Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. augusztus

2001-08-03

_______Szalon________ Chagall bohóca Minden ismerősöm, aki látta a Cha­­gall-kiállítást a Budapesti Zsidó Múze­umban, azt mondja: ez más, mint a töb­bi tárlat. Nagyon szeretem Chagallt. Eddig csak albumokban láttam a képe­it, most végre „élőben” is találkozha­­tom velük. Olyan ez, mint a magnófel­vétel és a koncert közti különbség: ha több ember rezonál ugyanarra, az sok­kal többet ad, mint ha egyedül látunk­­hallunk valamit. Chagallban a letisztultság fog meg, amely mostanában hiányzik az életünk­ből. Villódzó képeket látunk, vibráló té­véreklámokat, óriásplakátokat, ame­lyek gyorsan váltják egymást - pedig fontos, hogy le tudjunk ülni egy-egy festmény elé. Chagallnál egyszerűek, egyértelműek az élénk színek; ha mesz­­sziről nézzük képeit, a lágy formák egyedülálló harmóniává állnak össze. Témáival rengeteget ad lelkiekben: ér­zéseket, élményeket, emlékeket mozdít meg. Ott van például a bohóc. Kartar­tása, fejmozdulata mindent kifejez, tit­kát ugyanakkor nem lehet racionálisan megfejteni, csakis intuícióval tudjuk felfedezni. Chagall nagyon együtt érző művész, tele van szeretettel, és ennek jegyében törekszik a teljességre. Képei hasonlítanak a gyerekrajzok­hoz. Ha először pillantja meg őket az ember, könnyen megfordulhat a fejé­ben, ezt akár az én gyerekem is csinál­hatta volna. Ezért jó program Az emlé­kezés tájain című kiállítás az egész csa­ládnak. Feltétlenül elviszem rá a kislá­nyaimat. Lejegyezte: Rados Virág Ajánló: Cserna Antal színművész Megszólal a múzeum Ismét lesznek hangversenyek a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében és Zenetörténeti Múzeumá­ban. A Megszólal a múzeum című soro­zat estjeire ma és augusztus 12-én fél nyolckor kerül sor az Erdődy-palota udvarán. Fellép a Senatores Pannóniáé historikus fúvósegyüttes, Buda Ádám tekerőlantművész és az Alba Regia Táncegyüttes. A XVIII. században a muzsika talán legbőkezűbb mecénása az Esterházyak mellett az Erdődy-család volt. Pozso­nyi rezidenciájukon - ahogy Eszter­­házán vagy más főúri udvarokban - ze­nekart tartottak fönn. Az épület önma­gában is érdekes: a budai Vár egyetlen barokk kori városi palotája. A benne található Zenetörténeti Múzeum állan­dó kiállítása a magyarországi hangsze­res kultúra emlékeit tárja a látogató elé. A Bartók-archívum anyagaiból ál­lították össze a Bartók műhelyében cí­mű kiállítást. Az intézmény rendszere­sen szervez zenetörténeti és kortárs ze­nei hangversenyeket. Most zene- és táncművészekkel közösen arra vállal­koznak, hogy a reneszánsztól a barok­kon át a reformkorig végigkalauzolják a közönséget Budavár évszázadain. A budai királyi udvarban az európai táncok és zenei divatok lelkes műve­lőkre találtak. Külföldön tanuló, utaz­gató, katonáskodó ifjak, zene- és tánc­mesterek hozták és adták tovább a leg­újabb módit. A kapcsolat nem volt egy­oldalú. Nyugat- és dél-európai táncze­nei gyűjtemények nagy számban tartal­maznak táncneveket (Ungarischer Tanz, Ungaresca, Heyducken Tanz), amelyek arra utalnak, hogy a nálunk megforduló külföldieket is magával ragadta a magyar táncok szépsége, vir­tuozitása. A koncerten fanfárok, toronyzene, tehát fúvósmuzsika hangzik el, meg­szólalnak XVI. századi francia és olasz táncdalok és tekerőlantos énekek. Lát­hatók lesznek magyar barokk táncok, amilyen a gyertyás, a süveges, illetve a kontratánc, és persze francia táncok (menüett, bourrée) is. A