Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február
2001-02-02
NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 2., PÉNTEK 27 Könnyű éjszaka a mentőautóban Szirénázva balesethez, szívbeteghez és a potyázó hajléktalanhoz A stúdióban megcsörren a telefon. Czibik Rezső mentésirányító mentőtiszt már írja is a címet, nevet, a bejelentett eset körülményeit. Alig teszi le a kagylót, siet Pék László mentőorvos és csapata, Bába János ápoló és Wichwalek László gépkocsivezető. Fölvijjog a sziréna. A rohamkocsi nekivág a havas városnak. Irány az újpesti pályaudvar, ahol egy férfi a sínek közé esett. - A mai napot kihagytam volna - mondja a kocsi apró ülésére kuporodott ápoló, Bába János. - Fáradt vagyok. Már tizennyolc éve ezt csinálom. Azt mondta egy tanárom, hogy ha monotonná, rutinná válik egy munka, ott kell hagyni. Hová mennék? Festő a szakmám. Ott sem keresnék többet, ha egyáltalán még felvennének valahová. Harmincnyolcezer forintot viszek haza. Még szerencse, hogy nem házasodtam meg, nincsenek gyerekeim. Amikor kiszállunk a kocsiból, a vezető minden ajtót gondosan kulcsra zár. - A közelmúltban a másik rohamkocsiból elloptak egy ötmillió forintos EKG-berendezést - jegyzi meg. Az állomáson a vasutas meglepődve fogadja a mentőket. A sérült emberről semmit nem tud. Talán keressük a másik újpesti állomáson — javasolja. Miközben a síkos utcákon robogunk, megtudom, hogy ennél a rohamkocsinál van nagyobb, erősebb is, csak éppen a műhelyben áll. Bevitték szervizre. Alig hozták ki, ötszáz kilométert sem futott, vihették vissza, mert a teljes fékrendszere csődöt mondott. Holott azt állították, hogy azt is javították, cserélték. Nem lehet megbízni bennük - mondja az ápoló. Szálljon villamosra! A metróval egybekötött vasútállomáson árnyékra futunk. A sérült sehol. - Megint valami hülye telefonált - morognak foguk között a mentők, de nem adják föl. Végül mégis rátalálunk az emberre. A restiben könyököl a pulton. Könyörgő tekintettel várja a segítséget, miközben kiteregeti kórházi papírjait. Tegnap éjszaka is befogadták. - Fáj a szívem - szorongatja az oldalát, remélve, valamerre csak elindul vele a kocsi. Az orvos megvizsgálja. Hosszasan böngészi a papírokat, majd ellenkezést nem tűrő hangon kimondja a döntést. - A mentő nem taxi. Szálljon villamosra, és menjen el a munkásszállóra, ahol lakik. Húzunk vissza a Markó utcába. - Az egyetemen még azt terveztem, agykutató leszek - veszi át az ápoló helyét a doki, miközben már sziréna nélkül gördülünk befelé a Váci úton. - Egy professzorom segítségével két évig New Yorkban is tanultam. Amikor hazajöttem, irányt váltott az életem. Azóta mentőzöm. Én már régi motorosnak számítok. Közöttem sokan megfordultak. Nagyon nagy a fluktuáció. Ebből a pénzből nem lehet családot alapítani, eltartani, jövőt tervezni. Én is elmegyek szekundánsnak, vagy sportrendezvényeken vállalok szolgálatot. Így valahogy kijövünk. És még tanulok is. Pszichoterapeuta szeretnék lenni. A mentőállomás kapuja alatt harang emlékeztet a régi időkre. Az 1868-ban öntött harangot utoljára néhány évvel ezelőtt kongatták meg, amikor a Karinthy Frigyes úton tömegszerencsétlenséget okozott egy fölborult villamos. - Akkor készítették a csehszlovák mentős tévésorozat szinkronját, amihez meghívtak szakértőként - emlékezik vissza Andics László, a Budapesti Mentőszolgálat vezetője. - Emlékszem, a rendező hölgy kijött velünk, hogy valódi élményeket szerezzen a munkájához. Leroskadt a járda szélére és sírt. Megértettem, de nem nagyon tudtam vigasztalni. Nekünk minden percben készen kell állnunk elviselni a tragédiákat. És ez koptatja el igazán az embert. Egy-egy kocsi naponta nyolc-tíz esethez is kivonul. A különösen nehéz napokon tizenöt hívás is juthat egy mentőre. Ehhez képest évek óta mind kevesebb autót tudnak szolgálatba állítani. Nyugaton egy mentőautó maximum 150 ezer kilométert futhat, utána eladják. Budapesten