Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. július
2001-07-02
24 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. JÚLIUS 2., HÉTFŐ UTAK ÉS UTASOK Az Erzsébet hidat érdemes elkerülni, mert a budai hídfő átépítése miattállandósult a zsúfoltság.A Hegyalja út és a Krisztina körút felől két sávban lehet az Erzsébet hídra kanyarodni. A Pest felől érkezők számítsanak rá, hogy a budai hídfőnél is két sávra szűkül le az útpálya, a belsőből a Hegyalja út felé, a külsőből az Attila út, illetve a Szent Gellért rakpart felé lehet haladni. A budai alsó rakpart felől a hídra nem lehet közvetlenül feljutni, kerülőt kell tenni a Szarvas tér felé.A tömegközlekedési útvonalak nem változtak meg, kérjük az autósokat, hogy a kiemelkedő fontosságú buszforgalom számára kijelölt buszsávot ne vegyék igénybe! • Budán a Logodi utcát lezárják ma reggel 8 órától 14.00 óráig a Vérmező út és a Korlát utca között, mert vizsgálják a csatornát. • A Rákóczi út felújítása miatt a Nagykörút és a Baross tér között továbbra is irányonként egy sávon haladhatnak az autósok, a másik sávban az autóbuszok közlekedhetnek. • Az 5-ös főút fővárosi szakaszán az Ócsai úti felüljárón csak váltakozó irányban haladhat a forgalom. A felüljáró melletti szervizutakat lezárták, így a vasúti átjárón keresztül sem lehet közlekedni. • A Soroksári úton a Tóth Kálmán utcánál mindkét irányban csak két-két sáv járható. • A Pesti úton a Cinkotai útnál útépítés miatt a befelé vezető oldalon leszűkül az útpálya. A Cinkotai úton is tart az útépítés: a Pesti út közelében a kétirányú forgalmat jelzőlámpa szabályozza. • Budán az Attila utat a Mikó utcától, illetve a Dózsa György tértől az Alagút utcáig egyirányúsították. Ellenkező irányban a Krisztina körúton lehet közlekedni. Erre járnak az 5-ös, a 78-as és a 49-es éjszakai autóbuszok. • Az Orbánhegyi úton a Tóth Lőrinc utcánál a fél útpályát lezárták, a felfelé tartóknak át kell térniük a szembejövők oldalára. • A Mártonhegyi utat a Csonka utcánál teljes szélességében lezárták, mert új csatorna épül. Kerülni a Költő utca felé lehet. A forgalomkorlátozás miatt az út a Karthauzi utca irányából zsákutca lett. • A Ráth György utcába a Kék Golyó utca és a Tóth Lőrinc utca közötti szakaszra továbbra sem lehet behajtani, mert beszakadt az útpálya. A korlátozást a Nagyenyed utca felé kerülhetik el. • A Belvárosban a Dorottya utcát a Roosevelt tér után közműépítés miatt fél szélességben lezárták. • A VI., Nagymező utcában a Dessewffy utca és a Podmaniczky utca között a fél útpályát vízvezeték építése miatt elkorlátozták, a váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza. • A VIII., Csokonai utcát végig zárták le, kerülni a Kiss József utcán át lehet. • A Ferencvárosban a Tompa utca a Páva utca és a Ferenc tér közötti szakaszon nem járható. • Július 1-jétől a 72-es trolibusz BKV- pluszjárat lett, de változatlan útvonalon és az iskolai szüneti menetrend szerint közlekedik. Vasárnaptól a 103-as buszvonalon már nemcsak hétköznap, hanem a hét végén is csuklós járművek közlekednek. A több férőhelyes autóbusz kényelmes utazást tesz lehetővé. Forrás: Fővinform Az olvasók vonala Keressenek bennünket Budapesttel kapcsolatos kérdéseikkel, lakóhelyi problémáikkal. Megpróbálunk segíteni, és beszámolunk arról, hogy