Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. október
2001-10-17
36 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. OKTÓBER 17., SZERDA A tulajdonságok nélküli város ékessége Budapest lemaradásban van. A demokratikus berendezkedés első tizenkét éve során nemcsak a kontinens központjaihoz, Londonhoz, Párizshoz, Berlinhez mérten maradt el, de közel távoli szomszédaihoz, Bécshez, Prágához, Moszkvához képest is. Új arculatot, a világ nagy városainak versenyében mindinkább tagozódó témák szerinti feladatot nem vállalt magára. Nem lett sem kereskedelmi, sem pénzügyi központ. Nem vált híressé szórakoztatónegyedeiről, vicces témaparkjairól, nem lett Kelet Las Vegasa, és ugyancsak elfelejtett a színházak, konferenciák, vásárok, fesztiválok, fürdők és uszodák városává lenni. Budapest tulajdonságok nélküli maradt. Fájdalmas számot vetni a sok meg nem valósultsággal. Szeretjük Budapestet, és nem esik jól ápolatlan slemilnek látni őt. Ahogy gyermekünkről sem könnyű belátni, a csúnya tanító bácsi azért adott neki kettest számtanból, angolból, történelemből és testnevelésből, mert felfogóképessége lassú, absztrakcióra szinte képtelen és a mozgását is nehezebben koordinálja a többinél. Pedig kénytelenek leszünk gyógyírt, hatékony pedagógiai módszert találni kissé retardált, de szeretett városunknak, az egykori metropolisnak, amely a mai összehasonlítások során már nem képes valaha tán helytálló büszke pozíciójának megőrzésére. Hajdan, a XIX-XX. század fordulóján Barcelona és Budapest fej fej mellett emelkedett naggyá. Évtizedeken át közel azonos lélekszám, gazdasági dinamika, építészeti gazdagodás jellemezte. Számos könyörtelen történelmi oka is van annak, hogy Barcelona majd évtizede hívta meg olimpiára a fél világot, mialatt mi mostan is éretlen vihogással játszunk el a gondolattal: olimpiát ide? Tucat év múltán? Hát kik vagyunk mi? A város ma poros, deprimált. Érzik bőrgyár kiválasztása telitalálat. A proccos központtól távolabb, az ipari zóna peremére esik, de metróval könnyedén megközelíthető. Cool, mint a PS1 New Yorkban. Aki ide jön, azt érezheti, hogy egy elitcsoport tagja. Gyűjtemény, építészeti megvalósítás és körítő, kísérő vizuális rendszer egy nyelven beszélnek. Valakik itten nemcsak nagyon, de jó ízléssel figyeltek oda a részletekre. Bencsik Barnabás művészeti igazgató, aki a tárlat szereplőit, képeit válogatta s rendezte ész- rajta a négy szűk esztendő .............................................. szó, a megnyitó brosúráipénzügyi aszálya is. Az igazi hiány azonban ötletekben, fantáziában, merészségben, elhivatottságban mutatkozik meg. Ami kedvező változás történt vagy történik tehát, koordinálatlan folyamatok eredménye, erőteljes vad tenyészet. Számos ígéretes példa. Tiszta foltok a város szürkeségén. Ilyen A helyszín és a mostantól múzeumként működő épületegyüttes, egy volt bőrgyár kiválasztása telitalálatának, katalógusának grafikai megvalósítója Márkus Laura. Munkája becsületes, jól megoldott, friss és trendi. A ház pedig Bényei Istváné, aki társalkotó volt az idei nyár belsőépítészeti sikerében, a Liszt Ferenc téri Buena Vista Café kialakításában is. A múzeum mai megjelenése a hajdani bőrgyár most a málló szélű északi tisztán megőrzött hagyonegyed, Újpest és a hajdanvolt metropolis legújabb éke, a MEO. Egy múzeum. Magános kezdeményezők, Kováts Lajos galériás és Winkler Márton vállalatigazgató gyűjteménye. Magános befektetők