több olyan kocsi áll szolgálatban, amelynek számlálója közelíti a félmillió kilométert. A Nagykőrösi út és a Határ út találkozásánál baleset történt - kapjuk az újabb bejelentést. A mentésirányító szól egy, az ütközéshez közelebb eső állomásnak is. Mi tizenegy perc múlva jutunk célba. A kollégák korábban érkeztek. - Apukám, mi lesz ezzel a taxival? — száll ki az összetört Suzukiból az enyhén illuminált hölgy, miközben ugyancsak ittas férje még kapaszkodik a volánba. A helyzet egyértelmű. Az áldozatul esett Skoda sem tud saját lábán továbbmenni. Szerencse, hogy az utasok nagyobb sérülés nélkül megúszták. Eltűnnek a kasztok - Közhely, de igaz — mondja a doki —, általában a szabályosan közlekedő autósok szenvednek nagyobb kárt. Két nappal ezelőtt ketten maradtak az út szélén. Ott is ők voltak a józanok. A rendőrök udvariasak. Csöndben kérdezik az adatokat, és gyorsan elengedik a sérült orrú vétkest. Az intézkedés majd a kórházban folytatódik. Ma a Merényi Gusztáv Kórház az ügyeletes. Amíg odaigyekszünk, próbálom megtudni, mi történt. - Nem látta a kocsit? Megcsúszott? Miért ült autóba? — teszem föl egymás után kérdéseimet. A doki arcán a sokat tapasztalt ember apró mosolya jelenik meg. - Mi már nem kérdezünk semmit - válaszol faggatózásomra. - Örülünk, ha a beteg nyugton marad. Nem csupán az ital, hanem az ütés, a sérülés is agreszszívá teszi ilyenkor. Az is előfordult, hogy ránk támadtak, verekedtek, ki akartak ugrani a kocsiból, káromkodtak. A kórház folyosóján sorakoznak a tolókocsin várakozó sérültek. Gyorsan elkészül a leltár személyes tárgyaikról. Az orvosok, ápolók barátként beszélgetnek a mentősökkel. - Régebben nem volt ennyire közvetlen a hangnem köztünk - mondja a doki. - A mentőket kicsit lenézték a szakmában. A kasztok lassan eltűnnek. A nyomor összehoz mindenkit. Az egészségügyben már sehol sem talál elégedett, kiegyensúlyozott embert. Ismerek szülész-nőgyógyászt is, aki a kórházi ügyelet után mentőzik, és magánpraxist is nyitott. Pedig nem milliomos. Egyszerűen él. Ugyanannyi gonddal neveli gyermekeit, mint egy pedagógus, egy mérnök. Visszafelé érződik, hogy lassan elalszik a város. Az Üllői út sarkán egy csöves mellett húzunk el. Eszembe jut a mentőállomás társalgójának falára kitűzött utasítás. E szerint a veszélybe került hajléktalant csak akkor szabad az utcán hagyni, ha írásban tiltakozik az elszállítás ellen. Pazarlás a szükségben A stúdióban mind ritkábban szólal meg a rádió. A mentők jelentenek. Ki itt, ki ott végzett. Sietnek vissza az állomásra. A kórházak nevét mutató tábláról mind több megszámozott korong kerül le, jelezve, kik vannak még úton, és kiket lehet újabb esethez vezényelni. - Kardélen táncolunk - jegyzi meg a kopott folyosón pipázó főorvos, Andics László. - Amikor elvállaltam Budapest mentőszolgálatának vezetését, naponta legalább százhúsz kocsit tudtunk az utcákra küldeni. Ma jó, ha nyolcvan elindulhat. Nincs pénz új autóra. De kevés az állomások felújítására tervezett öszszeg is. Arra meg szinte gondolni sem merek, mekkora feszültségek keletkeznek a negyvenezer forintos minimálbér miatt. Az ápolók átlagfizetése alig haladja meg ezt a határt. Az orvosok sem keresnek hetven-nyolcvanezer forintnál többet. Könnyen előfordulhat, hogy alig tudunk többet adni egy kezdő, nyelvet beszélő, diplomás orvosnak, mint egy utcáról beesett ápolónak. De hosszan sorolhatnám, milyen területeken lenne égetően szükség a mentőszolgálat fejlesztésére. Azt is látom, hogy a szükség közepette hol nagy a pazarlás. Például a betegszállítások felét nem a mentőkre kellene sózni. Az elmúlt tíz évben sorozatban gyártottam a kimutatásokat, terveket, javaslatokat, számításokat. Valamennyi miniszter ismerte ezeket. Egymásnak passzolták a tőlünk kapott anyagokat. Néha már rosszul érzem magam, amikor a kollégáim elé állok, és újra és újra biztatom őket, kitartást, áldozatokat várok