Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. március

2001-03-28

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. MÁRCIUS 28., SZERDA 29 Tiszta, mint egy könnycsepp Április közepéig tart a Szentendrei Tavasz - Tradíció és modernség egyaránt megjelenik a produkciókban A képzőművészeti kiállításokkal együtt április közepéig tart a Szentendrei Tava­szi Napok eseménysorozata. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal párhuzamosan im­már több mint tízéves tradíció, hogy az agglomeráció Duna-parti művészvárosa is megszervezi — az idén tizenhét rendez­vényt bemutató — kulturális tavaszt. Fiatalos produkciókat fiataloknak - hangzott nyolc éve a Szentendrei Tavaszi Napok szlogenje, és az alapgondolat az­óta sem változott - mondja Perjéssy Bar­nabás, a rendezvényt szervező szentend­rei Dunaparti Művelődési Ház (DMH) igazgatója. E koncepció jegyében adott helyszínt a városi színházterem Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter két sze­mélyre szabott És Rómeó és Júliájának, továbbá Eszenyi Enikő tangóestjének, A combok csókjának. A Szépség és Ször­nyeteg című mesekomédia a Rátkay Márton Zenés Műhely előadásában, va­lamint a Kolibri Családi Színház Két Lottija a gyerekeket várta. Ők a DMH udvarán rögtönzött játszótéren április 15-ig a fából készült különleges hintákat és egyéb eszközöket is kipróbálhatják. (A gyermekjátékok Nagy Bulcsú szent­endrei művész munkái.) Az idei Szentendrei Tavasz más ese­ményei a fővárosi fesztivál mottója - Ha­gyomány és művészet az e-korban - je­gyében zajlanak. Tradíció és modernség kettőssége jellemezte azt a koncertet, amelyet a Bokros Zenekar régi (ma már ritkaságszámba menő) hangszereken, többek között tekerőn és tárogatón mutat­tak be énekszóval kísért romantikus népi muzsikát. Utánuk Binder Károly és Bor­bély Mihály adták elő etnoelemekkel dú­sított modern dzsesszkompozícióikat. Ebbe a vonulatba illeszkedik a Vents d’Est (Keleti Szél) Együttes mai hang­versenye. A kultúrák kereszteződése cí­met viselő találkozóra a magyarországi délszláv muzsikát játszó Vujicsics Együt­tes, a szlovákiai magyar Gymes és a Franciaországból érkező Michel Monta­­naro verbuválódott alkalmi zenekarrá. A csütörtök este szintén a zene nemze­tek fölötti egyetemességéről szól Hor­váth Kornél magyar és Stoyan Yankoulov bolgár ütőhangszeres jóvoltából. A ren­dezvénysorozatra március utolsó napján tavaszköszöntő néptáncgála teszi föl a koronát. A helyi és vendég tánccsoport­ok a Bükkös-patak hídjától vonulnak vé­gig a Dumtsa Jenő utcán, majd a városi színházteremben adják elő műsorukat. A produkciók között a szervezők szán­dékai szerint „vegytisztán” szentendrei események is szerepelnek. Ilyen volt a Szentendrei Nagyon Amatőr Színpad (SNASZ) előadása, a Tiszta, mint egy könnycsepp (lásd keretes írásunkat!), a városban élő Endrei Judit „Kávéházi be­szélgetése” a Tahitótfalun lakó Csepregi Évával. Hátravan még a Dobos Édesség és Gasztró Múzeumban rendezett márci­us 31-i előadás és nosztalgiauzsonna. A szervezők és résztvevők a híres torta ma­gyar feltalálója előtt tisztelegnek. R. V. Sacra Corona a multiplexben Magyar film esetében örömteli tény: Koltay Gábor Sacra Corona című filmjét április 12-én az ösz­­szes budapesti multiplex film­színház műsorra tűzi. A magyar millennium filmjeként beharan­gozott alkotás Szent László király és a Szent Korona kialakulásának az időszakát mutatja be. Nemeskürty István, a film forga­tókönyvírója kiemelte, hogy a produkcióban több cselekményt és akciót fognak találni a nézők, mint a balladisztikus Honfogla­lásban. Ahogy mondta, a Sacra Corona nem tudományos film, hanem a műalkotás szándékával készült közönségfilm. Koltay Gergely zeneszerező a középkori zenét és mai irányzatok hangzásvilágát ötvözte. A munká­ban részt vett a Kormorán együt­tes is. A Ki szívét osztja című fő­címdalt Demjén Ferenc, Horváth Charlie és Varga Miklós énekli. A főszerepeket — Vazul három uno­káját­­ fiatal, tehetséges színészek játsszák: László királyt Szarvas Attila, Géza királyt Oberfrank Pál, Salamon királyt Horkay Pé­ter játssza. Gellért püspök szere­pében feltűnik az olasz Franco Nero. A­z alkotók szeretnék a Honfoglalás nyolcszázezres re­kord látogatottságát túlszárnyalni. Cs. G. Vecsési képírók Vecsés szinte egybeér a főváros­sal, nem könnyű a művelődési ház munkatársainak a közelben lévő „konkurenciával” fölvenniük a versenyt. A településnek mégsem kell kulturális élete miatt szégyen­keznie, és ebben jócskán részük van a helybéli képzőművészek­nek is. Akiknek kedvén nyilván az is sokat lendít, hogy