Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. augusztus

2001-08-01

­ Bővült a Szent Imre Kórház Tegnap délután átadták a Tétényi úti Szent Imre Kórház és Rendelőintézet A épületének eddig felújított részlegét, ahol a szülészet, a röntgen, a gégészet, va­lamint két műtő kapott helyet. A felújítási munkálatokat három ütemben vég­zik, az elsőt június végén fejezték be. A teljesen felújított épületet - várhatóan - 2002 szeptemberében adják át, így jelentősen enyhül majd a zsúfoltság. A kórtermek egy-, két- és négyágyasak, valamennyihez fürdőszoba és korszerű nővérhívó rendszer tartozik. A rekonstrukció összköltsége mintegy hét és fél milliárd forint fotó: sopronyi gyula NÉPSZABADSÁG BUDA­PA­PEST 2001. AUGUSZTUS 1., SZERDA Látványukkal hűsítenek a szökőkutak . Nincs az európai városok élmezőnyében Budapest, ráadásul a vizet mozgató berendezések A fővárosban a becslések szerint száz­ötven szökőkút található, közterülete­ken és belső udvarokon, önkormány­zatok és magáncégek kezelésében. A kutak egy része szárazon áll, vagy nincs pénz a működtetésükre vagy tönkretet­ték őket. A működő szökőkutakban sem szabad megmártózni, sok ezer fo­rintot kockáztat a hűsölni vágyó. MUNKATÁRSAINKTÓL Nagyjából százötven szökőkút van Buda­pesten. Ebben a számban persze nincse­nek benne a magánkerteket ékesítő víz­köpő gipszbékák, sellők és hattyúk, a kü­lönféle cégek üzleti tekintélyét növelő kutak viszont többnyire igen. Pontos fel­mérés nem készült, csupán annyi biztos, hogy a legtöbb kút a kerületeké, az úgy­nevezett kiemelt közparkokban lévő, a Főpolgármesteri Hivatalhoz tartozó, a Fővárosi Kertészeti (Főkert) Rt. gondjai­ra bízott szökő- és díszkutak száma hu­szonnyolc, közülük most éppen öt nem működik. A Főkert évente nagyjából húszmillió forintot költ a szökőkutak üzemeltetésére és karbantartására. Öt ember teljes mun­kaidőben mást sem csinál, mint ellenőriz, javít - és főleg takarít. A cég parkszervi­zének üzemvezetője, Hinczák György el­mondta, hogy munkatársai mostanában a szeméttel birkóznak a legtöbbet. De a jó hír - a rézfúvókákat már kevésbé lopják, mint pár éve, bár a rongálás miatti kár így is legalább öt-hatmillió forint évente. Jó tudni, hogy - bármennyire csábító volna mostanában - a szökőkutakban nem szabad megmártózni. Ez ugyanis szabálysértés, a tiltott fürdőzésről szóló jogszabály szerint keményen büntethető, a tetten ért delikvenseket a helyszínen tíz­ezer, feljelentés nyomán pedig akár húsz­ezer forintra is megbírságolhatja a ható­ság. Erre azonban az utóbbi időben egyetlen példa sem volt — tudtuk meg a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgató­jától, Varsányi Pétertől. Bár dukálna, a legtöbb nagy szökőkút­nak már nincs díszkivilágítása. Esti fényt csak a városligeti, a Feneketlen tavi és ha­marosan a - nemrégiben átadott - Vigadó téri kút kap, a többi sötétbe borul: a Gel­­lért-hegyi vízesést megvilágító rendszert például négy éve, a felújítás után pár hó­nappal úgy ahogy volt, ellopták. Hason­lóan járt a híres Margit-szigeti szökőkút, amelynek színes világítását a leállítása előtti évben tették tönkre. Utóbbinál per­sze a sötétség a legkisebb gond. Az 1962- ben épült kúthoz fennállása óta nem nyúl­ A legújabb hangulatos pihenő a Vigadó téren­FOTÓ: SZABÓ BARNABÁS A FŐVÁROS LEGISMERTEBB SZÖKŐ- ÉS DÍSZKÚTJAI Üzemel Nem üzemel Gellért-hegyi vízesés* Tárnok utcai Páczai szökőkút­­ * Illés kútk Madonna kútk Kazinczy kútk Moszkva tér szökőkútk Erzsébet téri szökőkútk Március 15. téri szökőkútk Szomory Dezső téri díszkút* Vértanúk terei szökőkútk Vörösmarty falikút - díszkútk Vörösmarty téri oroszlános kútk Hermész kút­­ * Ferenciek terei díszkútk Halárus lány kútjak Váci utcai Ferenczy díszkútk Vigadó téri szökőkútk Jászai Mari téri szökőkútk Blaha Lujza téri szökőkútk Krúdy téri Csibészke szökőkútk