szünetben dr. Falvy Zoltán mutatja be a Zenetörténeti Múzeum kincseit a vendégeknek. A. M. k­i NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK 25 Némán mondd, hogy áj láv jú Magács László csöndszínháza Szentendrén Feszít bennünket a mondandó, „ez” meg némaszínházat csinál. Vagy lehet, hogy mégse feszít annyira? Hiszen ki­mondtuk már ezerszer, hogy szeretlek, zsö­tem, áj láv jú, aztán midőn hatásta­lan maradt a dolog, a falvédőre hímez­tük, a jól bevált pettyek helyett a füles bögrére festettük, levlapokon és rétes­­tésztányira nyúlt levelekben hosszan fejtegettük. Hiába. A monológok, sőt a páros monológok korának vége. A sza­vak ki vannak üresedve, semmit sem jelent már, hogy szeretlek, zsö­tem, áj láv jú. Mi a teendő? Magács László „I love you”-színháza megadja az útmutatót, legközelebb ma és szombat este Szent­endrén. Szavak helyett szavak nélkül: zenével, képekkel, mozdulatokkal, pil­lantásokkal, érintésekkel. Gesztusok­kal. Újra kell tanulnunk a gesztusokat. Mert amíg ezt nem tesszük, tökéletes bohócok vagyunk, pojácák, clownok, mint Vati Tamás a darabban. Addig nem hisz nekünk sem apánk, sem anyánk, sem nővérünk, sem kishúgunk, sem a férfi vagy a nő, akit választottunk. Pe­dig de szeretnénk, ha hinne. Még a lába nyomát is megcsókolnánk, a tükörké­péről nem is szólva, szótlanul közeled­nénk hozzá az üvegen át, mit nekünk üvegfal. Nem elválaszt, hanem össze­köt - mondjuk gondolatban, pedig de­hogyis: elválaszt és összeköt. Jó ezt be­vésni. Azt pedig csak szavak nélkül le­het, a szív mélyén, legbelül. A szavak racionálisak, széttörik az üveget, a va­rázst, márpedig a másikhoz csakis va­rázslat által vezet az út. A játék varázslat. Mint a kutyaköly­­kök vagy a kismacskák, amikor „lenni” tanulnak, úgy mozognak a szereplők Magács színházában. Silent theatre, né­mateátrum, csöndszínház. A szövegtől, a beszédtől a test veszi át a szerepet, s ha kiteljesedik a játék, megérintettük egymást, csókolóztunk az üvegen ke­resztül, jöhetnek vissza a szavak. Ak­kor már mondhatjuk, hogy szeretlek, zsö­tem, áj láv jú. R. V. Varázslat az üvegen át fotó: a társulat archívumából Nagykovácsi csillagosok Ezerszínű művészeti központtá változik augusztus elején Nagykovácsi. Mától augusztus 19-ig kóruskoncertek, nem­zetközi néptánctalálkozó és komolyze­nei hangversenyek várják az érdeklődő­ket. Az irodalomszeretőket Márai-est és Beckett csalogatja, de teabemutató, fo­tókiállítás és drogfórum is színesíti a programot. Augusztus 19-én ifjú tehet­ségek bemutatkozásával és a Benkó Dixieland Band koncertjével köszöntik a nagykovácsiak napját. A fellépő kórusok bemutatkozása és Csíky László szobrászművész kiállítása nyitja meg az Amerikai Nemzetközi Is­kolában idén második alkalommal a LIMUM Művészeti Fesztivált Nagyko­vácsiban. Az ünnepélyes kezdet előtt ma 12 óra 40 perctől a Ki nyer ma? cí­mű zenei fejtörőműsort közvetítik élő­ben a Cilinder kávézóból. A tavalyról már jól ismert zenei ren­dezvények mellett az idén az irodalom­­kedvelőkre is gondoltak. Mához egy hét­re, péntek délután öt órakor Bálint And­rás Márai-estjére várják az érdeklődőket a Cilinder kávézóba, augusztus 14-én, kedden pedig Hrabal Táncórák idősek­nek és haladóknak című darabját adja elő ugyanitt többek között Oberfrank Pál, Kocsis György és Pelsőczi Réka. - A tavalyihoz képest jóval több helyszínnel és színesebb programmal készültünk. Idén nemzetközivé válik a fesztivál, ugyanis amerikai és lengyel néptáncosok is