Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február
2001-02-01
NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK 29 A rakpartbővítés környezeti kockázatai Folytatás a 27. oldalról A beruházás környezetvédelmi hatástanulmánya is tartalmazza, hogy a rakpart nitrogén-dioxid és zaj szennyezettsége meghaladja majd a határértékeket. Zöldfelület telepítését ráadásul egyáltalán nem tartalmazza a terv. A beruházás környezetvédelmi hatásait a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség is vizsgálja, a megvalósításhoz a hatóság engedélyére is szükség van. Radó Dezső elismerte, hogy a budai főgyűjtő csatorna építésével százéves hiányt pótol a Városháza. Nem érti azonban, hogy a közműfejlesztéshez kapcsolódóan miért kell szélesíteni a rakpartot. Radó azt javasolja, hogy Buda további beépítése helyett a jelentős tartalékokkal rendelkező pesti részen, de ott is csak a lehető legkisebb mértékben fejlesszen a főváros. A budai alsó rakpart szélesítését vizsgáló környezetvédelmi tanulmány megállapítja, hogy az építkezés hatásai kilencvenöt százalékban előnyösek, és csak öt százalékra tehető a káros következmények aránya. Kizárólag a zajterhelés nőne, és az is csak a Döbrentei tér-Döbrentei utca-Várkert Kioszk-Duna által határolt háztömbnél, és ott is csupán a folyóra néző oldalon - nyilatkozta lapunknak Schulek János, a Fővárosi Mérnöki Tervező Rt. műszaki igazgatója. Hozzátette: ezen a partszakaszon speciális, drágább pályaszerkezetet építenek, átalakítják a mellvédet és a házfrontokon többszörös szigetelésű ablakokat építenek majd be. Schulek szerint a természetes zajvédő falként szolgáló támfalak - az említett szakasz kivételével - a rakpart teljes hosszában megvédi a házakat a zajtól, a rezgéstől és a légszennyezéstől. A budai főgyűjtő építéséhez a főváros hitelt vett fel az Európai Beruházási Banktól (EIB), és számít európai uniós támogatásra, az úgynevezett ISPA- pénzekre is. A beruházás költségének felét a Városháza az uniós támogatásból, a másik felét hitelből és saját forrásból fedezi - tájékoztatta lapunkat Pécs Attila, a Főpolgármesteri Hivatal főtanácsadója. Az EIB-hitelhez a főváros most kér kereskedelmi bankgaranciát, mert - mint az ismeretes - a kormány nem adott biztosítékot a Városházának a hitelkérelemhez. A vissza nem térítendő uniós pénzek - amelyek felvételéhez a kormány segítséget ígért - legkorábban jövő év elején érkeznek meg. A munka kezdete az ISPA-támogatás megérkezésétől függ. Ha meglesz a forrás, akkor indulhat a négyéves beruházás. Ennek teljes költsége — az út kétszer négysávosra bővítése és a csatornaépítés együtt - körülbelül 17-18 milliárd forintba fog kerülni - tette hozzá Schulek. S. G.-V. M. P Másfél milliárd a Pannóniáért Ismét hotel lesz a nagy múltú, eddig diákszállóként használt épület Újra szálloda lesz a Rákóczi út 5. szám alatt, az épület eladására kiírt pályázat ugyanis sikeresen zárult, s a vevő, a Lambross-Corvin Centrum Kft. négycsillagos hotelt szeretne nyitni a régi házban. Elkelt a hajdani Pannónia szálló Rákóczi út 5. szám alatt található épülete, amelyet a meghirdetett árhoz közeli összegért, azaz mintegy másfél milliárd forintért vett a németországi központú Lambross-Corvin Centrum Kft. A házat tavaly bocsátotta piacra a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az adásvétel lebonyolítója. Felhívásukra két pályázat érkezett, közülük a Lamibrossé bizonyult jobbnak. A nemzetközi ingatlanfejlesztési cég - amely korábban a Corvin téri barokk házakat is magában foglaló Art Hotel kialakításával tette le névjegyét Budapesten - a tervek szerint négycsillagos, csaknem kétszáztíz szobás szállodát nyit a nagy múltú épületben. Az adásvételi szerződés még nem köttetett meg, a kincstár illetékese, Salamin Kálmán szerint azonban három héten belül erre is sor kerül. A pályázatban bemutatott vázlatok