Szabó Ervin téri díszkút (aug. 15-től üzemel) * Feneketlen tavi úszó szökőkútk Függetlenség parki szökőkútk Margitszigeti nagy szökőkútk Margit-szigeti vízesés* Jászai Mari téri szökőkút* Városligeti tavi szökőkút* Városligeti Kerényi szökőkút* Forrás: Főkert Rt Párizs igyekszik, Róma évszázadok óta legyőzhetetlen Párizsban utoljára 1999 végén avattak szökőkutat: a Fontaines pour 2000 elnevezésű látványosság a kétez­redik évet övező franciaországi ünnepségsorozat része volt. A francia fővárosban jelenleg összesen 231 köz­téri kút és szökőkút található, ezek közül 110 üzemel az olyan nagy és közismert zöldterületeken, mint pél­dául a Tuileriák vagy a Luxembourg-kert - írja párizsi tudósítónk, Dési András. Látványban a klasszikustól kezdve a modern művészetekre jellemző formákig mindenféle megtalálható közöttük. A Luxembourg­­kert déli csücskében található Jean-Baptiste Carpeaux 1873-ban felállított alkotása, amelyen négy nőalak a földgolyót emeli magasba. A Pompidou-központ déli oldalában, az Igor Sztravinszkij nevét viselő téren lát­ható Párizs első kortárs szökőkútja, Niki de Saint Phalle és Jean Tinguely színes szoboregyüttese. Az it­teni rendszabályok szerint a szökőkutakban tilos a für­dés, de nagy melegben a lábhűsítést többé-kevésbé to­lerálják a parkőrök. Könnyebb megszámolni Róma templomait, mint kút­­jait - tartja az itáliai mondás. Pedig az előbbiből is akad vagy négyszáz - írja római tudósítónk, Seres Attila. Hogy kutakból pontosan mennyi van, azt senki nem tud­ja, hiszen nemcsak a két és fél ezer évvel ezelőtti köztár­sasági időkben, majd a császárkorban és a reneszánsz pápák idején, hanem manapság is folyamatosan építik őket. Elegánsabb magánház manapság nem lehet meg díszkút nélkül. Ottorino Respighi szimfóniát írt Róma kristálytiszta, örökké csobogó kútjairól; négy zenei tételben négyről mesél. Köztük a Trevi kútról, amelyet Anita Ekberg tett halhatatlanná azzal, hogy Fellini Dolce vitájában meg­­fürdött benne. A negyvenfokos melegben ma is sokan megmártóznának ebben a Neptunust, a vizek főistenét tengeri lovak vonta diadalszekéren ábrázoló díszkútban, ha az őrök nem füttyögnének szüntelenül. Három év óta ugyanis még lábat áztatni sem szabad Róma köztéri kútjaiban. A tilalom azután született, hogy a barokk mester, Gian-Lorenzo Bemini remekművét, a Navona téren lévő Négy folyó kútját megrongálták. Egy részeg addig ugrált a tengeri szörnyet megjelenítő óriás hal farkán, míg letörte. Azóta egymillió lírás (százhar­mincezer forintos) büntetést kockáztat, aki a tilalmat megszegi. Már megközelíteni is felüdülés ezekben a napokban Róma pompás, többnyire a reneszánsz időkből fennma­radt, jobbára nagy művészek által készített kutakat. Bi­zony van mit bámulni. Ha csupán Remini műveit akar­ják végiglátogatni, az is kitesz néhány órát; a Barberini téren álló Triton kút, a Piazza Navona északi felében a Neptun kút, a déli részén a Szerecsen, a közepén a már említett Négy folyó, a Szent Péter téri díszkút... De még ha a „Spanyol lépcső” alatti téren csobogó Barcacciát, a süllyedő bárkát ábrázoló „fontanát” csodáljuk is - Bemini atyjának, Pietrónak a művét -, bizton állíthat­juk: kutak nélkül alighanem hőgutát kapna a megolvadt aszfalt gőzében fuldokló Róma. A főváros cégei és a hivatal Lapszél Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés tu­lajdonosi bizottsága tegnap azt az előter­jesztést, amely a tulajdonosi jogok gya­korlásának újragondolásáról szól. A kon­cepció az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata megállapításainak figyelembe­vételével készült. Székely Gábor (SZDSZ) bizottsági elnök és a testület többsége úgy találta: a fővárosi érdekelt­ségű cégek nem működhetnének a klasz­­szikus gazdasági társasági elvek szerint, ha túlzott hangsúlyt kapna életükben a hi­vatali szólás. Ezért