merész vállalkozása. Színtiszta kockázat. Vakmerő, tiszteletre érdemes. A helyszín és a mostantól múzeumként működő épületegyüttes, egy váltmányos téglaarchitektúrájának és a fogadóépület fényt áteresztő világos kubtusának ellentétére épít. Ez a bejárati épület kettős életet él. Nappal tárgyilagos, modernista tömegként várja a látogatókat, s a múzeumhoz érkezőknek tán föl sem tűnik rajta a homlokzat policarbonátburkolata. Netalán üvegnek nézik. Ám este, akár egy hét közben decens banki alkalmazottként meghúzódó transzvesztita dizőz szombat éjszakán, kivirul, a homlokzat bőre mögött 60-80 centiméter átmérőjű körökben zöld, sárga, vörös, kék lámpák gyúlnak, s az egész épület fénybe öltözik. Ilyenkor villannak föl sárgán a gyár két komoly tömbjének jó ritmusú, romaneszk ívelésű ablakszemei is. A három épületszárnyat üvegfolyosók, hidak kapcsolják egymáshoz a magasban, s a látvány néhány egyszerű, konkrét karakter együttélésére alapoz. Eleven zöld fű a kertben, fehér murva az udvar járófelületein, vörös tégla a bőrgyár homlokzatán, transzparens, világító üvegfolyosók a házak között és ezerszínűen sugárzó bejárati épület. Ennél több és kézenfekvőbb poén, azonosításhoz, emlékezetben megőrzéshez szükséges architekturális jel nem kell. A hagyományos oszlopok, timpanonok vagy vasbeton szerkezetek megmutatása helyett az építészet új lehetőségeivel, rafinált fényjátékkal kommunikálás ezen formája a Jean Nouvel körül kialakult francia építészet friss, progresszív irányzatának eszköztárát idézi. S a különféle egymást kiegészítő, ám szűken tartott karakterek megnyugvást keltenek. Bizonyosságát annak, hogy ma már van olyan építész, aki nem mohó, évek során fölhalmozódott és ki nem élt ötletkészletével nem tömi tele a házat. Ha valahol, akkor legfeljebb a szerkezeti elemek beltéri alkalmazásánál ment el Bényei a szélső értékek felé. A képtári csarnokok egyikében lévő függőfolyosó attraktív felfüggesztési rendszert kapott. A járófelületet tartó konzolokat mennyezetről lecsüngő elemek tartják, formáikkal talán egy hajszálnyival több tektonikus feszültséget kifejezve, mint amennyi figyelem ebben a közegben az építészeti „őszinteség” kérdésére fordítandó. Egy másik indokolatlan és következetlen apróság, hogy az egyik üveghíd, nyaktag, átlósan húzódó feszítő sodronyokkal lett megoldva, mintha azok valamiféle valóságos és szükséges erőt fejtetnének ki. Indokolatlan, parányi manír, amit az is bizonyít, hogy a másik hídon valamiért elhagyták. Amennyiben a sodronyok rejtve ugyan, de valamiféle mellvéd szerepet játszanék, arra lettek volna egyéb megoldások. És talán lesznek is még. Amit azonban ezen a helyen Bényei bevezetett, annak korszakos jelentősége van. Alapos elemzés, rendszerszemléletű téranalízisek sokasága majdan igazolja azt, amit most hozamra állítok. A mai magyar építészet számos erőteljes és erényes vonása mellett többnyire legkiválóbb építészeinek munkáiban is elképesztő érzéketlenséggel bánik a térrel. Magyarország ma olyan, mintha tízmilliós népességében nem találnánk senkit, aki képes lenne hangot csiholni mondjuk egy szaxofonból. Nálunk szinte senki nem játszik jól a tér hangszerével. Csinos homlokzatok igen, festőien bonyolított izgalmas tömegek ugyancsak igen, de a térhez nálunk anyanyelvi szinten jószerével senki nem ért. A tér modulálása a tiszta, már-már zenei módon elvonatkoztatott architektúra. Nálunk az építészet azonban sokszor még most is inkább