mi történt telefonjaik nyomán. Cikkeinkről szóló észrevételeiket is szívesen fogadjuk. Munkatársunk délelőtt tizenegy és délután négy óra között várja hívásaikat. Telefonszámunk: 436-4653. Fax: 388-6038. Rovatunk e-mail címe: budapest@nepszabadsag.hu Ma Boda András várja hívásaikat. BUDAPEST LEVEGŐMINŐSÉGE MA Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján* 32 S02 NO2 co Belváros Külváros A vasárnap átvonult hidegfront mögött kialakuló erős északnyugati áramlás hatására kitisztult a város levegője. Folytatódik a változékony időjárás, így a szennyező anyagok koncentrációjában lényeges változás nem várható. A minősítés négy fokozata: alacsony, mérsékelt, szennyezett, erősen szennyezett. * Előrejelzés a napi átlagokra a levegőminőségi határérték százalékában ________Autósokk________ Két sávon könnyebb lenne A fővárosban gyakran autózók tudják: számtalan, a kedélyeket feleslegesen borzoló közlekedési és forgalomtechnikai akadály nehezíti a gördülékeny haladást Budapesten. E helyütt ezekre szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét. Fölöttébb érthetetlen, hogy az Újlipótvárosban a Pannónia utcából miért csak egy sávon lehet jobbra rákanyarodni a Szent István körútra, a Margit híd irányába. Sok autós nem is tesz mást, mint a jobb oldali, szélső sávon várakozó - gyakran igen hosszú - kocsisort a középső sávon „beelőzve” fordul ki a körútra. Ez azonban a dolgok jelenlegi állása mellett szabálytalan, hiszen az útburkolati jel szerint is a középső sávról kizárólag egyenesen szabad továbbhaladni. Nehezíti a kanyarodást, hogy a körúti gyalogosforgalom miatt gyakran csak néhány autó csúszik át a zöldön, a lámpa gyorsan pirosra vált. A Vígszínház tövében pedig szinte utcahossznyira nyúlik az autósor, a parkoló autók miatt (ezek foglalják le a jobb oldali sávot) pedig az egyenesen haladás is nehézkessé, sokszor lehetetlenné válik. Mivel semmilyen akadálya nincsen annak, hogy a középső sávot - az egyenes haladás mellett - kanyarodóvá is tegyék, csak javasolhatjuk, hogy ezt mielőbb valósítsák meg az illetékesek. Ezzel a jelenlegi szabálytalankodást is meg lehetne szüntetni, s a kereszteződés forgalma egy csapásra gördülékenyebbé válna. K. A. I. FOTÓ: SOPRONYI GYULA Megkötötte a Főtáv a szerződéseket MUNKATÁRSUNKTÓL Hozzávetőleg háromszáz társasházzal kötött közüzemi szerződést a Főtáv abból az ötszáznegyvenből, amelynek ez a mérés szerinti elszámolás bevezetéséig, azaz tegnapig kötelező lett volna - tájékoztatta lapunkat a társaság osztályvezetője, Sturdik Miklós. Azz 1998-ban elfogadott távhőtörvény értelmében - mint többször hírül adtuk - 2003-ig megszűnik az átalánydíjas elszámolás, helyét a mérés szerinti díjfizetés veszi át. A menetrend szerint a mai napig a nyolcvanlakásosnál kisebb, már önálló hőközponttal rendelkező épületeknek kell áttérniük a mérés szerinti elszámolásra. A nyolcvanlakásosnál nagyobb társasházakban 2002. július elseje a határidő, a közös hőközponthoz kapcsolódó házaknál a műszaki feltételek megteremtésével egyidejűleg kell majd átállni az új rendszerre. Az áttéréshez a Főtávnak minden egyes tulajdonosi közösséggel - praktikusan a közösségek megbízottjaival - közüzemi szerződést kellett volna kötnie. A júliustól átálló ötszáznegyven háznak a szolgáltató kiküldte a szerző A FŐTÁV RT. TERÜLETI ÜGYELETEI Üzemegység Cím Telefon Észak-pesti XIII., Béke út 139. 