fellépnek a műsorban, és a néptánctalálkozóra számos együt­test várunk a határokon túlról - mondta el Bárdos Zsuzsanna, a fesztivál szer­vezője. Az általános iskola ad helyet augusz­tus 11-én a 4. Nemzetközi Csillagleső Néptánc Találkozónak, ahol a házi­gazda Rézpatkó Néptánc Együttes mel­lett tizenöt hazai és külföldi csoport lép fel, közöttük az Egyesült Államokból a Polish-American Folk Dance Compa­ny. A néptáncé lesz a főszerep az au­gusztus 7-i és 8-i utcabálon is, ahol keddre a portugáliai Moncarapacho fa­lu lakói és a Rézpatkó Néptánc Együt­tes ígéri a forró hangulatot, szerdán pe­dig a francia Les Forestins szórakoztat­ja a mulatni vágyókat gólyalábas, nép­táncos műsorával. A komolyzene kedvelői sem marad­nak programok nélkül a két hét alatt. A római katolikus templom a helyszíne a koncerteknek és a kórusok fellépésé­nek, ahol a nyitóestén a Camerata Hun­­garica ad reneszánsz-barokk koncertet, másnap pedig hegedű- és zongoraszo­nátákat játszik Cser Tamás és Ken Aj. Augusztus 9-én hárfán Víg Andrea és a hegedűművész Szabadi Vilmos ad ka­marakoncertet, 10-én, pénteken pedig az Aperto vonósnégyes lép a közönség elé. Számos állandó program is várja a LIMUM-ra érkezőket. A fesztivál két hete alatt a phoenixi Alex Snicker csá­bítja fotókiállításával utazásra vendé­geit, a plébánia a helyi képző- és ipar­művészek tárlatának ad helyet. A Pep­­pino pizzériában Balázsovits Zsuzsa festőművész kiállítása, az Amerikai Nemzetközi Iskolában és a plébánián érmebemutató várja két hétig a vendé­geket. Kanizsai Andrea Zsámbéki napok dzsesszel, operával Bővült Zsámbék kulturális ajánlata. A Zsámbéki Szombatok hagyományos ren­dezvényei mellett mától új zenei ese­ménysorozat várja az érdeklődőket. A fesztivál szereplői között neves dzsesszis­­ták és operaénekesek produkcióit hallhat­ja a közönség. MUNKATÁRSUNKTÓL Zsámbéki zenei napok címmel nyári fesztivál várja a vendégeket mától a fa­luban. A koncertek két helyszíne a Romtemplom, illetve a katolikus taní­tóképző főiskola, ahol több napon át olyan neves előadóművészek szórakoz­tatják a közönséget, mint Miklósa Eri­ka, Snétberger Ferenc vagy a Liszt Fe­renc Kamarazenekar muzsikusai. Hor­gas Esztert a Class Jazz Banddel, Mol­nár Andrást, Káldi Kiss Andrást a Du­na Szimfonikus Zenekarral szintén hallhatják a zenebarátok, sor kerül Ráduly Mihály szerzői estjére, és el­hangzik Erkel Ferenc Bátori Mária cí­mű kétfelvonásos operája a Kolozsvári Opera előadásában. Szombaton folytatódik a Zsámbéki Szombatok rendezvénysorozata is. Ezen a héten ismét bábelőadás, orgonaest és vendégszínház a kínálat. Fortélyos mes­ter kalandjai címmel az Óperenciás Báb­színház adja elő produkcióját délután háromkor a művelődési házban; az elő­adás utáni játszóházban a gyerekek rongybabát készíthetnek. Este hétkor Varga László orgonál a barokk plébánia­­templomban. Szombat és vasárnap este kilenckor Büchner Woyzeck című darabját láthatja a közönség a Romtemplomnál. Előadó a Krétakör Színház, melynek társulata a teljes Büchner-trilógia bemutatását ter­vezi. A sorozat első darabja a Woyzeck. Az előadás tere egy állatketrec, ebbe lesznek bezárva a színészek. A mű alap­történése ugyanis az elme megbomlása­­ a ketrec így a világgal, illetve önma­gunkkal szembeni zártságot, ugyanak­kor kiszolgáltatottságot szimbolizálja. " I­k SZIGETELŐ Augusztus 4. és 5-e hajnal NAGYSZÍNPAD 15 órától Zenzile, 16.30-tól Bon-Bon, 18 órától Fun-Da- Mental, 19.30-tól Sziámi, 21 órától