irodalom. Ezért, hogy minálunk Kossuth-díjas, egyetemi rangú tervezők is gyakorta csak sete-suta, egymásnak csörrenő tereket vetnek papírra. Bényei is talán itt, Újpesten, az átalakításra kiszemelt egykori bőrgyár adott téri viszonyainak elsajátításával tanulta meg ezt. Nem volt más dolga, mint azokat a maguk egyszerűségében olyannak hagyni, amilyenek, s finom zengésüket ültetni át a maga alkotta terekre. A komplexum fogadóépülete legalábbis erre utal. A mai magyar művészet sok szempontból csak itt és most vizsgázik, s a jelek szerint jelesre. A képek elsődleges és szokásos értelmezési közege a keret, majd még tovább, a háromdimenziós kiterjedés. A Kortárs Művészeti Gyűjtemény több száz négyzetméteres termeiben a képek többsége megnemesítő többletjelentéssel gazdagodik, azaz olyan értékeik kerülnek elő, melyek kisebb terekben rejtve maradnának. A művészet természetesen művészet marad egy lakótelepi kisszobában is, de kortársaink ilyen vizuális összhangzatára nem volt példa még. Újpest bejáratánál a civil társadalom győzött a nagy közigazgatás bénultságán. Reményt ébreszt egy tulajdonságait vesztett város lakóiban. Bojár Iván András az OCTOGON Építészetkritikai Műhely vezetője A MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény. Újpest bejáratánál a civil társadalom győzött a nagy közigazgatás bénultságán FOTÓK: SOPRONYI GYULA ________Régi Hírünk a Világban________ A diákok a magyar színházba járnak Johann Georg Kohl útirajza, 1840 (7. rész) A nemzeti ébredés és újjászületés korában vagyunk. A magyar nyelv és kultúra fokozatosan tért nyer az ország központjává váló Pest-Budán. Sorra alakulnak meg a különböző egyletek, irodalmi társaságok, folyóiratok. Végre létrejön a régóta dédelgetett akadémia is, kezdetben Magyar Tudós Társaság néven, és elkezdi küzdelmét a magyar nyelv és tudomány kivívásáért. A pesti könyvárusoknál egyre több a magyarul írt regény és verseskötet, Kazinczy vetése kezd beérni. Német utazónk ezen kicsit csodálkozik, a magyar nyelvet fejletlennek tartja a művelt „ csevejre” és a tudományos értekezésre. Ezt a kételkedést nem vehetjük tőle rossz néven, hiszen nem sokkal korábban, a szintén német Herder, aki tudós férfiú volt, megjósolta a magyar nyelv kihalását. Nem így történt. Kohl nem bízik a magyar nyelvű színház életben maradásában sem. Három év múlva, Szigligeti Ede Szökött katonájának bemutatásával, az akkor már Nemzeti Színház fölényes győzelmet aratott a Német Színház felett. (Az útirajzból Fodor Béla válogatott.) Pestet a középkorban „germán városként” jellemezték, és még húsz évvel ezelőtt is majdnem teljes egészében német település volt. A szállodákban, kávéházakban, szórakozóhelyeken és családi körben is csak német szót lehetett hallani. Nemhogy a magyarországi németek, de a magyar mágnások sem tudtak magyarul. 1825-ben kiadtak egy magyar lexikont, és bizony alig kelt el belőle pár példány. Aztán egyszerre megváltozott minden, most mindenhol magyarul beszélnek, a magyar nyelv lassan elnyomja a németet, a latint, a szlovákot. A magyar szótár hirtelen nagyon kapós lett, a második kiadása is percek alatt elfogyott. Ötven évvel ezelőtt még nem volt a magyar nyelvnek és irodalomnak professzora a pesti egyetemen, most pedig már azt írták elő, hogy minden német és szlovák professzor magyar nyelven tartsa az előadásokat. A magyarok anyanyelvük iránti lelkesedése kissé megkésett válasznak tekinthető II. József