Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. február
2001-02-09
28 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. FEBRUÁR 9., PÉNTEK Házról házra, végig a déli Váci utcán (9.) Pest legjobb tervezői kaptak megbízást a Szerb és a Szarka utca között álló épületekre Váci utca 74. 1892-ben eklektikus stílusban épült, kiemelkedően értékes, védelemre érdemes négyszintes sarokház. Kovács Károly építész és építőmester tervezte Spitzer Zsigmond részére. Az építész igen jó kapcsolatban lehetett a családdal, mert feleségül vette Vilma lányukat, így később tulajdonába került az általa tervezett ház. Az 1930-as évek közepén átalakították az épületet, a terveket maga a tulajdonos, az eredeti építész jegyezte. (A telken korábban is állt ház. Arról csupán annyit tudni, hogy Kasselik Ferenc, a nagy építőmesterek egyike 1832-ben emeletráépítést tervezett.) Az épület műszaki állapota közepes, de megjelenése szép. Látszik rajta, hogy néhány éve - még önkormányzati tulajdonban — kívülbelül felújították, bár azóta a belvárosi levegő rajta hagyta a nyomait. Azóta a korábbi bérlők megvásárolták a lakásokat, de a további javítgatásokról sem mondtak le. Segít ebben az önkormányzat is, félmillió forinttal támogatta a födém javítását és az udvar burkolatának cseréjét. A sarkon lévő borszaküzlet portálja szép, illik az épülethez. Váci utca 76. Kicsi, mindössze négylakásos, ám háromszintes, romantikus stílusban készült műemlék épület. Egyes források szerint Pán József építész tervezte Vomberger Mátyás számára 1861-ben. Más adatok szerint ebből a tervből nem lett semmi, a mostani házat Lohr János építőmester emelte Rétay János részére 1868-ban. Az biztos, hogy a XIX. század utolsó harmadában a szabómester Rétay volt a tulajdonos. Tőle özvegyére szállt, majd a szintén szabómesterséget folytató Imre János nevű fiukra és testvéreire. Végül a Vendéglősök Beszerző Csoportja Rt. birtokolta az államosításig. Műemléki védettsége ellenére mind műszakilag, mind esztétikai szempontból egyértelműen rossz állapotban van, korábban egyes részeit életveszélyessé is nyilvánították. Az önkormányzat tulajdona, úgy tudjuk, a lakók megvennék, de nem kapják. A kerület álláspontja szerint ugyanis nem egyszerű felújítást igényel, ennél jóval nagyobb lehetőségek előtt áll. Udvari szárnyát ugyanis korábban lebontották - ezért van benne most csupán négy lakás, az eltüntetett szárnyat viszont pótolni lehetne. Ennek mikéntjéről egyelőre nem született döntés. Váci utca 78-80. 1912-ben épült, védelemre érdemes ötszintes szecessziós épület. Bőhm Henrik és Hegedűs Ármin tervei szerint a Belvárosi Házépítő Rt. építtette áru- és üzletháznak, de lakásokat is kialakítottak benne. Többek között Szénásy Imre Turul nevű nyomdája működött itt. Ma társasház sok üzlettel, az önkormányzat tulajdoni hányada néhány százalék. Az impozáns épület műszaki szempontból jó állapotban van, megjelenésére sem lehet panasz. (A kerületi önkormányzat az udvari homlokzat és a tető felújítását 1,3 millió forinttal támogatta.) Az utcai homlokzatot díszítő négy, madár-virág mozaik és a kaput tartó két félatlasz is jó állapotban van. Az összképen azonban ront a földszintet és a félemeletet szinte egyetlen hatalmas üvegtáblává változtató, kissé erőszakos kirakat. Jó pont viszont, hogy a gránitportál harmonizál az épülettel. Váci utca 82. A két világháború között korai modern stílusban épült hatszintes ház. Építtetője Kellner Sándor, aki érdekes módon a szomszéd épületben kibérelte a pince egy részét raktár céljára. Műszaki állapota inkább rossz, mint közepes, homlokzata lepusztult, mállik. A külseje alapján nem elképzelhetetlen, hogy még mindig háborús belövések éktelenkednek rajta. A felújítást a lakóknak kell megoldaniuk, mert az önkormányzat tulajdonrésze csupán néhány százalék. Váci utca 84. 