Morcheeba BAHIA SZÍNPAD 15 órától Crosstown Blues, 16 órától É-Trend, 17 órától Vér és Arany, 18 órától Műcsarnok, 19 órától N.C.W., 20 órától Gravefruit, 21 órától V.I.NY.D., 22 órától EfZámbó HDB, 23 órától Vidámpark, fél 1-től Nothin' Carrot, 2 órától Korog, 3 órától Sunshine To Breakfast BANÁN JAZZ SZÍNPAD 15.30-tól Párniczky Duó, 15.30-tól Párniczky Duó, 17 órától Kecskemét Jazz Orchestra, 18 órától Bohém Rag­time Jazzband, 19.20-tól Nagy János Trio, 20.40-től Tin Tin Quartet, 23.30-tól Kalte­necker-Dés Jr. Duó, 1 órától Jam Session, 2.30-tól Honeid Locusts BLUES SZÍNPAD 23 órától Stevie Ray Vaughan emlékzenekar, negyed 1- töl Dr. Valter and the Lawbreakers, 1.30-tól Blues B.R. Others Show, 2.45-től Blues Fools CINETRIPLABIRTTMUS 17 órától Monopattino riparazioni „Roller szerviz”, 22 órától Deckart (Fab Factory-Berlin) Naga Ludmilla Fine Cuts Bodies - livel Kevin Barna Zsóka jávai táncok Amira a hastáncosnő CÖKSZPON-AMBIENT SÁTORKERT 12 órától dr. Solomon és Maja (reggae), 17 órától T. T. Sound System (electroakusztikus) CÖKSZPON-AMBIENT SÁTOR 13 ólától Music of the Interalpin Festival (Stimmhorn, ToblerLincke Tanner, 15 órától jóga Tamás Anna vezeté­sével, 17 órától Csi Gung - Tai Csi Gervai Miklós vezeté­sével, 18.30-tól dobkör Magyar Péter vezetésével, 20 órától Somi Panni Bharata Nátjam indiai klasszikus tánc (classical indian dance), 21.30-tól Kompmánia tánc­­színházi társulat (dancetheater), 23 órától Püski Attila Challum (live act), fél 1-től ZUM együttes (elektroakusz­tikus) és Gergye Krisztián kortárs jávai tánc, 2 órától Melocco János (fuvola), Batka Péter (didgersdoo), Demeczky János (elektromos gitár), 3:30-tól Trumpi - a film about a Jewish harp player's journey, 5 órától dj. Emil (litmlcal ambient, psichedelic rock) DUREXTÄNCDALFESZT1VÄL 16 órától Uhrin Benedek, 17 órától In Team együttes, 19 órától Inka-H - U2 party, 21 órától Hellen együttes, 23 órától Délhúsa Gjon, éjféltől Flipper öcsi, 1 órától dj. Paplan ESTSZÍNPAD 10 órától Tai Chi, 11 órától Est Offline - ELTE Szabad­­egyetem, 14 órától Wertetics Orkestar, 17 órától Screen, 18 órától Est FM Talkshow, 19 órától Timur Lenk, 20 órá­tól Emil Rulez, 21 órától Hollywoodoo, 22.30-tól Sunset Cafe, SZÍNHÁZ-ÉS TÁNCSÁTOR 17 órától Kispál és a Borz - csöndes ülés, 20.30-tól Hor­váth Csaba: Néró, 22 órától Bóbita Bábszínház: Rabló- Pandúr (betyár-thriller 14 éven felülieknek), negyed 1- től Kaláka koncert, 16 órától Király Tamás: Sunshine Sunday SZÍNHÁZ- ÉS TÁNCSÁTOR - KÜLSŐ SZÍNPAD 17 órától Kontakt improvizációs tréning, 23 órától Szege­di Kortárs Balett: Postscriptum TÁNCHÁZ SÁTOR 15 órától Főnix Company, 23 órától Utolsó Óra Csiszár Aladár, 1 órától Maskarades TILOS RÁDIÓ SZABADTÉR ÉS SÁTOR 12 órától tilos rádios műsorok, műsorkészítők közön­ségtalálkozója + dj. Mezoe és Kolbász, Kretén, Parkar, 20 órától Dexter jungle professor, 20 órától Fűrész Osz­kár utánozhatatlan retro slágergyűjtemény, 22 órától Subscope rec Random Soundz feat Kad mc Sumah, Mok, Mango a hazai drum&bass szcéna l­egtehet­­ségesebb csapata, 23.30-tól Palotai, Cadik alap tilos házi dj.