szerint - a műemléki követelményeknek megfelelően - a régi szállodaépület háromemeletes Rákóczi úti homlokzata eredeti állapotának megfelelően újul meg, ami eltér az eredetitől, most az is visszaépül. A belső udvart közrefogó hátsó traktusokat azonban az építkezés során visszabontják, mert a ház alá mélygarázst építtet a beruházó, s ez másképp nem megoldható. A mélygarázs négyszintes lesz, a visszaépítendő hátsó szárnyakban pedig a földszint fölött hét emeletet alakítanak ki a mai négy helyett, a mostaninál kisebb belmagasságokkal. Autóval a Múzeum körút felől, az Astoria irodaház mellett lehet majd megközelíteni a százhúsz kocsi befogadására alkalmas garázst. Rekonstruálják a szálloda egykor híres télikertjét, vagyis az első emelet magasságában ismét üvegtetővel fedik a belső udvart. (Remélhetőleg széttolható üvegtetővel, az eredeti ugyanis olyan volt.) A földszinten száznyolcvan személy kiszolgálására alkalmas étterem is létesül. A beruházást a jogerős építési engedély megszerzése után fél éven belül elkezdik Az épületben még sok minden emlékeztet a régi Pannónia szállóra: például a lépcsőház oszlopfőinek PSZ monogramjai, eredeti lépcsőkorlátjai, a kapualjban megvan a belépőt jobb oldalról fogadó hatalmas tükör, melynek keretében még látható a GF monogram, amely nyilván Glück Frigyes, az egykori tulajdonos nevét jelzi. Volt egy hasonló tükör balról is, de az már régóta hiányzik. Az első emeleten, a kapu fölötti szobákban, a hajdani elnöki lakosztályban megvan még az eredeti vörös selyemtapéta. Az utcai homlokzaton az első emelet magasságában ott díszült Rákóczi Ferenc portréja is, amelyet a fejedelem 1904-es budapesti újratemetése, erre vonuló gyászmenet tiszteletére tétetett fel Glück Frigyes. A szálloda az 1940-es években zárt be, az épületet az egyetem kapta meg. Előbb diákszállóként használta, később az ELTE egyes tanszékei kerültek oda. Egészen tavalyig oktatást folyt benne. Az eladásból származó bevételt az ELTE kapja, amelyből némileg fejlesztheti majd többi épületét. Csordás Lajos A Rákóczi úti homlokzat visszakapja régi formáját fotó: bánhalmi János A Pannónia helyén a XVIII. századtól kezdve a földszintes Griff fogadó állt, ez azonban 1865-ben került a Glück család tulajdonába, 1891-ben átépíttették szállodának. Mivel akkor még a szomszédban állt a Nemzeti Színház, így színészek és színpadi szerzők törzshelye lett. Odajárt ebédelni idős korában Podmaniczky Frigyes is, akinek az érkezését Glück Frigyes utasítására mindig csengőszó jelezte a kapuban. Ott lakott a híres szerencsejátékos Szemere Miklós, akit Krúdy Gyula örökített meg regényeiben. A szálló erkélyén olykor a sárga-fehér pápai zászló lengett, amikor a pápai nuncius bérelt benne szobát. A hagyomány szerint a Griff elnöki lakosztályát egykor Zita királyné is igénybe vette. Évek óta épül az új tüdőgondozó Áldatlan állapotok jellemzik a terézvárosiak kötelező tüdőszűrését, a tüdőbetegek pedig a XIII. kerületbe járnak kezelésre és gondozásra. Bár 1998 februárjáig fel kellett volna építeni az új tüdőszűrő-gondozó állomást, a helyieket máig ideiglenes helyen szűrik, miközben a csaknem kész épületet havonta több százezer forintért vigyázza egy őrző-védő kft. A kerület és a főváros egymásra mutogat. Terézvárosnak nincs önálló tüdőgondozója, a VI. kerületi tüdőbetegeknek a XIII. kerületbe kell járniuk gondozásra, kezelésre — mondja dr. Ungár Anna tüdőgyógyász főorvos, a Nyírő Gyula Kórházhoz tartozó tüdőgondozó intézet kerületi rendelésének vezetője. Javaslatára a Fővárosi Közgyűlés már 1993-ban úgy határozott, hogy a kerületi gondozó a Vörösmarty utca 47/B alatt működő szűrőállomás mellett kapjon helyet, épüljön ott egy új komplexum. Az építkezést 1997-ben elkezdték, az addigi Vörösmarty utcai tüdőszűrőt ideiglenesen a Csengery utcába, egy ablak nélküli, szűk helyiségbe költöztették. A főorvos szerint a szűrőállomást nem felügyeli orvos. A leleteket szakember értékeli, de az állomást általános aszszisztens vezeti, így megelőzésről nem lehet beszélni — mondja. Az építkezést 1998 februárjának végén kellett volna befejezni. Az épületet azonban csak júniusban adták át - befejezetlenül. 