Vecsésnek saját kiállítóterme van, ahol Görög Bé­la festőművész, a Gammel József Kör vezetője és ifjú Kiss Tóth Já­nos, a művelődési ház vezetője szervezik a tárlatokat, bemutató­kat. S évek óta szinte nincs olyan kiállítás, ahol ne venne részt Lo­sonci Miklós művészettörténész, akinél jobban talán senki sem is­meri a vecsési művészeti életet. Képírók Vecsésen címmel ő írt rö­vid ismertetőt a tekintélyes múltú helyi képzőművészeti életről is a Hónaplapozó című kiadványba. (Amely kiadvány egyike a telepü­lésen örvendetes gyakorisággal megjelenő tájékoztatóknak.) A művészettörténész Szabados Jenővel kezdi a vecsési illetőségű művészek sorát, aki Réti és Szőnyi tanítványaként alkotott, s akiről szülőfalujában is többször megemlékeztek, majd Gammel Józseffel folytatja, akinek több művét is őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. S akinek nevét legújab­ban a képző - és iparművészeti kör is felvette. E kör vezetője, a fi­atal festőjelöltek pallérozója, nyá­ri táborok szervezője Görög Béla festőművész. Vecsés „saját” festői között tartja számon a Dél-Pest megyei Nagy István-csoport létrehozásá­nak kezdeményezőjét, Bányász Bélát és Jóna Jánost, még ha utóbbi a Balatont álmodja is vá­szonra. Tavaly ősszel arra is alkalom nyílt, hogy több vecsési festő egy­szerre mutatkozzon be közös kiál­lításon: Deák István, Kövesdi Jó­zsef Pankaszi István, Szulyovszky József, Szulyovszky Csaba vitte alkotásait közönség elé a Vecsé­sen élt keramikusról, Vértesi Nán­dorról elnevezett utcában lévő kiállítóteremben. K. Zs. Jótékonysági est DrRockkal Rendhagyó estet rendeznek már­cius 30-án péntek este nyolc órai kezdettel az Almássy Téri Sza­badidőközpontban. A meghívot­tak között olimpiai bajnokok és a magyar rockzene kiválóságai sze­repelnek. Közös bennük, hogy így vagy úgy, de kapcsolatba kerültek az Országos Traumatológiai Inté­zet orvosaival. Barátok, ismerő­sök vagy­­ gyógyult­­ betegek. Az est főszereplője a valódi or­vosokból álló DrRock zenekar. A koncert célja, hogy felhívják a fi­gyelmet az Országos Traumatoló­giai Intézet és közvetve a magyar egészségügy nehéz helyzetére. A DrRock zenekar tagjai amatőr ze­nészek, valamennyien az intézet­ben dolgoznak. Ember Tibor se­bész, plasztikai sebész dobon, Ká­das István sebész-traumatológus ritmusgitáron, Kecskeméti Ákos traumatológus billentyűs hang­szereken, Kolyvek István aneszte­ziológus szólógitáron, Tasnádi László ortopéd-traumatológus pe­dig basszusgitáron játszik. Reper­­toárjukat a magyar rockzene leg­híresebb alkotásaiból állították össze, kissé „doktorosítva” a hangszerelést, a ritmust. Fellép­nek még a pénteki rendezvényen olyan híres zenészek, akik sérült­ként is megfordultak az intézet­ben, és akik vállalták a fellépést egykori kezelőorvosaikkal. Az est házigazdája Stohl András. A ren­dezvény bevételét a Balesetet Szenvedett Emberért Alapítvány számlájára utalják. T­. K. A Tiszta volt, mint egy könny­csepp című előadás Chopint kelti életre. Tóth Judit zongoráján Cho­­pin-darabokat szólaltat meg - nagy vászonra vetített képek illusztrál­ják őket. Kiss Tamás pantomim­­árnytánca az öntudatra ébredő, majd elbukó zseni sorsát jelképezi. E kettősség mentén épül föl az elő­adás dramaturgiája is: a rendező Győre Zsófia a művész és a ma­gánember figuráját állítja egymás mellé, egyiket a másikkal magya­rázva. Tehetség és emberi gyenge­ség, szeretetéhség és belső zártság, testi-lelki finomság és gyermeteg önzés, zseniális művészi érzékeny­ség és mély depresszió, majd a ha­lálos betegségben szenvedő ember figurája. A muzsika és a képek melletti szövegrészletek Chopin, George Sand, Delacroix, Balzac leveleinek, naplóinak sorai. A Szentendrei Nagyon Amatőr Szín­pad tagjai adják elő őket - ahogy az előadásról távozók mondják: nem is olyan amatőr stílusban. Kérem, hogy postán küldjék el nekem az alábbi ingyenes kiadványt. Magyar Turizmus Rt. 1537 Bp. 114. Pf. 447 □ Kerékpáros tu­rizmus □Természetjárás □ Viziturizmus □ Lovaglás Háromszázhatvanöt nap, háromszázhatvanöt lehetőség. Arra, hogy testben­­lélekben megújulva kihasználjuk mindazt a lehetőséget, amelyet hazánk nyújt az aktív pihenésre. Az új évezred újraértelmezi az üdülés fogalmát. A Magyar Turizmus Rt. kiadványai ahhoz kívánnak segítséget nyújtani,­­ hogy mindenki megtalálja saját kalandját ebben a megújult szemléletben.­­ Mindehhez nem kell mást tenni, mint bebarangolni Magyarország legszebb­­ tájait, megismerkedni természetvédelmi értékeinkkel. Kiadványaink iránt érdeklődjön a legközelebbi Tourinform-irodában. (1)438-80-80 www.tourinform.hu

Next