tőlük. Hajnalodik. Alszik a város. Hosszú ideje nem csörög a telefon. A mentők régi, humoros esetekkel szórakoztatják egymást. Fölidézik a nagymamát, akit a szomszéd lakásban fektettek a vetett ágyba, a katonatisztet, akit beleejtettek a térdig érő pocsolyába, a művészt, aki azt sem tudta, melyik városban száguldott neki a villanyoszlopnak. Névtelen és híres emberek történetei kelnek életre. Úgy érzem, mindenkit ismernek a városban. - Ez könnyű nap volt - jegyzi meg Czibik Rezső, amikor a maroknyi lapot elrendezi a telefon alatti rekeszekben. Szendrei Lőrinc Munkában az ügyeletes rohamkocsi személyzete fotó: Kováts zsolt Biztos, ami biztos A rendőrök azt mondják, kevesebb a lakásbetörés. Valahogy mégsem nyugtat meg a hír. Legfeljebb akkor lélegeznék fel, amikor azt közlik velem, hogy a betörő eltűnt a Föld színéről, mint a fekete himlő. Mert egyébként kevéssé csökkent az esélyem arra, hogy feldúlt lakásba érkeztem haza. Burkoltan bár, de a rendőrség is elismeri ezt. Különben mi másért tartaná fenn az V. kerületben Báthory utcai irodáját, ahol a BRFK Vagyonvédelmi és Tanácsadó Szolgáltató működik. Alapvetően kétféle ember tér be ide. Akihez már betörtek és akihez még nem. Aki az utóbbi kategóriába tartozik, kissé bizonytalanul lép a bűnmegelőzés eme szentélyébe, amely biztonsági és hevederzárakkal, rácsokkal és mindenféle ketyerékkel van kitapétázva. A kis asztalokon szórólapok, prospektusok, cégismertetők, a legnagyobb mögött pedig egy ifjú hölgy. Kedves és segítőkész. Mindjárt papírt vesz elő, hogy a tanácsadásra váró civilt képbe helyezze. Le kell rajzolni a ház alaprajzát, pontosan bejelölve a kockázati tényezőket, alapesetben a nyílászárókat. A kertkapu nem is érdekes, de a kutyának sincs jelentősége. A gyenge láncszem tehát az ajtó és az ablak.. Mindenekelőtt a bejárati ajtó, amely esetünkben anyagát tekintve fenyő, és a kutya szilveszterkor a petárdáktól való félelmében egyszerűen szétrágta. Van továbbá egy kétszárnyas teli üveg teraszajtó, betörésvédelmi szempontból akár ne is volna. Az utcai fronton egy három-, a szomszédos falon pedig egy kétszárnyas ablak. - Fólia vagy rács! - jelenti ki a hölgy határozottan. - Rácsot, ha lehetne! - válaszolom a börtönhangulattól idegenkedve. Marad tehát a fólia, amely viszont nem éppen meggyőző. Akkor sem, ha a szakember elmagyarázza, hogy nem rossz dolog az a fólia, kibír hetvennégy (lehet, hogy negyvenhét, de ez alapvetően teljesen mindegy) fejszecsapást, mint azt a tesztek is bizonyítják. A prospektus is lenyűgöző, hiszen az áll rajta: ultraerős betörésvédelmi és biztonsági ablakfóliák. A képen pedig egy éppen felrobbanófélben lévő kékes színű üvegépület. Első pillantásra szakasztott a Teve utcai rendőrpalota. A homlokzaton függönyként lebegnek a fóliázott üvegtáblák. Az ismertetőn még egy érv: terrorizmus elleni védelem. Talán itt még nem tartunk - lélegzek fel kissé, de azért megnézném azt a fejszecsapásbiztos kártyát. Mivel azonban négyzetméterára - felrakás nélkül - hat- és nyolcezer forint, mégis kezdek megbarátkozni a ráccsal, amelyet művészi kivitelben, katalógus alapján lehet rendelni. Egy pillantás az árakra, és máris elhanyagolható részletté válik a művészi kivitel. A ház Achilles-sarka a kutya által átszabott bejárati ajtó, amelyen egyszerű cilinderbetétes zár szolgálja a védelmet. Ez rendben is volna, ha lenne mellette még két erősebb és biztosabb zárszerkezet. Például egy kereszt hevederzár, jól bevasalva. Nem elég középen a vízszintes, mert a hölgy elmagyarázza, hogy a betörőknek nem szempont a kényelem, az alul berúgott ajtón is bemásznak, átbújva a heveder alatt. A prospektusokat és a falon bemutatott mintadarabokat látva azt hinné az ember, hogy legalább annyian gyártanak hevederzárat, mint ahányan betörnek. Van több százezer forintos és van olcsóbb. Mint például a Szuperbizti, amely pajtáskodó elnevezésével ingatja meg a bizalmam. Létezik az