1998 szeptemberéig tovább folyt a munka, de a befejezésig akkor sem jutottak el. A közgyűlés 1999-re újabb 14 millió forintot szavazott meg a komplexum beüzemeltetésére, de abban az évben nem történt előrelépés - folytatja Ungár Anna. Szerinte elsősorban az a baj, hogy a gondozók többsége valamely kórházhoz tartozik, így ezek az intézmények nem tudnak függetlenné válni a kórházak pénzügyi gondjaitól, amíg át nem kerülnek a kerületi önkormányzathoz. Tavaly januárban a terézvárosi önkormányzat összehívott egy egyeztető megbeszélést a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, de arra nem mentek el a fővárosi illetékesek. Ungár Anna nem érti, hogy a VI. kerületnek miért a Péterfyvel kellene egyezkednie a tüdőgondozó átvételéről. E kórháznak ugyanis a tüdőszűrő állomáshoz van köze, a gondozóhoz nincs, viszont a Péterfy havi félmilliót fizet a csaknem kész tüdőszűrő-gondozó őrzéséért. Az 1994-ben vásárolt átvilágítókészülék az Erzsébet kórházban áll kicsomagolatlanul. Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes Szolnoki Andrea minderre annyit mond: a labda nem náluk van. A közgyűlés megszavazta a befejezéshez-beüzemeltetéshez szükséges 14 milliót, s tavaly nyáron át is küldték a VI. kerületnek a tüdőgondozó átadásához-átvételéhez szükséges szerződést. A főváros szerint tehát Terézvárosnak kellene lépnie, ott viszont az ellenkezőjét gondolják. Bicsak Ágnes tanácsnok szerint Szolnoki nem volt jó gazda. Mert bár a kerület 1998 elején vállalta, hogy átveszi a tüdőgondozót, mire a főváros megszavazta az elmaradt munkákra a pénzt, lejárt az építési engedély. Ezt szerinte a fővárosnak kellene megújíttatnia. Megoldás attól várható, ha az érintettek végre tisztázzák a gondokat. Addig Terézvárosban az országos és a budapesti átlagnál kevesebb korai stádiumban lévő, tehát jobb kilátásokkal gyógyítható betegséget fedeznek fel, mert az áldatlan állapotok miatt kevesebben veszik igénybe a tüdőrák és a tbc korai észlelésére hivatott kötelező szűréseket. Köbli Anikó A lelet néha tragikus elváltozásokat mutat FOTÓ: BÁNHALMI JÁNOS Személycserék a rendőrségen Új kapitánya van a XV. és a XIX. kerületi rendőrségnek. Február elsejei hatállyal Horváth Ferenc alezredest a XV. kerületi, Kántor Gerzson őrnagyot pedig a XIX. kerületi kapitányság élére nevezte ki Kökényesi Antal tábornok, budapesti rendőr-főkapitány. A hírek arról szóltak, hogy más kapitányi posztokon is változás várható, de ezeket találgatásoknak minősítette Kökényesi. Szerinte csak akkor tisztességes konkrétumokat említeni, ha a leendő kapitányok személyét az érintett önkormányzatokkal is egyeztették. A BRFK több más vezetői posztján is történt személyi változás. Komáromi Endre ezredes a közlekedésrendészeti főosztály eddigi vezetőjét közbiztonsági igazgatóvá nevezték ki. Helyére Pausz Ferenc alezredes került. Balla Béla ezredes a BRFK bűnügyi igazgatójává lépett elő. Korábbi beosztásába Somodi József került, aki ezentúl a nyomozó főosztályt vezeti. Helyette Koller László alezredest nevezték ki a vagyonvédelmi osztály vezetőjének. A nemrég elhunyt Andréka Péter feladatait Harman Béla alezredes veszi át az életvédelmi osztály élén. Kökényesi Antal két és fél éve foglalta el jelenlegi helyét. Azóta a huszonegy kerületi kapitányságból, tizenhárom élén történt váltás. Elmondta, a személycseréket nem az eredménytelenség indokolta, hiszen érezhetően javult a főváros közbiztonsága. A távozó kerületi kapitányok közül ketten nyugdíjba vonultak, ketten a Köztársasági Őrezred vezetői lettek. Volt, aki az APEH-hez, a rendvédelmi