-k, 3 órától órától Mango, Ben Nihil, Ozon Sub­bass Folyam?, 5.30-tól Bladerunnaz Bal, Safair ...a folytatásban is TORONY GALÉRIA 18 órától irodalmi est: Szálinger Balázs, Térey János, Harcos Bálint PANNON PRAKTIKUM VILÁGZENEI NAGYSZÍNPAD 17 órától Maskarades, 18.15-től Besh o droM, 19.45- től Lo­Jo, 21.30-tól Khaled WANTED SZÍNPAD 15 órától Hatóságilag Tilos, 16 órától Tekintetes úr, 17 órától Enola Gay, 18 órától Psy -9 (A), 19 órától Burzsoá Nyugdíjasok, 20 órától M.A.K, 21.30-tól Macskanadrág, 23 órától Hétközna­PICSA-lódások, tél 1-től CPG, 2 órá­tól Konflikt (SK), 3 órától Kevés ZANZIBÁR-COLORS SÁTOR 16 órától Capoeira bemutató és oktatás, 19 órától Nagy Fruzsina testfestés bemutató, 20 órától dj. Mango, 21 órától Nagy Fruzsina és Sosa Jelmez- és maszkshow-ja, 21.30-tól Beszélgetés a tervezőkkel, 22 órától Vetítés: VOLT Fesztivál » Paletta SZIGETES FILMEKKEL ÉS FO­TÓKIÁLLÍTÁSSAL várja augusztus 10-ig az Örökmozgó Filmmúzeum az ér­deklődőket. A filmszínház galériájában a tavalyi Pepsi Szigetet idézi fel a fotómű­vész, Bácsi Róbert. A vetítéssorozat pe­dig korábbi legendás „szigetekre” repít. Többek között látható lesz három Beatles-mozi, Wahorn András és feLugossy Luca Jégkrémbalettje, George Lucas American Graffitije, Robert Alt­man Nashville-je, Norman Jewison Jé­zus Krisztus Szupersztárja és Peter Brook A legyek ura című alkotása. RIFF HUBERT festőművész akvarell­­kiállítása nyílik meg a Szentendrei Sza­badtéri Néprajzi Múzeumban ma dél­előtt tizenegy órakor. TONI FRANOVIC zágrábi festőmű­vész kiállítását augusztus 9-én, csütörtö­kön nyitja meg Várkonyi György művé­szettörténész a Budapest Galéria Kiállí­tóházában (III. kerület, Lajos utca 158.). A tárlat hétfő kivételével naponta - 10-18 óráig - szeptember 9-ig látogat­ható. HERNÁDI KRISZTA festőművész A vásznon dobolva című kiállítását au­gusztus 9-én, csütörtökön nyitja meg Hankiss Elemér szociológus a Vigadó Galériában (V. kerület, Vigadó tér 2.). A tárlat augusztus 26-ig tekinthető meg. ERDÉLYI TIBOR szoborfaragó, a népművészet mestere kiállítását augusz­tus 10-én délután öt órakor dr. Bánszky Pál művészettörténész nyitja meg a Vi­gadó Galériában. A rendezvényen köz­reműködik az ének- és mesemondó Berecz András. A tárlat augusztus 27-ig látható. Szabadtéri Hattyúk tava A világ egyik legnagyobb és legrégebbi klasszikus táncegyüttese, a kijevi balett Csajkovszkij A hattyúk tava című darab­ját adja elő ma és szombat este a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadon. Az együt­tes a klasszikus balettirodalom vala­mennyi nagy alkotását folyamatosan mű­soron tartja, a társulat e művek egyik leg­autentikusabb interpretálója. Előadásaik­kal körbeutazzák a világot, a budapesti fellépés után Japánban folytatják turnéju­kat. Táncosaik a világ valamennyi nem­zetközi balettversenyén sztárok. A száz­hetven tagú társulatból mintegy ötven táncos érkezik Budapestre, hogy bemu­tassák egyik legrégebbi és legszínvonala­sabb produkciójukat - tudtuk meg a ren­dezvény szervezőjétől, a balett-táncos­­koreográfus Keveházi Gábortól. A budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpad Európa egyik legnagyobb állan­dó nyitott játszóhelye. A klasszikusba­­lett-társulatok az utóbbi években elkerül­ték a szabadtéri teátrumot, ezért a kije­viek fellépése igazi hiánypótló előadás. Csajkovszkij (1840-1893) első balett­ja, A hattyúk tava a XIX. századi orosz balettek gyöngyszeme. Nemcsak zenéje, hanem koreográfiája révén is a világ egyik legköltőibb darabja. A szöveg­könyv alapja egy orosz népmese, amely a zeneszerzőt érzelmek és szenvedély ze­nei kifejezésére ihlette. Lev Ivanov és Fjodor Lopuhov eredeti koreográfiáját ez alkalommal Valerij Kovton újította fel. A produkció díszlete Marija Levitska mun­kája, a karmester Vlagyimir Kozhuknar. Csákvári Géza

Next