új előterjesztést kértek a főpolgármestertől. Hosszas vita után fel­kérték az érintett cégeket arra is, hogy ügyrendjüket módosítsák, ha az nem teszi lehetővé, hogy a tulajdonosi bizottság tag­jai és a cég felügyelőbizottságának (fb) el­nöke részt vehessenek az igazgatótanácsi (it) üléseken. Az ülésen vita volt arról is, született-e véglegesnek tekinthető megál­lapodás az önkormányzat és a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt. külföldi befektetői között a csatornadíj kiszámítá­sának módjáról. (A MIÉP sajtótájékozta­tójáról a 25. oldalon tudósítunk.) A tulajdonosi bizottság tegnap vissza­vonta döntését, amely szerint tízmillió fo­rintért adták volna el a Hevesi Sándor tér 6. szám alatt található több mint száz négyzetméteres ingatlanrészüket (a Ma­dách Színház volt raktárából) az Office és Home Építési és Management Rt.-nek. E. N. Illegális vándorúton Mintegy negyvenezer köbméter építési törmeléket hordtak hatósági engedély nélkül a lebontott Budapest Sportcsarnok romjaitól Kőbányára, a Keresztúri úti MÁV-telepre. Mint György István, a ke­rület polgármestere elmondta, az önkor­mányzat április 2-án szerzett tudomást erről, és azonnal leállíttatta a szállítást, hiszen ők erre semmiféle hatósági enge­délyt nem adtak. A MÁV ennek hiánya­ a BS bontási anyagá­ ban nem köthetett volna szerződést a munkát végző Pribelimpex Kft-vel, amely céget, egyelőre nem jogerősen, a cégbíróság már törölte a nyilvántartásból. Az önkormányzat a helyzetet tisztázandó az ügyészséghez fordult. Felkérte a tiszti­­orvosi szolgálatot is, hogy vizsgálják meg a törmeléket, felmerült ugyanis, hogy veszélyes anyagokat is tartalmaz. S. I. tak hozzá komolyabban, csak a legszük­ségesebb toldozgatásra-foldozgatásra költöttek, miközben betonmedencéje egyre jobban porladozott, fúvókáit pedig rendszeresen ellopták. 1999 telén felke­resték a színesfémgyűjtők is. Betörtek a gépházába, nagyobbik szivattyúját szét­verték, a kisebbiket elvitték, és közben még vagy kétszáz méternyi rézkábelt is zsákmányoltak. A rendőrség rövidesen - eredménytelenül - lezárta a nyomozást, a kár több mint kétmillió forint volt. A szigeti szökőkút átépítéséhez még az idén hozzákezdenek. A felújításra csak­nem százharmincmillió forintot különí­tettek el, a munkával várhatóan jövő ta­vasszal végeznek - tájékoztatta lapunkat a Városháza környezetvédelmi ügyosztá­lyának munkatársa, Kelemen Sándorné. Az erősen megrongálódott létesítmény helyére fény- és hangjátékkal szerelt, víz­képet formázó kút kerül, amely az ígére­tek szerint a vandálok támadásainak is el­lenáll majd. A gépészeti berendezéseket a kút alatt helyezik el, s azokat télen el is viszik a szigetről. Mint már írtunk róla, a főváros nem gondol új szökőkutak építé­sére, ivókutakat viszont szeretne Buda­­pest-szerte elhelyezni. Lágymányos Dr. Péteri Miklós, a Fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatója tájékoztatása szerint tévesen szerepel az idei telefonkönyvben a XI. kerületi éjszakai és munkaszünnapi ügyelet címe. Az ügyelet nem a Tétényi út 14/16.-ban, hanem a Vahot u. 1. szám alatti rendelőben működik. Óbuda Augusztus 16-ig tekintheti meg a lakos­ság a Tímár utca-Zápor utca-Szomolnok utca-San Marco utca, valamint a Fo­lyondár utca-Szépvölgyi út-Folyondár köz-lakóövezet-Jószerencse utca által határolt terület szabályozási terveit a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában és ügyfélfogadási időben a hivatalban. Angyalföld A Prizma nevet vette fel a Váci út 57. szám alatti általános iskola. A korábban kisegítő iskolának nevezett intézmény új elnevezése munkájuk sokszínűségét, összetettségét kívánja jelképezni, hiszen a prizma „egyszerű, szabályos üveg, csak akkor ismerhető meg, ha a fény fe­lé tartva belenézünk, mikor is a fényt megtörve a szivárvány színeire bontja.”

Next