztály (Éjjel-nappali diszpécserszolgálat, érdeklődni lehet az aznapi kórházi ügyeletekről.): 311-6000. Nyest A városban lakó nyest leginkább arról híres, hogy rendszeresen kárt tesz az autók vezetékeiben és a gumikban. A kutyától fél, ezért kutyaszőrrel távol tartható a kocsiktól - tudtuk meg a Környezetvédelmi Minisztérium munkatársától, Baltay Zsombortól. A barna, fehér mellényes, negyven-ötven centiméteres állathoz huszonöt centis farok tartozik, külseje alapján könnyen össze lehet téveszteni a nyuszttal. A nyest mellfoltja azonban a mellső lábáig ér, fülének szegélye pedig fehér, és hússzínű az orra. Az állat éjszaka vadászik, elsősorban kisebb rágcsálókkal, madarakkal táplálkozik. A városban a szemetesedények tartalmát sem veti meg. V. M. P. Szabálytalan szerződéskötés A közüzemek gyakran jogszerűtlen szerződést kötnek az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) szerint. Erről kérdeztük Újlaki-Vátz Lászlót, az egyesület sajtóreferensét. " A szolgáltató számára olcsóbb és kényelmesebb, ha a lakók helyett a közös képviselővel kötnek szerződést, így azonban a ház gyakran az érintettek tudta nélkül vállalja át a nem fizetők tartozását. A Fővárosi Távfűtő Művek is hasonlóképpen, vagyis az OFE szerint jogszerűtlenül szerződött a fogyasztókkal. Kifogásoljuk, hogy a lakás légterének újramérésekor gyakran kiderül, valódi mérete pár százalékkel kisebb, mint amely alapján a távhőköltséget a lakó fizeti. Az ártörvény értelmében a fogyasztó öt évre visszamenőleg a különbözetet visszakérheti. -Milyen problémákat találtak még? - Az is gond, hogy a szolgáltatók bírói ítélet nélkül bírságot szabnak ki, ha úgy gondolják, az ügyfél a szerződésszegő. K. A. M. Ingyenes képzés kimaradóknak Kilencedik éve szervez ingyenes rehabilitációs képzést az általános iskolából kimaradóknak a Barkács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft. Az iskolarendszeren kívüli oktatás befejeztével egy szakmával is gazdagabbak lesznek a jelentkezők — a fiúkat könnyűgépkezelővé, a lányokat varrónővé képezik, s szinte mindegyiküknek munkát is ajánlanak. A cég egyik vezetője, Németh Sándor azt mondja: három-hat százalékra teszik azok számát, akik már be sem iratkoznak az általános iskolába. Az iskolából kimaradókat korcsoportonként tíz—húsz százalékra becsülik. A cég akkor alakult, amikor a munkanélküliség megjelent, s sorra bocsátották el az embereket az üzemekből - mondja Barhács Anna Éva ügyvezető. Pest megyében ezért munkahelymegtartó, preventív képzéssel kezdték: a Váci Kötöttárugyár festőüzemének betanított munkásait képezték szakmunkássá. Akkoriban könnyű- és nehézgépkezelőnek, fuvarozónak tanították az embereket. Az élet úgy hozta, hogy váltaniuk kellett: 1995-ben a képzések köre az informatikával és a számítástechnikával bővült. Jelenleg négy, tizenhat személyes tanteremben a legkorszerűbb gépekkel oktatták. A jelentkezők 24 órás internetszolgáltatást s ingyenes e-mail címet is kapnak. Novembertől nemzetközi számítástechnikai vizsgaközpontként működik, a Fővárosi Munkaügyi Központ a legnagyobb képzéssel foglalkozó cégnek ismeri el. Az általános iskola befejezését szolgáló képzéseket a kezdetektől minden évben meghirdetik; e cél elérését a fővárosban a munkaügyi központ pályázatai segítik elő. Pest megyében most nem járulnak hozzá ehhez a képzési formához. K. A. ______Város-Beton______ Se fű, se beton Kimutatások szerint fejenként huszonegy négyzetméternyi közpark szükséges ahhoz, hogy a városi ember lakható körülmények között éljen. Budapesten ennek a mennyiségnek csak a fele jut egyegy polgárra. A zöldterület növeléséhez és a felesleges beton eltávolításához szeretnénk tippeket adni. Kell a gyep, a fa és a bokor, mégis vannak olyan gazdátlan parkok és játszóterek, amelyeknél tán még a beton is jobb. Esztétikailag mindenképpen. A Bécsi út és a San Marco utca találkozásánál van egy kis játszótérrel kombinált parkmaradvány, felületes szemlélő Aquincum romjainak közelében akár egy másik múltőrző objektumnak, például óbudai szocreál emléknek vélheti. A park klasszikus, betonlábú, deszkás padjain többnyire hajléktalanok és a környező talponállókból erre tévedő serény garatöblítők sziesztáznak. Az elvadult rekettyésben lomtalanítások hangulatát idéző gyanús kupacok dacolnak az időjárás viszontagságaival. A placc közepén régebbi korokat idéző, vascsövekből hegesztett, sárga mászókagömb taszítja a szülőket. Mellette betonkeret, amely leginkább egy félbehagyott bakterház alapjának tűnhet. De valójában homokozó, amelyből a homokot már régen elhordták kisebb, lakásbéli vakolathiányok pótlására. A hely esztétikumát növeli a közeli szürke trafóház, egy jelentékeny sittkupac és néhány kifakult, szürkésfehér kutyamaradék. Abból sincs túl sok, hiszen valamirevaló gazdi aligha sétáltatja kedvencét ilyen lepusztult, gazdátlan, kísértetjátszótéren. A hely sürgős rehabilitációra vár. Nem feltétlenül lebetonozásra, inkább némi gondoskodásra. S. I. FOTÓ: SZABÓ BERNADETT