híreshírhedt nyelvrendeletére. A császár ugyanis úgy vélte, hogy nemcsak a magyar szokások és előjogok, hanem a magyar nyelv fölött is eljárt az idő. Nem sejtette, hogy milyen heves indulatokat vált ki ezzel. Az ellenállás parazsa sokáig izzott a hamu alatt, mígnem egyszer csak fellobbant. Az is igaz, hogy a magyar nyelv korábban nem volt elég fejlett ahhoz, hogy más nemzetek számára is elfogadható legyen. Semmilyen komoly tudományos vagy irodalmi mű nem jelent meg magyarul. Ezért vetődött fel egy irodalmi társaság megalapításának gondolata azzal a céllal, hogy szorgalmazza a magyar szótárak és nyelvtankönyvek megjelentetését, az irodalmi és nyelvészeti kutatásokat, folyóiratok és díjak alapítását. Számos sikertelen kísérlet után végül 1825-ben megalakult a Magyar Tudós Társaság. Széchenyi István 60 000 forintot ajánlott fel a célra. A társaság tizenöt éve sikeresen működik, és már eddig is több jelentős irodalmi, történelmi és filológiai művet jelentetett meg A székházénak előszobájában látható Széchenyi-portré a legjobb festmény amit a grófról láttam. Bárcsak a festőhöz hasonlóan én is oly hűen vissza tudnám adni azokat a markáns vonásokat, a tüzes tekintetet, a nemes, férfias arckifejezést, mely a grófot a magyar nemzeti karakter jelképévé teszi. A társaság erősen pártolja a drámai műveket, több német és francia darabot lefordítottak, és magyar drámák is születtek. A diéta 400 000 forintot ajánlott fel a magyar színház fenntartására, és meg kell mondanom, nem hiszem, hogy a vállalkozást siker koronázza, legalábbis a közeli jövőben nem. Bár a lelkesedés nagy, de számos akadály nehezíti a kezdeményezést. Nincs elég nemzeti dráma, kevés a színész és színésznő, úgy tűnik, hogy a magyarok ebben a művészeti ágban nem nagyon jeleskednek. Azt hallottam, hogy talán még a tragédia műfaját művelik legjobban. Ezt el is tudom képzelni róluk. Azt viszont volt alkalmam látni, milyen rosszak a komédiát bemutató előadások. Egy Scribe-darabot néztem meg. Az előadás végtelenül hosszúra nyúlt, este 7-től 11-ig tartott. A huszonnégy páholy közül tizenhatban nem ült senki. Igaz, a karzat és a zsöllye tele volt. Úgy tudom, az igényesebb közönség a német színházat kedveli, a fiatalok, a diákok inkább a magyar színházat választják. A magyarok nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy nyelvüket az élet minden területére bevezessék. Mégis, sokszor előnyösebb egy fejlettebb, elterjedtebb nyelv, például a német használata. A legelszántabb hazafiaknak is olykor a némethez kell folyamodniuk, beszédükbe minduntalan német szavakat és kifejezéseket kevernek, mert különben nem tudnák magukat érthetően kifejezni. Egyes hatóságoknál is gondot okozhat a magyar nyelv használata. A pesti rendőrségnek a német nyelvet kell használnia, mert a városlakók csak így értik meg. Ugyanez a helyzet a hadseregben, ahol a német annyira meghonosodott, hogy lehetetlen lenne egy másik nyelvvel felváltani. A hadseregben használt nyelv áll a Ludovika katonai akadémia körül kialakult vita hátterében is. A magyarok a saját költségükön építették az akadémiát, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a tisztek képzése magyar nyelven történjék. A kormány viszont ragaszkodik a német nyelvhez, a vita holtpontra jutott, az iskola teljesen üresen, kihasználatlanul áll. Kíváncsian várom, mi lesz a sorsa ennek a szép épületnek. A Pesti Magyar Színház nézőtere, 1837 FORRÁS: BUDAPEST TÖRTÉNETE