Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. december

2001-12-01

NÉPSZABADSÁG BUDA­PEST 2­0­0­1. DECEMBER 1., SZOMBAT Módosítanák a prostitúciós törvényt A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok egyetértenek abban, hogy a türelmi zónák kialakításáról szóló jogszabály nem alkalmazható, ezért Budapest felterjesztési jogával él­ve kezdeményezi a törvény módosítá­sát - derült ki tegnap a fővárosi Város­házán rendezett, a prostitúció helyzeté­ről szóló megbeszélésen. A rendőrség, a fővárosi önkormányzat és a kerületek részvételével megtartott tanácskozást a főpolgármester hívta össze, miután az összes budapesti kerület állást foglalt a türelmi zónák kialakítása ellen. Az ösz­­szesítésből kiderül: a huszonhárom ke­rület közül egy sem szeretne területén türelmi zónát. A tegnapi egyeztetés összefoglalójá­ból, főbb megállapításaiból még de­cemberben előterjesztés készül, ame­lyet a témával foglalkozó koordinációs bizottság tárgyal majd - tudtuk meg Ikvai Szabó Imrétől, az egészségügyi és szociális főpolgármester-helyettesi iro­da vezetőjétől. Az anyagot megkapják a kerületek is, hogy állást foglalhassa­nak róla. Hozzátette: így, a kerületek­kel közösen lassan ugyan, de biztosan kialakul, hogyan kezelje a főváros ezt a problémát. A konferencián elhangzott rendőrsé­gi szakértői anyagok szerint a fővárosi prostitúció szerkezete jelentősen meg­változott a szervezett bűnözés elleni törvény mintegy másfél éve történt ha­tálybalépésével. A budapesti védett zó­nákból eltűntek az örömlányok, több­szörösére nőtt azonban az olyan, laká­sokban működő bordélyházak száma, melyekben 3-4 prostituált kínálja hirde­tés útján szolgáltatásait. A prostituáltak megjelentek Budapesten azokon a he­lyeken, amelyek nem minősülnek vé­dett zónának a törvény szerint, vala­mint növekszik a külföldre utazó vagy utaztatott örömlányok száma. A ható­sági statisztika szerint 2000-ben össze­sen 422 prostituáltat értek tetten a rend­őrök (249-et közülük elzárásra ítéltek). Az idei első fél évben 240 örömlányt csípett fülön a rendőrség. T. E. G. Még van gáz a Múzeum utcában Másfél hónapja nem tesz eleget kötelezettségének az osztrák kivitelező Veszélyeztetéssel vádolják a Kálvin Center irodaház kivitelezőjét a szom­szédos társasházak lakói. A Switelsky Kft. nem tett eleget az építési engedély előírásának, azaz nem magasította meg a Múzeum utca 5. és a Baross utca 4. számú épületek kéményeit. Ha vi­szont az irodaház a kémények fölé ma­gasodik, a füst visszaáramlik a laká­sokba, és a házakban el kell zárni a gázt. Az építkezés egyszer már a figye­lem középpontjába került a védett Múzeum utcai épület lebontása miatt. MUNKATÁRSUNKTÓL Éjjel-nappal folyik a Kálvin Center épí­tése, néhány nap alatt felhúznak egy-egy újabb szintet. Az irodaház magassága már igencsak megközelíti a Múzeum ut­ca 5. és Baross utca 4. számú lakóház kéményeit. Ha föléjük magasodik, és megszűnik a szellőzés, a gázművek el­zárhatja a gázt mind a hetvennégy lakás­ban. Az irodaház 1999-ben kiadott építési engedélye előírja, hogy a szomszédos házak kéményeit meg kell magasítani, de ez eddig nem történt meg. A kivitelező Switelsky Kft. illetékese - aláírás nélkü­li levelében - közölte, a kéménymagasí­tást már megrendelték, de éppen a lakók miatt nem tudják elvégezni, mert képte­lenek bejutni a lakásokba. Egyszer pró­bálkoztak - mondja erre Bene Ágnes, az egyik lakó. Két hónapjuk lett volna, erre november közepén elkezdtek kapkodni, de nem az engedélyezett utat járják, ha­nem tervezés nélkül megrendelték a munkát. Amit aztán nem végeznek el. A lakók október 11-én küldték első segélykérő levelüket a VIII. kerületi jegyzőnek. A ház gázfűtéses, a vízmele­gítők is gázzal működnek, kérik tehát az építkezés leállítását mindaddig, amíg a Switelsky Kft. nem tesz eleget az építési engedélyben foglaltaknak. A beadványt újabb négy követte, választ idáig nem kaptak. Elkezdődött a fűtési szezon, fél­nek, hogy fűtés nélkül maradnak, ha pe­dig elzárják a gázt, akkor a víz követke­zik, hogy a csövek a hidegben szét ne fagyjanak. A társasház által felfogadott igazságügyi építész szakértő, Szuly­­ovszky László azt mondja, ha a kémé­nyek elé fúj a szél, az örvénylések visszanyomják a füstgázt a lakásba, ami könnyen megmérgezheti a lakókat, plá­ne ha éjszaka történik. Márpedig tíz al­kalomból nyolcszor rossz a szélirány. A lakók némi túlzással egyet tehetnek: megbarátkoznak a fűtés és víz nélküli léttel. Hacsak a kivitelező nem végzi el végre, ami a kötelessége. Tegnap reggel a Baross utca 4. számú ház négy lakásában már elaludt a gázké­szülékek őrlángja. A gázművek ugyan még nem zárta el a gázt, de figyelmez­tették a lakókat, hogy rendszeresen szel­lőztessenek, éjszaka pedig lehetőleg ne fűtsenek. A Fővárosi