szervek rendészetéhez, a Miniszterelnöki Hivatalba, más kapitányságok élére vagy magasabb beosztásba került. S. I. Ügyelet Reszkessetek éjjelente titkon találkozó szeretők, kik nem gondoskodtatok időben a fogamzásgátlásról! Féljetek ti is, anyák, kik, bár csecsemőt hoztatok erre az árnyékvilágra, mégsem tudjátok, hogy illik otthon lázcsillapító kúpnak, tartalék pelenkának lennie. És aggódjatok ti is, nyugdíjasok, kiknek a napi betevőből nem futja arra, hogy taxiba üljetek, ha áprilistól éjjel vagy a hét végén akarnátok enyhíteni a hirtelen jött lázat. Reszkessetek és változtassatok, neveljétek rendre magatokat, legyetek körültekintőbbek, mert ezentúl nem segít rajtatok a sarki patika. Nem lesz nyitva. Lehet, sokat kell majd utaznotok, ha gyógyulni akartok éjjel vagy ünnepnapon. Lesznek közöttetek olyanok, akiknek más kerületbe is át kell majd mennie, ha gyógyszert akar azonnal. Áprilistól az eddigi húsz helyett Budapesten csupán kilenc patikában lehet majd az orvosi ügyelet után, akár éjjel is kiváltani a gyógyszereket. Kilencben, mert a patikusok szerint feleslegesen sokba kerül az ügyelet, nem elég, hogy havonta csaknem hatszázezer forint többletet igényel éjszakai ottlétük, a patikai becsöngetések legfeljebb negyede, ha indokolt. A többi ügyeleti vásárlás tárgya, mint mondják, többhetes receptekre adandó gyógyszer, sürgősen, azaz vasárnap éjjel beszerzendő kozmetikum, pelenka, óvszer. És esemény utáni tabletta. Mert ugye úgy alakult. Lehet, a kormány épp azért nem fogja támogatni pénzzel az ügyeleti rendszer bővítését, mert hozzájárul a népességnövekedéshez, ha éjjel zárva maradnak a gyógyszertárak. K. A. Elmaradt az együttes ülés A Csepel és Szigetszentmiklós önkormányzata által 1999-ben aláírt együttműködési megállapodás alapján közös képviselő-testületi ülést hívtak össze keddre. A fórum azonban elmaradt, mivel kevés szigetszentmiklósi képviselő jelent meg. A város polgármestere, Fodor Antalné betegséggel indokolta a hiányzók távolmaradását. A vendéglátó, Tóth Mihály polgármester bezárta az el sem kezdett testületi ülést, miután kihirdette az újabb időpontot, február 27-ét. Szigetszentmiklós jegyzője, Vargáné Pető Terézia kissé értetlenül fogadta a hírt, előző nap ugyanis még tizenhárom képviselő jelezte részvételét, mégis - a határozatképességet jelentő tíz helyett - csak kilencen voltak jelen. Elmondta, hogy a fórumon szóba kerültek volna a két település összeépüléséből adódó kérdések, például a szigetszentmiklósi Tihanyi utcai lakópark ügye. Az eladott telkek kilencvenhat százalékát csepeliek vették meg, és az oda vezető út a XXI. kerület közigazgatási területén fekszik. A két önkormányzat egyeztet arról, hogy a szilárd burkolatú út építésének költségeit közösen vállalják. Megvitatásra várt volna még a bányatavak területrendezése és a Csepelen bölcsődébe, óvodába, iskolába járó több száz szigetszentmiklósi gyerek ellátásának finanszírozása. Sz. G. Egyelőre változatlan a 194-es útvonala Egyelőre mégsem változtatnak a Wekerlén közlekedő 194-es autóbusz útvonalán — állapodtak meg a kerület, a Városháza és a BKV illetékesei. A módosítást a BKV korábban azért kezdeményezte, mert az útvonal egy szakasza mentén a kerületi és a fővárosi önkormányzat 30- as sebességzónát alakított ki, és ott a jobbkézszabály érvényes. Ez a tömött buszokra nézve, sötétben nagyon balesetveszélyes — mondták a szakemberek. A fővárosi önkormányzat illetékes ügyosztálya ezért hozzájárult a busz útvonalának módosításához, ami - a helyiek szerint - hétszáz kisdiák és száz pedagógus iskolába jutását nehezíti. Mivel a kerületiek tiltakoznak a változtatás ellen, a Városházán hamarosan újratárgyalják az ügyet, s addig a BKV nem változtat a jelenlegi renden. Információink szerint a módosítástól azonban csak akkor állnak el, ha az útvonalat ismét védetté nyilvánítja a kerület. N. H. E.