1898-ban, szecessziós stílusban épület ötszintes lakóház. Építéséhez egy nem egészen ötvenéves házat tüntettek el, amelyet a nagy építőmesterek egyike, Zofahl Lőrinc (Lóránt) tervezett. A most álló ház építtetője Tiller Samu, aki gyorsan megvált az épülettől, mert a következő évben már Vastagh György volt a tulajdonos. Az épület műszaki állapota közepes, homlokzata elkoszolódott, omladozik. A felújítás a lakók feladata, mert az önkormányzat tulajdoni hányada nem éri el a húsz százalékot. A kerület eddig is támogatta a renoválást, a homlokzat, a lépcsőház, a függőfolyosó és a lift felújításához 1,2 millió forinttal járult hozzá. A. G. Váci utca 74... ...76. Védelemre érdemes a sarokház FOTÓK: DOMANIZKY TIVADAR ...82. Száva magánya az oroszlánok fogságában Akár találós kérdés is lehetne: „Két oroszlán udvarában ül a Száva egymagában.” Mi az? A „Két oroszlán udvara” nem más, mint a hajdani Két Oroszlánhoz címzett fogadó udvara. Ez a régi, egyemeletes épület ma is áll a Kálvin tér és a Ráday utca sarkán. Udvarán, amelyet kétszáz éve úgy alakítottak ki, hogy szekerek is megfordulhassanak benne, mára benőttek a fák, ott ül Száva, a magányos kőszobor. Nem sokan láthatják, legfeljebb a ház református főiskolásai, de talán ők sem tudják, hogy a keresztbe tett lábbal üldögélő kőaszszony kicsoda is, honnan került ide. Száva története pedig a következő. Hajdanában még nem ilyen eldugott helyen ült, hanem kint a téren, két barátnőjével, a Tiszával és a Drávával. Az egykor még a Kálvin téren állt Danubius-kút allegorikus alakjai voltak ők, s ott őrködött fölöttük, a szökőkút tetején a Duna is, délceg folyamistenként. Feszler Leó mintázta őket az Ybl tervezte kútra. A tér büszkeségei voltak, de jött a háború, a második, s rútul elbánt velük. Hármuk (négyük) közül csak Száva maradt épségben. Ezért aztán, amikor 1959-ben a kutat áthelyezték az Erzsébet térre, újra kellett faragni figuráit. Készült egy új Száva is. A régit pedig, az egyedüli „túlélőt” bevitték a térről a Két Oroszlán-ház udvarára, ahol nem háborgatja senki. Ott ül ma is, s mint a reformátusok ígérik, az udvar felújítása után az ott kialakított kert dísze lesz. Nem is találós kérdés ez, hanem mese az oroszlánok fogságába esett királylányról. Csordás Lajos FOTÓ: SZABÓ BERNADETT ________Lelőhely________ Se vörös, se fekete Most már csak azt nem tudom, vajon hol ismerkedtek meg az alkalmas fiatalemberekkel a XIX. század végi hajadonok. Mert Cziklay Lajos, az 1891-ben, Pozsonyban kiadott Katholikus hajadonok könyve szerzője erről sem az „ elméleti”, sem a „gyakorlati” részben nem ejt szót. Az olvasók legfeljebb azt tudhatták meg az idézett műből, hogy mi „ a szűziesség lényege és hatálya ”, melyek „ a szűzies tisztaság megóvásának eszközei”, s hogy milyen erényekkel rendelkezik az ideális hajadon. Ez utóbbiakból tizenkilencet sorolt fel a jeles szerző, majd nyomban ellentétbe állította őket a „hajadonkor megmételyezői” - vel. Jelesül a testi szépségben való elbizakodással, a piperészkedési vággyal, az étvágygyal, a táncmulatságok és színházi előadások látogatásával, a rossz irányú olvasmányokkal és — pláne — a szerelmeteskedéssel. A kézikönyv végül leszögezte: a hajadonnak „ nem szabad követnie azt, a fájdalom, nagyon is elterjedt véleményt, hogy kezet kell nyújtania az első kérőnek aki megkéri őt, csak hogy asszonnyá lehessen ”. Alig egy emberöltővel későbbről azonban már valamelyest más képet fest elénk Méhes András, akinek Társalgóját legutóbb e hasábokon részletesen méltattuk. Az ő művében már külön fejezet foglalkozik az ismerkedéssel. A szerző úgy foglal állást: ha az ember meg akar ismerni valakit, legegyszerűbb, ha a megfelelő helyeket látogatja. Legkézenfekvőbb helyszín a bál, a társas vacsora vagy a korcsolyázás, de nem lehetetlen színházban sem bemutattatnunk magunkat. Ha pedig minden kerékszakad, szert kell tennünk egy otthoni meghívásra. A Társalgó szerzője azonban intőn fordult a nőkhöz, akikről mellesleg megállapította, hogy jó részük óhatatlanul pártában marad. (Nem utolsósorban azért, mert „ sok férfi általában nem nősül, mert nőtlenül olcsóbban és kényelmesebben él”.) Méhes leszögezte: „Ha nő kíván valakivel megismerkedni, nem szabad valamely közös ismerősnek ezt oly célzattal elmondania, hogy tudtára adja az illetőnek Ha ilyesmit fiatal leány tesz, könynyen félreérthetik. Legszerencsésebb közvetítő egy-egy pillantás... ” Aztán eltelt újabb negyven év, és az - akkor éppen - mindenható Fővárosi Tanács is belátta, hogy egy bátorító pillantás immár kevés a boldogsághoz. 1969 utolsó napjaiban, többéves vita után, a hivatal engedett az erős társadalmi nyomásnak, és kiadta a szükséges engedélyeket a Négy Évszak Házastárskereső Szolgálat számára. Mindazok, akik az ismerkedés természetes helyszínein - a korabeli felsorolás szerint tanulás, sportolás vagy munka közben, esetleg csoportos üdülés alkalmával - nem találtak társra, immáron egyhavi fizetésük egyötödéért egy teljes évre reményhez jutottak A nőtleneknek és hajadonoknak az özvegyeknek és az elváltaknak nem volt más dolguk mint felkeresni az irodát, kitölteni a kérdőíveket, bemutatni a minden adatot nyilvántartó személyi igazolványukat (a bizalomnak ugye, vannak határai), aztán a számítógép már kereste is a hozzájuk illő párt. A Budapest című folyóirat 1973. júliusi számában foglalta össze az első három év tanulságait. Ennyi idő alatt mintegy 250 házasságot hozott tető alá az iroda, az első száz adataiból statisztikát is készítettek Megállapították: hétszer több társkereső nő fordul hozzájuk mint férfi, és a férfiaknak a számítógép is jóval több bemutatási lehetőséget talált, mint a nőknek Közülük egy 28 éves dunántúli hajadon volt a rekorder, akinek hat potenciális partnert is mutatott a gép. Igaz, ő bárhová hajlandó volt elköltözni, ráadásul mindösszesen 154 centi magasra nőtt. A Budapest szerzője egy másik példát is említ. A 34 éves, elvált, gyermektelen diplomás férfi, akinek Pest megyében saját háza volt, még úgy is több mint ötven nő közül válogathatott, hogy kikötötte, vörösnek és feketének be se mutassák A 31 éves diplomás, budapesti társbérlettel rendelkező hajadonnak azonban, akivel végül házasságra lépett, ő volt az egyetlen esélye. N. Kósa Judit Fényes Tamás: Rögtönzött szépségápolás (1963)