Ajtómentő nonstop üzemmódban, de vannak súlyzárak, lakatok és lakatvédők, olasz zárak és széfek. Az iroda legalább ötven cég termékeit ajánlja. Némi fejszámolás után kiderül, hogy rácsokkal és hevederzárakkal, biztonsági vacakokkal már háromszázezer forintnál tartunk, és csak most következik az elektronikus védelem. Mozgásérzékelő az üveg teraszajtók mögötti nappaliba. A szerkezet mozgást érzékelve visításba hozza a kültéri riasztót, amire összeszaladnak a szomszédok Ha azonban ezek a szomszédok félős, magányos öregaszszonyok, a visítás nem sokat ér. (Az utcán éppen autóriasztó veri fel a Báthory utca csendjét, a hölgynek azonban fel se tűnik.) Létezik persze jobb megoldás is, de azt már csak azok tudják kifizetni, akik gipszstukkós falak között élnek, kertjüket pedig kőoroszlán védi az angyalkás vízköpő mellett. Hasznos dolog volt tanácsot kérni. Néhány prospektussal távozhatom, és otthon még elmélkedhetek azon, arányban áll-e a védelmi befektetés a tőlem eltulajdonítható javak értékével. Egyelőre inkább beszélek a kutya fejével. S. I. Azt hinné az ember, hogy legalább annyian gyártanak hevederzárat, mint ahányan betörnek. Lakáskezelők klubja alakul A lakásszövetkezetek, társasházak szervezeteinek, üzemeltetőinek képviselőinek egyesületét és klubját készülnek megalakítani a XV kerületben. Az első megbeszélést, amelyre társasházi és lakásszövetkezeti tisztségviselők, közös képviselők és lakáskezelő cégek vezetői kaptak meghívást, február 7-én tartják meg a XV. kerületi polgármesteri hivatal tanácstermében. A lakások gazdaságos üzemeltetése, karbantartása, felújítása ugyanis egyre nehezebben megoldható feladatot jelent, így indokolt a hasonló körülmények közt dolgozók lehető legszorosabb együttműködésére törekedni. Az alakulóban lévő egyesület tervei között szerepel, hogy a közbiztonság növelésére szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a kerület polgárőrszervezeteivel és a rendőrséggel. Kezdeményezni fogják bizonyos jogszabályok módosítását, például a lopások megelőzésére a színesfém-felvásárlás szabályainak szigorítását. Sokat segíthet a klubtagoknak egy karbantartói-kivitelezői adatbank létrehozása, a javítások, karbantartások, felújítások takarékos és színvonalas elvégzésére. Gyakorlati útmutató kidolgozását is tervezik a hátralékok hatékonyabb behajtására, és ebben a témában külön fórumot is szerveznek majd szakértők részvételével. A folyamatos kapcsolattartásra, információcserére törekednek a csatlakozó szervezetek képviselőivel és a házkezelőkkel, valamint a fővárosi Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségével (LÉTÉSZ). Cs. K. É. A Moszkva tér Tér galambbal, szökőkúttal, emberekkel. Ez ettől még a Trafalgar Square is lehetne, de nem az, hanem a Moszkva tér, és hogy ne maradjon kétség, a galambok soványak, a szökőkút ronda, és az emberek pénzt kérnek. A galambok kisebb csoportokat alkotnak, és föleszik a dolgokat a földről. A szökőkút a következőképpen néz ki: 1. Nincs benne víz, mert most hideg van, és szétfagyna a szobor. 2. Négy lédús kaktuszlevél ágaskodik, és egy gömböt tart, azon pedig egy kövér sellő. Ez eddig mind vasból van. 3. Körülötte pedig körülbelül nyolc kőkorong. A cserjéket, melyek a tér közepe táján zöldellnek, közelebbről is szemügyre kell venni, mert igen érdekes, rovarok, bogarak egyéb lábasjószágok kerülhetnek a látóterünkbe. Minden térnek van valami jellegzetessége, a Moszkva tér híres az óráról, amely egy rúdon van, és találkozóhelyül is szolgál, tehát ha ismerősünk azt mondja: találkozzunk az óra alatt, akkor jó, ha tudjuk, hogy valahol errefelé fog szobrozni. Egyébként nem sok szobor található a téren, mert valószínűleg a rászorulók elvinnék őket, hogy beolvasszák és értékesítsék. Ez a körülmény a Moszkva teret unalmassá és sivárrá teszi, ezért már most megmondom, hogyha valaki a közeljövőben itt fog szobrozni, hát az nem én leszek. Varga Máté