320-8284 Észak-budai III., San Marco utca 55. 250-1449 Kelet-pesti XIV., Füredi út 53-63. 363-2494 Délkelet-pesti XVIII., Benedek Elek utca 13-15. 295-4670 Dél-budapesti XI., Barázda köz 11. 206-0897 Távfelügyeleti üzem III., San Marco utca 55. 388-8538 déstervezeteket, ezekre azonban eddig háromszáz közös képviselő reagált. Ennek oka lehet, hogy éppen nincs, aki kézben tartsa a társasház ügyeit, és az is, hogy sokan úgy gondolták: ha nem válaszolnak, nem történik semmi. Pedig az átállás nem választható, hanem kötelező. A szerződéskötéstől - nekik felróható okból - elzárkózókkal szemben a szabályozatlan vételezés szankcióit lehetne alkalmazni. Konkrétan: dupla átalánydíj fizetésére kötelezhetők (az egyhavi fűtési díj összege így télen egy átlagos méretű lakásban elérhetné a huszonötezer forintot). A cég azonban - mint ugyancsak beszámoltunk róla - nem él a büntetés lehetőségével, hanem más megoldást alkalmaz. A nem szerződő házak fogyasztását megmérik, és az egy háztartásra jutó összeget a lakás légtérfogata alapján számolják ki. Újabb támogatás a szigeti községeknek MUNKATÁRSUNKTÓL Együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban a Fővárosi Vízművek Rt. vezérigazgatója, Sándor László, valamint a Szentendrei-sziget négy településének polgármestere. A megállapodás értelmében a vízművek összesen tizennyolcmillió forintos támogatást és szakmai segítséget nyújt Kisoroszi, Szigetmonostor, Tahitótfalu és Pócsmegyer önkormányzatának a jövőben. A települések ezentúl közösen - egymással és a szolgáltatóval összehangoltan - készítik el a területrendezési terveiket, amelyekben kiemelten kezelik majd a vízbázisvédelmi szempontokat. Területükön belül a jelenlegi szinten stabilizálják a környezetterhelés mértékét, és a jövőben nem változtatnak a bel- és külterületek arányán. Az ipari tevékenységek szigetre települését nem engedélyezik, a már meglévő technológiák környezetkímélővé alakítását pedig a rendelkezésükre álló eszközökkel segítik elő. Az önkormányzatok vállalták a már megindult közműberuházások befejezését és a közművek üzemeltetését. Egy lényegi kérdésre, a szemétszállítás megszervezésére is megoldást keresnek majd. Budapest vízellátásának biztonsága és minősége nagymértékben függ a Szentendrei-sziget környezeti állapotától, ezért az rt. kiemelt fontosságú területként kezeli a körzetet, amelynek védelme, ökológiai és geológiai egyensúlyának biztosítása elengedhetetlen. A szigeti kerékpáros, valamint gyalogos turizmus fejlesztésének lehetőségét a Fővárosi Vízművek Rt. és a helyi önkormányzatok közösen keresik, és együttesen pályáznak különböző környezetvédelmi támogatásokra is. SZOLGÁLTATÁS KÖZMŰ* TELEFÓNIA* KÖZÜZEM Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. (XIII., Váci út 72-74.), telecentrum (ügyfélszolgálat), illetve hibabejelentő: (06 40) 38-38-38; 238-38-38 • Elmű-dolgozók azonosítására szolgáló zöldszám: (06- 80) 200-338 • Elmű Rt. mérőállás bejelentése: (06-80) 202-938 • Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt., ügyfélforgalmi Iroda, XIII., Dózsa György út 154., 340-5393, 359-0328, 350-8879 • FCSM Rt., központi ügyelet (éjjel-nappali bejelentés): VIll., Kerepesi út 