Kéményseprő-ipa­ri Kft. szakértője megállapította, hogy a kémények ne kerülhessenek légörvény­be, indokolt az építkezés leállítása. A beruházó cég tulajdonosa, az Immocon­sult Kft. építőmérnöke, Fekete Gábor szerint csütörtökön a helyszíni bejárás megállapította, hogy a környékbeli há­zakban nincs életveszély. Folytatás a 35. oldalon Az Immoconsult másik beruházása, a Blaha Lujza téri sajtóház átalakítása során májusban megrepedt a közlönykiadó szomszédos épületének fala. A sérülést a ható­sági megállapítás szerint a szabálytalan bontás okozta. A házomlástól veszélyezte­tett utcaszakaszt is lezáratta néhány napra az építésügyi hatóság. Néhány nap egy-egy emelet a Múzeum utcában fotó: Kovács bence Játszóteret avattak Angyalföldön A hatalmas vár­mászóka és az ötméteres csúszda a fő attrak­ciója annak a 4600 négyzetméteres, több mint tizenötmillió forint értékű eszközökkel felszerelt játszótérnek, amelyet tegnap avatott fel az Országbíró lakótelepen Tóth József, An­gyalföld polgármestere. Az Üteg és a Hajdú utca által határolt terület elsősorban a 2-14 éves korosztály számára készült. A játszótérre rugal­mas gumiburkolatú labdázópályát és egy 150 négyzetméte­res kerékpárutat is építettek. A magas házakkal körülvett területre nyolcszázötven da­rab sövénycserjét is telepítettek. A játszóteret övező kerítést a helyi lakók fogják nyitni és zárni. A kerület tulajdonában nyolcvanöt játszótér van, közöttük egy sem balesetveszélyes - közölte a polgármester. Az el­múlt öt évben játszótérépítésre 206 millió, fejlesztésre és karbantartásra pedig csaknem 223 millió forintot költött az önkormányzat. Cs. G. Tizenötmillióba kerültek a mászókák, a csúszda, a játékszerek FOTÓ: SZABÓ BARNABÁS Rendkívüli ülés a díjemelésekről HÍRÖSSZEFOGLALÓNK December 13-án, rendkívüli közgyűlésen véglegesítik a BKV jövő évi tarifaemelé­sének mértékét. A csütörtökön elvi szin­ten elfogadott 6,5 százalékos drágulásra a következő két héten belül még a pénzügy­miniszternek is áldását kell adnia, aki az elmúlt napok sajtóhírei szerint csak 5 szá­zalékos emeléshez járulna hozzá. A rendkívüli ülésen tárgyalnak a víz-, a csatornadíjak mintegy 6 százalékos növeléséről is, valamint temetői díj szin­tén 6 százalékos növeléséről, amelyet a csütörtöki közgyűlés elutasított, hason­lóan ahhoz az előterjesztéshez, amely szerint a Rákóczi út 18. szám alatti in­gatlan helyiségeit ingyen átadná a fővá­ros a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak. Megújult a lőrinci pszichiátriai otthon Befejeződött a Ráday Gedeon utcai Pszi­chiátriai Otthon 1999-ben megkezdett rekonstrukciója. A 132 milliós beruhá­zással a pestszentlőrinci intézményben új konyhát és felvonót alakítottak ki, fel­újították a tetőszerkezetet, a kazánházat, a csatornahálózatot és a fűtési rendszert. A megújult intézményt tegnap adták át. Budapesten nem volt mód rá, hogy a pszichiátriai betegeket szakosított szoci­ális ellátás keretében s intézményben kezeljék. A fővárosi önkormányzat éve­kig kereste a lehetőséget, így esett a vá­lasztás a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház egyik Ráday Gedeon utcai részlegére, amelyben a rekonstrukció után száz­negyven olyan budapesti pszichiátriai beteget gondoznak, akik önálló életvi­telre képtelenek. A fővárosi önkormányzat fenntartásá­ban jelenleg négy pszichiátriai betegott­hon működik. Közülük három a főváros­tól jelentős távolságban, Vas, Zala és Bács-Kiskun megyében. Az otthonok­ban összesen 1275 pszichiátriai betegről tudnak gondoskodni. 2004-ben egy újabb százszemélyes otthont terveznek átadni, és két, a szenvedélybetegek ellá­tását biztosító rehabilitációs intézményt is kialakítanak. K. A. Lapszél II. kerület Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a Hárshegyi úti Béke Gyermekotthon. Az intézményt a pénteki jubileumi ünnepsé­gen Módi Dalma, a köztársasági elnök felesége köszöntötte. Schiffer János fő­polgármester-helyettes elmondta: az ott­honhoz tartozó iskola felújítására ötven­millió forintot fordított a főváros, jövőre pedig megkezdik az otthon átalakítását és felújítását is, amelyre körülbelül ne­­gyedmilliárd forintot szánnak. Belváros Szelektív és veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez Belváros-Lipótváros ön­­kormányzata ma 8-tól 13 óráig a polgár­­mesteri hivatal előtti parkolóban (V. ke­rület, Erzsébet tér 4.). A TRANS­­GLOBÁL Környezetvédelmi Kft. zárt teherautójánál festékesdobozokat, olajos rongyokat, akkumulátorokat, vas- és egyéb fémhulladékot, kisebb háztartási gépeket, használt elektromos vezetéke­ket, fémből, üvegből, műanyagból ké­szült sörös- és üdítőspalackokat, fény­csöveket, villanykörtéket, lázmérőket, sütőolajat, zsiradékot, valamint papírfé­lét vesznek át. Az akció más anyagokra nem vonatkozik.

Next