21., 333-1314, 455-4200 • Fővárosi Gázművek (Főgáz) Rt, diszpécserközpont: 477-1111/1300,13-10-es mellékek• Főgáz Rt, fogyasztói energia-tanácsadó központ VI., Andrássy út 64., 353-0892 • Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Rt, központi ügyelet: 206-1666, zöldszám: (06-80) 200-101 • Fővárosi Vízművek Rt, diszpécserszolgálat 350-2777, zöldszám: (06-80) 200-333, vízművek, ügyfélszolgálat 465-2776 • Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt, központi szám: 459-6700, 459-6800 • FKF Rt, központi ügyelet 459-6750, 459-6850 (fax), FKF Rt, ügyfélszolgálati iroda: 459-6760, 459-6770 • Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft. (V., Hercegprímás utca 11.) ügyfélszolgálat zöldszám: (06-80) 55-00-55 • FTSZV, cséri üzem (XVIII., Ipacsfa utca 19.): 290-9168 • FTSZV, rákospalotai üzem (XV., Károlyi Sándor utca 166.): 307-6410 • FTSZV, nagytétényi üzem (XXII., Nagytétényi utca 366.): 207-2889 • Matáv Rt, telefonos ügyfélszolgálat zöldszám: (06-80) 292-909 • Matáv Rt., Ingyenes telefonos ügyfélkapcsolat 1212. Az Elmű-kisbusz Pest megyében Telefonkönyv-átvétel csak egy helyen Az Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. az ügyfélkapcsolatok javítása érdekében a fogyasztói irodáktól távol eső területek lakosai számára hozta létre mozgó ügyfélszolgálatát. A hivatalos irodának berendezett kisbusz minden héten ugyanabban az időben keresi fel ugyanazt a tíz agglomerációs, Pest megyei települést, ahol a készpénzbefizetéssel járó ügyek kivételével minden egyéb fogyasztói kérést, kérdést és problémát a helyszínen azonnal el lehet intézni. A gördülékeny ügyintézést hirdető busz Szobor (megállás: Szent Imre utca 12.; hétfő: 12-14 óra között), Dabast (Március 15. tér; szerda: 12.15-14.15), Szigethalmot (Kossuth Lajos utca 10.; szerda: 9-11), Vecsést (Szent István tér 1. ; kedd: 12.30-14.30), Biatorbágyot (Baross Gábor út 2/A; péntek: 9.30— 11. 30), Törökbálintot (Bajcsy-Zsilinszky út 8.; péntek: 13-15), Zsámbékot (Rácváros út 2-4.; csütörtök: 9.30- 11.30) - e helyeken a polgármesteri hivatalok előtti parkolókban áll meg -, valamint Nagymarost (Főtér 5., művelődési ház előtt; hétfő: 9.30-11.30) és Üllőt (Templom tér 3., orvosi rendelő előtti rész; kedd: 9.30—11.30) keresi fel. Lejárt a telefonkönyvek átvételi határideje. Már csak a kijelölt helyen vehetők át. Erről kérdeztük Gergely Lászlót, a Matáv Rt. kommunikációs igazgatóját. - A telefonkönyv mindenki számára ingyenes, annak sem kell fizetnie, aki a megadott határidőn belül nem vette át. A postákkal kötött megállapodás június 30-án lejárt. Ez azt jeleni, hogy e héttől már csak a város egy kijelölt pontján lehet azt megkapni. A belvárosban a Petőfi Sándor utca 17-19. szám alatti hivatalban lehet kérni az át nem vett könyveket, munkanapokon délelőtt tíz és este hat óra között. - Mit kell ehhez magával vinnie az ügyfélnek? - A májusi telefonszámlával együtt kiküldött elismervényre vagy egy befizetett számlára van csupán szüksége az előfizetőnek, hogy hozzájusson eddig át nem vett könyvéhez, fizetni határidőn túl sem kell érte. K. A. M. A BUDAPESTI, ILLETVE A BUDAPEST KÖRNYÉKI REGIONÁLIS RÁDIÓADÓK FREKVENCIÁI A rádióadó neve Körzet Frekvencia (MHz) Budapest Rádió Budapest 88,1 (URH-FM) Rákosmente RádióBudapest 69,86 (URH-FM) FIKSZRádió Budapest 98,0 (URH-FM/Megosztva) Ovii Rádió Budapest 98,0 (URH-FM/Megosztva) Rádió Bridge Budapest 102,1 (URH-FM) Rádió In forum Regionális 91,9 (a 100 MHz-es URH-sávban) Juventus Rádió Regionális 89,5 (a 100 MHz-es URH-sávban) Rádió Deejay (a volt Star Rádió) Regionális 92,9 (a 100 MHz-es URH-sávban) A rádióadó neve Klubrádió Infó Rádió Roxy Rádió Est FM Pannon Rádió Rádió 1 Körzet Regionális Regionális Regionális Regionális Regionális Regionális Frekvencia (MHz) 95,3(a 100 MHz-es ÜRH-sávban)_______ 95,8 (a 100 MHz-es URH-sávban) 96,4 (a 100 MHz-es URH-sávban)_______ 98,6 (a 100 MHz-es URH-sávban)_______ 99,5 (a 100 MHz-es URH-sávban) 100,3 (a 100 MHz-es URH-sávban) Kémények tervezése, engedélyeztetése az interneten A műszaki elvárásokról lehet összeállítást olvasni a Fővárosi Kéményseprőipari (Főkétüsz) Kft. internetes honlapján. Ezeket nem árt átböngészni azoknak, akik építkezésbe kezdenek, hiszen a jogszabályok szigorodásával a kéményekre és a fűtőberendezésekre a Főkétüsz adja ki az engedélyeket. Az alábbiakban ebből idézünk néhányat. A kéményseprő-ipari közszolgáltatók, így a Főkétüsz is kizárólag a tetőhéjazat fölé vezetett, jellemzően függőleges irányú égéstermék-elvezetők, illetve kéményrendszer vizsgálatát és szakvéleményezését végzik, legyen az akár nyitott, akár zárt. Egyéb (például jellemzően vízszintes elrendezésű kémények vagy úgynevezett égési levegőellátó) rendszerek vizsgálata és véleményezése nem tartozik a feladatkörükbe. A területileg illetékes kéményseprőszervezetek a tevékenységükre vonatkozó belügyminisztériumi rendelet által megfogalmazott, korszerű elvezetők esetében a működés megfelelőségét érdemben nem vizsgálják, csupán a készülékekre és az elvezetőkre kiadott engedélyokiratokkal való egyezőséget, illetve a környezet biztonsága szempontjából lényeges alapkövetelmények teljesítettségét. Ezek alapján gondoskodnak a kéményes égéstermék-elvezetés kötelezően előírt nyilvántartásba vételéről. A mesterséges égéstermék-elvezető berendezések tervezése és kivitelezése csak és kizárólag az ÉMI-TÜV Bayern Kft. által minősített (ÉAB- vagy EMI- számmal rendelkező) típusú rendszerekkel valósítható meg. A szakvélemény kiadásához az égéstermék-elvezetés tervdokumentációjának előzetes bemutatása szükséges. A kéményseprő-szakvéleményt egyébként a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete és Egyesülete által összeállított irányelv alapján adják ki. K. A. I. A FŐVÁROSI KEMÉNYSEPRŐ-IPARI KFT. KERÜLETI KIRENDELTSÉGEI Kerület Cím Telefonszám Kerület Cím Telefonszám I.,XII. XII., Maros utca 8. 355-7491 XI., XXII. XI., Bicskei út 4. 466-5525 II. II., Margit körút 7. 212-2852 XIII. XIII., Visegrádi utca 15. 339-8607 IIl. III., Bécsi út 219-221. 250-3196 XII. XIV., Torontál utca 55. 383-2911 IV. IV., Mádi utca 1. 389-0747 XV. XV., Szerencs utca 19. 306-0744 V. V., Párisi utca 7. 318-5479 XVI., XVII. XVII., Ferihegyi utca 33. 257-9827 vi. VI., Rózsa utca 95. 331-3574 Vi., XDC XVIII., Baross utca 13. 291-0120 VII. VII., Akácfa utca 55. 322-0244 XX. XXI., XXIII. XX., Attila utca 18. 283-0513 VII. VIll., Baross utca 86. 314-2861 Műszaki csoport 1., Fő utca 19. 201-1844 DL IX., Üllői út 29. 218-0772 Minőség-ellenőrző 1., Fő utca 19. 201-1844 XX., Szállás utca 7. 261-3564 csoport